https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Sárhelyi Erika: Rejtekemben

    Emlékek ezreit őrizem magamban.
    Ujjam végében érintések hevét,
    két tenyerem közt egy-egy éjszakát.
    Lépteim nyomán, a por verte úton
    keresztutak fái integetnek át.
    Hajamban megbújnak copfos éveim,
    pántlikát köt bele egy ifjúkori nyár,
    tudatom legmélyén nem várt válaszok,
    s pár kérdés még megtorpanva áll.
    Szememben tükörfény szemeket vigyázok,
    mélybarna íriszem elrejt téged is.
    Ajkamon feldereng néhány elfeledett csók,
    s képzeletem néha messze-messze visz.
    Mosolyok ívébe simítom az arcom,
    neveket dajkálok a homlokom mögött.
    Ha futott is szívem szerte a világba,
    megbékélt végre, s hazaköltözött.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Rövid napló

    Bárányfelhőt tartok az óljaimban,
    emlékeimet nevükön szólítom,
    szeretem az embereket.
    A csillagok fényes esője alatt
    böjtölök és imádkozom este
    és a Halálnak minden vacsoránál
    külön tányért teszek asztalomhoz.
    Ha kérdeznek, halkan felelek,
    hiszem a föltámadást.
    Márványba vések egy fehér nevet
    s eltemetem mélyen a föld alá.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wass Albert: Alkonyati rózsák

    Mikor az élet mámoros királya
    kékes palástot öltve elhaladt,
    rejtelmes, égő kelyheit kitárja
    a rózsaszínű őszi alkonyat.

    Ó délibábos alkonyati rózsák …
    Ó őszbe szálló, szép álom – hajó …
    szökött napunkat újra visszahozzák,
    csak hinni kell, csak hinni, hogy való …

    Mikor a fátylas őszi hervadásra
    reá-lehel az alkonyat varázsa,
    a múlt nyaránál fényesebb a fény …

    Az elmúlást ki sohasem csodálta,
    akinek nincs egy délibábos álma:
    Szegény a lelke, jaj, nagyon szegény …

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kölcsey Ferenc: Hymnus

    Isten, áldd meg a magyart
    Jó kedvvel, bőséggel,
    Nyújts feléje védő kart,
    Ha küzd ellenséggel;
    Bal sors a kit régen tép,
    Hozz rá víg esztendőt,
    Megbűnhödte már e nép
    A múltat s jövendőt!

    Őseinket felhozád
    Kárpát szent bércére,
    Általad nyert szép hazát
    Bendegúznak vére.
    S merre zúgnak habjai
    Tiszának, Dunának,
    Árpád hős magzatjai
    Felvirágozának.

    Értünk Kunság mezején
    Ért kalászt lengettél,
    Tokaj szőlővesszein
    Nektárt csepegtettél.
    Zászlónk gyakran plántálád
    Vad török sáncára,
    S nyögte Mátyás bús hadát
    Bécsnek büszke vára.

    Hajh, de bűneink miatt
    Gyúlt harag kebledben,
    S elsújtád villámidat
    Dörgő fellegedben,
    Most rabló mongol nyilát
    Zúgattad felettünk,
    Majd töröktől rabigát
    Vállainkra vettünk.

    Hányszor zengett ajkain
    Ozman vad népének
    Vert hadunk csonthalmain
    Győzedelmi ének?
    Hányszor támadt tennfiad
    Szép hazám kebledre,
    S lettél magzatod miatt
    Magzatod hamvvedre?

    Bújt az üldözött s felé
    Kard nyúl barlangjában,
    Szerte nézett s nem lelé
    Honját a hazában.
    Bércre hág és völgybe száll,
    Bú s kétség mellette,
    Vérözön lábainál,
    S lángtenger fölötte.

    Vár állott, most kőhalom,
    Kedv s öröm röpkedtek,
    Halálhörgés, siralom
    Zajlik már helyettek.
    S ah, szabadság nem virul
    A holtnak véréből,
    Kínzó rabság könnye hull
    Árvánk hő szeméből!

    Szánd meg Isten a magyart,
    Kit vészek hányának,
    Nyújts feléje védő kart
    Tengerén kínjának.
    Bal sors a kit régen tép,
    Hozz rá víg esztendőt,
    Megbűnhödte már e nép
    A múltat s jövendőt!

    Rövid háttér
    A mű 1823-ban született, és a magyar történelem szenvedéseit, valamint a reményt fogalmazza meg. Később vált nemzeti himnusszá.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gárdonyi Géza: EGYEZÉS

    Minden keréknek más a fordulása
    s minden embernek más a kereke.
    Ma is zúg még a babiloni lárma:
    bomlott óra a világ élete!

    De mink kettecskén ugye tulipánom:
    nem disputálunk semmin a világon.
    Amit te mondasz, szép lelked zenéje.
    S az én lelkem, miként az erdő mélye
    visszhangzik rá híven figyelmesen.
    S amit én mondok, azt te kedvesem
    mosolyogva, bólintva hallgatod,
    Legfeljebb ha a szóban akadok,
    szép selyemszálként fűzöd a beszédbe,
    ami csak lánynak juthat az eszébe,
    Mi néked kedves, kedves nékem is
    mi néked ízlik, ízlik nékem is;
    ha te nevetsz, én is vidám vagyok;
    ha te bús vagy, én is csak búsulok;
    s ha én susogva szíved kérdezem,
    csókkal felelsz rá én szép kedvesem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Parti Nagy Lajos: Ujjaim kibogoznád

    ujjaim kibogoznád
    ha eljuthatnék hozzád
    és várnál kaviárral
    suhogó zöld madárdal
    lugasával

    színezüst halat adnál
    ott állnék asztalodnál
    napfény és hajad méze
    hullna a terítékre
    végre

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Xéniák (31)

    szinopszis
    mi egy csattanós
    ütközés a néma le-
    hagyáshoz képest!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Jönnek jobb napok

    Jönnek majd jobb napok is
    S egyszer
    (Be jó lesz, ki megéri)
    Torkig a förtelemmel
    S emlékezve
    Megállítjuk
    A gonosz szédítőket,
    A tegnapi időket.

    És csöndesen megkérdjük:
    Milyen halált akartok,
    Buta és elnyűtt
    Régi, ostoba kardok?

    Egyszer,
    Tele emlékezettel
    Még kérdezni is merünk:
    Jönnek még jobb napok is.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Váci Mihály: A jövő irgalmáért

    Emberek! Mind! Kik ha hisztek, ölni tudtok,
    s kiket a kétség megöl;
    kik ezrekért meghalnátok, de százezerek meghalhatnak
    aggódásotok felől.

    Gyötrők és meggyötörtek, egymást kínzók,
    gyűlölködve szeretők!
    Irigyei, imádói egymásnak, ti egymást várók,
    üldözők!

    Kik egyedül meghaltok, de együtt egymást
    ölitek.
    Magatokat sem bírjátok, s milliók közt boldog mégis
    lelketek.

    Ti vagytok egymásnak sorsa, végzete
    és istene;
    ti vagytok legnagyobb csapás magatokra
    és a Lét ítélete.

    Szeretek köztetek élni, emberek! –
    és azt hiszem,
    nem fogok már ítélkezni, hogy kedvében,
    féltében
    mint segít magán az ember, s hogy éli át
    itt és ott és mindenütt
    ezt a sújtó, ezt a szálló, ezt a rámért életet,
    e szörnyűt és e gyönyörűt.

    Úgy él, ahogy vágya űzi, s ahogy a Lét
    tereli.
    Én jövője irgalmába ajánlom, és forrón, szívből
    megbocsátok már neki.

    Éljetek hát boldogan e világon:
    – talán lehet.
    Én próbáltam és tudom már: – nincsen ennél,
    nincsen semmi nehezebb!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth Árpád: Jól van ez így

    Hogy miért vagyok többször szomorú,
    mint víg, ó, kedves, kár úgy számba venni,
    jól van ez így,
    lásd, kell szomorú embernek is lenni.

    Kell lenni szívnek, amelyben kihajt
    s dússá érik az élet szenvedése,
    vak, ferde mag,
    mely mégis, mégis istennek vetése.

    S lásd, van az úgy, hogy ez a bús vetés
    legsúlyosabb kalászát akkor kapja,
    – furcsa titok –
    ha jó időnek fénylőn süti napja.

    Forrás: Lélektől lélekig