(Israel Efraim fordítása)
Tengerhomály, csillag madártalan egen
Nyugatra kel,
Míg te, ködbetűnt, messzi szerelem,
Emlékezel.
A lágy, nyílt szem, őszinte ifjúság,
Haj, mely üde,
Hull, hull, mint most a csöndön hullik át
A lég köde.
Hát mért a bú, a vágy ha földereng
S a lágy emlékezet:
Mit ő sóhajtott rád: a szerelem
Szép volt, csaknem tied?
Forrás: Szeretem a verseket (Facebook)
(Szabó Lőrinc fordítása)
Hogy eklogáimat írassam szűz örömmel,
mint csillagászok, az ég mellé költözöm fel,
s tornyok szomszédja, ott hallgatom álmatag,
hogy a harangzene a szélben hogy dagad.
Kikönyökölök és nézem padlásszobámból
a műhelyt, mely fecseg s dalolva-zengve lángol,
a város száz torony- és kürtő-árbocát
s a mennyboltot, melyen öröklét ragyog át.
Jó ülni este, az ablakokban a lámpa
és fent a csillagok születésére várva
az eget szénfolyók útja csíkozza be
és ránk ömlik a hold sápadt bűvölete.
Így nézem majd tűntét nyárnak, ősznek, tavasznak,
s ha a tél monoton estéi rám havaznak,
ajtó s ablak fölé rakok nagy zárakat
s építek éjszaka tündéri várakat.
És álmodni fogok… Kék láthatár dereng szét,
látok kertet, síró szökőkutat, medencét,
csókos, madárdalos estét s reggeleket
és minden gyermekit, mit az Idill szeret.
S ha kint a Zendülés ablakom rázva tombol,
fel se rezzen nehéz fejem az asztalomról,
úgy eltölt a gyönyör, hogy ím: az éledő
derűt akaratom maga hívja elő,
s kiveszem a szívem napját s képzeletemmel
a telet ragyogó tavasszá hevítem fel.
Forrás: Lélektől lélekig
Szemeden e tengerszemen
Alámerül szegény szívem
S a szerelem
S téboly vizében oldja bent szét
A Bánat és az Emlék
(Somlyó György fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
Ismerősöm a tél derét
vizsgálta halántékomon
s megkérdezett: — „Hány éves vagy?”
Mire én: — „Életem nem volt
sokkal több mint egy pillanat.
Ez jól átgondolt válaszom.”
— „Hogy-hogy?” — szólt ő. — „Nem értelek.
Magyarázd meg e keserű
szokatlan információt.”
— „Nagyon szerettem egy leány” —
mondtam —, „s egy őszi délután
arcon csókoltam hirtelen.
Ahányszor visszagondolok
a csókra, azt érzem, hogy e
kis, gyors csók volt az életem.”
Forrás: Lélektől lélekig — Faludy György fordítása
Közelg a perc, mikor lágy szárán imbolyogva
ontja minden virág a szent tömjénszagot;
járják az est legét a hangok s illatok;
valcer bús dallama, epedés kába sodra!
Ontja minden virág a szent tömjénszagot;
felsír a hegedű, mintha egy szív sajogna;
valcer bús dallama, epedés kába sodra!
Magas oltár az ég, szomorú és nyugodt.
Felsír a hegedű, mintha egy szív sajogna,
gyöngéd szív, hol sötét űr kelt irtózatot!
Magas oltár az ég, szomorú és nyugodt;
alvadt vértóba fúl immár a nap korongja…
Gyöngéd szív, hol sötét űr kelt irtózatot,
gyűjti a csillogó múlt romjait halomba!
Alvadt vértóba fúl immár a nap korongja…
Emléked mint arany szentségtartó ragyog.
Forrás: Lélektől lélekig
Ha szólok hozzád csak azért hogy halljalak,
Ha téged hallak bizonyos az értelem.
Ha mosolyogsz csak azért hogy még jobban elboríts,
Ha mosolyogsz a világ tárul ki elém.
Ha átölellek csak magamat folytatom,
Hogyha mi élünk minden csak örömöt ad.
Ha elhagylak egymást idézzük azzal is,
S elválásunkkor is találkozunk.
Forrás: Lélektől lélekig
Tudod mi a bánat?
Várni valakit ki nem jön el többé.
Eljönni onnan, hol boldog voltál,
S otthagyni szívedet örökké!
Szeretni valakit, ki nem szeret téged,
Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.
Kergetni egy álmot, soha el nem érni,
Csalódott szívvel mindig csak remélni!
Megalázva írni egy könyörgő levelet,
Szívdobogva várni, s nem jön rá felelet.
Szavakat idézni, mik lelkedre hulltak,
Rózsákat őrizni, mik elfakultak.
Hideg búcsúzásnál egy csókot koldulni,
Mással látni meg őt és utána fordulni.
Kacagni hamis lemondással,
Hazamenni, sírni könnyes zokogással.
Otthon átkönnyezni hosszú éjszakákat,
S imádkozni,
Hogy sose tudja meg
Mi is az a bánat.
A szív gyorsan elárulja önmagát,
De mást lát a két szemem,
Messze túl a könnyeken,
Hogy még mindig te vagy a mindenem.
Ha az kérdezné tőlem most valaki,
Mondjam meg mit jelentesz nekem?
Tán büszkeségből azt felelném,
Semmit, csak múló szerelem.
Elmegyünk majd egymás mellett,
S a két szemed rám nevet.
Kacagva köszöntelek én is,
De hangom kissé megremeg.
Mosolygok az utcasarokig.
Aztán, hogy elfordulok,
Fáradt szememhez nyúlok,
S egy könnycseppet elmorzsolok.
A válás mindig nehéz,
De rosszul ítélsz,
Nem bántam meg.
Bárhogy is volt, nem bántam meg.
Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek.
Elfelejtem azt, hogy rossz vége lett
És csak az maradsz,
Ki engem boldoggá tett.
Elmentél tőlem kedves,
S én hagytam, hogy menj csak el.
Hiába lett volna minden,
Ki menni akar, engedni kell.
Mosolygott hozzá az arcom,
De mögé, már senki sem néz.
Játszani a közönyös embert,
Most látom csak mily nehéz.
Ha azt kérdezné most tőlem valaki,
Mondjam meg, mit jelentesz nekem?!
Egy pillanatra zavarba jönnék,
S nem tudnék szólni hirtelen!
S nagysokára mondanám halkan:
Semmiség, csupán az életem.
S nem venné észre rajtam senki sem,
Hogy könnyes lett a szemem!
Forrás: Lélektől lélekig
Mikor már nem bírom tovább
A gyötrelmeimet:
Hang csendül a gyászomon át,
Mennyei üzenet.
Szavai szentség és erő
És összhang és zene,
Az éggel összebékítő
Szépség költészete.
S a kétely sziklája nehéz
Szívemről legörög:
Hiszek, és majdnem sírok, és…
És úgy megkönnyebbülök!
(Fordította: Szabó Lőrinc)
Forrás: Lélektől lélekig
Szeretem önt: szívemnek tiszta mélyén
parázslik még a régi tűz talán,
de ne bánkódjon híve szenvedésén –
úgy bántana, ha szomorítanám!
Szerettem szótlanul, semmit se várva,
S most bennem félénk, féltő óhaj ég:
ily gyengéd s tiszta légyen lángolása
annak, ki önt szeretni fogja még.
Forrás: Lélektől lélekig
