https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Sárhelyi Erika: Derengés

    Milyen nehéz tud lenni az éj!
    Mint ma, mikor a Hold szigorú és kevély,
    s a csillagok sem csókolnak homlokomra álmot.

    Úgy ül lelkemre a sötét, mint súlyos,
    rám kiabált átok, s terhe alatt csak nyögnek
    a meglassúdott órák.

    Csak bámulom a kertet az ablakon át,
    követem, mint surrannak odakint az árnyak,
    a szél mint öleli a jajgató fákat, s hogy
    bújnak egymásba a reszkető levelek.

    A világ bódultan szendereg, mikor én még
    virrasztom a konok-rút időt. Itt várok a
    szunnyadó virradat előtt, s lesem, mikor
    fényesül a mélybe zuhant horizont.

    S végre látom, ahogy a kelő nap lágy színeket
    bont. Halványsárga és rózsa terül el a tájon,
    valahol éppen megszökik egy álom,
    s a hajnal csöndesen az ablakomra hull.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: Lassú menüett

    Leszállt az éj, de még túl sok a fény,
    a nappali nyüzsgés is itt rekedt.
    Aludjunk el valami új mesén,
    hadd legyek most kicsit a gyermeked.

    Bántja szemem, kapcsold le a Holdat,
    fújd el, kérlek, a csillagok tüzét,
    úgy ringass, hogy két kezed a holnap,
    higgyünk benne, hogy lesz még meseszép.

    Dúdolj nekem, lásd, szívedre bújok,
    éreznem kell a páros ütemet.
    Könnyebbednek lelkemen a súlyok,
    amíg szól ez a lassú menüett.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lesznai Anna: Halk kérés

    Szerelmesem, ma el ne hagyj.
    Fáradt ma csókot ringató karom;
    És mellyel sebes szívem takarom,
    Hogy meg ne lássad sok szavad nyomát,
    Bágyadt kezem ma ölembe hanyatlott.

    Szerelmesem, csak ma ne menj.
    Elült a vágyam és hívón utánad
    Nem nyithatom ma ellankadt pillámat.
    Könnyharmat nélkül kemény lesz az út,
    Mely kedvesedtől elvezessen téged.

    Kérlellek, mint kérne anyád:
    “Szebb időben tartsad utazásod,
    Ne indulj ma – sötét az éj – látod.
    Szívem mécsén ma fogytán az olaj.
    Nem vethet fényt távozó utadra!

    Nem lelnél vissza, ha majd visszavágyol.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csukás István: Játék a tűzzel

    Tűzkígyókat rajzoltam én,
    ábrándos gyerek.
    Parázs izzott a szalmaszál hegyén,
    mint szentjánosbogár vergődött, köröket
    róva untalan, szeszélyes ábrát,
    s lángra lobbantotta a fantáziát –

    S később, ha kimerészkedtem topogva
    a kovácsműhelybe, apám a magosba
    emelt láng-harapta karján,
    s gyönyörködött bennem a tűz fölé tartván.

    Mit bántam a lópata pörkölt-fanyar szagát,
    csak néztem, hogy marja vörösre, fehérre a vasat a láng!

    S álmodtam bozontmellű kovács-isteneket,
    s fújtam, ha kérdeztek: én csak kovács leszek!

    Nem lettem az.

    Már az ifjúság tüze mar, éget, űz egyre tovább,
    s edz keményre, mint a kovács a vasát
    acéllá megedzi –

    S tűzkígyókat rajzolok az égre,
    a fákra, hegyekre, szívekre, a mindenségre!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Egy szürke vers

    Szemed helyett nézem a monitort.
    Kezed helyett a billentyűkhöz érek.
    Hol a sok sziporkázó gondolat?
    Nincs üzenet. Kikapcsolom a gépet.

    Ez a reggel is olyan, mint a többi.
    Kinézek, hátha kisütött a nap.
    Benn szürke falak, kinn szürke ég.
    Szürke közel és szürke messzeség…

    Szürke szivárvány szürke táj fölött?
    Hát nincs remény, a tavasz megszökött?
    Csak hiány van, mely egyre jobban éget,
    s én bámulom e tenger szürkeséget.

    Forrás: Facebook

  • Kamarás Klára: Talán

    Talán egyszer hiányzom még…
    Mikor tavaszt búg egy madár,
    talán felbukkan egy emlék,
    és akkor majd gondolsz reám.

    Talán lesz nyár és éjszaka,
    mikor minden csillag ragyog,
    egyedül ülsz egy kis padon,
    s azt képzeled, hogy ott vagyok.

    Talán a hulló levelek alatt
    keress egy lábnyomot,
    de visszahozni nem lehet,
    amit az idő elmosott.

    Mikor még nem volt „te” meg „én”,
    csak „mi” – ez volt a szerelem?
    Nekünk nem volt fagy, hó, halál…
    Ne tudj feledni sohasem!

    Forrás: Facebook

  • Kiss Judit Ágnes: Macska télire

    Vegyél egy macskát.
    Vagy fogadj örökbe.

    Egy félvak, lekoszvadt is megteszi,
    vagy egy tépázott fülű csatakandúr,
    ki éppen hitvány zsákmányát eszi
    egy belvárosi, sötét kapualjban,
    vagy egy autó alól pislog ki rád,
    vagy elnyúlik az őszi napsütésben –
    csak az a fontos, hogy legyen cicád.

    Lehet girhes, vagy kövér, mint egy hurka,
    öklömnyi szőrgombóc, még kékszemű.
    Akár ajándékba is kérhetsz egyet,
    macskához jutni roppant egyszerű.

    Mert tél jön mindjárt, és hideg,
    és mi lesz veled, ha nincs cicád?
    Ki bújik be, hogy melengessen,
    melléd a takaró alá?

    Ki dorombol füledbe éjjel?
    (mancsát arcodra fekteti)
    Ki kelt hajnalban nyávogással,
    hogy rögtön enni adj neki?

    Ki kaparja a bezárt ajtót,
    mikor hazaérsz, ki örül?
    Kunkorodó farkkal ki rajzol
    nyolcasokat bokád körül?

    Legyen egy macskád.

    Míg kávézol reggel, öledbe mászik,
    éles karmai behúzva, puha tappancsokon
    sétál az életedben.

    Alig hallani.

    Bundájából kipattognak a szikrák,
    ágyadra gömbölyödik és dagaszt.
    Bújj mellé, tanulj dorombolni tőle,
    ketten könnyebb kivárni a tavaszt.

    Forrás: Facebook

  • József Attila: Csak a tenger jött el

    Melled két pólusa közt a kék sugár –
    A kötéltáncos álma áll azon.
    A felhő elfoszlott, hogy föllebeghess
    És én már túlsokat kerestelek –
    Nyugodt, mély vizek leheletével száll már az enyém
    S magányos, nagy fenyőmről hullong a jóhúsú toboz.
    S a legmagosabb füvek is kinőttek már a dombon,
    Szívükben szép, zöld tüzek égnek,
    Hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik
    S az Úr
    Nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban
    Ott áll az útjuk végén…
    De én nem vagyok fáradt, kedvesem –
    Csak a tenger jött el a küszöbömig.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Áprily Lajos: Laokoon

    Sötét időkben árnyékát idézted,
    s most benned lüktet vér és test szerint.
    Arcod görcsébe írja már a végzet
    a Laokoon-vonású férfi-kínt.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Ady Endre: A szememet csókold

    Inségemből hozzád
    fohászkodom sírással,
    akarod, hogy jó legyek?
    A szememet csókold,
    hadd lássam a mélyben
    az elásott kincseket.

    Álomban szegődött
    hozzánk és kék lángokkal
    lobogott a szent arany.
    Te adtad az álmot.
    Merre az arany-mély?
    Mutasd meg, hogy merre van.

    Ha meg nem találjuk,
    ha csak fázva didergünk,
    lesz-e nekünk szent napunk?
    A szememet csókold,
    hadd lássak, hadd lássak,
    mert bizony elkárhozunk.

    Forrás: Szeretem a verseket

    v