https://verskucko.com

Kategória: Versek,

  • Barina Vendel – Hogy lehet az!?

    Hogy lehet az, hogy az ember
    Mindent megehet,
    A mit csak a szája kíván,
    A mit csak szeret?

    És mégis a feleségét
    Meg nem eheti,
    Pedig sok, mily rettenetes
    Nagyon szereti?

    Forrás: www.eternus.hu – Barina Vendel versei

  • Czóbel Minka – Ki volt?

    Mély nyomok a hóban,
    Elhagyott nagy kertbe’,
    Kékesre nyomúlva
    A fehér hó pelyhe.

    Ki járhatott erre?
    – Az út oly elhagyott –
    Látom még a nyomot,
    De nem az alakot.

    Majd visszaképzelem:
    Milyen volt az élet,
    Mely itt magányosan
    A nagy hóba tévedt?

    Mintha már látnám is,
    Jő felém egy árnyék,
    Mintha az árnyékban
    Magamra találnék.

    Hiszen én jártam itt –
    Ide be van nyomva,
    De már nem ismerek
    A saját nyomomra.

    Forrás: www.eternus.hu – Czóbel Minka versei

  • Samarjay Károly – Szerelem

    N. meghízott, lágy szívében Erosz
    Ébresztett szerelmi érzetet,
    A kis Erosz, amidőn nyilát rá
    Lőtte, a lövésnél tévedett,
    És a szív helyett gyomrát találta,
    S ez szerelmi kíntól földagadt,
    Bár kihúzta a nyilat, de vége
    A hordónyi hasban megszakadt.
    Most, ha étket s bort lát pillanatja,
    Az forró szerelme áldozatja.

    Forrás: www.eternus.hu – Samarjay Károly versei

  • Móricz Zsigmond – A sok juh meséje

    Volt egyszer egy gazdag ember,
    Annyi juha, mint a tenger,
    Mint az árvíz, ujjuju!
    Számlálhatlan sok a juh.

    Gazdag ember gondol egyet:
    Pénzmagra szert hogyan tegyek?
    Hej számadó, szóm van kenddel,
    Annyi juhom mint a tenger,
    Mint az árvíz ujjuju,
    Számlálhatlan sok a juh, –
    Gondoltam én mostan egyet,
    Pénzmagra szert hogyan tegyek?
    Kell nekem a juhok ára,
    Hajtsa kend el a vásárra.

    A vásárra juhász hajtja,
    Előttük egy folyó partja.
    Irdatlan nagy, – Tisza-Duna
    Nem lehetne ija-fija, –
    A híd rajta nagyon keskeny,
    Nem fér a juh csak egyesben.
    Várjunk, míg át mennek renddel,
    S annyi a juh, mint a tenger!
    Mint az árvíz! ujjuju!
    Számlálhatlan sok a juh!…

    – Hogyha egyig általérnek,
    Folytatom majd a mesémet.

    Forrás: www.eternus.hu – Móricz Zsigmond versei

  • Réthy László – Szórakozott szerelmes

    Szerelmes ifjú, hő szívével
    Mindég csak ott, csak „Nála” van,
    Bármit tegyen, bárhogy legyen, csak
    Az „Édest” látja untalan.

    Ha ébred, első gondolatja:
    Alszik-e még szép angyalom?
    S képzeletét napközben feléje
    Űzi, hajtja száz alkalom.

    Ha virágot tűz gomblyukába,
    Ha számol, ír vagy referál,
    A lányka, az az égi tündér
    Mindég ott van, előtte áll…

    Ha cimborák közé megy este,
    Kikkel maholnap már szakít,
    Bárkiért ürül a pohár – ő
    Koccint és gondol – „Valakit”.

    S fejét, szívét az édes mámor
    Ringatja, mint sajkát a hab,
    S egy kéjes érzés súgja halkan:
    – Nem messze már a boldog nap…

    S hazatérőben, mikor a hold
    Halovány fényét szórja szét,
    Kipeseli a szűzi hóba
    Imádottja édes nevét.

    Forrás: www.eternus.hu – Réthy László versei

  • Réthy László – Lőwy Árpád császári és királyi kitüntetést vár

    Itt van a császár s Budavára
    Fényes, mint a Salamon-tornya,
    Ős magyarok és új leventék
    Jönnek hódoló díszes sorba’.

    – Lesz ordó s kitüntetés bőven,
    Hisz ilyet sokan érdemelnek,
    Mert hívei vagyunk halálig
    A dicső monarchikus elvnek.

    Én is szeretnék egy kitüntetést, mely
    Lőwy Árpád stílusjében volna írva:
    Szeretnék a császártól egy darab szart
    Monogrammos selyempapírba.

    Forrás: www.eternus.hu – Réthy László versei

  • Réthy László – Hölgyestély

    (Discrét vers.)

    Mint egykor ősöm, Lantos Sebestyén:
    Hazám zegzugát úgy járom én;
    Csak azt zengem, mi lelkemből fakad,
    Víg és bús nóta egyformán akad.

    Ma ismét olvastam itt verseket,
    Hölgyeknek is – amit csak lehetett (!),
    – jutalmat én – anyagit – sose várok,
    Boldog vagyok, hogyha köztetek járok.

    – A költőnek legnagyobb diadal,
    Ha rokonérzésre talál a dal:
    Szép hölgyek! csókoljatok homlokon,
    A férfiak meg: – ahol gondolom.

    Forrás: www.eternus.hu – Réthy László versei

  • Réthy László – A körtefa

    Vezércikket ír Lengyel Zoltán
    (Hogy odafenn is meghallják tán?)
    Amelynek az a jelszava:
    Hogy hazánk egy nagy körtefa.

    Kemény körte terem a vén fán,
    S hiába is puhítják szalmán,
    Jobbat, mért s hogy teremne hát,
    Ha rosszul ápolják a fát?

    Teljesítsétek minden vágyát,
    Adjatok napfényt, esőt, trágyát,
    S édes körtét terem a fa,
    – Ez Lengyel Zoltán végszava.

    Az „Úr” válaszolni majd így fog:
    Kívánságtok együtt nagyon sok;
    Trágyát azt mindjárt adhatok,
    A többire meg – várjatok.

    Vonatkozással a „Független Magyarország”
    1903. augusztus 21.-iki vezércikkére.

    Forrás: www.eternus.hu – Réthy László versei

  • Ölvedi László: Megint Petőfi

    Mikor egy bécsi művész verseit szavalta, Berlin, 1923.

    Berlini Bábel zsivajába
    Besüvöltött a hangod.
    Hallgattunk, mint vasárnap reggel
    Pusztában a zengő harangot.

    Ging – galang… ma hívó szavadra
    Virágosan templomba jöttünk.
    Nagy lobbanások örök magyarja
    Égő szemmel, némán köszöntünk.

    És egy percre remegő csendben
    Messzi pusztává tágult a város.
    Földerengett bohón a múltból
    Szülői ház, rét, lomb, akácos…

    Zúgva sikolt az „Egy gondolat…”
    Csaták füstje, bíbor véreső,
    Szárnyaszegett száz magyar álom,
    Könnybe, búba, gyásztóba vesző.

    A kalapált német lelkeken
    Átsuhant a tarka délibáb,
    S vágtattak a képzelet rónán
    Aranyszőrű táltos paripák.

    Idegenek hullattak eléd
    Sok kései piros virágot.
    Hazátlanok kincsét adom én:
    A dacos, szép szomorúságot.

    Forrás: eternus.hu

  • Ölvedi László: Levél Losonczi Annához

    Losonczi Annának adassék e pár sor;
    Lelkem e levélre rálehelem százszor.

    Botor bizalommal máskor is így tettem,
    Csokorba számodra vérvirágot szedtem.

    Végbeli mezőkön döntő büszke torna:
    Mintha nagy szerelmem vallomása volna.

    Sebet érted kaptam, hej, pedig elégszer –
    Vérpiros rubinnál ragyogóbb ez ékszer.

    Összefűztem bíbor gyöngysorba, füzérbe;
    Odaadtam volna, de senki se kérte.

    Híveim elhagytak, jussom elpörölték,
    Lelkedben a lelkem orozva megölték.

    Gonosz vagyok, mondták, hitehagyott, pártos…
    Talán mert a vágyam vissza-vissza szálldos?

    Rossz vagyok lovagnak, lantosnak is hitvány:
    Lelkem ott felejtém szemed kéklő titkán.

    Kiáltják a bűnöm, hogy a szívem máglya:
    Szép arany hajadnak perzseli a lángja.

    És benne szavadnak ezer hangja támad,
    Új hurú kobzomon régi tüzű bánat.

    Mert a lantom ifjú, csak a nóta régi:
    Ügyesebb, erősebb virágom letépi.

    …bókoló beszédre sohase hajoltam,
    Lágy citera helyett sikoltó kürt voltam.

    A dalom elröppent, hitem elcsatáztam;
    Szerelemért magam soha nem aláztam.

    Bocsásd meg, az ajkam ha keményre fordul,
    Pedig ittas vagyok áldott égi bortul.

    Dalom tied; ha kell, véremet is ontom –
    Csak téged szeretlek, bár sohase mondom.

    Tied a jövendőm, tied dacos álmom…
    Losonczi Annának levelem ajánlom.

    Forrás: eternus.hu