https://verskucko.com

Címke: elmúlás

  • Kölcsey Ferenc: A képzelethez

    Testvére a magánosságnak,
    Jövel, jövel felém!
    S csendes tengerén álmaidnak
    Ringassad lelkemet.
    Kedvtelve ringatódzom abban
    Én, más partok felé,
    Hol a világi bánatok nem
    Vérzik bús szívemet;
    Hol még egyszer víg napjaimnak
    Képét szemlélhetem,
    Még egyszer eltűnt örömeimnek
    Tépem virágait.

    Mint rémlik előttem Biharnak
    Képe homályoson,
    Hol hívs szüléknek karja közt a
    Gondot nem esmerém!
    Mint rémlenek Erdély szerencsés,
    Szerencsés halmai,
    Hol szép Lottimnak karja közt a
    Búkat nem kóstolám!
    Testvére a magánosságnak,
    Jövel, jövel felém,
    S csendes tengerén álmaidnak
    Ringassad lelkemet!

    A felhők közül nyájasan süt
    A hold fejem felett,
    Ott a sírhalmokon nyugtatja
    Szelíd tekintetét.
    Sírhalmok! ah, keserves érzés
    Vérzi bús szívemet,
    Ti fedtétek mély boltotokba
    Szüléim testeket!
    Sírhalmok! a ti kebletekbe
    Sorvad szép Lottim is,
    Mint a virág, amely felette
    Sírjának hervadoz.

    Testvére a bús bánatoknak,
    Ne jőj, ne jőj felém,
    S zajos tengerén álmaidnak
    Ne hányjad lelkemet!
    Irtózva, csaknem elmerülve
    Hánykódom abban én,
    Kopár szirtokra vet ki a hab,
    Hol bú vérzi szívem;
    Hol még egyszer bús napjaimnak
    Képét szemlélem én,
    Még egyszer elmúlt bánatimnak
    Sírom vérkönnyeit.

    Forrás: Arcanum

  • Bajza József: A reményhez

    Nincs halandó szemnek égibb
    Mint bájképed, oh Remény;
    Ah, de minden, amit ígérsz,
    Gyarló földi tűnemény.
    Kába én, hogy úgy öleltem
    Szívigéző álmidat;
    Melyet égbe építettem,
    Összedúltad a hidat.

    Most a fényhonból kizárva,
    Hol örök tavasz virúl,
    Messze végtelenbe sírok
    Bús hazámnak partirúl;
    S irgalomnak nincs hajója
    A sötét sors tengerén,
    Mely áttenne oly világba,
    Hol való lesz a remény.

    Forrás: Arcanum

  • Tompa Mihály: A nyugalomhoz

    Szent nyugalom,
    Oh jőj az éj lengő szelében,
    S kit úgy epeszt késő felében
    A fájdalom:
    Sápadt arcát öledbe rejti,
    Fájdalma véle szunnyad el;
    Úgyis, ha ég a reg sugára,
    Csak álmait siratni kel.

    Vagy oh, ne hozz
    Még álmot a bús szenvedőre!
    A szív oly hű most és jövőre
    Fájdalmihoz.
    Multam vidékin andalogva
    Virasztni jól esik nekem,
    Ah, hisz emlékét annak, éber
    Álmimmal bár, ölelhetem!

    Sárgult haraszt
    Borul kertem fonnyadt füvére,
    Az ősz után ki újlag ére
    Derűs tavaszt:
    A hű barát, kit szíve elhoz:
    Örömre jő, de bút talál,
    Mert kínos a szív érzeménye
    Barátunk síri álminál.

    Zöld színbe még
    Tán sárga lombon pár levél áll,
    De a borongó holdvilágnál
    Gyász a vidék.
    És így tanít e kép: jövőmben
    Ha nyílna tán egyes virág:
    Virágos tőle mégse lenne
    Az életvesztett pusztaság.

    Végnyugalom,
    Te jőj az éj lengő szelében!
    S kit úgy epeszt késő felében
    A fájdalom:
    Öledbe dől fájó szívével,
    S szelíd álomra szenderül…
    És álmodik nem háborítva
    A földi lét keservitül.

    Forrás: Arcanum

  • Reviczky Gyula: X. Fogy a sugár

    (Perdita-sorozat)

    Fogy a sugár; életnapunk
    Hevét veszíti; nem csoda!
    Annál gyorsabban hervadunk,
    Ha árnyékunk nem volt soha.

    Szívünk kialszik csendesen,
    Mint hamuvá égett parázs.
    Ah, ez többé nem szerelem,
    Csak gyönge végső lobbanás!

    Lassú haldoklás életünk;
    Szerelmünk hervadó virág.
    S már csak részvétet érezünk,
    Ölelve fonnyadt Perditát.

    Forrás: Arcanum

  • Juhász Gyula: Még maradok!

    Fiatalok, még itt vagyok.
    Az éveimnek száma sok,
    A gyászaimnak sora nagy
    És megőszített kora fagy.
    Tán nem is voltam fiatal
    És nem jött soha diadal,
    Halálos volt a szerelem,
    Utódom sem lesz már nekem.
    És mégis, mégis jó dolog,
    Hogy élek és hogy dúdolok,
    Magányos lelkem égre néz
    És megszépül a szenvedés.
    Az égen örök csillagok,
    Fényesek és fiatalok,
    A földön is ifjú szemek:
    Még egy ideig nem megyek.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Somlyó Zoltán: Ha már a kínok függönyét…

    Ha már a kínok függönyét
    a sors fejünk köré csavarta,
    világosság lesz a sötét
    és szánalom a bosszú kardja.
    A hold is nappá változik.
    S mint meggyilkolt szivet, siratjuk
    a napot, ha leáldozik.
    És búsan sírkőnkre iratjuk:
    hogy éltünk, amíg lehetett,
    hogy sírtunk, míg a könnyből tartott.
    S a tovasodró ár felett
    csak úsztunk. És nem értünk partot…

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Babits Mihály: Elgurult napok

    Napjaim mint az elgurult gyümölcsök
    botlanak, futnak, sárban hemperegnek,
    végre megállnak, éjjel, s vég időkig
    kicsi gödrökben poshadnak, felejtve.
    Ki szedi föl fa alól a gyümölcsöt?
    Kis gödrökből a poshadó gyümölcsöt?
    Sárból, szemétből a szennyes gyümölcsöt?
    Ki szedi föl fa alól a gyümölcsöt?
    Óh kedvesem, ne engedd így gurulni
    a lejtőn, fogd köténybe, fogd öledbe
    a bús hullókat, ízlelje meg ajkad
    perceim ízét, mely csak frissen édes!
    Jön a favágó már hallom a léptét
    ütemre s mint a gyilkos szívverése
    konokabb egyre – mit tudom a hangról,
    messze-e még vagy mikor ér idáig?
    Másodpercenként lép egyet kegyetlen.
    És a táj dobban, mint az ágyuzott vár.
    A fiatal fák inganak, recsegnek
    S a vének lepke levelei fogynak.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Vargha Gyula: A bölcső és a koporsó között

    Rég elhagyám az enyhe révet,
    Hátam megett már évre évek
    Úgy torlanak, mint tengerár,
    S új rév, koporsóm csendje vár.
    Csalóka fény nyomát csapáztam,
    De néha gyöngyöt is halásztam,
    S azt képzelém bolond-vakon,
    Hogy kincseket visz csolnakom.
    De most, hogy már a révbe térek,
    Látom: a gyöngyök mit sem érnek,
    S kaviccsal partra szállni kár,
    Hadd nyelje bé a tengerár.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Kosztolányi Dezső: Miért?

    Ti kérditek, miért vagyok?
    Miért kelek fel újra?
    Hogy lássam, mint a kósza szél
    a lányok aranyos, finom haját
    könnyes arcukba fújja.
    Hogy várjam azt, ki eljövend,
    egy lány, vagy nem tudom ki,
    oly jó álmodni tétlenül,
    s szeles időben szürke ég alatt
    dalolva kóborolni.
    Hogy imádjam, szegény hivő,
    mi fájó s halhatatlan.
    Hogy elsirassam csendesen
    a zokogó szeptemberi esőt
    egy bús, haldokló dalban.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Dsida Jenő: Mit hoz a Mikulás?

    Nagy-izgatottan tettem ki a vágyam
    a jégvirágos ablakok mögé – :
    Talán ma győz a mese-hit, varázs,
    s ha csak egy nagyon kicsit is jó voltam,
    valami szépet hoz a Mikulás.

    Kavargó pelyhek szitáltak az égből,
    mint kérdéseink fehér másai:
    lesz valaha jobb, lesz valaha más? –
    És kigyúlt szemmel, merengve susogtam.
    Régi kisgyerek… régi Mikulás…

    Álmaim vannak, mind-mind olyan régi:
    tavasz várása, csókos szerelem,
    kevesebb küzdés, több boldogulás,
    örökös nóta csengése a számon –
    Elhozza holnap mind a Mikulás!

    …és reggel, – reggel üres volt az ablak,
    hóval párnázott hideg, befagyott,
    – és megértettem: meghalt a varázs…
    A kisírt-szemű bús, nagy gyerekeknek
    semmit sem hoz a régi Mikulás.

    1. december 7.

    Forrás: Versek mindenkinek

    dsida jenő, mit hoz a mikulás, mikulás, csalódás, elmúlás, gyermeki hit, tél, 1925