https://verskucko.com

Kategória: Világlíra

  • Wisława Szymborska: Megemlékezés

    Erdőn szerették egymást,
    napfényt szórt a harmat,
    a hajuk teli lett lágy
    földdel és avarral.

    Kisfecske szíve,
    könyörülj rajtuk.

    Kifésülni a földet
    lementek a tóra;
    csillagos halak úsztak,
    látták lehajolva.

    Kisfecske szíve,
    könyörülj rajtuk.

    Füstölgött a fák képe
    a hullámok fodrán;
    kisfecske, add, hogy mindig
    emlékezzenek rá.

    Kisfecske, felhő-tüske,
    levegő-horgonya,
    javított Ikarosz-sarj,
    üdvözült égi frakk,

    Kisfecske, cifra írás,
    perctelen mutató,
    kora-madár gótika,
    mennyei kacsintás,

    Kisfecske, hasító csend,
    kacagó gyászruha,
    szeretők aureolája:
    könyörülj rajtuk.

    (Kerényi Grácia fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wisława Szymborska: Feljegyzés

    Az élet: az egyedüli megoldás

    a lombba boruláshoz,
    a homok leheletének felszippantásához,
    a magasba röppenéshez;

    hogy kutya is legyen,
    s hogy simogassuk a finom meleg bundáját;

    hogy megkülönböztessük a fájdalmat
    mindattól, mi nem belőle ered;

    hogy belehelyezkedjünk a történésekbe,
    elvegyüljünk a látvány forgatagában,
    kiválasszuk a lehető legkisebb tévedést.

    Vissza nem térő lehetőség,
    hogy egy pillanatra felidézzük,
    miről is szólt a beszélgetés
    ki-kihunyó lámpafénynél;

    hogy egyszer, legalább egyszer
    megérintsünk egy követ,
    bőrig ázzunk a ki-tudja-hányadik esőn,
    elveszejtsünk egy kulcsot a fűben;

    és szikraként lövelljük tekintetünk a szélben;

    és mindvégig semmit se tudjunk
    valami roppant lényegesről.

    Zsille Gábor fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wisława Szymborska: Pillanat

    Egy zöldellő domb kaptatóján megyek.
    Fű, aprócska virágok a fűben,
    akár egy óvodásoknak készült képen.
    Az ég ködfátylas, itt-ott már kéklő.
    A kilátás a környező halmokra átúszik a csendben.

    Mintha sosem lettek volna itt különféle földkorok,
    magukban morgó szirtek,
    tornyosuló szakadékok,
    lángok közt izzó éjek,
    sem sötétben gomolygó nappalok.

    Mintha sosem torlódtak volna egymásra a mezők,
    lüktető lázban,
    jeges borzongással.

    Mintha valahol máshol háborogtak volna a tengerek,
    tépték volna cafatokra a láthatár szélét.

    Helyi idő szerint pontosan fél tíz van.
    Mind a maga helyén és egyezményes rendben.
    A völgyben patak csörgedez, kis patak módjára.
    Ösvények húzódnak ösvénymód, öröktől örökké.
    Egy erdőnek álcázott erdő örökkön örökké, ámen,
    s a magasban madarak szállnak, szálló madarak
    szerepében.

    Ameddig a szem ellát, a pillanat itt az úr.
    Egy eme földi pillanatok közül
    fennmaradni rendeltetett.

    Zsille Gábor fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XV. szonett

    Ha meggondolom, hogy csak egy rövid
    Percig teljes mind, ami nő s virágzik,
    S e roppant színpad csak olyat mutat,
    Amit titkos csillag-parancs irányít;

    Ha látom, egy az ember s a növény,
    Egyazon ég húzza föl s rontja le:
    Friss nedvben ragyog, lankad, túl delén,
    S kopik daliás emlékezete, –

    A múlás eszméje mindig elő-
    Ragyogtatja legdúsabb tavaszod,
    Melyben küzd már a romlás s az idő,
    Hogy mocskos éjbe fojtsa szép napod;

    S küzdve az idővel, mely elragad,
    Mert szeretlek, én feltámasztalak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XVI. szonett

    De mért nem várja különb fegyvered
    Az Időt, ezt a véres zsarnokot?
    S romlásodtól mért nem óv üdvösebb
    Eszköz, mint ezek a száraz dalok?

    Boldog óráknak járod ormait;
    És sok még parlag kert, sok szűzi vágy
    Megteremné élő virágaid,
    Hűbb képeid, mint amit ecset ád:

    Így az élet rajzolná újra ezt
    Az életet, melyet külszínre és
    Belső becsben föltárni ez (a Perc
    Ónja s az én inas-tollam) kevés.

    Ha átadod, megtartod életed;
    Élned kell: élj, rajz, saját remeked.

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pablo Neruda: Egy himnusz az élethez

    Lassan meghal az,
    aki soha nem megy útra,
    aki nem olvas,
    aki nem hallgat zenét,
    aki nem tudja megtalálni a maga bocsánatát.

    Lassan meghal az,
    aki elvesztette önszeretetét,
    aki nem fogadja más segítségét.

    Lassan szokásainak rabja lett,
    aki mindig ugyanazt az utat járja,
    aki soha nem változtat támaszpontot,
    aki nem meri öltözete színét cserélni
    vagy soha sem beszél ismeretlenekkel.

    Lassan meghal az,
    aki elkerüli a szenvedélyt
    és az izgalom örvénylését,
    amely a szeme fényét gyújtja
    és gyógyítja a szív sebeit.

    Lassan meghal az,
    aki nem tudja célpontját változtatni
    mikor boldogtalan
    a munkában vagy szerelmében,
    aki nem mer veszélyt vállalni
    az álmai megvalósítására,

    Élj most!
    Légy merész ma!
    Cselekedj mindjárt!
    Ne hagyd magad lassan meghalni!
    Ne vond magadtól meg a boldogságot!

    Forrás: Szeretem a verseket

    Kattints a címre a teljes vershez!

  • Adam Mickiewicz: Jó éjszakát!

    Jó éjszakát! Félbeszakadt dal, tréfa, játék,
    téged az álom-angyal kék szárnya öleljen,
    jó éjszakát! Több könny ne csillogjon szemeidben,
    jó éjszakát! Szívedből csönd hajléka váljék.

    Jó éjszakát! Minden szavam ízleld soká még,
    mint bűvölő távoli hang, búgjon szünetlen,
    s ha gondolataidra álom fátyla röppen,
    szemednek képmásom legyen tünde ajándék.

    Jó éjszakát! Egy pillantást vess lovagodra,
    nyújtsd arcodat… Jó éjszakát!… Hívnád
    cseléded?

    Melledre én … Jó éjszakát…! A blúz befogja.

    Jó éjszakát! Suhansz, ajtódat már elérted.
    Jó éjszakát! Itt a kilincs – bár még forogna!
    Súgnám: Jó éjszakát!… Nem hagynálak
    aludni téged.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vladimir Liszicin: Jósoljál szerelmet

    Tábortűzből az ég felé szikra röppen,
    lángol a fa – izzon nekünk – hajnalig.
    Olvass tenyerem vonalaiból nekem,
    ha harmada lesz való – még akkor is.

    Nem gyötör távoli utazások vágya,
    magányos vég és nyirkos börtön sem,
    és mindent, mi lesz, hisz úgyis mind véletlen,
    főleg szerelmet jósoljál nekem.

    Jósoljál hűséges szerelmet,
    mit (bár) kísér éden vagy pokol.
    Jósold meg az első szerelmet,
    az utolsó maradjon titok.

    Tábortűzből az ég felé szikra röppen,
    csak a láng nyelve remeg tétován.
    Olvass tenyerem vonalaiból nekem,
    mindent, cigánylány – ahogy látod – mondd…

    Jósoljál hűséges szerelmet
    a föld peremén, vagy túl azon,
    de ne jósolj első szerelmet,
    és ne titkold el – az utolsót.

    Mindent, ami volt, és mindent, ami lesz,
    én bölcsen, már rég, előre tudom…
    Jósold meg nekem: a gyarló szerelmet,
    hol találom, s majd törten hol hagyom.

    Jósoljál hűséges szerelmet,
    mit (bár) kísér éden vagy pokol.
    Jósold meg az első szerelmet,
    s feltétlen jósold – az utolsót.

    (Balogh Géza fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sidney Keyes: A kertész

    Ha jössz, válassz ilyen napot,
    sárga, piros papagáj-tulipánsor
    ösvényén jőjj, s a szeretőd leszek.
    Csizmám villan, buta homokba gázol.
    Jőjj hát, jőjj, ez a te napod.

    Lenyugodnék kezed, eres levél,
    négyszög-kezemre, és simítanám
    alakját, s ennyi, ennyi már elég.
    És tudnám: zöld legyek a rózsafán.
    Hull az idő kezemből, mint levél.

    A gyermek-őrző, sápadt angyalokról
    vetted a mintád? Mondd, virág az arcod?
    Koldusok, párok elhagyják a parkot –
    és mégse jössz. Minden kapu bezárul.

    Ó, iszonyú álmodni angyalokról.

    (Nemes Nagy Ágnes fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Margarete Neumann: H.-nak

    Ó, hogy mégis, mégis,
    mindeneknek a végén,
    találkoztam veled!
    A hajnali köd és a déli csend
    veszendő reménye után,
    az éji madár rikoltozása,
    szárnya csapása után,
    mikor már-már minden elfagyott:
    találkoztam veled.

    Immár
    akár mész, akár maradsz,
    (mert ki tudja, mily hegyek omolnak,
    mily vizek áradnak)
    immár,
    hogy kinyújtott kezünk összeért,
    többé nem hajolok a vízre
    s idegen szemek fölé,
    hogy rajtuk arcom kutassam;
    énekelve járok, ahogy énekel
    a hazafelé tartó,
    és ujjongva kiáltok.
    Immár, hogy kinyújtott
    kezünk összeért.

    (Tótfalusi István fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig