Kategória: Szerzők

  • Csokonai Vitéz Mihály: Kész légy a halálra

    Bár a száraz hurút koporsós szózatja
    A küszöbön álló halált nem ugatja,
    Bár hószín zászlóját az elaszott vénség
    Fejed pusztúlt várán nem lobogtatja még:
    Ne kecsegtesd magad mégis, hogy a sírnak
    Lakosai közé még sokára írnak;
    Hanem tartsd magadat minden pontban készen,
    Mintha készen volna már sírod egészen,
    S annak szélén állnál tántorgó lábakkal,
    Célozván a halál rád ezer nyilakkal.
    Különben kár volna magad rettenteni,
    Gyönyörűségedet megkeseríteni,
    Tréfaság egy ilyen kettős félelemmel
    Célozván, sok jókat nézni behúnyt szemmel.
    Élj vígan, játszódván a vígság keblében,
    A gyönyörűségnek kies ligetében.
    Legyen semmi gondod a templomra s papra,
    Halaszd azt halálod előtt való napra!

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Benedek Elek: Húsvéti ének

    Gyermekkoromnak szép emléke,
    Köszöntelek, húsvét vasárnap!
    Száll a szívemre égi béke
    Ünnepén a Feltámadásnak.

    Szárnyakat öltve száll a lelkem,
    Ujjongva száll, gyors szárnyalással…
    Ím, ott vagyok az ősi telken,
    S zsebem tele piros tojással!

    Gyermek vagyok, ki házról házra
    Kántálni jár piros tojásért,
    S gyűl a tojás, gyűl egyre-másra,
    Ékesen csengő szavalásért.

    Látom magam az új ruhában…
    Hej, nem afféle bécsi rongy a’!
    Meg van ez szőve igazában:
    Édes jó anyám szőtte, fonta!

    S a pörge kalap, a bokrétás!
    S a rámás csizma, a ropogós!
    Ilyen kalapod van-e, hékás?
    S hát csizmád ilyen kopogós?

    Hej, ha még egyszer, bár csak egyszer
    Láthatnám édes jó anyámat,
    Amint fejemre új kalapot tesz fel
    S megsimogatja új ruhámat!

    Hej, ha még egyszer, bár csak egyszer
    Kántálhatnék piros tojásért!
    Hálát adnék ezért ezerszer,
    S feledném mind, ami csapás ért.

    Hej, ha még egyszer… Vége, vége…
    A napjaim lassan lejárnak…
    Gyermekkoromnak szép emléke,
    Isten veled, húsvét vasárnap!

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Tompa Mihály: Bucsú az ó évtől

    Hogy már egyszer valahára
    Neked is végbucsút mondunk!
    Elmehetsz Isten hirével,
    Nincs egymással semmi dolgunk!
    Sok csinyt tettél, szökve mégy el,
    Meg sem várva a viradtát,
    Csak condráid hagyva rajtunk:
    Emléked, – s az ócska naptárt.

    A tavasz szép volt te benned:
    Felszökkent a bunda ára;
    A rózsának ajka éjjel
    Ráfagyott a violára;
    Annyi volt a sánta gólya,
    Ki elhullt a sima jégen!
    A sirásó- meg a papnak
    Nem volt annyi pénze régen.

    Nyárban, a harmat hiányát
    Dérrel pótlá Árva, Zólyom;
    Mózes nélkül, száraz lábbal
    Jártunk tengeren, folyókon;
    Kiment az eső divatból,
    S fútt a szél két hétig néha,
    Igaz, nem lett búza s áldás:
    De lett üszög és – poéta.

    A gyümölcs-szedés bajától,
    Őszre megmentett a hernyó;
    A regényes cserebogár
    Ette azt is, ami nem jó;
    Vig szüret volt, kádra szürtük.
    Annyi volt a drága lőre, –
    Hej csak téged, aki adtad,
    Tarthatnálak jól belőle!

    S az év végre megbolondúlt,
    Vénségére lett szerelmes:
    Hó s fagy kellett volna, s a tél
    Vala nyájas engedelmes.
    Az elkinzott földnek akkor
    Hozott nyiló szép virágot; –
    Rámosolyghatsz az emberre,
    Ha elébb jól pofon vágod!

    És a bölcsre rosz idő járt,
    Ott veszett a könyv a polcon,
    Ritkán jött egy jámbor lélek,
    Kinek egyet oda sózzon;
    Folt hátán folt a kabátja,
    De ő azért elél hóltig;
    Hirrel gyujt be a kályhába,
    S dicsőséggel takaródzik.

    A bolondot a szerencse
    Elfogadta gyámfiának;
    Szemérmesnek szeme koppant,
    A henyének szakja támadt.
    S hány szegénynek a fejét nem
    Törte bé a szent igazság!
    Megengedvén, hogy ha tetszik,
    Tűröm-fűvel borogassák.

    S mint a gyermek süvegével
    Üldöz és fog tarka lepkét:
    Sok embernél, a reményre
    Történt a vadászat ekkép, –
    S a fogottat elbocsátá,
    Más után mohón szaladva…
    S annyi haszna van belőle:
    Hogy rongyos lett a kalapja.

    No de semmi! itt az új év,
    Jobb lesz tán ez? Majd megválik!
    Nincs mit válogatni bennök,
    Egyik olyan, mint a másik:
    Új nevével hoz fejünkre
    Régi küzdést, régi gondot;
    S kiknek mindig, minden jól van:
    Azok a bölcsek s bolondok!

    1. december 31.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Gulyás Pál: Apám

    Nyár volt. A délutáni ég szeméből
    egy csillogó könnycsepp esett,
    utána reszkető zápor porozta
    a viruló vidékeket.
    Az állomásról egy akácos erdőn
    keresztül kellett haza tartani,
    de beteg voltam, nagybeteg s kesergőn
    aléltak el testemnek tagjai.
    Apám, az én szakállas zord apám,
    a zúgó fák előtt megállt és aztán
    széles vállát felém hajlítva így szólt:
    „Kapaszkodj csak belém, fiacskám!”
    És úgy cipelt a záporon keresztül,
    mint gyönge lombjukat a nagy sudár fák.
    Azóta húsz év telt el és én most is
    érzem erős szivének dobbanását.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Tompa Mihály: Első szerelmem

    Emlékszem még, emlékszem reája,
    Ifjuságom boldog szép korára!
    Fényes napja s könnyü fellegével,
    Azt az időt hogy felejteném el?

    Rengő habján játszva vitt az élet,
    Azt sem tudtam: melyik partra nézzek?
    Vigan mentem, mint a könnyü csolnak,
    – Örvény és szirt eltakarva voltak.

    Suttogó lomb, csattogó madárdal
    Boldogságnak adta lelkem által;
    Éjjelenként nyájas, édes álmak
    Nyilt, virágos téren hordozának.

    Mikor csendes nyári szürkületben
    Üldögéltünk a lugasba’ ketten;
    Hogy átölelt lágy fehér kezével…
    Azt az órát hogy felejteném el?

    És nem láttam őtet én azóta,
    Két felé vált életünknek úta;
    Élsz-e, hol vagy, jó leányka? bánat
    Szép orcádra nem borít-e árnyat?

    Bár örömre, búra hítt az élet:
    Én megőrzöm mindörökre képed!
    S hű ölén a házi boldogságnak,
    Emlékim közt gyönyörködve látlak!

    Mint mikor már messze tünt a sajka
    S nem látszik csak a vitorla rajta:
    Messziről a multak képe lebben,
    S mosolyg rám a szép emlékezetben.

    És gyakorta gondolok reája,
    Ifjuságom s szerelmem korára:
    Fényes napja s tiszta kék egével,
    Azt az időt hogy felejteném el!?

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Kisfaludy Atala: Első szerelmemhez

    Letűnt ifjúságom édes arany álma,
    Hervadt szivtavaszom első ibolyája.
    Éltem hajnalának első harmatcseppje.
    Szivem gyöngyvirága, lelkem nefelejtse.
    Elsötétült egem egyetlen csillaga.
    Mely lelkemre áldást s malasztot ragyoga,
    Téged feledjelek?!

    Tied volt arczomnak első pirulása,
    Ébredő szivemnek első dobbanása,
    Tied kebelemnek legelső fohásza.
    Első hevülése, első égő vágya,
    Tied mosolygásom, tied első könyem,
    Tied – a tied volt az én egész lelkem,
    És én feledjelek?!

    A felkelő napnak ragyogó sugara,
    A szelid hold méla, ábrándos világa,
    Az öröm, mely a pacsirta dalában szól,
    A bánat, melyet a fülmile panaszol,
    A tavasz virági, csillagi az égnek:
    Téged emlegetnek, te rólad beszélnek –
    És én feledjelek?!

    Oh te legszebb álom! te legszebb valóság!
    Te legédesb bánat, – te fájó boldogság!
    Te feltalált pokol, – te elveszett éden!
    Te fenmaradt sugár az elborult égen:
    Imádva borul le te előtted lelkem:
    Te legszentebb emlék – oh első szerelmem!
    Soha nem feledlek!

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Endrődi Sándor: Hervadt rózsák

    Nekem e hervadt rózsák
    Nem gyászról, elmulásról:
    Az életről susognak;
    Magányom éjjelébe
    Egy-egy szerelmes óra
    Emlékét illatozzák.

    Ha szirmuk selyme érint:
    Kikeleti verőfény
    Csapkod felém belőlük,
    És elborítja lelkem’
    Álmokkal, sugarakkal,
    És a virágtalan föld
    Teli lesz körülöttem
    Rózsákkal, ibolyákkal,
    És teli lesz a lelkem
    Tündöklő szerelemmel,
    S szívem a tűnt gyönyör közt,
    Az őszi pusztulásban
    Győzelmesen fölujjong,
    Mint rózsabokrok ágán
    Bimbók és tövisek közt
    A tavasz csalogánya…

    Forrás: www.eternus.hu

  • Bárd Miklós: Füredi emlék

    E forrásnál töltém be a húsz évet,
    Akkor itt ujjongott az élet,
    A napja perzselt tűzzel, lánggal,
    Az éjje megtelt zsongó szerenáddal,
    S egy dala volt: „Képeddel alszom el”.
    Az ezüst tó, mint szűzi lánykebel,
    Úgy pihegett, ha rátűzött a hold.
    Már nem emlékszem, hogy ki volt,
    De tündérszőke volt a lány,
    A sápadt holdfény szikrázott haján,
    A hullámok, mik ringva tova vitték –
    Füredi emlék.

    Most csend van… Csak a Balaton morajlik,
    Méláz a kedv, a szó lehalkított itt,
    A tekintetünk el-elrévedez.
    S e házban, hol fáj minden, ami nesz,
    Fehér mezében halkan járva, kelve,
    Egy ember hajlik a beteg szivekre,
    Hogy távol tartsa tőlük a halált.
    Megborzongom… Az est leszállt,
    Szívem igyekszik, hogy ritmusra verjen,
    Egy asszony képe suhan át a termen,
    Utána nézek… Mintha rá ismernék –
    Füredi emlék.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Benedek Elek: Vén fa árnyékában

    Vén fa árnyékában,
    Forró meleg nyárban
    Megpihenni de jó!
    Ki e fát ültette,
    Áldassék érette
    A kedves nagyapó!

    Volt még csak apóka,
    Mikor e diófa
    Ide ültetődött,
    Sokat öntözgette,
    Meg-megállt felette,
    Míg megöröklődött.

    Miért Istent kérte,
    Örömét megérte
    Gonddal ápolt fának:
    Sokszor ült alatta
    S vele víg csapatja
    Sok szép unokának.

    Vén fa árnyékában,
    Forró meleg nyárban,
    De sok mesét mondott!
    És amíg meséle,
    Hófehér fejére
    Hajlottak a lombok.

    Hej, szép napok voltak,
    Mi kár, hogy csak voltak!
    Hol van nagyapóka?
    Pihen már sírjában,
    Nem fa árnyékában,
    S nincs mese azóta…

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Eötvös József: A mult

    Ne bámuld azt, ha sokszor,
    Bár boldoggá tevéd,
    Bús hangok töltik ismét
    Költődnek énekét.

    A múltat el nem törli
    Boldog jelen soha:
    Az is fáj, a mit elvett,
    Az is, mit meghagya.

    Forrás: Vers mindenkinek