Még eligazítom gyűrt párnák közé zsibbadt
testemet, s félretéve könyvet és papírt,
éjben virrasztó lámpámat eloltom.
S szobám, mint durván meglékelt hajó,
elmerül egy pillanat alatt, egyetlen
mozdulat letörli a némán álldogáló
bútorokat.
De mint gyors varázslat:
az elmerült világ helyébe derengő
ablakot vetít láthatatlan falamra
a másik pillanat. Mint filmen nappalt
az éj – úgy váltja sebesen a világ
káprázó képeit – meglátom a sápadt,
gyöngyszínű eget, ablakkeretben
egy ágaskodó hegynek fekete csipkehátát,
barna fák árnyékát látom az égen
felmerülni és álomba süppedt háztetőket.
Egy cseppnyi csillagot is látok!
Ó, szép kis csillagom! köszönöm,
hogy nehéz magányomban megtaláltál!
hogy tiszta szemeddel szorongó
szemembe néztél, s hunyorgó égi
fényjelekkel biztató hírt küldesz hozzám
Istennek bezárt országa felől.
Forrás: Lélektől lélekig