https://verskucko.com

Kategória: Versek,

  • Ölvedi László: A nyár szeretője

    Szeretője vagyok a nyárnak
    S dalolója az éjszakának.

    Ha pengetem szívemnek húrját,
    Megkönnyezem az ég azúrját.

    Kitör olykor a fájó dallam,
    Mikor a rügy bimbóba pattan.

    Verem a mellem nyakra-főre –
    S ráborulnék egy rózsatőre.

    Gyötör folyvást a vér, az álnok,
    Incselkednek a pajkos álmok.

    A lelkem bugó, bús Lehel kürtje,
    Láncolt erőm a Sámson fürtje.

    Hatalma rajtam nincs Delilának,
    Heroldja lettem a régi mának.

    Úgy epedék életre, másra,
    Mint a kaszás szép aratásra.

    Férfi lettem tavasztól nyárig,
    Forró hitem válóra válik.

    Élesre fenve az ősi szerszám,
    Péter-Pál napját lessük ezerszám.

    Piros nyarát, tenger virágot…
    Eddig éljek, csak erre várok.
    Szemfödőmet éj keze szője…
    Be bolond a nyár szeretője.

    Forrás: eternus.hu

  • Ölvedi László: Kain és Ábel

    Az ifjúság tüze bennem ég,
    Szilaj a lángja;
    Szent áldozat, enyhe füstje kék;
    S mint a harmat, úgy lebeg
    A forró nyári napsugárba’.

    Szép sorsomban lett bús valóság
    Kain meséje;
    Kegyetlen erény és hazug jóság,
    S mégis örök – egy a vér:
    A két testvér ős szenvedélye.

    Pogány álmom volt: büszke Bábel,
    S szemben állt velem
    Másik magam: istenes Ábel.
    És a tornyot, ő meg én,
    Néztük, néztük soká, csendesen.

    Mámorosak voltak csatáim,
    – Futotta vérbül! –
    Ébredt bennem a régi Kain,
    Már-már sújtott a karom:
    Hátha jobb lesz a másik nélkül?

    Ölelésre lankadt, hiába
    Lázad örök-óta;
    Szilaj gyermek, heves és kába;
    Ez is, az is: a lelkem,
    Nagy oltártüzek hordozója.

    Forrás: eternus.hu

  • Salamon Ernő: Húszévesek

    Húszéves testünk olyan fáradt
    a rossz ágytól s a rossz kenyértől,
    olyan messze estünk a fénytől.

    Az anyáinknak melle nincsen,
    se húgainknak tisztessége,
    a tisztesség kellett kenyérre.

    Se bal, se jobb, se Marx, se Isten,
    itt börtön, ott halottat kell siratni,
    bután középen kell maradni.

    Térdünk fagyottan citerázik,
    beteg testünk jeges szél fújja,
    ősz is és tél is csak szapulja.

    Nincs erőnk barikádra állni,
    nincs erőnk igéket dörögni,
    ma állásért kell könyörögni.

    A jövőt ellopták előlünk
    s a küszöbön állnak és várnak
    nagyszállítói a halálnak…

    1933

    Forrás: eternus.hu

  • Salamon Ernő: Egyszerü szerelmes ének

    Ugy szeretném szerelmedet
    meghálálni, de nem lehet,
    se csillagot, se kenyeret,
    nem felezhetek meg veled.

    Csak pocsolyát, nem kútvizet
    kap száraz szád, szomjas szíved.
    Nem ragyogás a szerelem,
    árnyék vagyok a szemeden.

    A szobánkba nem süt a nap,
    de sütnek a durva szavak.
    Nem én mondom, ne higyj nekem,
    oly könnyen elkeseredem.

    Sütnek a süket éjszakák,
    felsir az ajk, megszúr az ágy,
    az óra áll, perc nem telik,
    megfúl az ember reggelig.

    Sokat ríkatlak kis madár,
    de Te ne sirj, mert sirni kár,
    te csak repülj, te csak örülj,
    kis ér fölött, nagy ág körül.

    Kicsit várni tanitalak,
    nem igy igértem az igaz,
    szegény asszonnyá tettelek,
    pedig nagyon szerettelek.

    Ez még a dér, ez még a fagy,
    de nő a mag a föld alatt
    s az én kedvesem ajakát,
    édesiti majd nap s virág.

    Forrás: eternus.hu

  • Varró Dániel: Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson

    /szonett/

    Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson
    valahogy mégis elfelejteni,
    leírod, aláhúzod, kiragasztod,
    szamárfülecskét hajtogatsz neki,

    kisimítod, odateszed a székre,
    az ágy mellé, hogy szem előtt legyen,
    leülsz, kötsz egy csomót a lepedőre,
    elalszol, elfelejted, hirtelen

    eszedbe jut, felugrasz, zsebre vágod,
    a szíved közben összevissza ver,
    sehogy sem hiszed el, hogy ott van nálad,

    kihúzod, megtapogatod, de mindjárt
    el is teszed, és ráhúzod a cipzárt –
    mikor megnyugszol, akkor veszted el.

  • Varró Dániel: EMAIL

    Hát el vagyok egészen andalodva,
    és gyönge szívem, ímé, reszketeg,
    mióta éjjelente, hajnalonta
    veled titokban ímélezgetek.

    Nem kell megszólítás, se semmi cécó,
    és az se baj, ha nincsen ékezet,
    csak kebelembe vésődjék e négy szó,
    hogy: Önnek új levele érkezett!

    Az egész világ egy linkgyűjtemény,
    az emberek, a tárgyak benne linkek,
    bárhova kattintok, te tűnsz elém,
    te vagy felvillanó websiteja mindnek.

    Te dobogsz bennem, mint versben a metrum.
    Föltettem háttérnek a képedet,
    s míg körülöttünk szikrázik a chat room,
    látlak, miközben vakon gépelek.

    Hiába nem láttalak még, az embert,
    ha minden betűd mégis eleven,
    ha érezlek, mint kisujjam az entert…
    Van nulladik látásra szerelem?

  • Orbán György: Néhány sorban

    Néhány sorban megköszönöm Istennek,
    hogy mindenkit, akit én is, szeret,
    néhány sorban, néhány szóban,
    néha rosszul, néha jobban,
    egyszer félve, másszor bátran,
    olykor fényben, olykor sárban,
    de köszönöm a minden jót
    istenigazában.

    Köszönöm a vendégvárást,
    kitárt szívű vendéglátást,
    köszönöm a barátságot,
    minden otthon legyen áldott,
    legyen béke, legyen fény
    földünk bal és jobb felén,
    északon és délen,
    magasban és mélyben,
    mibennünk és másban,
    egy szent akarásban.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Szép Ernő: FALIÓRA

    A szótalan szoba lakója
    Egyszer csak fölpillant a falra,
    Meghallja és csak hallja, hallja
    Hogy ketyeg fönn a falióra.

    Így vagyok én az én szívemmel,
    Gondolkozás közt elalélva
    Nagy-nagy csöndben meghallom néha,
    Hogy a szívem ver, a szívem ver.

    És bágyadozva és ijedten
    Figyelek a lankadt verésre:
    De rég nem vettem szívem észre,
    De rég találkoztunk mi ketten.

    Mint hegedű a rázárt tokban:
    Szól szívem, szól, oly távol innen.
    Túl kabáton, mellényen, ingen
    A szívem szól, mélyen, titokban.

    Egy gyáva kis fiú sír benne,
    Ki a felnőttek közzé tévedt,
    És gondok, nők, elzüllött évek
    Idegenéből hazamenne.

    Egy ájúlt perc, míg a szívem ver,
    Mintha nem élnék, nem én volnék,
    A népek közt nem én loholnék
    Erre-arra néma szívemmel.

    Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK)

  • Dsida Jenő: Sietni kellett

    Ma találkoztam az öreg Mikulással.
    Sürgős dolgom volt, nem tudtam megállni,
    amikor elébem toppant. Gyönyörű téli
    szürkület volt, gyönge hideg, vattásan, puhán
    esett a hó és az öreg torzonborz szakálla is
    csupa hó volt. De, mondom, nagyon siettem
    amint már évek óta sietek, és mindnyájan
    sietünk, és nem tudtam megállni.
    Kicsi krampuszokkal volt teleaggatva,
    kiknek nyelvöltögetésein olyan jóízű, édes
    gyermek-borzadállyal kacagtam valamikor.
    Jancsi és Juliska, Bóbitás Piroska mind
    nála voltak, hátára akasztva csüngött
    kicsi fekete hintalovam, mélyen
    valaha vészes csatákba nyargaltam az
    esteledő gyermekszobából s nyakában most
    is csilingelt a kicsi ezüst csengő,
    finoman, messziről, mint az édes anyám
    hangja. De újra ismétlem, sietni, sietni
    kellett és nem tudtam megállni.
    Az öreg megfordult, álldogált az úton,
    orrát vörösre csípte a hideg,
    szintelen szeméből könny szivárgott,
    s kesztyűtlen, reszkető, ráncos kezével
    vidáman integetett utánam.

  • Várnai Zseni: Megyek feléd

    Úgy jön ma már, mintha álmodtam volna,

    hogy itt voltál s azt is, hogy nem vagy itt,

    holdad vagyok, mely vonzásod körében

    járja végtelen útjait.

    feléd fordítom arcomat, mert tőled

    hullhat csak rám a fény és a meleg,

    s olykor, mikor közeledbe érek,

    már azt hiszem: most…most elértelek!

    Kinyúl felém napszemed fénysugára,

    megérint, mint egy csók a téren át,

    s e fény visszfénye tükröződik rajtam,

    mikor átúszom a nagy éj tavát.

    Sötét lennék, ha nem ragyognál nékem,

    lehullanék, ha Te nem vonzanál,

    úgy tartasz engem óriás erőddel,

    úgy húzol, mint egy mágikus fonál.

    S mikor egy világrobbanás hatalma

    égen és földön mindent szétlövellt,

    akkor zuhantunk egymás közelébe,

    karod elkapott és védőn átölelt,

    egy pillanatra, aztán elszakadtunk

    pályánk sínére parancsolt a rend,

    a csillagok fészkükre visszaültek,

    s a hold újra a nap körül kereng.

    Megyek feléd, de soha el nem érlek,

    bolygok körülötted, s önmagam körül,

    bezárt világ, mely mosolyodtól fényes,

    s örök vonzásod szárnyain röpül.