https://verskucko.com

Kategória: Versek,

  • Ellen Niit – Ha ismerlek gyerekkoromban

    Ha ismerlek gyerekkoromban,
    biztosan neked ajándékozom
    sárga kis hólapátomat,
    piros homoklapátomat,
    s a csillagokkal telefestett
    kék vödrömet,
    minden pitypangtól aranypöttyös rétet,
    a játszótereket, az ugróiskola krétanégyzeteit,
    a fasor minden levelét, a néger gesztenyéket
    és a leghosszabb csúszdát,
    amit csak ismerek.

    A hordókat csorgó ereszek alján,
    feketén csillogó vizükkel,
    feketén csilladozó, mély vizükkel,
    a víz alatt lakó meséket is,
    a víz meséit égről, fákról, felhővonulásról,
    (a mélyben úsznak, mégis szédítő magasan!)
    s arról a furcsa sajdulásról,
    amely lehajló tarkómat súrolta,
    mint egy madár,
    vagy lélek,
    vagy golyó.

    És azt hiszem,
    a sárga mackót,
    a szegény, kopott orrú sárga mackót,
    minden titkával együtt –
    neked ajándékoztam volna azt is,
    utána sírdogáltam volna,
    magam sem értve:
    a veszteségtől-e, vagy örömömben.

    (Rab Zsuzsa fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nagy László – Elfogynak a fák

    Elfogynak a fák a parton
    éjszakánként lassan, lassan,
    amikor az Isten szeme
    jéggé fagy a kék magasban.

    Ilyenkor az éhes fűrész
    nem énekel, mert nem szabad.
    Ilyenkor az éhes ember
    nem nyöszörög, bár megszakad.

    Fáért nem kár, lesz helyette,
    hisz tavasz jön, új ültetés,
    de a nyomor parancsol itt,
    melle csupa kitüntetés.

    A tuskókon Isten keze
    kalácskát formál a holdból
    az éhező kisdedeknek,
    de csak holdból, de csak holdból.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Fodor András – Pár napja csak

    Pár napja csak, hogy nem vagy előttem
    s már megképződik bennem a csoda,
    hogy valahol a közönyös világok
    öröktől forgó szerkezetében
    vonásaidhoz kötözött a sors.
        Egymás
    gondjaiban létezünk.

    Már fülem kagylójában vélem
    hallani újra a hangot,
    mely alattunk az össze-vissza város
    esővert, fázós árkai fölött
        menekítő honát, ízét
    adja a tiszta szónak.

    S érzem szemed másíthatatlan
    fények, színek küllőiből
    kinyíló kettős gyűrűjét,
    amint eleven szirmába fogva
        árasztja vissza rám az ég
    megőrzött aranyát.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Csak így…

    Hogy miért csak így:
    Ne kérdezzétek;
    Én így álmodom,
    Én így érzek.

    Ilyen messziről,
    Ilyen halkan,
    Ily komoran,
    Ily ködbehaltan,
    Ily ragyogón,
    Ily fényes vérttel;

    Űzött az élet,
    S mégsem ért el.

    Menedékem:
    A nagy hegyek,
    Az élet fölött
    Elmegyek;

    S köszöntöm őt, ki zajlik, és pihen:
    Én, örök vándor, s örök idegen.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Fa Ede – Haiku

    kiábrándulni
    ki tudna nálunk jobban. –
    s mindig van miből…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Mikolai Bertics Mihály – Ha eljössz…

    …Hozd magaddal a csendet,
    hajadban
      az erdők illatát,
    homlokodon
      a derűt,
    szemedben
      a csillanást,
    tekintetedben
      a reményt,
    mosolyodban
      a kacajt,
    orcádon
      a pírt,
    kebledben
      a dobogást,
    ölelésedben
      a bilincset,
    köldökcsészédben
      a forróságot,
    lépteidben
      a méltóságod.

    …Ha eljössz,
    te, magad légy
    a semmi, s a mindenség;
    leple az éjnek,
    tüze a napnak,
    ringató ének,
    pirkadó ablak,
    gyöngye a mélynek,
    hullámok habja
    csörgő patakban,
    vágyódás csókja
    ajkakra szórva,
    szivárvány csíkja,
    szemekben szikra.

    …Ha eljössz, hozd magaddal
    másik énemet,
    amit csillaghulláskor
           nálad hagytam.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dutka Ákos – Örök óta

    Engedd, hogy vékony, reszkető kezemmel
    Lebontsam hamvas, illatos hajad.
    Ha így ülsz elém, – mintha ezer éve
    Sok ezer meghitt, boldogságos éve
    Ismerném a szemed, puha válladat.

    Száz asszony, kiket őseim szerettek,
    Kikért fellobbant mindig ez a vér,
    Száz ősöm minden szomorú, szent álma,
    Száz ősöm csókot, vágyat osztó párja
    Ma mind benned él, Tebenned él.

    Együtt jövünk már sok száz emberöltőn,
    Száz boldog, száz csókos életen át,
    Ismerem a szemed, ismerem a vállad,
    Az ajkad, a véred, a lelked, a vágyad:
    Örök óta érzem a hajad illatát…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kaderják Gitta – Az élethez hit kell

    Bármily csapás érjen
    túléled majd – hidd el
    Újra kezdhetsz mindent
    egy parányi hittel.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ismeretlen szerző – Világszép Tündér Ilona

    S forog maga körül lassan, nesztelenül,
    Senkitől sem hajtva, soha meg nem állva.

    Csarnok közepében kereklapu asztal,
    Kerek asztallapba sugárzó Nap róva.

    Tündérlányok ottan asztalt terítenek,
    Terített asztalra ételt, italt tesznek.

    Minden kerül oda, szájnak, szemnek kedves,
    Útról érkezőnek, rég nélkülözőnek.

    Ezután Ilona asztaltól fölkelvén
    Szép szerelmes szóval Miklóst is szólítja,

    Gyümölcsös kertjébe sétára noszolja,
    Gyönyörűszép karját karjába akasztja.

    A Világ Kincséhez hogy őt elvezesse,
    Aranyalma fáját Miklós megismerje.

    Tündérkert közepén áll a csodaszép fa,
    Minden nap éjfélre almái megérnek,

    Gyönyörű gyümölcsét tündérek élvezik,
    Tündérhon lakói boldogan ehetik.

    Csodafa tövénél zöldlevél nyoszolya,
    Miklós és Ilona most leülnek oda.

    Szerelmes szavakkal egymást szólongatják,
    Gyönyörű csókokkal egymást ápolgatják.

    Ölelkezvén ülvén, akként beszélgetnek,
    Alma megérését míg ottan megvárják.

    Elmeséli Miklós ide utazását,
    Galamb érkezését, útnak indulását,

    Sűrű aranyerdőn átal miként jutott,
    Két folyón átkelvén ottan miként járt volt.

    Szóval mondja neki Gyönyörű Ilona,
    Szóval magyarázza ölelő kedvese:

    – Szálló fehér galamb a lelket jelenti,
    Egymáshoz valókat egymáshoz vezérli.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Andrássy Réka – Ne várj rám

    Ne várj rám többé. Elfáradtam nagyon.
    A világ végén ülök egy rozoga padon
    és lábamat lóbálom a semmi felett.
    Ülök itt magamban kettőnk helyett.

    Az ember nem felejt könnyen.
    Mindig meglepődök, hogy van még könnyem.
    Fázik a talpam, égeti a semmi.
    Mégsincsen kedvem mozdulni, menni.

    Ringatózom, mint egy kisgyerek,
    mellettem a Magány szendereg.
    Hiányokat szuszog és hízik a fájó nincseken.
    Félek, hogy felébred és a semmibe lök hirtelen.

    Forrás: Szeretem a verseket