Kategória: Versek,

  • Rónay György: Advent első vasárnapja

    Amikor a fák gyümölcsöt
    teremnek,
    tudhatjátok, hogy közel van a nyár.
    Tűzre dobhatsz, Kertész,
    mert nem terem meg
    korcs ágaimon más, mint a halál?

    Amikor jelek lepik el a mennyet,
    álmunkból kelni itt az óra már.
    De ha hozzám jössz,
    pedig megüzented,
    angyalod mégis álomban talál.

    Meg akartál rajtam teremni,
    rossz fán;
    Nem voltál rest
    naponta jönni hozzám.
    Ajtóm bezártam. Ágam levetett.

    Éjszakámból feléd fordítom orcám:
    boríts be, Bőség!
    Irgalom, hajolj rám!
    Szüless meg a szívemben, Szeretet!

    Forrás: szeretem a verseket

  • Baley Endre: Jeles télnapok

    Ludat sütök Márton napon,
    Erzsébetnek rózsám adom.
    Katalin már hozhat havat,
    András-napon gombóc dagad.

    Bor­bálának gallyat nyesek,
    Mikuláskor csizmát lesek,
    Seprűt rejtek Luca-napon,
    Tamásnak a disznóm adom.

    Fruzsinával vizet merek,
    Vízkeresztkor süvegelek,
    Szőlőt metszek Vince-napon,
    Szent Balázsnak hálám adom.

    Zsuzsanna pacsírtát hallgat,
    Mátyás jeget tör a halnak,
    Gergely a szakállát rázza,
    Benedek már tavaszt várna.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Szamolányi Gyula: Csillagok

    Ha felnézünk a csillagokba
    S megejt a fény, a szép, csodás,
    A szív azt mondja: égi pompa!
    Az ész szól: hiú ragyogás!
    A bölcs azt látja, nagy világok,
    Hasonlók, mint a durva föld;
    A költő nem lát, csak sugárt ott,
    Mely lelket álmokkal betölt.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Barcsay Ábrahám: Fejtésre való mese

    Ajándék, ereklye, alamizsna, szentség,
    Haszon, titok, újság – s egyszersmind régiség,
    Se nem jó, se nem rossz; erőszak, kegyesség;
    Ilyen ajándékot küldeni mesterség.

    Nyitrán, 9 órakor a reggeli gyakorlás után, 20. Junii 1772.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Komjáthy Jenő: Ábrándos fiú

    A milliókat átöleltem,
    Átkarolám a végtelent;
    Ragyogó fényben, égdörejben
    Éreztem az örök jelent.
    Föllengő, óriás szivemmel
    Csak üdvöd szomjuhoztam, Ember!
    Bántottak s én szerettem őket,
    Hímeztem álmát a jövőnek.
    De szóltak ők s gúny lobogott szemökbe:
    “Amért rajongsz: hiú;
    Bolond vagy, és az is léssz mindörökre
    Ábrándaiddal, jó fiú!”

    Koszorút fontam dalaimból
    És álmaimból főm köré;
    És dal fakadt, virág a sírból,
    Szivem vérével öntözé.
    Mártírszivemmel a kereszten
    Világ szivét, Istent kerestem.
    Túláradó, eszményi vágyban
    Embert emberré tenni vágytam.
    És szóltak ők haraggal messze lökve:
    “Merész álmod hiú;
    Légy átkozott és számüzött örökre,
    Pusztulj, te vakmerő fiú!”

    De én azért most is rajongok
    S átölelem a végtelent,
    Felhőzik lelkem égi gondon,
    Agyam lángképeket teremt;
    Bántottak s én szerettem őket,
    Látom szent árnyát a jövőnek.
    Embert szabaddá tenni vágyom,
    Meglátni Istent hőn kivánom.
    S legyen, miért szivem lángokra lobbant,
    Törekvésem hiú:
    Rajongok, álmodom s leszek, ki voltam,
    A régi ábrándos fiú.

    Szenic, 1890. szeptember 21., 1892. május 2.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Tóth Kálmán: Sötét órában

    Haljon az meg, leljen nyugtot
    Fenekén a sirhalomnak,
    A kit az ő szerettei
    Minden órán megcsufoltak.
    Haljon az meg, a ki nem lelt
    Soha embert, szivet, hálát,
    Kinek minden jó tetteit
    Szeme, arcza közé vágták.
    Haljon az meg, kinek szive
    Százfélekép van át szúrva,
    A ki nem bir megbocsátni
    S gyáva lett már a boszúra.
    Haljon az meg, ki nem tudja:
    Mért kinozták, miért szenvedt?
    S az égben is hitét veszté,
    Mert bünhödik s roszat nem tett.
    Haljon az meg, kinél minden
    Eszme, czél már semmivé lett,
    Ki rettegi már a létet,
    Haljon oh az, haljak én meg.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Vargha Gyula: A bölcső és a koporsó között

    Rég elhagyám az enyhe révet,
    Hátam megett már évre évek
    Úgy torlanak, mint tengerár,
    S új rév, koporsóm csendje vár.
    Csalóka fény nyomát csapáztam,
    De néha gyöngyöt is halásztam,
    S azt képzelém bolond-vakon,
    Hogy kincseket visz csolnakom.
    De most, hogy már a révbe térek,
    Látom: a gyöngyök mit sem érnek,
    S kaviccsal partra szállni kár,
    Hadd nyelje bé a tengerár.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Baróti Szabó Dávid: Az újíttóról

    Felforgatsz mindent. Jól szóllt a biblia: semmi
    Állandó nincsen, mondhatod, a nap alatt.
    1786.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Katona József: Új esztendőre

    Vidám elme
    te! szerelme
    az örökös tavasznak –
    csend és béke
    egy gyermeke,
    kinél búk s ürmök asznak!
    A szerencse
    folyton öntse
    rózsáit öszvényeden,
    elégedés
    vezéred, és
    légyen köröd egy Éden.
    Minden reggel
    víg sereggel
    játsszon a Nap súgára
    (mosolyogva
    lépbe fogva)
    Arcád diadalmára. –
    S Neked intsen
    báj-bilincsen
    jőve az Alkonyodat
    végső fénye,
    hogy rabkénye
    készítse meg álmodat.
    És ha majdan
    e Kor hajdan-
    korrá változik – midőn
    Élet s Halál
    számot talál
    vetni a hosszú időn:
    Akkor, Kedves,
    vedd jól, nedves
    szememböl, végtisztemet;
    Ott örökké
    légy Élőké;
    bár itt egy hant eltemet!!!
    1817.

    Forrás: Versek mindenkinek
    Katona József, Új esztendőre, újév, jókívánság, barátság, élet, halál, idő, ünnepi vers