https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Juhász Gyula: Hajnal

    A tegnapot most váltja föl a holnap.
    Sötéten silbakolnak még a fák.
    Az út köves, házszegte pusztaság.
    Utolsó fénye húny a csillagoknak.

    A karavánja jár e pusztaságnak.
    Némán söpörnek. Ködbe vész a por.
    Halk hamvazás dereng az ég alól.
    A nap, a nap! súgják a sanda árnyak.

    És gyors ütemben ébredez a forma,
    A szín, a hang – dóm és gyár büszke orma
    Az égbe barnul és dalolni kezd.

    Harang és kürtő szólal, a siket,
    Vak éjszakát riasztva hosszú jajjal.
    Az élet fölzeng: itt a drága hajnal!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Parancs János: A szó maradt

    a szó maradt ez még megmaradt
    a szó maradt minden más hazug
    a melled a combod a hasad csak látomás
    képzelgés tűnő kép a cella falon
    átüt a víz nyirkos éj vergődő bogár
    kiáltozom a szavakat egymás után
    sorban a szótár szavait konokon újra
    nincs ami kötne bukó angyal zokog
    nem értem nem érted kiabálunk
    egymásnak minden jót kívánunk
    a közelgő találkozó csak szó marad?
    négy éve kérlek naponta vártalak
    mi lesz ha itt leszel félek néma az ajkam
    segítsél az első kétkedő mozdulatban
    látomás voltál csak a szavak maradtak
    védj meg magamtól van rá hatalmad

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Parancs János: Az idő hálója

    barátaim is lassan elmaradtak
    az ösvény két oldalán idegen arcok
    elesettségem közröhej tárgya lám
    íme az ember mondtam magamnak
    íme az ember és négykézlábra álltam

    szégyenkezem és nem felejtek s mindez nem érdem
    az idő hálója elejtett szabad vagyok
    a jövendőt tanúnak nem idézem
    maradék terveim nem kérem számon senkitől

    nézem a csillagos eget és mezítelen fekszem a porban
    fegyverektől nem félek ha kívánjátok megölhettek engem
    nem bántam meg semmit nem is védekezem
    magamtól félek sorsom eseménytelen
    nyugodt vagyok mint a kő minden reménytelen

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: (Zöld napsütés hintált…)

    Zöld napsütés hintált a tenger lágy, habos vizén,
    meztelenül, vigan, nagy messzi beusztam biz én,
    a fényes ég, a csipke viz pólyája testemen,
    bölcsőben fekve ringtam ott, behunyva két szemem.

    Én nem tudom, hogyan, mi volt. A locska őselem,
    a víz kihült és nagy hideg zuhant rám hirtelen.
    Szivemből rémület szökellt, mint bokorból a vad,
    kiáltottam vón s keserűn szájon vágott a hab.

    A hátam mögött szüntelen valami orditott.
    Iszonyúbb volt, mint óriási tarajos gyikok
    csordája, az a tenger ott s én küzdöttem vele,
    elfeledtem, hogy mit sem ér az ember élete.

    Usztam, vagy usztam volna, ám ugy értem partot ott,
    hogy vert a hullám s végül egy hatalmas kidobott

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Ünnep

    Áldassál, Uram, amiért
    nékem is adtál valamit,
    áldassál, amiért
    nemcsak szépséget s szórakozást
    teremtettél, nemcsak gyönyörű
    templomokat s félelmetes
    pénz-szörnyeket, nemcsak ifju
    lelkesedést, friss vért, kacagó
    lányokat s gyermekeket, – óh,
    áldassál, Uram, amiért
    a mulandó örömök
    s harcok hétköznapjai után
    megteremtetted az ünnepet,
    a megnyugvást,
    a semmit,
    aki az idő teljességében
    értem is eljön
    és áldott karjaiban
    elringat mindörökre. Ámen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor: Napló

    „Állandó csodák között élek. Milyen vak vagyok néha, hogy nem látom ezt, nem érzékelem! Csodák, minden pillanatban, az összefüggések csodái, az ismétlődés csodái, a rendezés csodái…tárgyak, emberek, helyzetek oly csodálatosan tartoznak hozzám, s néha én magam oly csodás rend és rendszer szerint tartozom mindenhez!

    Csoda, minden csoda.

    De van egy pillanat, a csodán belül, ahol – így tetszik – Isten egyedül hagy, reám bízza, hogy döntsek. Ez az én felelősségem pillanata. Ez a felelősség tölti meg tragikus értelemmel az emberi életet.”

    Forrás: Lélektől lélekig


  • Erdős Olga: Néha úgy hiszem

    Néha úgy hiszem, ennyi volt.
    Már láttam mindent, mit szabad:
    nyár estén napnyugtát
    vörös téli hajnalt
    tavasszal szél táncát
    és délre húzó darvakat.

    Néha úgy hiszem, ennyi volt.
    Éreztem mindent, mit lehet:
    bódult mámort, lebegést
    viszonzott szerelmet
    szorító féltést
    és dühös, sós könnyeket.

    Néha úgy hiszem, mindenen túl vagyok.
    Már nem jön több új kezdet:
    az élet csak ennyi.
    Majd becsapom magam is
    bölcs mosolyt hazudok
    mert tovább kell menni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: A bánat

    A bánat szürke, néma postás,
    Sovány az arca, szeme kék,
    Keskeny válláról táska lóg le,
    Köntöse ócska, meg setét.

    Mellében olcsó tik-tak lüktet,
    Az utcán félénken suhan,
    Odasímul a házfalakhoz
    És eltűnik a kapuban.

    Aztán kopogtat. Levelet hoz.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Írjad poéta

    Írjad poéta!
    Ha csügged a lelked,
    Nehezül a szárnyad,
    Ha rajtad a kétely
    Zsibbasztón elárad:
    Írjad csakazértis!
    Ne kérdezd; mi célból?
    Ne kérdezd: mi végre?
    Nem tudod te, hol vár,
    Épen terád hol vár,
    Egy lélek ínsége.
    Egy lélek éhsége,
    Egy szív szomjúsága:
    Megenyhül a lelked
    Egy rebbenésére,
    Egy színes szavára.
    Írjad poéta,
    Írjad csakazértis!
    Nem tudod te, mit tesz
    A szavad hatalma,
    Hova mindenüvé
    Vagyon bejáratja,

    Ismeretlen ajtók
    Nyílanak meg néki,
    Hova nem is szántad,
    Oda fog betérni.
    Nő a jelentése,
    Mint a folyam, árad,
    Távol szerelmeket
    Himbál, hajókáztat,
    Ismeretlen partok
    Intenek feléje,
    Szélvészként belekap
    Vitorlák vásznába
    Lobogók selymébe.
    Szertezúg, szétárad
    Világ minden táján,
    Míg te nem is sejted
    Magányod szomorú,
    Szép Szent-Ilonáján.
    Írjad poéta,
    Írjad csakazértis!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Évszakok

    Egyik nap tél van, máskor
    ősz,
    megint tavasz és újra nyár:
    én nem nézem a levelet,
    vagy a pucér gallyat a fán.

    Jönnek-mennek az illatok;
    számlálatlan szellő szalad;
    váltva járnak a fellegek
    a maradandó kék alatt.

    Amilyen emlék visszajön,
    elhozza, mikor született:
    egyik tavaszt hoz, másik őszt,
    másik nyarat, másik telet.

    Forrás: Lélektől lélekig