Kategória: Versek,

  • Mircea Florin Șandru – Egy vers

    Mit írsz? – kérdi ajtót nyitva a gyermek.
    Verset – felelem –, egy verset az alkonyatról.

    Miért épp az alkonyatról? – kérdezi,
    olvasólámpám fénykörébe lépve.

    Mit írsz? – kérdi asszonyom,
    ablakot nyitva, s beereszti a huzatos levegőt.
    Egy verset – mondom neki –, verset a magányról.

    Miféle magányról? – kérdezi,
    kilép a lámpa fényköréből.

    Mit írsz? – faggat apám
    a folyosó homályába veszve.
    Verset. Egy verset a halálról – válaszolom.

    Hogyhogy a halálról? – hökken meg és zokog.

    Mit írsz? – érdeklődik a szomszéd, a díjbeszedő,
    a boltos és a bürokrata.

    Mit írsz? – kérdezi főnököm,
    míg a nap eseményei
    a nyomdagép tölcsérébe hullnak.

    Verset, egy verset – mondom nekik.
    Verset a csendről.

    Miféle csendről? – szól asszonyom.
    Csend még álmunkban se létezik.
    Sikoltozol, és azt mondod: hagyjál, hagyjál.

    Nem szeretem az alkonyt –
    szól a gyerek.

    Szobámba térve
    kuporgok a sötétben, elalszom,
    és senkinek se jutok az eszébe.

    Ha egyedül vagyok,
    fehér és fekete lovakat látok.
    Egy fehér lovat és egy feketét – így az apám.

    Torkig vagyok a halállal –
    mondja az orvos.
    Mindennap meghal valaki.
    A cementasztalokon sokan fekszenek, kiterítve,
    míg a rokonok értük jönnek.

    Sose szólsz semmit – mondja a szomszéd –,
    nem hallom a hangod.

    Hallgatok.
    Lassan elfogynak a szavak
    a csendről, az alkonyatról,
    a magányról, a halálról.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szőcs Kálmán – Te is tudod

    Esik eső,
    szakad, szakad,
    szeretnélek,
    de nem szabad.

    Te is tudod,
    tudom én is,
    nézzük egymást
    mégis, mégis.

    Törvény, szokás,
    szabott szabály,
    ajtó, asztal,
    ház a határ.

    Te is tudod,
    tudom én is,
    várjuk egymást
    mégis, mégis.

    Beborul, és
    kinyíl az ég,
    minden éjjel
    megyek eléd.

    Te is tudod,
    tudom én is,
    messze vagyunk
    mégis, mégis.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Ernest Hemingway – idézet

    „El kell fogadnod a szívedben zajló változásokat,
    éppúgy, ahogy elfogadod az évszakok váltakozását is.
    S ha egyszer szívedbe költözik a tél,
    próbáld derűs nyugalommal kiböjtölni a tavaszt.”

    Forrás: Ernest Hemingway

  • Bálint Lea – Boldogságom erdeje (11.)

    Az angyalok az ördögökben laknak
    ők az albérlők
    ha becsengetsz nem tudhatod
    ki nyit ajtót.

    1963

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Stuart Wilde – Az élet nem küzdelem

    Mottó:
    Az élet nem küzdelem: inkább szelíd folyamat — haladás egyik ponttól a másikig;
    mintha egy napsütötte délutánon egy völgyben sétálna az ember.

    — Stuart Wilde

    Különféle küzdők

    Ugye emlékszel: gyerekkorodban azt mondták, ha vinni akarod valamire, keményen munkálkodnod kell. Hogy az élet tele fájdalommal és küzdelemmel; meg kell dolgozni azért, hogy elfogadjanak és szeressenek, és hihetetlen erőfeszítésbe kerül pusztán csak a felszínen maradni. Én legalábbis határozottan emlékszem, hogy anyám azt mondta:
    A küzdelem nemesíti a lelket.

    De ki állítja, hogy ez igaz?

    Nézd meg a természetet. Fennmaradásához valóban felhasznál bizonyos mértékű erőfeszítést, de küzdelmet nem. Vajon a tigris úgy kel föl reggel, hogy ezt mondja magának:
    „Ma küzdeni fogok, mint az őrült, és remélhetőleg vacsoraidőre sikerül valami ennivalóra szert tennem”?

    Szó sincs róla. Egyszerűen csak fölkel, kicsit megszimatolja a hónalját – vagy mit szoktak a tigrisek reggeli előtt csinálni –, aztán elindul. Délre pedig ott van az ösvényen az ebédje, a Nagy Szellem jóvoltából. Jó, az utolsó harminc méteren a tigrisnek egy kicsit rá kell gyorsítania. De ezt aligha lehet küzdelemnek nevezni.

    Lehet, hogy te is keresztülutazol a városon, hogy beválts egy csekket. Csakhogy az erőfeszítés és a küzdelem között óriási a különbség. Nekünk, embereknek is erőfeszítésre van szükségünk a fennmaradáshoz, a küzdelem viszont olyan erőfeszítés, amelyet érzelem és elkeseredés színez.

    Gondold meg: ha teljes felelősséget vállalsz az életedért, akkor azt is vállalod, hogy sorsodat magad alakítod, életed pedig alapvetően a legbelső gondolataidat és érzéseidet jelképezi — azt, hogy mit tartasz önmagadról.

    Ha pedig éveken keresztül százezernyi alkalommal azt a gondolatot tápláltad a tudatalattidba, hogy „az élet küzdelem”, akkor természetesen ezt fogod kivetíteni a legbelső érzéseidből is. Akkor is, ha tudatosan nem vagy tisztában ezzel.

    Ha valamely ügy túl simán megy, ha valami túl könnyűnek látszik, belső éned energiát bocsát ki, amely azt mondja:
    „Vigyázz! Ez gyanúsan egyszerű. Pusztítsuk el, és teremtsünk olyan körülményeket, amelyek igazolják a hitünket: az élet küzdelem.”

    A dolgok széthullanak, és te úgy érzed, mintha egy szem mogyorót görgetnél föl a Mount Everestre az orrod hegyével. Végül, miután ismét megtapasztaltad a balsors minden nyűgét, belső éned előállítja ugyanazokat a körülményeket, amelyek hetekkel korábban, minden erőfeszítés nélkül is előálltak volna.

    Ez a könyv segít felismerni a küzdelmet, földeríteni az okait, és megszüntetni. De előbb nézzünk meg néhány jellegzetes figurát a Küzdők Panoptikumából.

    (itt folytatódik a szöveg a férfi és női küzdőtípusok részletes leírásával, változatlan tartalommal, bekezdésekre tagolva, ahogy az eredetiben szerepel)

    A közös ezekben a figurákban az, hogy mindannyian személyiségük nem valóságos oldalára játszanak rá. Pedig elég lenne egy kicsit igazítani a beállítottságukon, és küzdelem helyett folyammá válna az életük.

    A küzdelmet kemény munkával kell előállítani.
    A folyam viszont természetes állapot.
    Abbólfakad, hogy az ember elfogadja önmagát,
    és észreveszi: élete többnyire egyensúlyban van.

    Forrás: Stuart Wilde – Az élet nem küzdelem

  • Stuart Wilde – Az élet nem küzdelem (rövid ismertető)

    „Az erőfeszítés és a küzdelem között óriási a különbség.
    A küzdelem olyan erőfeszítés, amelyet érzelem és elkeseredés színez.”

    Stuart Wilde provokatív, ironikus esszéje arról, hogyan tanuljuk meg gyerekkorunktól,
    hogy az élet csak szenvedés árán lehet „érdemes” –
    és hogyan gyártjuk újra ezt a küzdelmet akkor is, amikor nem lenne muszáj.

    A küzdők panoptikuma fájdalmasan ismerős figurákat mutat:
    a hősi hajszolót, a mindennel harcolót, az örök áldozatot.
    Nem simogat. Nem menteget. Tükröt tart.

    Forrás: Stuart Wilde – Az élet nem küzdelem

  • Ecsedi Éva – Igaz – szerelem

    Nem akarom gondolataim szavakba folyását
    Nem akarom álmaim ébrenlétemmé válását
    Nem akarom véres verítékkel megalázni magam
    Nem akarom már megtenni a kiszabott utam

    Hallom a csengettyűszót fenn a magasban
    Hallom ahogyan zúgnak a habok a folyóban
    Hallom álmomban a félelem kiáltását
    Hallom a haldokló madarak szárnycsattogását

    Látom a villámot fába csapódni
    Látom a tegnapi pofonok nyomait lilulni
    Látom mennyire lobog a tűz lángja
    Látom hová vezet az út néma magánya

    Érzem hideg szavaid lecsorogni arcomon
    Érzem nem lehet többé innen elindulnom
    Érzem mennyire sokat tévedtem
    Érzem sokkal jobb sosem volt régen sem

    Aztán ha mégis változik valami
    Csupán az idő csúszik alólam ki
    Egyensúlyom vesztve a mélybe zuhanok

    Tudom egy új világba szorult a hurok

    S mint lélekharang kong az üres terem
    Hidd el szép lesz a mélyhűtött szerelem

    Alszunk vagy száz évet s nem vénülünk
    Ha minden elmúlik csak akkor ébredünk

    Akkor majd szeretni fogsz mint Rómeó Júliát
    Akkor majd szedsz nekem egy csokor orgonát
    Akkor majd lehozod a csillagokat is nekem
    Akkor majd akkor válik valóra az igaz szerelem

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Karafiáth Orsolya – Amíg alszunk

    Ma egy másik kastélyba zársz.
    Vihar lesz – szoknyám suhogása –
    elhagyom a lépcsőfordulóban.

    Egész a toronyszobáig követsz.
    Csapódó ablaktáblák: csontszínű
    költeményemből szabadult kísértetek.

    Sokáig nézlek szótlanul.
    Lélegzetünk gyolcs és csipke,
    sötétségből épült baldachin.

    Amíg alszunk az esőt áteresztik
    a falak. Új kastélyt vonnak fölénk
    a bőrünkből kioldódó cseppkövek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kutasi László – Rólad…

    Áldott az álom, mely ilyen szépet ad,
    és áldott a szép,
    ha halandó létnek ilyen álmot ad.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ismeretlen szerző: Micimackó és barátai Babits Mihály versét éneklik (átirat)

    De szép is lenne, ha egy este, elalvás előtt
    Betoppanna Micimackó, hogy látogatóba jött
    És megkérdezné: Véletlenül akadna egy kis méz
    És bölcsen megbeszélnénk, hogy a méz mindig kevés

    És eljönnének Micimackónak az ismerősei
    És Nyuszival együtt barátai és üzletfelei
    S egy égi kar intene, hogy énekelhető egy dal
    amit a Babits Mihály bácsi írt nekünk

    Mindenik embernek a lelkében dal van
    És a saját lelkét hallja minden dalban
    És akinek szép a lelkében az ének
    Az hallja a mások énekét is szépnek

    És beszélgetnénk arról is, hogy a lélek mire való
    Mire Micimackó megjegyezné, hogy énekelni jó
    És Bagoly persze mondaná, hogy a pszichózis bonyolult
    És Malacka meg szégyellné, hogy erről nem tanult

    És Nyuszinak eszébe jutna, hogy épp valamit nagyon keres
    De Füles csak legyintene, hogy szóra sem érdemes
    És Zsebibabának elmagyarázni a problémát nehéz
    De Micimackó azt mondaná, tudod, ez olyan, mint a méz

    Mindenik embernek a lelkében dal van
    És a saját lelkét hallja minden dalban
    És akinek szép a lelkében az ének
    Az hallja a mások énekét is szépnek

    És Micimackóval együtt most már te is jól tudod
    Hogy énekelni mindenképpen kellemes dolog
    És szorult helyzetünkben jó, ha kéznél van egy dal
    Mit együtt énekelhetünk, és senkit nem zavar

    Mindenik embernek a lelkében dal van
    És a saját lelkét hallja minden dalban
    És akinek szép a lelkében az ének
    Az hallja a mások énekét is szépnek

    Forrás: Lélektől lélekig
    (Babits Mihály: „Mindenik embernek a lelkében dal van” – szabad átirat, ismeretlen szerző)