https://verskucko.com

Kategória: Világlíra

  • William Blake: A beteg rózsa

    Beteg virág vagyok:
    Láthatatlan féreg
    Éji vihar szárnyán
    Egy szirmomra tévedt;
    Ágyat vetett bennem,
    Szép kármin ölemben,
    S most sötét szerelme
    Titkon megöl engem.

    (Képes Géza fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

    K

  • William Blake: Gazdagság

    Szerető szemben gyöngy s rubint tüzel,
    Aranyat teremnek boldog szívek.
    A tétlen ebből mit sem adhat el,
    A kapzsi mindezt nem veheti meg.

    (Orbán Ottó fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • William Blake: A szerelem megriaszt

    A szerelem megriaszt,
    Mert emésztő lánggal ég –
    Ám a nyájas álnokság
    Megnyeri bárki szívét.

    (Végh György fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Edgar Allan Poe: Álom

    Álmodtam tűnt örömökkel épp;
    De éji látomásom
    Elűzte, szívem zúzta szét
    A nappal, az éber álom.

    Álomnál satnyább ébredés!
    Mit ér napvilág,
    Ha szemünk a jelenbe néz,
    S ködön át csak a múltba lát?

    Szent álom, ó, szent révület!
    Egy egész világ ellen
    Mint szép sugár, álmom vezetett:
    Víg kedvű, kóbor szellem.

    Mi ez a fény? Vihar éjjelén
    Remeg, küld messzi vigaszt rád –
    Tisztító tüzű tünemény;
    Hajnalcsillag-igazság!

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Arszenyíj Tarkovszkij: Árnyak közt árny vagyok

    Árnyak közt árny vagyok, ki egyszer már ivott a
    Vízből, mit ád a föld, de nem csitult a szomja,
    S az élők álmait zavarva, visszatér
    Az út rögeire, s élő vizet remél.

    Mint első, tört hajó az óceán öléből,
    Mint áldozóedény a kurgánsíri éjből,
    A lépcső legmagasb fokára úgy jutok,
    Hol élő árnyad áll, s árnyamra várni fog.

    S ha ez csak ámítás, mesebeszéd, hazugság,
    S ha már nem emberarc, de gipszálarc mered ránk
    Némán a föld alól, és kövekből rakott
    Szempárja könnytelen, s tekintete halott?…

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Stefan George – A sziget ura

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Halászok mesélik, hogy messze délen
    egy olajos, fűszeres szigeten,
    hol drágakő szikrázik a homokban,
    volt egy madár, amely a földön állva
    csőrével magas törzsek koronáját
    szét tudta verni; s ha bíborcsiga-
    színű szárnyait nehéz, alacsony
    repülésre nyitotta: hát akár
    egy sötét felhő, egészen olyan volt.

    Napközben, mondták, az erdőbe bújt,
    esténkint pedig kisétált a partra
    s az algaszagú és sós szélben oly
    édesen dalolt, hogy a delfinek,
    a dal barátai, mind odaúsztak
    az aranytollas és szikrás vizekben.

    Így élt, ősidők óta, és csak a
    hajótöröttek látták, senki más.
    Mert amikor az emberek fehér
    vitorláit először vitte jó szél
    a sziget partjaira, birodalmát
    még egyszer belátni a dombra hágott,
    s azt mondják, széttárta nagy szárnyait
    és tompán sírva, jajgatva kimúlt.

    Forrás: Index.hu – Kedvesch versek

  • Viszockij / Hobo – Nem tért vissza a csatából

    Miért nem marad mindig ugyanúgy minden,
    a kék ég se legyen soha másból,
    víz, erdő, levegő, a régi legyen ma is,
    csak ő nem tért vissza a csatából.
    Víz, erdő, levegő, a régi legyen ma is,
    csak ő nem tért vissza a csatából.

    Ki került ki győztesen, nem emlékszem,
    az álmatlan és dühös vitákból,
    csak most, hogy nincs itt tudom és végre megértem,
    amikor nem tért vissza a csatából.
    Csak most, hogy nincs itt tudom és végre megértem,
    amikor nem tért vissza a csatából.

    Nem tudott hallgatni, ütemre énekelni,
    de mégis részeg volt a muzsikától,
    napkeltével ébredt, nem hagyott aludni,
    és tegnap nem tért vissza a csatából.
    Napkeltével ébredt, nem hagyott aludni,
    és tegnap nem tért vissza a csatából.

    Mint amikor rabságból szökik a tavasz,
    úgy szakadt ki a kérés a számból,
    neki szóltam megszokásból: Adj egy slukkot!
    pedig tegnap nem tért vissza a csatából.
    Neki szóltam megszokásból: Adj egy slukkot, testvér!
    pedig tegnap nem tért vissza a csatából.

    Halottaink nem hagynak minket bajban soha,
    elesett őrangyalaink megvédnek,
    az ég az erdőn tükröződik vissza,
    ezt mutatják a fák: égszínkékek.
    Az ég az erdőn tükröződik vissza,
    ezt mutatják a fák: égszínkékek.

    Kettőnknek tágas volt a lövészárok,
    megosztoztunk időn és dohányon,
    de ma már csak az én időm folyik,
    és úgy tűnik most, én nem tértem vissza a csatából.
    De ma már csak az én időm folyik,
    és úgy tűnik most, én nem tértem vissza a csatából.

    Forrás: Index.hu – Kedvesch versek

  • Arthur Rimbaud – A meghökkentek

    József Attila fordítása

    Feketéllőn hóban, homályban,
    a pince fénylő ablakában,
    faruk kerek,
    öt kicsi térden leskelődve
    nézi, hogy készít a Pék szőke,
    nagy kenyeret.

    Látják nagy, fehér karját, éppen
    szakít egyet a szürke pépen
    s láng-lukba tol.
    Hallják, hogy sül a jó kenyér ki.
    A kövér mosolyú Pék régi
    nótát dudol.

    Az ölmeleg, piros luk mellett
    kuporognak, hol száll a szellet,
    egy se mozog.
    Majd mikor lakomára készen
    a cipót kiveszik a résen
    s a füstfogott

    gerendák alatt a befröcskölt
    a cipók fölzengenek s a prücskök
    a padlaton,
    hogy életet lehell e langy luk –
    lelküket elbűvölik rongyuk
    alatt nagyon.

    Úgy érzik, igen-igen élnek,
    a zúzos Jézuskák, szegények,
    mind, amikor
    bedörmögnek a résen s rózsás
    állat-orrocskájuk a vasrács
    rudjára forr,

    midőn úgy sírnak, mint a barmok
    s úgy görnyednek a megnyílt csarnok
    fényeinél,
    hogy mindnek szétreped nadrágja
    s kilógó ingüket babrálja
    a téli szél.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Pablo Neruda: Ha elfelejtesz…

    Ha feltekintek a holdra
    Ha meglátom a vánszorgó ősz
    Vörösbe hajló árnyait
    Minden ami létezik
    Illatok, fények, anyagok
    Hozzád vezetnek
    Szerelmem amit szerelmed éltet
    Mindaddig míg lélegzel
    Karjaidban létezik anélkül
    Hogy elhagynák az enyémet

    Ha apránként megszűnsz szeretni
    Apránként megszűnlek szeretni
    Ha hirtelen elfelejtettél
    Ne keress, hiszen én már
    Réges rég elfelejtettelek

    Szerelmem amit szerelmed éltet
    Mindaddig míg lélegzel
    Karjaidban létezik anélkül
    Hogy elhagynák az enyémet

    (Szeretném ha tudnál valamit
    Tudd, hogy ez hogyan működik)

    Ha úgy döntesz otthagysz a parton
    Hol szívem gyökeret eresztett
    Ne feledd, karom más partot
    Keresni kénytelen

    De ha minden nap minden percben
    Úgy érzed hozzám tartozol
    Ajkaid keresik ajkaimat
    Számomra semmi sem elfeledett

    Szerelmem amit szerelmed éltet
    Mindaddig míg lélegzel
    Karjaidban létezik anélkül
    Hogy elhagynák az enyémet

    Fordította: Somlyó György

    Forrás: szeretem a verseket

  • Carl Spitteler: Csak király

    Cornelius Clemens konzul szólt. „Kívánom,
    hogy minden rabszolgám csak azt a munkát
    kapja, amelyhez kedve, vágya vonja.
    Csak mit szívesen, azt végezzük jól el.
    Rossz helyre téve mit sem ér az ember,
    jó fazekas is kontár kerti munkán.”

    De egyszer szemlét tartott birtokán
    s látott egy szolgát, akin gúnyolódtak
    a többiek, mert az sután s ügyetlen
    munkált az úton, tétován, ütése
    saját ujját sebezte kalapáccsal.
    Kedvetlenül fordul tiszttartójához
    a konzul és szemével kérdi, mint van.

    „Bocsáss meg” – szól az –, „mindent megpróbáltam
    a kallótól a takács műhelyéig,
    de ez bizony nem értett semmihez sem.”

    Cornelius Clemens most türelme-vesztve
    ily szóval fordult az ügyefogyotthoz:
    „Mi volt hát otthon, mondd, a mesterséged?”

    A rabszolga bánatfelhőzte arcát
    sötét gőggel emelte: „Csak király.”

    A konzul hallgatott, részvéte felkelt
    s az ember sorsán hosszan eltűnődött.
    S mert kegyes úr volt, így szólt: „Öljétek meg.”

    Forrás: Index.hu / Kedvesch versek