https://verskucko.com

Kategória: Versek,

  • Reményik Sándor – Hallgat

    Hallgat.
    Hallgat néha hosszú órákon át.
    Akár a kő.
    Akár a fa.
    Akár a hó.
    Akár a hóvirág.
    Hallgat.
    Én e hallgatás irígye vagyok.
    Bár nyugtalanít ez a hallgatás
    Néha.
    Mert hátha befelenőtt panaszok,
    Megkövült jajok, elhalt sóhajok,
    Fínom kéreggel fedezett sebek,
    Alíg kinyílt apró virágfejek,
    Szorongó, örök, nagy – nagy aggodalmak
    Lappanganak kő, fa, hó, hallgatás alatt.
    Én azt hiszem, hogy ismerem.
    És mégse ismerem.
    És ma sem tudom, miért hallgat,
    Csak e hallgatás irígye vagyok.
    Azután szégyellem,
    Jaj, nagyon szégyellem,
    Mindíg, amikor szemben ül velem,
    Fecsegésben szétszórom magamat,
    Hogy szóltam, szóltam, szólnivaló nélkül,
    Aprópénzként elszórtam magamat.
    Ő ült, és hallgatott,
    S mint foghatatlan súlyt
    Éreztem lelkében az aranyat.

    Forrás: Index Fórum – Kedvesch versek

  • Pilinszky János – Téli ég alatt

    Fejem fölé a csillagok
    jeges tüzet kavarnak,
    az irgalmatlan ég alatt
    hanyattdölök a falnak.
    A szomorúság tétován
    kicsordul árva számon.
    Mivé is lett az anyatej?
    Beszennyezem kabátom.

    Akár a kő, olyan vagyok,
    mindegy mi jön, csak jöjjön.
    Oly engedelmes, jó leszek,
    végig esem a földön.

    Tovább nem ámitom magam,
    nincsen ki megsegítsen,
    nem vált meg semmi szenvedés,
    nem véd meg semmi isten.
    Ennél már semmi nem lehet
    se egyszerűbb, se szörnyebb:
    lassan megindulnak felém
    a bibliai szörnyek.

    Forrás: Index Fórum – Kedvesch versek

  • Parti Nagy Lajos – Nyár, németfilm

    Ma bolyhos csönd a nyár, keringő vattazápor,
    válik a nyár, fehér bohóc a cirkuszától,
    a cintányér, a dob, a síp, a kasztanyét
    cihát lobogtat érte, pár dunyha tollpihét,
    meleg asztalszél szórja szét prüszkölve és kacagva,
    az ágyban, a nyárban és a nyárban,
    az éjszakától,
    s nem látod tán e boldog, fehér erdőt a fától,
    szeretnek, mind szeretnek, hajlong a kába rost,
    majd és kifőznek, irkába papirost.

    Vedlik a nyár, szívem, lenyergelt vattapóni,
    na bumm sztarára bumm, hát nem fogsz folytatódni,
    pofozgatsz, mint a szél, cihát és tollbabát,
    na bumm sztarára bumm, nyitsz ugróiskolát,
    kis ródlizó anyák, kis kölykök a szája
    fulladás-kapkodás,
    az ugrabugra hóhoz egynyári némafilmen,
    mind elmegyünk, na bumm, ma épp te mégy el innen,
    hol forrón és puhán kering a vattazápor,
    s válik a nyár, fehér bohóc a cirkuszától.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Parti Nagy Lajos – Hazajöttél, a szonettek meg strandra mentek

    Hát hazajöttél, hát haza, hát,
    kivilágíthatnánk a kupolát,
    de tegnap, tegnap leeresztett,
    beállt egyszerű mennyezetnek,
    nagyon fáradt vagyok ma,
    verset szöszöltem fogvacogva,
    kabátom sem, pokrócom sem plakát,
    ki semmi sem dobol, csak a vers, csak a vers,
    ha rájövünk, ha ráfigyelnek, ha nagyon, ráfigyelt,
    hát
    csapatát,
    mind strandra ment, én csak tudom,
    elbabráltam fürdősapkáikon,
    míg málé ottavák és méla tercinák
    csak rágcsálták a főtt kukoricát,
    láthattad őket, tőlem mentek el,
    azt fütyörészték, hogy rímelni kell,
    bár úgy csörtettek, mint a csorda,
    mindent össze enjambement-ozva,
    nézz csak körül, nézd, csupa kuszaság,
    hátha az asztalom, papírom
    (ki háthassz, hideg jött,
    de világ?)
    alágyújtasz a tegnapi teának,
    a plafon szépen visszapúposodik kupolának,
    és a csúcsában kerek égre lelsz,
    ha ráfigyelsz, ha nagyon ráfigyelsz.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Erdélyi József – Csendes eső

    Hull az eső nagycsendesen,
    nem jár az úti senkinek;
    én járok csak, én is gyalog, –
    de én senkifia vagyok!

    Nem vagyok világ.
    S mi vagyok én a világban?
    Gyarló állat, elmúlandó,
    föld porából elporlandó.

    Minden vagyok, amit látok,
    mégsem bírom a világot.
    Haj, ha vele egy lehetnék!
    Ha mégegyszer megszületnék…

    Jobb is lenne kőnek inkább,
    hogy belőlem kifaragnák
    bús fiát az igazságnak,
    bitóján a hazugságnak!…

    Hull az eső nagycsendesen,
    nem jár az úti senkinek;
    én járok csak, én is gyalog –
    de én senki sem vagyok!…

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Choli Daróczi József – Cigány passió (részlet)

    Cigány asszony monológja
    (Az 1. felvonás 1. jelenetéből)
    Társszerző: Nagy Gusztáv

    Onnan indultam
    én is:
    a vadvirág-lángokban rejtőző
    árvák földjéről,
    hol szomorú tüzekre olvassák
    bánataikat az anyák
    mellükön éhes csecsemőkkel,
    suttogva Mária nevét,
    vándorolva
    márványfagy telekkel
    nyöszörgő keréknyomnyi hazákban,
    csillagfény-ázzománcos hajolva
    éjjel sátrakban
    rejtőzve,
    kuporogva várva
    a Megváltót.

    Mi lesz
    velünk, Uram,
    a jövendők mit hoznak?

    Angyalaid
    csendőr-éveket
    hoznak?

    S mi lesz
    teveled, Uram,
    neked az évek mit hoznak?

    Kereszteket
    ácsolnak,
    Uram?

    S mi lesz
    a kis
    népekkel,

    koponyaheggyé,
    Auschwitzi hamuvá
    válnak, Uram?

    S az emberiséggel
    mi lesz,
    Uram?

    Milliárdoknak
    a jövendő ezredek
    mit hoznak?

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Choli Daróczi József – Halott hajós

    Révész voltam,
    boldog voltam.
    Halott
    lelkek
    közt
    hajóztam.
    Hordtam át
    halottak,
    most
    már
    vihetem
    magamat.
    Vinném,
    vinném:
    már
    nem
    lehet,
    elúsztattam
    lelkemet.
    Halott lelkű
    hajós vagyok:
    halott hajók, halott hajós.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Choli Daróczi József – Fáj

    Férfiként: halálraítélt.
    Megfogni neszeit az éjszakának.
    Zuhanni, zuhanni, mint a kő!
    Arcom csontján a rés,
    hiányod miatt tátong.
    Szememet feléd fordítom,
    lepergett húsgombóc kikelt
    szirmokat nyomnak,
    mert legtudomabb,
    legtöbb már tudom,
    hogy múltamba belevesztél.
    Befagy a szám,
    megpüffedt ajkaim között
    holdarcod ívét hordom,
    magamba beépítetek.
    Sírgödör szélébe kapaszkodó
    fű hajad selyem fáj.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Choli Daróczi József – Bocsásd meg vakmerő bűnét…

    Homlokom ráncaiból rakosgatlak össze magamnak,
    mert már hajad színére sem,
    ujjaid bütykére sem,
    intő szódra sem,
    és sóhajaid mélységére sem emlékezem.
    De tudom:
    mert bő szoknyád ráncába én kapaszkodtam két kézzel,
    hogy parányiságomat az úton el ne hagyd.
    Tudom:
    mert én engedtem meg a Tűznek, hogy
    szoknyád rózsáit lángnyelvével lenyalja
    rólad. Tudom:
    mert én engedtem meg a csillagoknak, hogy velük
    azonosulj, fényeddel tőlem elárvulj. Tudom, hogy már
    csak bennem élsz, csak én ismerem hatalmadat Anyám!

    Emlékszel? Suhancságom idején összezsugorodtál,
    hogy elférj két karomon: már nagyon beteg voltál,
    ölembe vittelek.
    Eltotyogott mellettünk a házsor,
    eltörpült Depó, Pajác meg nagyanyám, a kilencvenéves
    Dongó földbe-könyöklő kunyhója.
    A cukorrépalevés főzelékből
    zöld ötforintosnyikat köpködtünk,
    és megzöldült a sár is a lábunk alatt.
    Zöld színe volt az összezsúfolt testek
    verejtékétől kesernyés levegőnek is
    tenyérablakunk mögött.

    Emlékszem fájdalmaidra!
    Segélyt sikoltó mélygödrű szemedtől könyörögtem
    szusszanásnyi levegőt roncsolt tüdődnek – hiába.
    Tehetetlenségem késhegyére szedtem összeroskadt hörgőidet,
    csontsovány ajkad szögletéről ingem aljával töröltem le
    a kibuggyanó vért, a Te piros véredet
    s mint a bűnös asszony, hiába mosom rongyosra a gyolcsot,
    vállamon hordom fájdalmadat:
    már csak én ismerem hatalmadat,
    már csak bennem élsz.

    Hozzád én fordulok,
    fulladásig én rohanok hozzád,
    térnélküli világodba,
    képekre törött emlékedhez.
    Születő unokád türelmetlen lábbal dörömböl súlytalan
    koponyádon, bocsásd meg vakmerő bűnét, anyám.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Choli Daróczi József – Ars poetica helyett

    Koponyát szorító vaspánt,
    sötétség glóriája,
    letéplek fejemről!
    S ha bőröm ragaszkodik hozzád,
    lenyúzom,
    a vályoggödör sarkába dobom.
    Szemem csak új sugarakban fürdik.
    Csontom visszaver minden
    színtelen színt.
    Tenyeremen a Nap parazsa ég.
    Árnyainkra visító átkot mondok,
    és kést fenek
    megmaradt nyomorunkra.

    Forrás: Magyarul Bábelben