Kategória: Szerzők

  • Rákos Sándor: Üzenet csillagtávolból

    A hang, mely sípol, fütyül és recseg,
    szétvetve már-már e szűk ládikót:
    egy vajúdó csillag szívhangja ez –
    el-elmosódik, mint foszló sikoly.

    Mennyi zörej e vérző csillagon!
    Extraszisztolés, kancsító zenék!
    Morajlik a szó: tenger, monoton,
    sodorja az ember üzenetét!

    Ha lüktetne légkörünkön kívül,
    más csillag földjén, rokon-értelem:
    rólunk ez vajon mit venne hírül,
    míg aritmiánk zúg az éteren?

    Megérezné-e kínunkat-bajunkat,
    s hogy embernek lennünk milyen nehéz?
    Hogy milyen vágyva keressük az utat,
    s hányszor becsapott már a szív s az ész?

    Megértené-e szomjunk olthatatlan
    égését s azt, hogy: mégis, mindig újra –
    tűnő tettekben és szálló szavakban
    a földlakó a harcot meg nem unja?

    Kihallaná a kakofóniából
    az erősödő, bátor dallamot,
    melyből bolygónk nemesebb lelke lángol, –
    s megfényesednek a sötét napok?

    Vagy csak lázat sejtene, szenvedélyek
    crescendóját, elemésztő tüzet?
    S nem tudná meg, hogy ez a földi élet
    valami mást, nagyobbat is üzent!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Petőfi Sándor: Hány csepp van az óceánban…

    Hány csepp van az óceánban?
    Hány csillag az égen?
    Az emberiség fejin hány hajszál van?
    S hány gonoszság szivében?

    Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Petőfi Sándor: Szeretője-e vajon…

    Szeretője-e vajon a testnek a lélek?
    S mint szeretőkhöz illik, együtt enyésznek?
    Vagy a lélek a testnek csak barátja?
    S ugy tesz, mint rendesen a barát:
    Elhordja magát,
    Midőn amazt pusztulni látja?

    Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Benyó Judit: Szerettem, mulattam és daloltam

    Sínszagú virágokat tépek, kicsinyeket,
    kékeket,
    a vonatot várják minden éjjel –
    sínszagú fűre nézek,
    tiszta levegő fonja körül halvány arcomat.
    Suhannak képzeletemben a csók-emlékek
    és hogy jó volt élni,
    fává, madárrá válni,
    mikor már irigyeim készültek kiverni
    az összes fogaimat!
    Dúdolgatni is jó volt,
    s hinni, hogy többet nem bánt senki –
    jó volt a megbékélt természettel
    egy levegőt szívni,
    feszes fenyőkkel állni a hegyoldalon és várni.
    A szél idehozza a május elsejei táncot a völgyből,
    májusfák szállnak
    a pilisi hegyek fölött!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Petőfi Sándor: Nemcsak mi vénülünk…

    Nemcsak mi vénülünk, mi emberek…
    Mi volna, ami nem vénülne meg?
    Nézzétek a napot, ha jön a december:
    Nem valóságos öregember?
    Későn ébred, s alig
    Hogy fölkapaszkodhatik
    Az égre, oly erőtelen;
    Mogorván néz a világra s hidegen,
    S olyan korán ledől megint ágyára.
    Majd végesvégül
    Azt is megérjük, hogy megőszül,
    És ekkor… ekkor fehér lesz sugára.

    Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gámentzy Eduárd: Nyiss ajtót!

    Tetovált mosolyod mögé bújsz,
    S hogy ne ismerjen senki rád,
    Kifested magad az álmaiddal.
    Lelked mélyén üres szobád
    Magányát hordozod riadtan.
    Ahogy a fák az alkonyatban,
    Tűnnél el láthatatlanul.
    Nem hiszel nekem, de rád találok!
    Kimondva, kimondatlanul,
    Szavaim érthetővé válnak,
    Lesznek mondatok, verssorok.
    -Suttogok neked,… s ha hallanád
    Nyiss ajtót!… -Én kopogtatok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gyóni Géza: Valami…

    Valami édes, valami fájó
    Borús merengés
    Ugy elfog néha, mikor az úton
    Mellettem elmész…

    Úgy, úgy szeretnék visszafordulni
    S nézni utánad –
    Nem szabad. S könnyem, érzem elönti
    Bús szempillámat.

    Valami édes, valami titkos
    Égi sejtés száll:
    Valami súgja, hogy te is épen
    Arra gondoltál.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Ha majd…

    Ha majd fűszál leszek,
    Mert az leszek,
    Igénytelen, egyetlen-egy fűszál,
    Egy a sok-sok közül, ahogyan most
    A hó alól kibukva sorba áll, –
    Ha majd fűszál leszek,
    Lesz-e emlékem régi életemről,
    A fájdalmasról, torzról, tévedettről?

    Ó, voltak itt is fűszál-perceim
    Igénytelenek, tiszták, szabadok,
    Az egész réttel együtt-zizzenők,
    Nem nagyzolók, és nem hitegetők, –
    Ó, néha itt is hajnal ragyogott.

    A hajnal harmatot is hullatott:
    Részvét esője csókolta fejem,
    És tündöklött az álom-kék magasság
    A lelkembe hullt harmatcseppeken.
    E ritka, drága fűszál-perceket,
    Amikor nyitva láttam az eget:
    Ezeket nem hagyom a sírverembe.

    Magammal viszem fűszál-életembe.

    Kolozsvár, 1928 február 19

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Falu Tamás: Mécses

    Mécses szeretnék lenni a szobádban,
    Így lehetnél csak este enyém.
    Arannyal zengő lángom beragyogna,
    S árnyadat a falra festeném.

    Kihallgatnám a némaság beszédét,
    Mit szíved az éjnek tartogat
    És az utolsó sápadt lobbanással
    Megcsókolnám az árnyékodat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Garai Gábor: Nem azért

    Nem azért zaboláz fegyelmem,
    mert a szenvedély elhagy engem,
    nem azért csöndes bennem a harag,
    mert vágyaim is lustán nyugszanak;
    nem azért áll őrt éberen az ész,
    mert az indulat szunnyad s elenyész,-
    de azért hajt a fegyelem
    korlátokon át s tereken,
    de azért lobban szenvedélyem,
    hogy ki élni segít éljen;
    hogy ne pólyálja puha paplan
    a nyugalomtól nyughatatlant;
    hogy a tagadó tétovázzon,
    szégyen-könnyétől bőrig ázzon;
    hogy ki szeret engem-szeressen
    hüséggel próbált szerelemben..

    Aztán majd úgyis elmegyek.
    Tettem mit tennem lehetett.
    Függök a felhők lepke-szárnyán.
    Villám hasít szét, nem szivárvány.

    Forrás: Lélektől lélekig