Az első csók, amelyet adtam, ügyetlen volt és kevés,
A második csók, amelyet kaptam, hazug volt és nehéz,
A harmadik csók, amelyre vágytam, eltűnt és még igéz,
A negyedik csók, édes volt, még bennem él,
Az ötödik csók, még nem jött el, de félelmet sodor
felém.
Forrás: Lélektől lélekig
Schéfer Lászlónak
Mentünk a csiklandó tavaszban,
permeteg hullt ránk, ködfinom.
Kibuggyant könny csillant a fákon.
Állt még a hó a Dobrinon.
Gallyak hegyén s rejtett magokban
aludtak még a szép szinek.
Csak az avarban leskelődtek
bolyhos leánykökörcsinek.
A fák felől hideg fuvalmat
küldött egy hófoltos halom:
a menekülő tél utolsó
hídfőt rakott az oldalon.
Papok jöttek fiú-csapattal.
Bomlottak a vidám sorok,
s a ritka hóra rárohantak
a kisdiák-imposztorok.
Lobbant a kedv a papszivekben,
s pajzán diák s komoly barát
a szűz, csiklandozó tavaszban
csatát kezdettek, hócsatát.
A bibliás, fehér kezekben
tapadt a hó a pompás-puhán,
célba freccsent a kiskabáton
és puffogott a pap-csuhán.
Hurrázva állt a harc sokáig,
gyönyörű volt: víg s vértelen,
s az apró gézengúzoké lett
– hurrá! – a harsány győzelem.
S fenn, a visszhangos Hója-szélen
kacagás csendült, kisfius:
a harcot győztesen kacagta
s tapsolt, ujjongott Március.
Forrás: Lélektől lélekig
Indulsz. A mozdony sürget már dohogva
és a tavaszba messze-fut veled.
Ne vidd a vádat és a bút magaddal,
hogy hűvös szóval megsértettelek.
Vers vagy te is. Ezért van harc közöttünk.
Rég vívom érted a művész-tusát.
Ki a hibás, ha túlságos közelből
nem hallom lelked tiszta ritmusát?
Ki a hibás, ha néha feltolulva
egy kusza hang harmóniádba tép,
és gúnnyal int szivárványos magasban
a büszke, győzhetetlen eszme-kép?
Vers vagy te is. A harcban meg nem érzed,
hogy míg hozzád ér, bennem fáj a gáncs.
A fájó gáncs nem céltalan civódás,
s kedves, nem ok, hogy érte visszabánts…
Már távolodsz. A gép repít robogva.
Nem is tudod, hogy most lettél enyém.
Varázs-ütésre dallamod kiépül,
s zengő egész vagy, zengő költemény.
Forrás: Lélektől lélekig
Bükkök smaragd színét erezve fent
az első pár vörös folt megjelent.
Állunk. Kezedben késő kék virág.
Azt mondod: Ősz. Az első őszi fák.
Én azt mondom: Vér. Vérfoltos vadon.
Elhullt a Nyár a nagy vadászaton.
Amerre vitte buggyanó sebét,
bíboros vére freccsent szerteszét.
Ahol a nyom-vesztő bozóthoz ért,
hogy tékozolta, nézd, a drága vért.
S míg vérnyomán vad szél-kopó csahol,
hörögve összeroskad valahol.
Forrás: Lélektől lélekig
Nekem vér és könny, izom és ideg,
nektek csupán szó: izzó vagy hideg.
Nekem egy villanás velőmön keresztül,
nektek röpke ötlet: pillátok se rezdül.
Nekem elérhetetlen vágy, mely elveszít,
tinektek könnyű sóhaj és jól esik.
Nekem vak szenvedélyek, kegyetlen várurak,
tinektek téli estén elfutó hangulat.
Ha vér, ha vágy, ha vád, ha könnyes szó, vagy nyersebb:
nekem az életem. Mindenki másnak: versek.
Forrás: Lélektől lélekig
Nem ifjú vágy fúllaszt el engem.
Nem bánat és nem szerelem.
Távolabban és közelebben
a hőt, mint párát lehelem.
Perzselt torkomra száll az este.
Adj több világot, síma hold!
Adj több erőt az ismeretre,
s az életet a vágyra foldd.
Szökő világ! Ne szállj előlem!
Áttetsző szárnnyal csapj le rám,
mint mázsa-súlyú levegődben,
remeg csőrödben koponyám.
Búborék-karmok, szárny, szivárvány –
te tartasz, vagy én tartalak?
Nyakamba hulló vízisárkány,
vagy szétvillámló kardhalak?
Te légnyomás! Te perzselő víz!
Habod szív, levegőd kivet,
mely távol, s mely közelben őriz
fent holdat, s lent lehelletet,
feléd futok, feléd, megesten,
s hiányod szomjan lihegem –
nem ifju vágy fullaszt el este,
nem bánat és nem szerelem.
1946. július 2.
Forrás: Lélektől lélekig
hagytad reám csak világod fonákját
minden édesnek keserűjét
karcos csókot karmos simogatást
fészek helyett a magány vermeit
halálra ítélt rabok vacogása
bogár kínja taposó talp alatt
vonító kutyák kétségbeesése
halljad uram ezt volt az életem
választottál üldözőim kedvére
ordas évek farkastején neveltél
szántál mindenkor mindenben vesztesnek
pályám bérével adósom maradtál
elmenőben áldjalak-e vagy inkább
átkozzalak te áldás-átok-osztó
kétségek közt kérdőjellé görbülve
szóra bénán leborulok eléd
Forrás: Lélektől lélekig
