https://verskucko.com

Kategória: Versek,

  • Rainer Maria Rilke – Végső töredék

    Te jöjj, te végső: elismerlek téged,
    gyógyíthatatlan kín, testembe szőtt.
    Ahogy lélekben égtem, benned égek:
    a fahasáb sokáig küszködött
    lángoddal: nem hagytam, hogy elemésszen,
    de most táplállak, benned égek én,
    s e rémség poklában lesz szelíd lényem
    e földön túlvilági rém.

    Tisztán, már terv nélkül, jövőtlenül
    és szabadon a kín-máglyára léptem.
    Mert nincs hol vennem jövendőt cserében
    a szívemért, mely némán kimerül.
    Még az vagyok valóban, aki ég?
    Emlékeket sem tűrök idebenn.
    Ó élet, élet: kinti lét.
    S a lángban én. Nem ismer senki sem.

    (Lemondás. Most nem úgy mint gyerekkorban
    ha betegség jött. Haladék. Ürügy:
    nagyobbá válni. Hangok, suttogások.
    Ne keverd ebbe régi ámulásod.)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rácz Sándor – Beteg bohócok

    Az éjmadár halott.
    Teteme rázuhant a világra.
    Hát hiába daloltak annyit,
    hiába?

    Nincsenek többé
    őszinte csókok.
    Egy szakadék szélén állnak
    a beteg bohócok.

    „A szerelem egy időben halt meg
    a mesével, én csak annyit mondok” –
    szólt az egyik, és még egyet léptek,
    és aláhullottak a bölcs bolondok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth Bálint – Ketten egyedül

    Ketten, egyedül,
    mint két ujjam,
    mint a mutató s a középső,
    mikor széttárom V alakban.

    Ketten, egyedül, mint az ujjam,
    mindenki nélkül,
    mindig együtt,
    egymást vezetve és követve,
    mint egy kétágú szólam.

    Ketten, ketten, akár az ujjam,
    olyan, olyan egyedül-együtt
    szeretve, játszva, ölelve
    éjjel-nappal, reggel-este
    összefonódva, mindenütt együtt
    pörlekedve és feleselve
    de mindig, mindig egy irányba

    s tán nem is tudva, nem is sejtve,
    az okát, célját meg sem értve,
    valami belső ihletésre,
    tán génjeink parancsszavára
    szállunk-szállunk egy ismeretlen
    egy sohsemvolt s mindiglesz tájra

    mint vadludak fel-felkiáltva,
    mert minden tájon, földön otthonunk van,
    röpítjük egymást láthatatlan, ketten,
    csillagfényes égen, ékes V alakban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Oláh András – tisza-parti alkony

    iszapba fúrt fejű
    részeg fatörzs
    fuldoklik a vízben

    távoli templomtorony
    szólítja meg a csöndet

    félénk alázattal
    kutatom arcod melegét

    te csillagokat szimatolsz
    az estben: belénk szivárgó
    szerelmes szavakat

    fáradt hullámok
    loccsannak a partnak
    – tenyerem álma vagy…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Keresztury Dezső – Mindig velem vagy

    Ha nem vagy nálam, akkor is velem vagy.
    Elküldelek s követlek; újra elhagy
    kalóz kedvem s hiányod visszaszív.
    Úgy élsz bennem, mint kezemen a néma
    vonások, gyors madárban röpte célja,
    kút mélyén tiszta víz.

    Ahogy szólsz, jársz, tüzét vidám eszednek,
    vágyad tündér játékát őrizem meg,
    szemedből a tekintet,
    bőröd meleg színéből, szád ízéből,
    ölelésedből, csípőd halk ívéből
    újrateremtelek.

    Mély álmomban csókodra ébredek fel,
    minden nap újra és új értelemmel
    fogalmazlak meg: így élsz igazán!
    A szélbe rajzollak s kilépsz a szélből,
    ha arcom lengeti a víz, színéről
    szemed néz vissza rám.

    Mint tükörben a tükör tükörképe:
    végtelen arc fonódik egy füzérbe;
    melyik vagy te? és én melyik vagyok?
    Én adok fényt neked, te fénylesz bennem,
    s bennünk a világ. Vagy a végtelenben
    valami még nagyobb.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vitó Zoltán – Szerelem

    Megszűnt a tér: nincs „messze”, nincsen „távol”,
    amióta tudom, hogy létezel:
    Hol éppen vagy, a Föld bármely pontjáról
    mindegyik percben hozzám érkezel.

    Ha megsimítsz egy tárgyat, amint bárhol
    gondolatban nálam feledkezel,
    én érzem itt, hogy szívem száz gondjából
    az a simítás egyet elemel…

    Magányából az „én” és „te” kilábol,
    mely külön értelmetlen félbe szel;
    csak a tündöklő „Te meg én” világol;

    értelmes egy velem együtt leszel: –
    Én vétkezem, amikor Te hibázol,
    engem őrzöl, ha magadra vigyázol.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gazdag Erzsi – Én megtanultam

    Én megtanultam fű-nyelven beszélni
    és fákkal szólni zúzott ég alatt,
    és megismertem hangtalan sírásuk,
    mikor fájdalmuk némán felfakadt.

    De mondják-e a füvek szélben, este,
    mondják-e egymásnak: kedvesem.
    És tudják-e az örökké parázslót
    kimondani, e szót, hogy: szeretem?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Devecseri Gábor – Itthon vagy-e kedves

    Itthon vagy-e kedves, itthon-e?
    Szíved a szívemhez hajlik-e?
    Kezed a kezembe simul-e?
    Ha simul, ha hajlik, tekints le.

    Magas hegy tetején sziklaszál
    sziklaszál tetején cifra vár.
    Cifra vár, sziklaszál, meddig áll?
    Tovább él náluk e madrigál.

    Mint a zúgó erdő, a szívem,
    nem csendesül el, csak szíveden.
    Fentcikázó sólyom a szemem,
    szemed sugarában megpihen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pákozdi Gabriella – csók

    tenyeremben az arcod
    mint forró csokoládé
    felhevít – kortyonként
    elmerülök benned
    s nyelvemen olvad már
    ajkad tejszínhab-puhasága

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nagy István Attila – Emlékezet

    Amikor rád találok,
    felöltöztet az emlékezetem:
    vakítóan fehér nadrágban,
    kék pólóban uralkodsz
    a múlt idő fölött.

    Mert nincs többé
    elvesztegethető esztendő,
    sem hónap, sem óra,
    a lélegzetemmel is hozzád tartozom;
    te adsz át engem a jövőnek,
    az örök hallgatásnak.

    De addig nincs szenvedés,
    sem értelmetlen tipródás,
    csak az áramló vér hallgatása,
    amint vágytól űzötten
    kiszakítja az ereinket.

    Mindketten egyet akarunk:
    ha belehalunk egymásba,
    legyen időnk a feltámadásra.

    Forrás: Lélektől lélekig