https://verskucko.com

Címke: hit

  • Ady Endre: Krisztus-kereszt az erdőn

    Havas Krisztus-kereszt az erdőn
    Holdas, nagy, téli éjszakában:
    Régi emlék. Csörgős szánkóval
    Valamikor én arra jártam
    Holdas, nagy, téli éjszakában.

    Az apám még vidám legény volt,
    Dalolt, hogyha keresztre nézett,
    Én meg az apám fia voltam,
    Ki unta a faragott képet
    S dalolt, hogyha keresztre nézett.

    Két nyakas, magyar kálvinista,
    Miként az Idő, úgy röpültünk,
    Apa, fiú: egy Igen s egy Nem,
    Egymás mellett dalolva ültünk
    S miként az Idő, úgy röpültünk.

    Húsz éve elmúlt s gondolatban
    Ott röpül a szánom az éjben
    S amit akkor elmulasztottam,
    Megemelem kalapom mélyen.
    Ott röpül a szánom az éjben.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Az Értől az Oceánig

    Az Ér nagy, álmos, furcsa árok,
    Pocsolyás víz, sás, káka lakják.
    De Kraszna, Szamos, Tisza, Duna
    Oceánig hordják a habját.

    S ha rám dől a szittya magasság,
    Ha száz átok fogja a vérem,
    Ha gátat túr föl ezer vakond,
    Az Oceánt mégis elérem.

    Akarom, mert ez bús merészség,
    Akarom, mert világ csodája:
    Valaki az Értől indul el
    S befut a szent, nagy Oceánba.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Szent Margit legendája

    Vallott nekem a Nyulak-szigete
    Regék halk éjén. Íme, a titok:
    Királyi atyja klastromba veté
    Legendák szűzét, fehér Margitot.

    Álom-leány volt: egy fojtott sikoly.
    Ájulva hullt egy durva szó miatt.
    S robogtak a királyi udvaron
    Hajrázó, vad, bozontos férfiak.

    Nyugatról várt sokáig valakit.
    Nem vadbajszú, lármás, mokány nagyúr,
    Dalos, törékeny, halk fiú legyen,
    Asszonyos, kósza, könnyes trubadúr.

    Már régen várt s megbénult szíve.
    Zúgott a vár, prüszkölő kún lovak
    Hátán érkeztek hetyke magyarok.
    Ő nem jött: egy csöndes álom-lovag.

    Ő nem járt a Duna táján soha,
    Egy halk dalú és halk csóku legény.
    És Jézusnak áldozák Margitot,
    Ki ott halt meg a Nyulak-szigetén.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A magyar Messiások

    Sósabbak itt a könnyek
    S a fájdalmak is mások.
    Ezerszer Messiások,
    A magyar Messiások.

    Ezerszer is meghalnak
    S üdve nincs a keresztnek,
    Mert semmit se tehettek,
    Óh, semmit se tehettek.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Fölszállott a páva

    »Fölszállott a páva a vármegye-házra,
    Sok szegény legénynek szabadulására.«

    Kényes, büszke pávák, Nap-szédítő tollak,
    Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap.
    Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre,
    Új arcok, új szemek kacagnak az égre.

    Új szelek nyögetik az ős, magyar fákat,
    Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat.
    Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig,
    Vagy ez a mi hitünk valóságra válik.

    Új lángok, új hitek, új kohók, új szentek,
    Vagy vagytok, vagy ismét semmi ködbe mentek.
    Vagy láng csap az ódon, vad vármegye-házra,
    Vagy itt ül a lelkünk tovább leigázva.

    Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek,
    Vagy marad régiben a bús, magyar élet.
    »Fölszállott a páva a vármegye-házra,
    Sok szegény legénynek szabadulására.«

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A Krisztusok mártírja

    Vad, nagyszerű rajongást oltott
    Az Érnek partja énbelém,
    Csupa pogányság volt a lelkem,
    Gondtalan vágy és vak remény.
    Forgott körültem zagyva módon
    Lármával, vadul a világ
    És én kerestem egyre-egyre
    Valami nagy Harmóniát.

    Paraszt Apollónak termettem,
    Ki dalos, erős és pogány,
    Ki szeretkezve és dalolva
    Dől el az élet alkonyán.
    Pogány erőtől, daltól, vágytól
    A lelkem immár nem buzog,
    Megöltek az evangélisták,
    Az életbölcsek, krisztusok.

    Forrás: MEK

  • Solymos Ida: Arc nélkül

    Kik által teremtem magam?
    Felejtem is, mint annyian.
    Egymás tőjébe rakott szavak –
    sorsom gúlája ez marad.

    Barátom nincs, apám sem ismer.
    Arc nélkül élek, mint az Isten.

    Mi nem megyünk már sehova,
    élünk mégis hozamra várva.
    Betör az arcok mosolya,
    a térti arcok ragyogása.

    Mi csak naphosszat táradunk,
    alábuknánk az éjszakába.
    Fényesség, egy földrésznyi múlt,
    fekszik törzsünk mellé az ágyba.

    Mi kertet műveltünk, s a lét
    megállt itt néhány pillanatra,
    míg őriztük a szenvedélyt,
    nem tárolván tőkét kamatra.

    Mi orra estünk, majd fölállva
    szétnéztünk, merre lenne út;
    és itt maradtunk, mint az árva,
    ki nem hagyhat házat, falut.

    1969

  • Solymos Ida: Gótika

    Szavaid, keskeny folyama!
    Rajt föl és alá csónakázom.
    Nem gondolok teád soha:
    te lettél a foglalkozásom.

  • Solymos Ida: Négy hallgatás

    Ha Istent mondtam: nem az égen túlit,
    csak próbáltam, aminél nincs nagyobb;
    halántékához támasztható létrát,
    nézhetőből a képzet-bizonyost.

    Kapaszkodni, lenn úszni, leszakadni,
    s maradni épnek – mitől is lehet,
    ha járhatatlan, elkeringélt sorsot
    védetthez a védtelen szegezett?

    Még tartósított halmazállapotban
    hűtött harag is megavasodik:
    négy hallgatás közt mennykő hogyha csattan,
    meg-megreped: visszhangoz valakit.

  • Solymos Ida: Zsoltár-töredék

    Utcádat köveztem követlek,
    vágyódásommal megkövezlek,
    vágyódásomért megkövetlek.

    Szemem kinyílt: csudavirág,
    csudavilágú kertre lát.

    Kezed vén kőfaragók álma,
    vállad a hármas oltár szárnya,
    én, kőfaragó unakája.

    Alagútjaimban követlek,
    sok pillanatra eltemetlek.
    Teleülsz, mint koldus a lépcsőt,
    s hozod a megváltást, a végsőt.

    Pásztorolsz, mint barmát a pásztor,
    nem ismételhetlek, csak százszor.
    Vigyázol, mint vermét a gazda,
    gabonáját, melybe takarta.

    Egyenesen fekszel az ágyon:
    halálom és föltámadásom.