Címke: Humor

  • Romhányi József: Hal-dal

    Egy pontyporonty s egy kiscsuka kiúszott a nádhoz,
    hátha e kis kaland finom vacsorát hoz.
    Meg is láttak ott egy ingerlő csalétket,
    mely a parton ülő horgászban ért véget.

    – Bekapom! Ez finom falat! –
    mondta volna a víz alatt
    a ponty, hogyha
    a pongyola
    természet nem teszi némává a halat.

    – Csak kapd! – bíztatta volna menten
    a közismerten
    rosszmájú csuka.
    – Csak a
    végén meg ne bánd,
    mert a horgász vele ránt!

    – És ha kiránt?
    Kis hal iránt
    irgalmas a rendes pecás,
    s még nem vagyok negyven dekás.

    – Sületlenség! – szólt a márna.
    – Ki lenyelné, pórul járna,
    mert aki bekapja az ellenség horgát,
    annak bizony elvágják a torkát.

    – Ugyan menj a víz alá! – förmedt rá a ponty –,
    ilyen olcsó közhelyeket nekem ne is mondj!
    Be is kapta a csalétket sebtiben,
    aztán kisült az igazság. Tepsiben.

    Forrás: MEK – Szamárfül

  • Romhányi József: Disznó-vers

    Kesergett a koca szopósai mellett,
    miután harmadszor egy tucatot ellett.
    – Na, megmondom a kanásznak,
    nálam többé nem lesz násznagy!
    A malackodásból elegem van.
    Énnekem többé nem kell a kan!

    Búsat sóhajtott kimiskárolt emse:
    – Nekem se!

    Forrás: MEK – Szamárfül

  • Romhányi József: Borz

    Büszke borzanya összetoborzott
    néhány csellengő borzot,
    hogy szívének féltett kincsét,
    hat kicsinyét megtekintsék.

    – Nézzétek! Ez itt a mennyország! –
    mondta dédelgetve hat egyszülött borzát.

    Ám a bámészkodók formátlannak, torznak
    találták a sok torzonborz borzat.

    Szólt az egyik értelmesforma,
    kinek kedélyét e látvány felborzolta:

    – Érdekes! Ha belülről, elfogultan nézed,
    ez az alom meleg kis családi fészek.
    Ha kívülről, s nem vakít el vonzalom:
    … egyszerűen borz-alom.

  • Romhányi József: Kukac-sors

    Megtudhatod most, ha e tárgykörben kutatsz,
    mért él a föld alatta rút esőkukac.
    Rágódott rég egy kérdésen a földigiliszta:
    mért utálja őt az ember, hiszen olyan tiszta?

    Nem volt képes felelni rá sok oktalan állat,
    hogy terem az emberszívben undor és utálat.
    Végül megsúgta egy csendes esti órán
    a svábbogár, azaz németajkú csótány:

    – Hör mal zu! Én tudok esztet! Nekem van lakás
    srévizavi a ház mellett, bei dem szemétrakás.
    Én látok, ha spacírozni pemászok a házba:
    tetejüktől talpukjáig fel vannak ruházva.
    Hogyha téged nézlek, so én magamnak is restellem.
    Nem szégyellsz te magad, du Schwein, így anyatojt mesztelen?!
    Nix toll, nix szőr, csupasz potroh mutogatja!
    Muszáj neked strimfli húzni, egy ink meg egy katya!

    – Ingem, gatyám sohasem lesz, én ezt meg nem érem! –
    szólt a kukac, s föld alá vitte a szemérem.

    Forrás: MEK – Szamárfül

  • Romhányi József: Körkérdés kutyákhoz – Miért ugatják a teliholdat?

    Magyar kuvasz:
    – Úgy tudja, ezt nálunk meg sem engedik?
    Csaholhatom reggelig!
    Magát rosszul informálták, azt hiszem,
    mert ugatni szabad nálunk, csak harapni nem.

    Orosz lajka:
    – Hogy ne nőjön! Nincs rá keret.
    Vakkantgatom csak a felet,
    mert látom ám, már mértéktartó.
    Nem nyikkanok, ha már sarló,
    s ha még a kalapács is felkúszna, halkan –
    csóválnám a farkam.

    Német juhász:
    – Hogy miért? Kétfelől is meg lesz ugatva,
    mivel keleten kél, és átmegy nyugatra.
    Bőven indokolja mind a két eset,
    hogy átugassanak illetékesek.

    Angol bulldog:
    – Ugyan! Sosem ugat egy jól nevelt angol,
    ha éjjel barangol.
    Tudom, honnét valók az ilyen álhírek:
    …Írek!

    Ír szetter:
    – Őrfalkáink ma még csupán csaholnak,
    de elkapjuk azt a holdat maholnap.
    Ki is sütjük még este
    angolosan véresre…

    Kínai csau-csau:
    – Mit teng-leng fenn? Az ellenség kéme!
    Link csel csak. Egy nagy ugrás és vége!

    Svájci bernáthegyi:
    – Válaszom nemleges. Félfüllel hallottam
    valami ilyesmit a magas alpokban.
    Hogy én is ugatnám éjszaka, azt kétlem.
    Esetleg majd egyszer, kényelmesen délben.

    Keverék kiskutyám:
    – Holdügyekhez még csak nem is konyítok.
    De mert zavaros az égbolt,
    annyi fent az apró kémhold,
    félelmemben vonyítok.

    Forrás: MEK – Szamárfül

  • Romhányi József: Interjú a farkassal, aki állítólag megette Piroskát

    Az Új Bárány riportere felkereste Ordast.
    Interjút kér. Én leközlöm. Olvasd.

    – Igaz volna ama vád,
    hogy Ön orvul elfogyasztott egy egész nyers nagymamát?
    – Egy nagymamát? Egy grammot se!
    Ez az egész csak Grimm-mese!

    – Hogy Piroskát Ön falta fel, talán az is hamis vád?
    Nem hagyott meg belőle mást, csak egy fél pár harisnyát!
    – Hogy én őt ruhástul? Mit ki nem eszeltek!
    Én az almát is hámozva eszem meg.

    – Furcsa, hogy a kunyhóban, hol megevődtek mindketten,
    mégis piros farkaslábnyom díszeleg a parketten.
    – Az úgy történt, hogy ők aznap meghívtak a viskóba.
    Nagyon finom uzsonna volt, szamóca és piskóta,
    s mivelhogy én evés közben állandóan vicsorgok,
    a vérveres szamócalé a pofámból kicsorgott.

    – Én úgy tudtam, Önnél szabály,
    hogy csak friss húsárut zabál.
    – Kacsa! Füvet rágok lomhán legelészve,
    zsengét, hogy gyenge gyomrom megeméssze.

    – És meddig lesz Önnél a juhhús is tiltva?
    – Eddig! De erről már nem írhatsz, te birka!

    Forrás: MEK – Szamárfül

  • Romhányi József: Marhalevél

    Egy tehén szerelmes lett a szép bikába,
    minden vad bikának legvadabbikába.
    Vonzalmát megírta egy marhalevélben
    nagyjából ekképpen:

    – Hatalmas Barom!
    Bocsássa meg, hogy pár sorommal zavarom.
    Tudom, mily elfoglalt, milyen megbecsült Ön,
    mégis tollat ragadott csülköm,
    hogy amit a marhanyelv ebőgni restell,
    így adjam tudtára, Mester!
    Ön, ismervén jól a tehénszív rejtelmét,
    tudja, hogy nem minden a napi tejtermék.
    Amíg szorgalmasan duzzasztom tőgyemet,
    gondolatom egyre Ön körül őgyeleg.
    Muú! Minden bikák közt legelőkelőbb!
    Midőn megláttam a legelő előtt,
    elpirultam, elsápadtam,
    vágy reszketett felsálamba,
    s úgy éreztem, hogy kéj oson
    keresztül a rostélyoson.
    Muú, hogy forrt a vér a szívembe,
    hogy tódult a bélszínembe!
    Az a perc, mit velem Ön tölthet maholnap,
    megrázza majd egész pörköltnekvalómat.
    Ám míg Önről ábrándozom kérődzve,
    vad féltés öl a szívemig férkőzve,
    és átjárja ó mind a kín,
    velőscsontom, mócsingjaim.
    Már bánom e merész vágyat,
    hisz Ön büszke tenyészállat,
    csupa gőg,
    mely után az egész tehéncsorda bőg.
    De ne féljen Bikaságod!
    Ha nem szeret, félreállok.
    Nem fog látni levert búsnak,
    mert beállok leveshúsnak.
    Ám ha mégis kegyes szívvel veszi ezt a levelet,
    s megszánja az Önért égő tehenet,
    válaszoljon hamar rája.
    Üdvözli Önt a marhája.

    Ím a levél. Ráírva a kelte.
    Az úton a posta előtt le is pecsételte.
    De a postáskisasszony nem vette fel…

    Forrás: MEK – Szamárfül

  • Romhányi József: A majom búcsúbeszéde társaihoz emberré válása alkalmából

    Majmim, ki eleddig testvérim valátok,
    fán csimpaszkodtomban hű társaim valátok,
    meghatva álló ím búcsúzni alátok,
    mivel kezdetét vőn emberré válásom,
    sok hasraesés közt két lábra állásom.
    Az kies barlangban lészen már szállásom.

    De bármerre viszen rangos emberségem,
    testvér-emlékitek soha meg nem sértem.
    Esküre emelem kezem…
    Na mit csodálkoztok ezen?
    Persze! Ezt mellsőnek nevezik, akik
    még oktalan makik.

    Kívánom, teremjen bőséget sok fátok,
    tömje pofátok
    gumó, gubacs, inda.
    Nekem jó lesz majd a velős palacsinta.

    Ugye most csurog a nyálatok,
    alsóbbrendű növényevő állatok?
    Meg ne szenvedjétek a tél kemény fagyát…
    néhány viseltes gatyát
    eljuttatok majd hozzátok,
    de nehogy a fejetekre húzzátok,
    idétlen barmok!

    Különben is mit akartok,
    fejlődéstanilag visszamaradt emlősök?!
    Korcsok vagytok, nem ősök!
    Meggyalázzátok a késő utódokat!
    Kaktusz bökje meg az ülőgumótokat!
    Mars innen! Végeztem! Slussz!
    Nézze meg a Pithecanthropus erectus!

    Forrás: MEK – Szamárfül

  • Romhányi József: Az ördög hívő krokodil

    Egy krokodil elhatározta,
    meggyónik, mielőtt cipővé kárhozna.
    S mert volt bűne elég, sőt némi felesleg,
    fohászkodott nyomban a pápaszemesnek:
    – Feloldozást adj énnekem,
    mert vétkeztem nagypénteken,
    felfaltam két húsos majmot, de őszintén bánom,
    …hogy csak ennyit, mert ült ott még három.

    Felszisszent
    a sátáni szent:
    – Hármat elszalasztott?!
    Csak kettőt evett meg?!
    Nem kaphat malasztot,
    átkozott eretnek!

    Forrás: MEK – Szamárfül

  • Romhányi József: Egy költői vénától jól becsípett bolha önéletrajz-regényét nekem mondta tollba

    Születtem Dolhán,
    egy kutyán,
    tizenkettőben, Gezarol után.
    Atyám
    paraszti sorban élt egy lobogós gatyán.
    Anyám
    egy cipész vérét kicsikarva,
    átment kisiparba.

    Kiskoromban elláttam már bolhai tisztemet,
    s a csípésem jelentősen viszketett.
    Lakókutyám egy kis pulipintyó,
    mint jó
    suba betakart,
    de többet akart
    ifjúi vágyam már tavaszra:
    átköltöztem hát egy tágasabb kuvaszra,
    mely nemsoká a plébános ebe lett.
    Szemem előtt tehát már a papi pálya lebegett.

    A lelkem felkészült,
    s a tornácon, hol este a lelkész ült,
    magam is reverendába bújtam.
    Ám az új tan
    s a jámborság nem kötött le sokáig.
    Meglátam másnap a szakácsnő bokáit,
    fogtam
    magam s kiugrottam.

    De csalódtam benne! Sós volt és lagymatag.
    Az örökös hagymaszag
    tönkretette a gyomrom,
    és olyan testes volt, hogy féltem, agyonnyom.
    Nem maradtam egy estét sem,
    megszöktem a sekrestyésben,
    aki velem a kocsmába tántorgott.
    Magához vett a kántor ott,
    s hogy lett tanyám egy tamár úr nadrágja?
    – Ez a kis út nagy dráma
    a kántorné életében.
    Én megértem.

    Így kerültem iskolába,
    amit néhány diákban
    tisztességgel kijártam.
    Tanulnom ugyan csak ritkán akaródzott,
    de mivel az osztály sűrűn vakarózott,
    szavamra,
    valamit mégiscsak szívhattam magamba!

    Érettségi vizsgánkon én átmentem.
    Az elnökre.
    Felnyögve
    kaparászott utánam,
    s bár az ízét utáltam,
    mégis, pályám érdekében
    addig benne éldegéltem,
    amíg a rég áhított
    fővárosba szállított.

    Az elnök egy kis színésznőt szeretett.
    Így kaptam szerepet
    az egyik színpadon.
    De nem szerepeltem soha a színlapon,
    mert atyám tanácsa mindig bennem marad:
    „Sohase engedd kinyomni magad!”

    Színésznőm illatos szoknyáján hintázva
    jártam színházba.
    Az öltözőpad alatt
    én is mindig jól kicsíptem magamat.
    Ám az én művésznőm, felelőtlen fruska,
    ráerőszakolt egy színikritikusra.
    Azt hittem, vérembe megy most ész, értelem,
    de rágós volt, fanyar, avas és vértelen,
    ezért ugrottam át Önhöz néhány napra
    többi rajongómat inkább megváratva.

    Csináljunk most együtt egy jó csípős darabot.
    …S ezzel a bolha jól belém harapott.
    Akkorát csaptam rá, hogy hasadt a paplan.
    Hogy ugrott el mégis? Megfoghatatlan!
    Veszítve karriert, nagy lakomát,
    riadtan menekült az ablakon át.
    Tovatűnt egy kóbor eben kutyagolva,
    s lett, ami volt: kutyabolha.

    Forrás: MEK – Szamárfül