https://verskucko.com

Címke: éjszaka

  • Charles Baudelaire: Szökőkút

    Fáradt szemed, szegény szerelmem,
    hagyd hunyva hosszan: ne beszélj.
    Maradj e hanyag helyzetedben,
    amelyben meglepett a kéj.
    Künn a szökőkut, mely csevegdél,
    és nem szünik sem éj, se nap,
    táplálja, melybe merítettél
    ma: elragadtatásomat.

    Ezer virágot ont ki
    s ezer lepét,
    melyekre Phébe hinti
    ezer szinét:
    nagy könnyeit ugy önti
    záporba szét.

    Igy a te lelked, melyet hően
    a gyönyörök villáma gyújt,
    kirebben gyorsan s vakmerően
    szárnyat nagy, bűvös égbe nyújt.
    De majd lehalva, szárnyelejtőn
    bus bágyadásba márt az ár,
    amely egy láthatatlan lejtőn
    lelkemnek is mélyébe száll.

    Ezer virágot ont ki
    s ezer lepét,
    melyekre Phébe hinti
    ezer szinét:
    nagy könnyeit ugy önti
    záporba szét.

    Te kit oly széppé tesz az éjjel,
    de jó, ha kebleden vagyok,
    az örök panaszt színi kéjjel,
    mely a medence közt zokog.
    Hold, zengő víz s te éj, te áldott
    s ti fák magányos borzama,
    szeplőtlen melankóliátok
    szerelmem édes tükre ma.

    Ezer virágot ont ki
    s ezer lepét,
    melyekre Phébe hinti
    ezer szinét:
    nagy könnyeit ugy önti
    záporba szét.

    (Babits Mihály fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabolcsi Erzsébet: Mesenyár

    Hársillatot hoz a szél,
    miközben a fűz mesél.
    Hallgatja a telihold:
    Egyszer volt és hol nem volt…

    A tóparti fűz alatt
    kilested a titkomat,
    álomszárnyon szállt az éj,
    fellobbant a szenvedély…

    Ezer csillag lebegett,
    a tó és a hegy felett,
    felhők közé bújt a hold,
    óvó árnyék ránk hajolt.

    Óhajok és sóhajok,
    táncot járó csillagok,
    víztükörbe hullt a hold –
    egyszer volt és hol nem volt…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Paul Verlaine: A Hold rontása

    Milliószor árva homlokomra,
    mert aludnom tőled messze kell,
    rontó, gyilkos pillantást lövell
    az öröktől baljós szemű hold ma.

    Pillantása mondja – bár ne szólna!
    ám hogy elnyugodna, semmi jel –
    hogy nincs békém, csak hozzád közel;
    hisz tudom, s titkát ez meg nem oldja.

    Miért pillant így rám, miért tüzel?
    Mért törődik a földdel a hold ma?
    Eh, siess már, titkok a pokolba!
    Jöjj, Napom, virradj ragyogva fel!

    /Ford.: Tótfalusi István/

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Johannes Hadlaub: A szerelem éjszakája

    Ketten, kedvesem meg én
    kint a Bétune erdejében
    sétáltunk kedd éjjelén
    s játszottunk a holdsütésben,
    míg megvirradott,
    s a pacsirta szólt legott:
    „Induljatok már haza”
    s néki így szólt rá szava:
    „Nem reggel ez,
    tested oly szép, sudár,
    szeress, szeress,
    hazudik a madár.”

    Hozzám simult könnyedén,
    s nem sokat szabódtam én sem.
    Hármat csókolt szépszerén,
    s visszaadni én se féltem.
    Így mulattatott,
    S azt kívántuk volna ott,
    bár száz évig tartana,
    éj maradna, s szólana:
    „Nem reggel ez,
    tested oly szép, sudár,
    szeress, szeress,
    hazudik a madár.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ioan Alexandru: Éjszaka

    Leégett annyi gyertyaszál
    Égve csak egyetlen-egy áll.
    Neve Ion, Ioan, Kegyelem
    Évvégi éjt virraszt velem.

    Farkasüvöltés járja át
    A kinti német éjszakát.
    Nincsenek barátok, nincsenek
    Mindent polyva és por temet.

    A tükörből egy édenkerti,
    Angyali szűz arca remeg ki,
    A kancsómban a bor veres lett,
    Kolindáit hallom Keletnek,

    Boldog éj, áldott éjszaka,
    Távoli kolindák szava
    Mondhatatlan az éjnek csöndje,
    Most száll alá a menny a földre.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Török Sophie: Csillag-üzenet

    Még eligazítom gyűrt párnák közé zsibbadt
    testemet, s félretéve könyvet és papírt,
    éjben virrasztó lámpámat eloltom.
    S szobám, mint durván meglékelt hajó,
    elmerül egy pillanat alatt, egyetlen
    mozdulat letörli a némán álldogáló
    bútorokat.

    De mint gyors varázslat:
    az elmerült világ helyébe derengő
    ablakot vetít láthatatlan falamra
    a másik pillanat. Mint filmen nappalt
    az éj – úgy váltja sebesen a világ
    káprázó képeit – meglátom a sápadt,
    gyöngyszínű eget, ablakkeretben
    egy ágaskodó hegynek fekete csipkehátát,
    barna fák árnyékát látom az égen
    felmerülni és álomba süppedt háztetőket.

    Egy cseppnyi csillagot is látok!
    Ó, szép kis csillagom! köszönöm,
    hogy nehéz magányomban megtaláltál!
    hogy tiszta szemeddel szorongó
    szemembe néztél, s hunyorgó égi
    fényjelekkel biztató hírt küldesz hozzám
    Istennek bezárt országa felől.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Holdezüst romantika

    Ezüstös fény hull most a házra,
    beles a hold az ablakon,
    és holdezüstre festi lágyan
    a hajam, a karom… a vállam…
    S az ágyon, nyáréji melegben
    ezüstfénytől ragyog a testem.

    Most így, csak így érints te drága
    és bársony legyen minden szép szavad,
    hisz ez varázslat, ez a hold varázsa,
    megtörni hangos szóval nem szabad.
    Ó simogass! Én mindig arra vágytam,
    hogy simogass, ahogy a holdsugár…
    Hát nem tudtad, hogy régen erre vár
    a hajam… és a karom… és a vállam…

    És csókolj úgy, mint senki mást
    és csókolj úgy, mint a mesékben
    mintha azt hinnéd, nem szabad,
    és én kérlelnélek, hogy… miért nem?
    És csókolj vadul és mohón,
    hiszen lobogó tűzzé váltam,
    csókkal boríts, ahol csak érsz
    ezüst nyakam… ezüst hajam…
    a karom és ezüstös vállam…

    Elbújt a hold.
    Elönti a szobát a lüktető sötét…
    Ne sajnáld az eltűnt ezüstcsodát:
    Majd kárpótollak mindezért.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Szécsi Margit: Sláger

    Ebben az éjben
    ebben a szerelem-szagú szélben
    bujkál a rontás
    s a szívverés is: világomlás.

    Villanydúcok havas galambjai
    porcelán-párok
    világok törtek le rólunk
    s ránktelepedtek világok

    ebben az éjben
    ebben a szerelem-szagú szélben
    bujkál a rontás
    s a szívverés is: világomlás.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Erdélyi Gábor: Éjjel

    Csak aludj
    Én itt vagyok Veled!
    őrzöm álmod, megfogom kezed
    míg Te megszövöd sorsomat.

    Nyugodt vagy…
    csak a takaró ölel át
    befonva tested vonalát
    lélegzeted könnyű fuvallat a gyenge fényben –

    Már nem félek.
    Kimondhatatlan szavakkal kereslek
    reggelente smaragd tükörbe nézek
    (mikor kinyitod szemed!)

    Tökéletes vagy!
    Mint régen látott tiszta álmaim
    rádfeszülnek forró vágyaim
    szivárvány tündérei.

    Még nem fekszem melléd…
    nézlek megnyugodva.
    Vágyakozom a tiszta mozdulatra
    – alszol és átölel kezed! –

    Csak aludj!
    Én itt vagyok Veled….
    félem álmaid és keresem kezed
    csak szeretlek Gyönyörűm.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: Derengés

    Milyen nehéz tud lenni az éj!
    Mint ma, mikor a Hold szigorú és kevély,
    s a csillagok sem csókolnak homlokomra álmot.

    Úgy ül lelkemre a sötét, mint súlyos,
    rám kiabált átok, s terhe alatt csak nyögnek
    a meglassúdott órák.

    Csak bámulom a kertet az ablakon át,
    követem, mint surrannak odakint az árnyak,
    a szél mint öleli a jajgató fákat, s hogy
    bújnak egymásba a reszkető levelek.

    A világ bódultan szendereg, mikor én még
    virrasztom a konok-rút időt. Itt várok a
    szunnyadó virradat előtt, s lesem, mikor
    fényesül a mélybe zuhant horizont.

    S végre látom, ahogy a kelő nap lágy színeket
    bont. Halványsárga és rózsa terül el a tájon,
    valahol éppen megszökik egy álom,
    s a hajnal csöndesen az ablakomra hull.

    Forrás: Lélektől lélekig