Most már azt hiszem,
hogy mégiscsak a szél volt.
Vagy talán
annyira szerettem volna, hogy legyen bár akárki,
— de ha már senki,
hát akkor legalább a szél?
Ám úgy látszik,
hogy mégiscsak a szél lehetett,
senki más
— legfeljebb a gesztenye gallya
csapódhatott az ablakhoz.
Mert ha te lettél volna,
akkor másodszor is kopogtatsz.
— Vagy pedig egyszer sem.
Forrás: Lélektől lélekig
Vannak csendek,
mikor a percet
átüti a szó.
Nyiss ki ajtót és ablakot
Isten a látogató.
Hagyd minden dolgod,
a szóra figyelj,
oly ritkán hallható.
Átömlik rajtad, mint egy ölelés,
mikor Isten meglátogat,
Te vagy a hang,
a szó.
Forrás: Lélektől lélekig
Az emlék ma már nem könnytelen
siratja régi mámor,
mint aszályos nyarak lábnyomát
frissítő furcsa zápor.
Voltak nyarak és sárga őszök,
színtelen napok,
hallgatások és szürke égről
írott kék dalok.
Most keresgélem a tegnapot,
oly hosszú csendbe nőtt,
hogy nem hallom már neszezni
a szétgurult időt.
Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig
Én olyan nagyon jó vagyok
mint öreg nyulak, öreg királyok.
Nappal nem szólnak rám a kocsisok,
este nem ütnek meg a huligánok.
Ha eljössz hozzám, én leszek
nagy út után a vizesárkod.
Mert olyan nagyon jó vagyok
akár a víz, hogyha kívánod.
Hullám fölött, hullám alatt
elalszom majd, semmit se látok.
Betakarják a szememet
tátogató fehér virágok.
1965
A vastag ég szobánkba lép
és puhán feldőlnek tőle mind
aprócska tárgyaink.
Ó, vasárnap reggel, te édes!
hat érdes reggel gondja ring
s kiúszik ablakunkon.
Mert hó ragyog kint és pehely
szöszös pehelyre szálldos ujra,
fehérre hófehér.
Az utcai csenden át gyerek
piroska orráról beszél
sok gyöngyös szippanás.
Ó, lassú ébredés, óra
csengése nélkül, jó piszmogás
és hűvös, tiszta ing.
S mint a szabadság szerszámai,
csendben várnak ránk léceink
mélázó szíjaikkal.
Az ég a földig ér!
vonulj a hallgatag erdők felé,
komisz jövőd úgyis kisér
és sorsod úgyis lankadó,
mint holtrasebzett őzeké.
És holnap már lehet,
hogy utólszor tétováz ajkadon
elillanó lehelleted
s halott arcodra sávokat
a hulló bombák árnya von.
Forrás: Szeretem a verseket (Facebook)
Ima az, ami
templomi csöndben,
a lehunyt szemek mögöttiben
megtörténik –
és ima az, ami
mögött látszik a mécs örök fénye
és hallszik egyetlen orgonahang,
nem innen, hanem onnan.
Ami ima, az
már az elejétől a végéig
megfordítva is ugyanaz marad,
ugyanannak szóló szó –
és ami ima, az
mégis váratlanul nyílik ki
ég és föld határán,
akár egy szirmos ejtőernyő.
Forrás: PIM – Digitális Irodalmi Akadémia
Türelmem mint
évelő gyomnövény
kiirthatatlan
tollamba fulladt
fekete tintám
kiírhatatlan
――――: ezért
lehetőség szerint
a lehetetlent
és tüstént
a halhatatlant
végtére is
a nevezhetetlent
és szükségképpen
a mondhatatlant
―――: mert
vállak alatt
a bordaboltozatban
megénekelhető
huzat van
s az elfehérült papír
mire kínjában ír
legyen panaszfal
Forrás: PIM – Digitális Irodalmi Akadémia
Mint víz színén a fölcsapó halak,
verdesve szállnának a hold alatt,
de ejti őket már a pillanat,
s a megbontott víz dühvel összecsap –
s a légen csöppnyi karcolás marad:
így villannak föl olykor a szavak,
csak röptük látod, s már lehullanak.
Nyomukban zúgva fodroz a harag,
majd elsimul. És állasz egymagad –
s ami titok volt, az titok marad.
Forrás: DIA – PIM
Világok háborúján,
Holott halál az élet,
Enyészet évadán és
Özön gyász századában
Én, bús Vitéz utóda,
Szegény, szomorú költő,
Hadd valljam balga hittel
És boldog áhítattal
Az élet vallomását,
Hogy nagy dolog a harc, de
Legszebb virág a béke.
Szelíden és nyugodtan
Jó könyveket lapozni,
Szép képeket csodálni,
Új éneket dudolni,
Tűnt éveket idézni,
Mélázni a mezőben
S gondolni holmi szépet
S a bennünk fájva fájó
Ember tragédiáját
Feledni pillanatra
S csak élni, élni. Ámen.
Forrás: MEK
Fordulj be csöndesen s feledd el, ami bántott,
A kaján arcokat, a keserű világot!
Fordulj be csöndesen s gondolj egy nyári éjre,
Mely tisztán ott ragyog lelked mély tükrébe.
Fordulj be csöndesen és légy tizenhat éves,
És légy szép, fiatal, halálos vággyal ékes!
És ártatlan, szabad, ki azt hiszi, merengvén,
Hogy ifjú elmúlás vár rá egy boldog estén.
Fordulj be csöndesen és tudd feledni szépen
A rút, unt életet a halál tükrében.
Forrás: MEK – Juhász Gyula összes versei
