Weöres Sándor fordítása
„…
Megszületnek és elpusztulnak.
Az élet felé megy tíz közül három,
a halál felé megy tíz közül három,
és meghal tettei miatt
megint tíz közül három.
Miért?!
Mert nem lesznek úrrá az élet-vágyon.
Aki úrrá lesz az élet-vágyon,
orrszarvútól, tigristől nem fél,
sem harcban fegyveres katonától.
Az orrszarvú nem döfi belé szarvát,
a tigris nem vágja belé karmát,
nem sebzi meg a katona kardja.
Miért?!
Mert a halálnak nincs rajta hatalma.
…”
Forrás: Index fórum: Kedvesch versek
Nagy László fordítása
A jó sör, ó, jön is, megy is.
Sebaj, ha rongyom rámegy is.
Culám, cipőm is eladó –
A jó sör, ó, a búra jó.
Hat ökröm volt, de kitűnő,
ami a fő: ugartörő!
Elolvad áruk, mint a hó –
A jó sör, ó, a búra jó.
Nyakam töröm, csak jöjj söröm,
a konyhatündért gyömködöm,
s jöhet a szégyenpad s bitó –
A jó sör, ó, a búra jó.
A jó sör, ó, jön is, megy is.
Sebaj, ha rongyom rámegy is.
Culám, cipőm is eladó –
A jó sör, ó, a búra jó.
Forrás: Index fórum: Kedvesch versek
Mikor először láttalak – pezsegtek
a kertek, frissen habzottak a fák,
és apró, négyágú virágkeresztek
fürtjét himbálta az orgonaág.
Mikor másodszor – mézes illat áradt,
kölesföld, nyár, a hold: fehér üveg.
Te takargattad borzongón a vállad,
mellettem furcsán átjárt a hideg.
Mikor harmadszor – félszeg csend szakadt ránk,
szégyenkezett a gyengéd mozdulat,
foszlott a nyírfalomb, szelek kavarták,
s hófényű felhők közt a tél suhant…
Mi változatlan? Miben bízhatom hát?
Felelj nekem, te őszi rozsmező!
Csak halk moraj. Csak az ereszcsatornát
veri, veri a visszhangzó eső.
Aztán a sugárszarvú holdív újra
felizzik ázott asztagok felett…
Egy biztos és örök – az ember útja,
akárhogyan, akárhová vezet.
(Rab Zsuzsa fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
Van lelkünk, van.
Ám egyikünknek sincs folyton-folyvást
és mindig.
Nap nap után,
esztendő esztendőre is
eltelhet nélküle.
Olykor csak a gyermekkor
félelmeiben, rajongásában
telepszik meg egy időre.
Olykor csak a felismerésben,
hogy megöregedtünk.
Csak elvétve segédkezik
olyan keserves tennivalóknál,
mint bútorokat tologatni,
bőröndöket cipelni vagy
órákig gyalogolni egy szűk cipőben.
Űrlapok kitöltésekor
vagy húsdarálás idején
rendszerint szabadnapos.
Ezer beszélgetésünkből
egyben ha részt vesz,
és még ez sem törvényszerű,
hiszen többre tartja a csendet.
Ha testünk szaggatni kezd és kínozni,
lopva távozik a szolgálatból.
Válogatós fajta:
nem szívesen lát minket tömegben,
a fölényért vívott harcunktól és
zavaros ügyeinktől a hideg kirázza.
Az öröm s a bánat előtte
nem két külön érzés.
Csupán ha egybekapcsolódnak,
lesz jelenvalóvá számunkra.
Bátran számíthatunk rá,
ha végképp elbizonytalanodtunk,
és mindent tudni akarunk.
Az anyagi világ tárgyai közül
az ingaóra a kedvence és
a tükör, mely akkor is szorgoskodik,
ha senki felé nem pillant.
Honnan toppan elő s faképnél
mikor hagy ismét, nem árulja el –
ám hogy megkérdezzük, feltétlen elvárja.
Úgy fest tehát, hogy egyfelől
szükségünk van rá,
de valami okból neki is
szüksége lehet ránk.
Forrás: Lélektől lélekig
Egy holdnyi közös hely nálunk a temető,
Kőkerítéssel körülvéve,
Nehogy az élő szabadon maradt
Földet megfertőzze.
A fakeresztek néhány év múltán
Megdőlnek aztán maguk is szépen
Meghalnak, és kóbor kancákon holmi
Furcsa férfiak jönnek s ellopkodják
Tűzrevalónak.
Nyoma se marad a sírnak –
Sörteszerű tömött fű növi be
Mint a legények fejét téli éjszakákon;
Mikor a temető egyik végétől a másikig
Megtelik elkezdik újra az elején;
Nagyapám sírja a dédnagyapám sírján
Apámé a nagyapámén,
Ugyanígy a régi bíró
A még régebbi bírón – a régi pópa
A még régebbi pópán;
A régi falu a még régebbi falun.
Alma- és szilvafák szegélyezik,
Illatos virágok nyílnak
Leheletük a távoli tárgyakba is
beívódik.
Kik átutazóban felénk járnak
Bal csuklójukba ágyazódott órával
És öregséggel a vállukon
Ámuldoznak akár a paradicsomban.
(Kányádi Sándor fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
Erdőn szerették egymást,
napfényt szórt a harmat,
a hajuk teli lett lágy
földdel és avarral.
Kisfecske szíve,
könyörülj rajtuk.
Kifésülni a földet
lementek a tóra;
csillagos halak úsztak,
látták lehajolva.
Kisfecske szíve,
könyörülj rajtuk.
Füstölgött a fák képe
a hullámok fodrán;
kisfecske, add, hogy mindig
emlékezzenek rá.
Kisfecske, felhő-tüske,
levegő-horgonya,
javított Ikarosz-sarj,
üdvözült égi frakk,
Kisfecske, cifra írás,
perctelen mutató,
kora-madár gótika,
mennyei kacsintás,
Kisfecske, hasító csend,
kacagó gyászruha,
szeretők aureolája:
könyörülj rajtuk.
Kerényi Grácia fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
Ki tud legyőzni téged,
tündérlányát a télnek?
Te bűvösen ragyogsz,
de hűvösen rajongsz!
Megfagyasztottad lelked:
mindenütt dér dereng.
Megszakasztod a lelket:
ki belép, didereg.
Parancsolod: legyen jég
s mindent fagyasszon át,
s telerakod – legyen még
díszesebb – mint szobát
csecsebecsékkel,
s lehet, mindegyik szép
csiszolt és drága ékszer –
nekem mindegyik: jég.
Nem moccan ott a lég.
Virág
nincs
ott.
Mint tömör, sima jég
a parkett csillog.
Valahol: utcalárma –
Parázs nap tündököl fenn.
Itt –
zongora szén-szárnya
s jég-higany a tükörben.
Itt égő nap sosem vakít.
Itt lámpa fénye csöppen.
Csillár
álmos jégcsapjai
csüngenek csöndben.
De én mást akarok: lármát,
emberek zsivaját.
E szörnyű jég-szoba árnyát
nem bírom ki tovább.
Fáradt ez a lélek, fázik,
s csak gyötri önmagát.
Kincsekkel rakva rogyásig
és csupa pusztaság.
Képes Géza fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
Vályogházba születtem télen,
Egy-szalmára egy pej csikóval,
Velem egy nevet kapott ő is.
Mikor a szavak hámjába bújtam
S egy-két egymáshoz illesztett szót már
Elég jól elmakogtam – a csikó betéve tudta
A csengettyűk minden nyelvét,
S a fával rakott szekérbe fogva
Anyja mellett
Elég jól megállta helyét
a hámban.
Amikor én négyéves lettem csikónkat
Már lónak nevezték,
Büszkén viselte a nyerget a nálánál
Semmiben sem különbözőkhöz hasonlóan.
Amikor iskolába kerültem
A mi lovunk
Kukoricáért járta egy hétig a
Mezőséget, a szárazság idején.
Amikor városon nevelkedtem
A mi lovunk
Tejet, almát, birset és otthonsült-
Kenyeret hozott a szénával bélelt
Szekér derekában.
Amikor katonának mentem
A velem egyszerre azon a régi télen született
És nevemet viselő pejlovunk
Vénségtől kábán pusztult el a
Falu fölötti kiszikkadt mezőn.
Kányádi Sándor fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
