Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről
Az ember és a föld csak élt tovább.
Tavasszal kicsíráztak a göröngyök
És kivirítottak a violák.
A madarak vígábban énekeltek
És gondtalanul járt a szende őz,
A gólyák télre ismét útra keltek
És százszor szebben múlt a csendes ősz.
A börtönök küszöbét dudva verte,
Kivirágzottak az utcakövek,
Illat tömjéne szállt áldón az estbe
S örökre elhervadt a gyűlölet.
Címke: béke
-
Juhász Gyula: Azt álmodtam…
-
Szabó Magda: Vissza az emberig
E vad tavaszt, mely kelleti magát,
s fejét simítja térdemen,
rácson keresztül, csontjaimon át
elemzi a gyanakvó értelem.
Ám a napok feküsznek karikában
jövőm körül, nem ugrik rám a hét,
kioltotta babonás foszforát
szeme mélyén: alszik a hét menyét.Kit léptemhez szoktattam annyi éve,
eloldozta nyakörvét, elhagyott,
fut a magány idegen utakon,
nem őrzi házam, kísér friss nyomot.
Még vacka ki se hűlt a küszöbön,
felé hajol, szimatol ösztönöm,
vinnyog vesztett szagán: ügyetlen
boldog a boldogok között.Te, ki pilláid szép ívén
sorsomat húnyod s emeled,
hánts ki e szűkölő örömből,
lendítsd meg lendületemet!
Bogozz ki a hálós gyanúból,
mit születésem rám kötött,
forraszd be újra a világba
nyugtalan köldököm!Ágyúk, galambok… Annyi éve már,
s nem hittem el. Hitesd el: itt a béke.
Öt ujja van – öt földrész –, mint nekem,
szorítsd kezem a földgolyó kezébe!
Segíts fel indák s állatok fölé,
kikhez lehúzott az alig
túlélt iszony a gyilkosok közül:
emelj vissza engem az emberig!Forrás: Index.hu – Kedvesch versek
-
Szabó Magda: Vissza az emberig
E vad tavaszt, mely kelleti magát,
s fejét simítja térdemen,
rácson keresztül, csontjaimon át
elemzi a gyanakvó értelem.
Ám a napok feküsznek karikában
jövőm körül, nem ugrik rám a hét,
kioltotta babonás foszforát
szeme mélyén: alszik a hét menyét.Kit léptemhez szoktattam annyi éve,
eloldozta nyakörvét, elhagyott,
fut a magány idegen utakon,
nem őrzi házam, kísér friss nyomot.
Még vacka ki se hűlt a küszöbön,
felé hajol, szimatol ösztönöm,
vinnyog vesztett szagán: ügyetlen
boldog a boldogok között.Te, ki pilláid szép ívén
sorsomat húnyod s emeled,
hánts ki e szűkölő örömből,
lendítsd meg lendületemet!
Bogozz ki a hálós gyanúból,
mit születésem rám kötött,
forraszd be újra a világba
nyugtalan köldököm!Ágyúk, galambok… Annyi éve már,
s nem hittem el. Hitesd el: itt a béke.
Öt ujja van – öt földrész –, mint nekem,
szorítsd kezem a földgolyó kezébe!
Segíts fel indák s állatok fölé,
kikhez lehúzott az alig
túlélt iszony a gyilkosok közül:
emelj vissza engem az emberig!Forrás: Index.hu – Kedvesch versek
-
Juhász Gyula: A muszka
A Kárpátokban ellenünk vezették,
Hozzánk a télen így került Prokop.
Szakálla kender, a szeme tengerkék,
Ó, ez a szem sok szépet álmodott,
Jogról, örömről, lányról, mely övé lesz.
De ember tervez és Atyuska végez.Most szenet és fát hord az iskolában,
Kis nebulóknak némán melegít,
És él szelíden, bizton, új hazában,
És várja, várja, hogy elengedik,
Mert rab a rab, ha jó is, aki tartja.
Ám szenteltessék az Ő akaratja!Prokop Petőfi nyelvét töri lassan,
S a Volga híján nézi a Marost.
Ó, a Tiszát is látta akaratlan,
Hogy januárban vérrel áradott.
Jaj, mennyi vér és víz folyt el azóta,
S még mindig, mindig, mindig az a nóta.Az iskolába jár egy szőke gyermek,
Kis hadiárva, kékszemű, szegény,
Katonaapja akkor, ott esett el
A becsület kárpáti mezején.
Prokop ezt tudja s nézi lopva, hosszan,
És varjakat lát szállni Mármarosban.És odamegy halk lassan a gyerekhez,
S megsimogatja lágyan a haját,
Az ujjai oly fázósan remegnek,
És hallja távol haldoklók jaját,
S mintegy magának rebegi szegény:
Bocsáss meg, ó nem én voltam, nem én!Forrás: MEK
-
Juhász Gyula: Háborús emlék
Álla felkötve, keze összetéve,
Elpihent némán a halál ölébe.
Nyitott szemében őszi ég derűje,
Kifáradt testén tépett csukaszürke.A milliókból egy, kik halni mentek,
A neve senki, akit elfelednek.
Neki nem zengett operák zenéje,
Finom, bús verset nem sírt el az éjbe,Nem látta nemes gótika csodáit,
Duse mosolyát, mely szebb földet áhít.
Szivarja rossz volt és öröme olcsó,
Minden jutalma: egy szűk fakoporsó.Nem is halt hősi, égzengő rohamban,
Csak köhögött, nyögött az ágyba halkan.
Csak levegőt kért és vizet, vizet még
S nem látta már a bíbor naplementét,Mely mint dicsőség, áldás, mint egy ámen
Föltündökölt büszkén, de neki már nem!Forrás: MEK
-
Juhász Gyula: A halálhoz
Te hegedülsz a hegedűkben.
Te tündökölsz tavasz-derűben.
Te csillogsz szerelem szemében.
Te szunnyadsz az anyák ölében.
Te mosolyogsz poharak mélyén.
Te hárfázol a nászok éjén.
Lágyan te ringatod a bölcsőt.
Te hangolod az árva költőt.Költők ajándéktárgyak
Reménytelenség menedéke,
Álmatlan álom, szende béke,
Téged remegnek és remélnek.
Halál: te vagy az örök élet.Forrás: MEK
-
Juhász Gyula: Karácsonyi ének
Szelíd, szép betlehemi gyermek:
Az angyalok nem énekelnek
S üvöltenek vad emberek.
Boldog, víg betlehemi jászol:
Sok börtön és kórház világol
És annyi viskó bús, sötét.
Jó pásztorok és bölcs királyok:
Sok farkas és holló kóvályog
S nem látjuk azt a csillagot!
Békés, derűs karácsony éjjel:
A nagy sötét mikor száll széjjel
S mikor lesz béke és derű?Forrás: MEK
-
Babits Mihály: Zsoltár gyermekhangra
Az Úristen őriz engem
mert az ő zászlóját zengem,Ő az Áldás, Ő a Béke,
nem a harcok istensége.Ő nem az a véres Isten:
az a véres Isten nincsen.Kard ha csörren, vér ha csobban,
csak az ember vétkes abban.Az Úristen örök áldás,
csíra, élet és virágzás.Nagy, süket és szent nyugalma
háborúnkat meg se hallja.Csöndes ő, míg mi viharzunk,
békéjét nem bántja harcunk:Az Úristen őriz engem,
mert az Ő országát zengem.Az Ő országát, a Békét,
harcainkra süketségét.Néha átokkal panaszlom,
de Ő így szól: „Nem haragszom!”Néha rángatom, cibálom –
tudja, hogy csak Őt kívánom.Az is kedvesebb számára,
mint a közömbös imája.Az Úristen őriz engem,
mert az Ő zászlóját zengem.Hogy daloljak más éneket,
mint amit Ő ajkamra tett?Tőle, Hozzá minden átkom:
hang vagyok az Ő szájában.Lázas hang talán magában:
kell a szent Harmóniában.S kell, hogy az Úr áldja, védje,
aki azt énekli: Béke.Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei
-
Babits Mihály: Miatyánk
(1914 — egy bécsi műintézet által kiadott műlaphoz készült)
Miatyánk, ki vagy a mennyekben,
harcokban, bűnökben, szennyekben,
rád tekint árva világod:
a te neved megszenteltessék,
a te legszebb neved: Békesség!
Jöjjön el a te országod.Véres a földünk, háború van,
kezed sujtását sejtjük, Uram,
s mondjuk, de nyögve, szomorúan —
add, hogy mondhassuk könnyebben —:
Legyen meg a te akaratod!
Mint angyalok mondják mennyekben.Előtted, Uram, a hon java,
s hulljon a lomb, csak éljen a fa:
de vajon a legkisebb lombot
nem őrzi-e atyai gondod?
Nem leng-e az utolsó fürtön is,
áldva miképpen mennyekben,
azonképpen itt a földön is?Megráztál, nem lehet szörnyebben,
mármost ami fánkon megmaradt,
őrizd meg őszig a bús galyat:
mindennapi kenyerünket add
meg nekünk ma, és gyermekeinket
növeld békére: ha bűn, hogy lábunk
ma vérbe csúszik meg — értük az!Bocsásd meg a mi bűneinket,
miképpen mi is megbocsátunk
ellenünk vétetteknek: a gaz
tied, büntetni; mienk csak az,
hogy védelmezzük a mieinket!És ne vigy a kísértetbe minket,
hogy ártatlanságunk tudatát,
mint drága páncélos inget,
őrizzük meg bár véresen,
hogy át ne hasadjon sohasem.Jaj, aki ellenünk mozdul:
megvívunk, készen, bármi csatát,
de szabadíts meg a gonosztul,
mert tiéd az ország,
kezedbe tette le sorsát,
s te vagy a legnagyobb erősség:
ki neveden buzdul,
bármennyit küzd és vérez,
előbb vagy utóbb övé lesz
a hatalom és a dicsőség!Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei
-
Juhász Gyula: Karácsonyi köszöntés
Betlehemi csillag
szelíd fénye mellett
ma az égen és a földön
angyalok lebegnek.Isten hírvivői
könnyezve dalolnak
békességet, boldogságot
földi vándoroknak.Harcos katonák is
fölnéznek az égre,
s rágondolnak álmodozva
a testvériségre.Bujdosó raboknak
idegen párnákon
kedveseik szelíd arcát
ringatja az álom.Fáradt katonák ti,
pihenjetek szépen
karácsonyfák lángja körül
a mi szent esténken.Gondoljatok hittel,
zsolozsmát dalolva,
eljövendő boldogságos
szent karácsonyokra!Csukaszürke köntös
kopott, tépett szárnya
megváltó nagy békességet
hoz most a világra.Győzelmes örömmé
válik majd a bánat,
lesz még otthon víg karácsony
magyar katonáknak!Forrás: magyar-versek.hu
