https://verskucko.com

Kategória: Világlíra

  • Alekszandr Puskin: A tizedik parancsolat

    „Ne kívánd a szomszédodét” –
    szól a parancsod. De, Uram, jaj,
    én sokszor nem bírok magammal,
    s szívem kegyetlen kínban ég,
    felebarátom semmi kincse
    nem vonz, ház, kert, falu miatt
    nem mar becstelen indulat. –
    Minderre hidegen tekintek;
    barmát, szolgáját is konok
    békével nézem; de ha aztán
    szolgálóját, a szép parasztlányt
    látom… Atyám, gyönge vagyok!
    S ha van asszonya, drága, friss, szép
    hús-vér angyal, földi varázs,
    akkor, óh Uram, megbocsáss,
    de csupa bűn vagyok, irigység!
    Ki fékezheti a szívét,
    ha fellobog a szenvedélye?
    Ki nem tör az ég gyönyörére,
    a szépségért ki nem eped?
    Fájok, elöntenek a könnyek,
    de tartom szentséges szavad:
    elhallgatom vágyaimat,
    bár sóvár titkaim megölnek.

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Alekszandr Szergejevics Puskin: Nem, már nem vonzanak

    Nem, már nem vonzanak a vad kéjbe fonódott
    ölelkezések, a villámló kéjű csókok,
    mikor karomban a hetéra isteni
    testét csavarja, és fel-felsikoltva hí,
    s lázas kezeivel rámtapad, s az a gondja,
    hogy vágyam mielőbb végső görcsig fokozza…
    De te, szívem gyermekszemű, szép angyala,
    mily édes-bús, igaz boldogság vagy te, ha
    könyörgő, szerető szavamnak végül engedsz,
    ha remegsz és pirulsz s idebújsz a szívemhez,
    s nekem adod magad, és mozdulatlanul,
    félénken, hidegen tűrsz és végül kigyúlsz,
    mert áthevítelek lassankint a tüzemmel –
    és úgy szakad reánk a gyönyör, mint a tenger…

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Puskin: Szerettem Önt

    Szerettem Önt: s talán e mély szerelmem
    A lelkemben nem hunyt egészen el;
    De békéjét ne dúlja már fel ez sem;
    Nem búsítom önt már semmivel.
    Szerettem önt, némán, reményvesztetten,
    Voltam szelíd, majd féltékeny s irigy –
    Mély áhítattal, gyöngéden szerettem,
    Ég adja, hogy más is szeresse így.

    Franyó Zoltán fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Paul Verlaine: A Hold rontása

    Milliószor árva homlokomra,
    mert aludnom tőled messze kell,
    rontó, gyilkos pillantást lövell
    az öröktől baljós szemű hold ma.

    Pillantása mondja – bár ne szólna!
    ám hogy elnyugodna, semmi jel –
    hogy nincs békém, csak hozzád közel;
    hisz tudom, s titkát ez meg nem oldja.

    Miért pillant így rám, miért tüzel?
    Mért törődik a földdel a hold ma?
    Eh, siess már, titkok a pokolba!
    Jöjj, Napom, virradj ragyogva fel!

    /Ford.: Tótfalusi István/

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Johannes Hadlaub: A szerelem éjszakája

    Ketten, kedvesem meg én
    kint a Bétune erdejében
    sétáltunk kedd éjjelén
    s játszottunk a holdsütésben,
    míg megvirradott,
    s a pacsirta szólt legott:
    „Induljatok már haza”
    s néki így szólt rá szava:
    „Nem reggel ez,
    tested oly szép, sudár,
    szeress, szeress,
    hazudik a madár.”

    Hozzám simult könnyedén,
    s nem sokat szabódtam én sem.
    Hármat csókolt szépszerén,
    s visszaadni én se féltem.
    Így mulattatott,
    S azt kívántuk volna ott,
    bár száz évig tartana,
    éj maradna, s szólana:
    „Nem reggel ez,
    tested oly szép, sudár,
    szeress, szeress,
    hazudik a madár.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ioan Alexandru: Éjszaka

    Leégett annyi gyertyaszál
    Égve csak egyetlen-egy áll.
    Neve Ion, Ioan, Kegyelem
    Évvégi éjt virraszt velem.

    Farkasüvöltés járja át
    A kinti német éjszakát.
    Nincsenek barátok, nincsenek
    Mindent polyva és por temet.

    A tükörből egy édenkerti,
    Angyali szűz arca remeg ki,
    A kancsómban a bor veres lett,
    Kolindáit hallom Keletnek,

    Boldog éj, áldott éjszaka,
    Távoli kolindák szava
    Mondhatatlan az éjnek csöndje,
    Most száll alá a menny a földre.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ana Blandiana: Esőbűvölő

    Szeretem az esőket, szenvedéllyel
    szeretem őket,
    A dühöngő és a csendes esőket,
    A szüzies záport és a féktelen asszonyos zivatart.
    A felfrissítő esőt és a végnélküli
    elálmosító kopogást.

    Szeretem az esőket, szenvedéllyel
    szeretem őket,
    Szeretek hemperegni hosszú szárú
    fehér füvekben,
    szeretek letépni és fogam közé
    venni egy-egy szálat,
    hogy megpillantván ilyenkor,
    elszédüljenek a férfiak.

    Tudom: csúnya dolog ezt mondani:
    „A legszebb asszony én vagyok”.
    Illetlenség, s talán nem is igaz.
    De mikor esik,
    Csupán akkor amikor esik,
    Engedd kimondanom e bűvös szavakat.

    „A legszebb asszony én vagyok.”

    A legszebb asszony vagyok, mert eső zuhog,
    És fénylő rojtjai csillognak hajamban.
    A legszebb nő vagyok, mert szél fúj,
    És kétségbeesetten vergődik szoknyám,
    hogy eltakarja térdeimet.

    A legszebb asszony vagyok, mert te messze vagy tőlem,
    És én várlak,
    S te tudod, hogy várlak.

    A legszebb asszony vagyok és mégis várlak,
    Mert tudok várni.

    És az elhaladók az esőből szippantják fel az illatot.
    Ilyen esőben villámcsapásként sújt rád a szerelem.
    Itt minden ember szerelmes,
    És minden ember belém szerelmes,
    És én várok rád.

    Csak te tudod egyedül,
    Szeretem az esőket, szenvedéllyel
    szeretem őket.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rainer Maria Rilke: Midőn rám leltél

    Midőn rám leltél, kedvesem,
    kicsiny voltam, szerény,
    és mint egy hárság csendesen
    beléd virultam én.

    Kis lényemnek név sem jutott,
    de bennem nőtt a vágy,
    míg szóltál: már oly nagy vagyok,
    név nem foghatna át.

    S én, mint akit május, mitosz,
    meg tengerár tetéz,
    lettem újborként illatos,
    a lelkeddel nehéz.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Marin Sorescu: Ikaruszosdi

    Végigkoldultam a madarakat,
    mindegyiktől kaptam
    egy tollat.

    Egy hosszút a sastól,
    egy pirosat a paradicsommadártól,
    egy zöldet a kolibritől,
    egy rikácsolót a papagájtól,
    egy ijedtet a strucctól.

    Hej, micsoda szárnyakat csináltam magamnak!
    A lelkemre csatoltam,
    és felszálltam.

    Magasat röpültem, mint a sas,
    pirosat röpültem, mint a paradicsommadár,
    zöldet röpültem, mint a kolibri,
    rikácsolót röpültem, mint a papagáj,
    ijedtet röpültem, mint a strucc.

    Hej, micsoda istenit röpültem!

    Forrás: Lélektől lélekig (fordította: Balogh József)

  • Desmond Egan: Napnyugta

    a fénynek különös színe volt,
    mint utolsó hangnak egy szerelmes dalban,
    különös teret teremtett,
    ahol a dolgok élénkek és kikerülhetetlenek:
    egy másfajta zöld, mint az ajtóm előtti
    sövény zöldje, nekiütődött a sápadt falak
    türelmes fáiba,
    a lekaszált pázsit rózsaszínjébe
    beszivárog (most éj van)
    a csöndhegyekbe.

    egy madár néha trilláz,
    ahogy mindig is.

    Forrás: Lélektől lélekig (fordította: Lajosi Krisztina)