A legszomorúbb muzsika
a mások álmának zenéje,
a legszomorúbb: nyitott szemmel
belebámulni a vak éjbe
álomtalan, gyötrődve, égve.
Jaj annak, aki el nem alszik…
éber búval sorsába bámúl
a néma éjben, társtalan.
Az álmok ajtaja bezárúl,
ő künn marad. Sorsába bámul…
Forrás: Lélektől lélekig
Sötét borult a pannon tájra.
A Hold már fénytelen, rég kihűlt.
Kékvérű éjünk vak prímása
a szél húrján mulatóst hegedült.
Elmegyünk mind.
Ki becsben, ki némán.
Ki csikorgó szitkokkal, bűn alatt.
Én nyomtalanul,
mint macska az éjben,
mint szétkorhadt szertelen pillanat.
Emlékezz rám!
Emlékezz újra,
hogy voltam, hogy leszek
és lehetek!
Emlékezz rám, ha sarkadban gyűlnek
új harcra új perzsa seregek!
Emlékezz még, hogy időben szóltam,
hogy éjünkben felkelt az égi had!
És emlékezz rá, hogy alig szólhattam,
mert elfújt az őrjöngő indulat.
Emlékezz rám,
ha fáj, vagy ha zördül!
Ha sír, vagy visít az éjszaka!
Emlékezz minden remegő kínra,
mit elviselt
értünk az Úr fia!
Emlékezz majd, hogy sárból és vérből
és kínból is új erkölcs teljesül!
És szimfóniákat zengjen a lelked,
ha mindenki fals hangon hegedül.
És emlékezz rám!
Hogy voltam és éltem.
És úgy éltem, ahogyan lehetett.
S hogy védeni akartam,
óvni és szeretni azt,
amit régóta nem lehet.
Mert sötét borult e pannon tájra!
A Hold rég oly fénytelen.
Már kihűlt.
Angyali éjünknek vak prímása
a szél húrján mocskos dalt hegedült…
Elmegyünk mind hát! Becsben és némán.
Elmegyünk vicsorgó bűn alatt.
Én nyomtalanul,
mint macska az éjben,
mint bársonyos, szertelen pillanat.
Forrás: Lélektől lélekig
Látod, lassan elhervad
odakinn minden virág,
úttalan kóborlókkal
telik meg a világ…
Néma a telefon is,
hiába zihál a szív,
kire minden nap várunk
többé soha nem hív…
Látod nincs több ölelés,
a vágy hiába éget,
elvesztettük a jövőt,
a végső menedéket…
Hiába reménykedtünk,
hogy ne félj, minden rendben,
már egyedül kuporgok
a csóktalan csendben…
Forrás: Szeretem a verseket
Veled örökké! Ó mi szép,
Mily édes lesz az élet!
E nagy világban, kedvesem,
Együtt bolyongni véled!
A vándort csillag vezeti,
Mosolygó szemed engem.
Felhő takarhat csillagot,
De a te szemedet nem!
E tiszta ég el nem borúl,
Meg nem törik sugára,
Csak néha ejt szent harmatot
A mások bánatára.
Pacsirta-hangod dallama
Ébreszt föl kora reggel, –
És éjjel, mint a csalogány,
Elringatsz énekeddel.
Megyünk ki a mezőre és
Apró virágit szedjük…
S mindazt, mi gőg és hiuság,
Szivünkből kinevetjük.
De hogyha jő egy védtelen,
Az vendég lesz minálunk.
Enyhítni szomját, üdítő
Forrás-vizet kinálunk.
Járunk-kelünk a földön át
Mint két eltévedt gyermek,
Míg értünk küldött angyalok
Végtére majd föllelnek.
Akkor, szerelmem, elmegyünk
A kedves angyalokkal,
Egy földön kezdett, végtelen,
Örökbe játszó csókkal!
Forrás: Szeretem a verseket
Többé nem akarom látni
ahogy hervad a virág
Többé nem akarom nézni
ahogy széthull a világ
Én már nem akarom hallani
hogy az én szívem idegen
Szeretném valahogy megérteni
miért kell, hogy így legyen
Többé nem akarom látni
ahogy az ég beborul
Többé nem akarom nézni
ahogy a gyűlölet az úr
Én már nem akarom hallani
hogy az én szívem idegen
Szeretném valahogy megérteni
miért kell, hogy így legyen
Álmodunk, ébredünk
de mindig ugyanoda érkezünk
Álmodunk, ébredünk
de a csodákban már nem hiszünk
nem hiszünk
Többé nem akarom látni
ahogy eltorzul a kép
Többé nem akarom nézni
ahogy terjed a sötét
Én már nem akarom hallani
hogy az én szívem idegen
Szeretném valahogy megérteni
miért kell, hogy így legyen
Az ember mindig jobbat vár
hát mért nincs béke soha már
Álmodunk, ébredünk
látod, így múlik az életünk
Álmodunk, ébredünk
és a csodákban már nem hiszünk
nem hiszünk
Forrás: Lélektől lélekig
Este van már, csillag van az égen
Véget ért megint egy szép napunk
Későre jár, mégis nehéz most a búcsú
hiszen istentudja, hol találkozunk
Az angyalok is könnyes szemmel néznek
ha látják, hogy mi még együtt vagyunk
Későre jár, mégis nehéz most a búcsú
de hát istenhozzád, vár az otthonunk
Egyszer még egy gyertyafényes
csendes este visszatérünk
S mint a régi dallamokra
álmainkra úgy emlékezünk
Alszik már az utca és a város
Ébren talán csak mi álmodunk
Későre jár, mégis nehéz most a búcsú
csak az isten tudja, hol találkozunk
Mára már a muzsikának vége
Legyen ez az utolsó dalunk
Későre jár, mégis nehéz most a búcsú
legyen istenhozzád, vár az otthonunk
Egyszer még egy gyertyafényes
csendes este visszatérünk
S mint a régi dallamokra
álmainkra úgy emlékezünk
Minden jó, csak legyen jó a vége
de addig még talán találkozunk
Későre jár, mégis nehéz most a búcsú
És ha lehet, legyen szebb a holnapunk
Forrás: Lélektől lélekig
A hatvanas években az volt talán jó
Hogy az összes klubban még élőzene szólt
Nem volt még ez az őrült minden, ami van
És élhettél zenészként büszkén, boldogan
Akkor hittük még, hogy egyszer szép lesz még
Akkor bíztunk még a zenében
Hagyd már fater ezt a rossz dumát
Akkor ránk még nem is gondoltál
Ez itt, most már egy egész más világ
És a szád hiába jár
Csak egy kis bohóc vagy már
Az volt a jó, hogy a zene szívből szólt
Legnagyobb kincsünk egy klubtagsági volt
A szentháromságról az volt a duma
Hogy egy a lényeg: ILLÉS, METRÓ, OMEGA
Akkor hittük még, hogy egyszer szép lesz még
Akkor bíztunk még a zenében
Hagyd már fater ezt a rossz dumát
Akkor ránk még nem is gondoltál
Ez itt, most már egy egész más világ
És a szád hiába jár
Csak egy nagy bohóc vagy már
Akkor még nem számított, kinek mennyi van
S nem voltál pénz nélkül sem boldogtalan
Elég volt néhány üveg „kőbányai”
Egy rossz hangszeren is lehetett jó dalt játszani
Akkor hittük még, hogy egyszer szép lesz még
Akkor bíztunk még a zenében
Hagyd már fater ezt a rossz dumát
Akkor ránk még nem is gondoltál
Ez itt, most már egy egész más világ
És a szád hiába jár /Nem hiába /
Csak egy nagy bohóc vagy már
És a szád hiába jár /Tudom, már hiába /
Csak egy nagy bohóc vagy már
Szélfútta, ködlepte utakon
merre még madár se jár
Bolyongó lélek vándorol
nyugalmára nem talál
Mélységes mély kútnak peremén
táncol az esti fény
Mélységes mély kútból üzenet
egy dallam száll felém
Szélfútta ködlepte utakon
ősi ének hangja száll
Bánatőrző régi köveken
sorsunk már megírva áll
Mélységes mély kútnak peremén
szédül, ki áthajol
Mélységes mély kútból üzenet
a lelkünk hangja szól
Forrás: Lélektől lélekig
Csak egy nap az élet
s ez már a délután
Kúsznak az árnyak
az otthonom falán
Még fényes az égbolt
vakító fenn a nap
De látod, a pályán
már lefelé halad
És eljön az este
és álmodunk is majd talán
De hogy mily álmok jönnek
ki tudja ezt még délután
Csak egy nap az élet
és lassan bealkonyul
A játéknak vége
s a függöny lehull
Forrás: Lélektől lélekig
oly sokáig ácsorogtunk
a tiltó vörös
hipnotikus szemébe nézve
hogy mire kigyúlt
a remény zöldje
már semmi kedvünk
átkelni
Forrás: Lélektől lélekig
