Kategória: Világlíra

  • Jean Richepin: Ha szemed lehunyod, s csókol mézízű szád

    Ha szemed lehunyod, s csókol mézízű szád,
    Képed világosabb e csók prizmáin át.
    Ha simogatsz, szívem, és nem kapsz erre választ,
    Azt a gyönyör teszi, mely átjár s tönkrebágyaszt.

    Lódul a vér, a szív kihagy egy ütemet,
    Vacognak fogaim és kilel a hideg,
    Fejemtől talpamig egyszerre jó s kegyetlen
    Rázkódás vágtat át és dúl az idegekben,

    És miközben e mély, nagy űr magába nyel,
    Húsom mint villamos áramtól olvad el.

    Timár György fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lyn Lifshin: Hova tűntek

    a hangulatos vidéki
    esték, a bőrödre
    tapadó hó,
    a fenyvesek sötétje.
    Álmaimon
    más légzése
    szűrődik át,
    csuklóm fölött
    régvolt éjszakák
    takarói lengnek.

    Vízesés voltál
    ablakomból, szerelem,
    duzzadó víztömeg,
    nekifeszült
    és szerteáradt,
    őrjöngve, mint
    egy vadállat, mi
    egyszerre vonz s taszít.

    Elenged a szám,
    fiókban őrzött
    arcodhoz többé
    nem szorítom,
    elengedhető mind, amit
    akartam, ami lett,
    gyűlnek bár markomba,
    mint jégkristályok,
    tudom jól, senki emberfia
    meg nem őrizheti őket.

    (Oravecz Péter fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Luminita Mihai Cioaba: Ártatlanul

    Mikor szemed ittasultan
    a fák levélkoronáján bolyong
    ne kérdezd tőlem
    miért késtem el
    képtelen vagyok a feleletre
    tudom az éjszaka
    rég tovatűnt
    kireggeledett
    ha eléd tárnám az igazat
    nem értenéd hogy
    hívtak
    kértek
    rimánkodtak
    térdre vetették magukat
    számtalanszor
    maradj velünk
    suttogták nekem a falevelek
    és én
    maradtam.

    Balogh József fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Walter de la Mare: Mindenek múlása

    Nagyon öreg az erdő;
    s ha március szelén
    pattantja bimbait
    a kökény,
    szépségük oly öreg –
    Óh, tudod-e mily
    vad századokba nyílik
    vissza a gólyahír?

    Nagyon öreg a patak;
    s a csörge víz, amely
    azúr egek hidegen alvó
    bérceiről indult el,
    annyit jött-ment, tapasztalt
    volt-nincs utakon,
    hogy minden cseppje bölcs,
    mint Salamon.

    Nagyon öreg az ember;
    álmaink édeni
    meséivel Éva üzen
    s a csalogányai;
    életünk: susogó pillanat
    s ha napunk elköszönt,
    amaranth-mezőt terít szét
    az álom és a csönd.

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tristan Tzara: Elágazás

    Nem akarlak elhagyni
    Mosolyom úgy a testedhez tapadt
    Mint az alga csókja a kövekhez
    Hajlott korom mélyén egy jókedvű lármás kisgyerek él
    De csak te tudod kicsalogatni házából
    Mint kedves hangok a csigabigát

    A fű közül
    Virágok üde keze tárul felém
    De nekem csak a te hangod a kedves
    Mint kedves kezeid mint a megfoghatatlan este mint a pihenés

    (Somlyó György fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XII. szonett

    Számolva az óramondó időt
    S látva, szép nap rút éjbe hogy merül,
    Hogy kókad az ibolya nyár előtt,
    S ezüst zúzt hogy kap a fekete fürt;

    S hogy ejti lombját a sok büszke fa,
    Mely alatt nemrég tikkadt nyáj hűsölt,
    S hogy hág kévék ravatalaira
    A borzas-ősz szakállú nyári zöld, –

    Sorsodat nézem, a szépségedét:
    Útja a romboló időn visz át,
    Hisz mind búcsúzik az édes, a szép,
    S hal, oly gyorsan, ahogy mást nőni lát;

    S csak gyermeked véd a kaszás Kor ellen,
    Hogy dacolj vele, mikor elvisz innen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XIII. szonett

    Bár magadé volnál! de az, szerelmem,
    Addig lehetsz csak míg földünk lakod:
    Készülj gyorsan közelgő véged ellen
    És add át másnak édes alakod.

    Kölcsön-szépséged így lehet örök
    Virágzás csak, mert, bár tested kihűl,
    Újjászületnél s édes gyönyöröd
    Édes sarj nyerné egykor örökül.

    Van-e, ki ily szép házat veszni hagy,
    Ha hű gond megjavíthatja, mire
    Felzúg a tél viharos szele, vagy
    A halál örök, fagysivár dühe?

    Ó! csak a pazar. Drágám, volt apád;
    Hadd mondja ezt a fiad tereád!

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szergej Jeszenyin: Mint hegedűszó, jajgat az orkán

    Mint hegedűszó, jajgat az orkán.
    Lánykának hűvös mosolya hull rám.
    Kéklő szemétől mért megijedni?
    Sok minden kell és soha semmi.

    Távoli fény, mi, annyira mások,
    vénen nézem a fiatalságod.
    Ifjaknak jókedv, vénnek az emlék.
    Hófútt éjeken vad zuhatag tép.

    Sorsomat zengi hegedű-orkán.
    Szívre havazva hull mosolyod rám.

    Erdődi Gábor fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szergej Jeszenyin: Tánya szép volt

    Tánya szép volt, a faluban senki sem volt nála szebb.
    Hófehér szoknyája alján piros fodor libegett.
    A kertalji sövény mögött, mikor este útra kel,
    cicázik a Hold a ködben, az ég fellegeivel.

    Jön a legény, megbiccenti fürtös fejét, úgy köszön:
    „Ég veled, kis boldogságom! – mert én mással esküszöm.”
    Holtfehér lesz, s mint a harmat, oly hideg a szép leány,
    mérges kígyóként gyürűzik hajfonatja a nyakán.

    „Nem akarlak megbántani, ó, te kékszemű legény.
    Éppen jöttem, hogy megmondjam: bizony máshoz megyek én!”
    S szól a harang… nem imára – esküvőre hívogat,
    megy a násznép a szekéren, de hang nélkül hajtanak.

    Nem a kakukk panaszkodik, Tánya anyja sírdogál.
    Halántékán mély seb tátong: fekszik a lány halva már.
    Koszorúként homlokára vére száradt, cseppre csepp…
    Tánya szép volt, a faluban senki sem volt nála szebb.

    Jobbágy Károly fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Konsztantinosz Kavafisz: A barbárokra várva

    „Mire várunk, tolongva mind a fórumon?”

    Hogy végre ma a barbárok betörjenek.

    „A szenátus mért ily tétlen s tanácstalan?
    Miért nem ülnek törvényt a szenátorok?”

    Mert várják, hogy a barbárok betörjenek.
    Mily törvényt hoznának még a szenátorok?
    Majd hoznak a barbárok, csak betörjenek.

    „Mért kelt fel császárunk ma ily korán, s miért
    ült ki a legfelső városkapu elé
    trónjára, koronával, ünnepélyesen?”

    Mert várja, hogy a barbárok betörjenek.
    S a császár méltóképp készül fogadni fő
    emberüket. Külön pergament íratott,
    hogy átnyújtsa neki, dicső címekkel és
    jelzőkkel is kicirkalmazta ékesen.

    „Miért jő két konzulunk s a prétorok vörös
    hímzett tógában, melyben ünnepen szokás?
    Mért díszítik őket ametiszt-karkötők,
    és szikrázó smaragd-gyűrűk az ujjukat?

    Miért vették ma éppen arany és ezüst
    művekkel gazdagon mintázott botjukat?”

    Mert várják, hogy a barbárok betörjenek,
    és a barbárt az ilyesmi elbűvöli.

    „Mért nem gyűltek össze a tisztes rétorok,
    hogy szóljanak s elmondják, ami lelkünkön?”

    Mert várják, hogy a barbárok betörjenek,
    s a barbárokat untatják a szép szavak.

    „De mért egyszerre ez a zűrzavar, ez a
    felbolydulás? (Milyen sötét lett minden arc!)
    Mért néptelenednek el utcák és terek,
    s mért siet ki-ki otthonába komoran?”

    Mert éj lett, és a barbárok nem jöttek el.
    S futárok érkeztek a limesek felől,
    jelentve, hogy barbárok többé nincsenek.

    „S most – vajon barbárok nélkül mi lesz velünk?
    Ők mégiscsak megoldás voltak valahogy…”

    Somlyó György fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig