https://verskucko.com

Címke: búcsú

  • Christina Georgina Rossetti – Emlékezz

    Emlékezz rám, ha már messze vagyok,
    a távol országban, mely hangtalan,
    ahol kezem megfognod tiltva van,
    s a visszaút is, bár megfordulok.
    Emlékezz rám, már nincsenek napok
    közös jövőnk tervezni céltalan,
    csak emlékezz rám. Kilátástalan
    az ima, nincs tervezgetésre ok.
    Ám, hogyha elfelejtsz egy ideig
    és eszedbe csak későbben jutok,
    sohse búsulj. Abból mi most vagyok
    egy csipetnyi tán holtan is marad,
    ha felejtsz s mosolyogsz, jobban esik,
    mint emlékezve pusztítod magad.

    Károlyi Ami fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Azokról, akik eltűntek

    A haldoklókkal csókolóztam,
    az elmenőkkel cimboráltam,
    izzadt hajuk simítva hosszan
    ágyukhoz álltam.

    Marasztaló ígéket
    súgtam fülükbe, mint az élet,
    de hívta őket a nagy út,
    és én kötöttem nékik a halálban
    batyut.

    A távozók
    elvitték a lelkem darabjait,
    csak én maradtam itt,
    és most a hit
    porukkal egy lett, mint avitt
    ruhájuk, és széthulltak ama szók
    és szájukon is megrohadt, amit
    adtam nekik, a csók.

    Nincs semmim. Ámde mindez oly csodás.
    Gazdag vagyok, mint a vén uzsorás,
    ki rongyba jár és vigyorog, ha szánják,
    mert mindenét, mi volt, a kincs, arany,
    elásta, és most a határtalan,
    mély földbe van,
    s ő tudja ezt a biztos, ősi bányát.

    Barátaim,
    halványodik énnékem itt a szín,
    hogy szóljak erről-arról, nincsen ok,
    gyakran mosolygok, többször hallgatok.
    De érzem egyre, vár rám sok erős,
    jó ismerős,
    hűségesen vetik az ágyam ők lenn.
    Ezért oly csöndes bennem már a lélek
    s éjjel, ha járok künn a temetőkben,
    nem félek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kaffka Margit: Köszöntés

    Jó estét emlékek. Adj Isten, álmok!…
    Kékszemű ködben tünedeznek, szállnak
    Foszlányai a sugárteli délnek, –
    Lengő, testetlen árnyak már, – nem élnek.
    Rég volt, – hogy száraz szemmel, lázban égve,
    Némán dobáltam a kályha tüzébe
    – Hogy zizegtek, hogy hullt a pernye rájok! –
    Régi levelet, elszáradt virágot.
    S ma – ócska holmi közt, – adj Isten álmok!
    Egy ittfeledt írásra rátalálok…
    Elrejtem gyorsan, senki meg ne lássa!…
    Mégis – csak nem küldhetem a padlásra?
    1903.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Ignotus Hugó: Erdőben

    Nincs: vége és többé soha –
    Mint sziklakőre a moha:
    Szívedre, bár kövitsd és hűtsék,
    Halkan kiül a gyönyörűség.

    Megyünk és mögöttünk marad
    A biztos és a nem szabad –
    Sírj és nevess és jer velem,
    Ó hajléktalan szerelem!

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Füst Milán: Egy hellenista arab költő búcsúverse

    Ó én völgyem, hegyem,
    S ó én szép, barna feleségem,
    S ó lágy, légi kéz, mely végigsimítottad homlokomat,
    S ti éjszaka örvényei s fekete tüzei szivemnek,
    S félelmek anyja, te hármas Hekaté, –

    Én elmegyek, én elmegyek, örökre búcsúzom,
    S nincs gyermeki báj, amely kicsalna siromból
    S barna lánynak édes panasza, mely mosolyra késztetné ajakam,
    Mert néma lettem, mint a föld,
    S néhány évszázad múlva felszánt a földmüvelő
    S csontjaim porát a szél összeakavarja.

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Füst Milán: Útra kelni, messzi menni…

    Útra kelni, messzi menni…
    Idegenbe’ megpihenni…
    Hol találja őt a tél, a nyár?
    A fű is felvídúl talán, amerre jár…

    S az út mentén köszöntik őt a fák
    Füttyent a szél, biccent az ág
    S örökre búcsút int az égnek kósza népe,
    Körűlrepdesvén sáppadt homlokát…
    Úgy nézi mind e balga fütyörészőt,
    Úgy megbámulja, mint a távozó csodát,
    Ki itthagy mindent, mi ölelni kész őt
    S a dúrva végtelenben ver tanyát…

    Őt meg kell nézni, mert az ég alatt
    Nincs több találkozás s a messzeségben
    Ki tudja, merre lesz a sírja majd?

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Akasa: Nem haltam meg

    Nem haltam meg.
    Csak ezentúl mindig
    egyedül ébredsz.
    S nem leszek veled éjszaka
    amikor álmodból sírva rettensz.

    Nem haltam meg.
    Csak ezentúl
    nem csókolom le a könnyed.
    Ha terítsz, elég lesz egy tányér is,
    s már sosem lesz közös ünnep.

    Nem haltam meg.
    Csak ezentúl…
    Ne félj! Ne hulljon a könnyed.
    Mert láthatatlanul követlek én
    S ezentúl…
    örökre így lesz.

    Forrás: —

  • Weöres Sándor: [Ó ne vidd el]

    Ó ne vidd el
    két szemeddel
    a napsugarat!
    Ne menj, várj még,
    mert e tájék
    sötétben marad.
    Ág nem himbál,
    fecske nem száll,
    béres nem arat.
    Ó ne vidd el
    két szemeddel
    a napsugarat!

    Forrás: Magyar Kurír

  • Csokonai Vitéz Mihály: Szegény Zsuzsi, a táborozáskor

    Estve jött a parancsolat
    Viola-szín pecsét alatt,
    Egy szép tavaszi éjszakán
    Zörgettek Jancsim ablakán.

    Éppen akkor vált el tőlem,
    Vígan álmodott felőlem,
    Kedvére pihent ágyában,
    Engem ölelvén álmában:

    Mikor bús trombitaszóra
    Űlni kellett mindjárt lóra,
    Elindúlván a törökre;
    Jaj! talán elvált örökre!

    Sírva mentem kvártélyjáig
    S onnan a kertek aljáig.
    Indúlt nyelvem bús nótára,
    Árva gerlice módjára.

    Csákóját könnyel öntöztem,
    Gyász pántlikám rákötöztem;
    Tíz rózsát hinték lovára,
    Százannyi csókot magára.

    A lelkem is sírt belőlem,
    Mikor búcsút veve tőlem:
    „Isten hozzád!” többet nem szólt,
    Nyakamba borúlt s megcsókolt.

    Forrás: Magyar Kurír

  • Ágh István: Szereleműző

    Ezt a szerelmet
    szívem kivesse
    zuhanjon messze
    oda aki adta
    a nő álmába
    mint féreg az almába
    minden mozdulatába
    mint szél a Dunába
    onnan zuhanjon
    házba szobába
    legyen szobája
    hajnali kocsma
    szobrok képek
    támadjanak föl mint a részeg
    iszonyodva
    onnan zuhanjon
    tájba világba
    kismadaras kertet
    kaszaboljon az ég kaszája
    lomb leessen
    virág kivesszen
    porrá lehessen
    zöld por a májusi tájból
    fűből fából kalászból
    vörös a vörös nyárfavirágból
    lila a lila mákvirágból
    sárga a sárga tányérvirágból
    ezt a szerelmet
    a táj kivesse
    anyám apám
    anyja apja
    lakodalmába
    kérő szerelmes szavakba
    mámoros szemekbe borba
    négyféle testbe
    négyféle vérbe
    onnan zuhanjon
    ciprus tövébe
    szálljon alá a
    csontsövényű éjbe
    ezt a szerelmet
    szívem kivesse
    zuhanjon messze

    Forrás: Szívzuhogás