https://verskucko.com

Címke: hit

  • Ady Endre – Nem élek én tovább…

    Nem élek én tovább…
    Nem élek én tovább,
    Csupán addig élek,
    Amíg a szívemből
    Felfakad az ének;
    Amíg a lelkemet
    Sírhatom a dalba,
    Amíg lángra gerjeszt
    Ihletés hatalma;
    Amíg titkos órán
    Reám száll a bánat,
    Feketén, komoran,
    Mintha a világnak
    Végzetszerű átkát
    Csakis én érezném,
    Tépődve annyi bús,
    Megfejtetlen eszmén.

    Nem élek én tovább,
    Csupán addig élek,
    Míg vérező szívvel
    Ezernyi kétség közt
    Még mindig remélek.
    Míg az örök eszmét,
    Míg az örök szépet
    Keresem, imádom,
    Míg egy ábrándvilág
    Lesz az én világom,
    Melyet én kormányzok,
    Melyet én teremtek,
    Amelyről dalaim
    Annyi szépet zengnek.

    Nem élek én tovább,
    Csupán addig élek,
    Amíg szerelmemért
    Szerelmet remélek;
    Amíg mint eszménykép
    Ragyog le szívemnek
    Szentelt oltárára
    A nő, a teremtés
    Legszebb koronája.

    Nem élek én tovább,
    Nem élek csak addig,
    Amíg a szívemen
    Ezer kínos kérdés
    Keresztül nyilallik;
    Amíg nyugodalmat
    Egy percre se leltem,
    Amíg egy világért
    Gyötrődik a lelkem.

    …De ha az életnek
    Piszkos, jeges árja
    Magával ragadna
    S kialudnék tőle
    Szívem régi lángja;
    Hogyha örök hitem,
    Hogyha minden vágyam
    Örökre elszállna
    S annyi tépő kétség,
    Siratott reménység
    Fás közönnyé válna;
    Ha titkos órákon
    Nem szállna szívemből,
    Nem zengne ajkamon
    Biztatón az ének –
    Ne éljek én tovább,
    Mit adhat már akkor
    Énnekem az élet?!…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Önmagamba falazva

    Mi ez? Hol vagyok én?
    Hogy kerültem ide
    megint?
    Falak, falak:
    égigérő falak
    vesznek körül
    elrendelés szerint.

    Kéz nem nyúl rajtuk át.
    Hang nem hat rajtuk át.
    Egy csillag sem üzen.
    Tán vétkeimből nőttek e falak –
    köztük vakon vergődöm,
    némán és süketen.

    Tűrnék, Uram, tudod
    békességgel más, nagy fájdalmakat –
    csak ezeket elvennéd,
    csak ezeket elvennéd!
    E vastagodó kripta-falakat.

    Adnál erőt elveszteni magam –
    vagy szabadulni: erőt a karomba.
    Voltam szabad,
    most újra rab –
    élhetek-e tovább
    így, befalazva önmagamba?

    Voltam szabad –
    az egészség mámorát kortyolgattam,
    szürcsölgettem a munka gyönyörét,
    a szeretet ős-ózonát.
    S falak, falak…
    Valakinek, aki szeret,
    aki tiszta, aki szabad
    és aki lát:
    add kezébe a jerikói trombitát.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lajtai Gábor: A csakazértis okán…

    Tegnap hitemre bíbor alkony ült
    és hűs kaszával szegte kedvemet,
    reményveszejtő kétkedő talány.

    De hangod óvón új erőt adott,
    mert mából érő holnapot kívánt,
    és elhitette: mégis érdemes.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Az Öreg Remete búcsúbeszéde

    Valami olyan az Isten
    — akihez megyek —,
    mint itt, előttünk, ez a Tó,
    mely, mint tudjátok, teljes egészében
    át nem fogható.
    De megmerülni benne: jó.

    Valami olyan az Isten
    — akihez megyek —,
    mint egy hatalmas ország.
    Talán: Magyarország.
    De közületek vajon ki járta be
    valamennyi útját,
    hegyét meg dombját?

    Valami olyan az Isten
    — akihez megyek —,
    mint a végtelen ég.
    Valaki felfedezte, nemrég,
    a távcsövét.
    Azóta tudjuk: nagyobb messziség
    és újra csillag van fejünk felett,
    és ha majd lesznek nagyobb távcsövek,
    lesznek új napok
    és nagyobb csillagok,
    lehet.

    Valami olyan az Isten
    — akihez megyek —,
    mint a szemfedő,
    mely ránk borul, örökre.
    De nem úgy, mint a lenti temető
    sárgálló rögje,
    hanem mint Kéz — anyánké
    vagy apánké — talán,
    amikor este magukhoz vontak
    a játék után.
    Térdükre vettek — és megöleltek,
    csak úgy — porosan.

    Testvérek, az Isten
    — akihez megyek —,
    valami — olyan —

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gárdonyi Géza: Írás a Bibliába

    (Az Újszövetség könyve elé)

    Ez a könyv a könyvek könyve,
    Szegény ember drágagyöngye.
    Égi harmat lankadtaknak,
    Világosság földi vaknak.
    Bölcsességnek arany útja:
    Boldog, aki rátalál!
    Szomjas lelkek forrás-kútja,
    Hol pohárral Krisztus áll.

    Ez a könyv az örök törvény,
    Királyon lánc, rabon napfény,
    Tévelygőnek hívó harang,
    Roskadónak testvéri hang.
    Elhagyottnak galambbúgás,
    Viharvertnek ereszet,
    Haldoklónak angyalsúgás:
    „Ne félj: fogd a kezemet”

    Gyermeknek is: „Mily szép rege”,
    Bölcsnek: „Rejtelmek tengere!”
    Fal, – s túl rajta élő hangok,
    Köd, s benn zengő hárfák, lantok.
    Templomok közt legszebb templom:
    Csak megnyitom s benn vagyok.
    Ablakán a Paradicsom
    Rózsáira láthatok.

    Minden fakul, minden romlik,
    Márványvár is összeomlik.
    Bíborleplek ronggyá málnak,
    Dicsőségek füstbe szállnak.
    Csak ez a könyv nem tér porba,
    Mintha volna élő lelke!…
    Ez a könyv a Mózes bokra:
    Isten szíve dobog benne.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Mihail Jurjevics Lermontov: Az ima

    Mikor már nem bírom tovább
    A gyötrelmeimet:
    Hang csendül a gyászomon át,
    Mennyei üzenet.
    Szavai szentség és erő
    És összhang és zene,
    Az éggel összebékítő
    Szépség költészete.

    S a kétely sziklája nehéz
    Szívemről legörög:
    Hiszek, és majdnem sírok, és…
    És úgy megkönnyebbülök!

    (Fordította: Szabó Lőrinc)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc – Gyermek és bolond

    Ki elég bátor hinni, hogy
    szükség van a gondolatára?
    szépségre, jóra, ideálra?
    Csak aki gyermek és bolond.

    Nagy a világ s láttuk elégszer:
    szépség s igazság ritka vágy,
    győz a tömeg s a butaság,
    ahogy a tömegen a kényszer.

    Mi mégis csak nézünk magunkba,
    bár reménytelen ez a munka:
    – „Így szebb lesz!” – szól bennünk a gyermek.

    S szól a bolond: – „Más ki segítsen?
    Tékozlom magam és teremtek,
    magam kedvére, mint az isten.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor – A Bethesda partján

    „Vala pedig ott egy ember, ki harmincnyolc
    esztendőtől fogva való betegségben
    fekszik vala.”
    (János ev. V:5)

    Harmincnyolc esztendeig volt beteg…
    Harmincnyolc év… ó idő-rengeteg,
    Ó, csigalassan kúszó nappalok,
    Ó, végevárhatatlan éjjelek!
    Ó, zaj, mely őrjít, ó, csend, mely gyötör,
    Ó, tehetetlen kín, maró csömör,
    Ó, nagy alkalmak örökre múlása,
    Kis, édes percek tovasuhanása
    Hasztalanul, megfoghatatlanul, –
    Hiába termett datolyát a pálma
    S hajtott ki az olajfa vigaszul.

    Harmincnyolc esztendeig volt beteg,
    Mindenki terhe, magának teher, –
    Harmincnyolc ólomlábú év alatt
    A fátum mindent elcserél-kever
    A lélekben, a mély műhely-homályban.
    Ez a szív kővé keményedhetett,
    Túlcsordulhatott alázatosságban,
    Harmincnyolc esztendeig volt beteg:
    Ha ártatlan volt, bűnössé lett tőle,
    Ha bűnös volt, kitisztult hófehérre,
    Ha volt önérzet benne: ronggyá vált,
    Ha volt szikla-dac: finom porrá mállott,
    Feküdt a tóparton, s a tóba nézett…
    A Tó, ez volt az egyetlen igézet.

    A Tó, a Bethesda, a gyógyulás:
    Leszállani szent, megszállott vizébe,
    Mikor rájön a nagy „háborodás”,
    Mikor rászáll az Isten angyala,
    Súlyos szárnyával sújtja a habot,
    S gyöngy-buborékként a titkos mélyből
    Fakadnak a megmentő balzsamok.
    A Tó… közel volt, s mégis messze volt,
    Elérhetetlen, mint a csillagok.

    A többiek mégis csak lejutottak,
    Lejutottak a bénák, a vakok,
    Valaki vitte, támogatta őket,
    Hadd lépjenek a vízbe legelsőnek,
    S ki soká tűrt, sokáig vérezett,
    Egyszer mégis elsőnek érkezett.
    Csak ő, csak ő nem érkezett oda…
    Nem volt, ki támogassa, levigye,
    Talán oly súlyos volt, oly tehetetlen,
    Oly bűnös élő-halott teteme,
    Hogy ember-erő el nem bírta többé.

    Elmúlt megint a szent háborodás,
    A nagy alkalom, a boldog varázs,
    Elszállt megint az Isten angyala.
    A halott öröm utolsó leánya:
    A halványzöld fürtű tündér-remény,
    Az is a világ végére szökött.
    Éj lett, ragyogtak irgalmatlanul
    A csillagok a Bethesda fölött.

    De másnap reggel Jézus arra jött.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nazim Hikmet – Higgy!

    Higgy a magban, a földben, a tengerben,
    de az emberekben higgy mindenekelőtt.
    Szeresd a felhőt, a gépet, a könyvet,
    de az embert szeresd mindenekelőtt.
    Éld mélyen át
    a száraz ágak,
    kihunyt csillagok,
    s beteg állatok bánatát,
    de az emberét mindenekelőtt.
    Tudj örülni a föld minden örömének,
    tudj örülni a fénynek és sötétnek,
    tudj örülni a négy évszak színének,
    de az embernek tudj örülni mindenekelőtt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Alázattal kérem

    Ember embernek farkasa,
    embertelen a világ,
    ösztöntörvények uralkodnak,
    a szemeket fedi homály.

    Nem látjuk, hogy ezer sebből
    vérzik milliónyi kisgyerek,
    pedig mindig hittük és
    reméltük, a világ kerek,
    s fordul majd emberek sora
    rosszról jóra is talán,
    elmúlik irigység, gonoszság,
    s az ember talpra áll…

    De veszettek, vadak, ölnek,
    vérben fetrengenek,
    nézed undorodva,
    talán nem is hiszed:
    a világ elveszett.

    Vérszagra gyűlő vadakat
    a hit nem állítja meg.

    Uram!
    Ha látod, mi van itt a földön,
    az egymást megmaró vadak közé,
    egy kis szeretetet…
    ha szíveskednél hinteni!

    Forrás: Lélektől lélekig