Lepergek néha az időről,
Mint korhadt fáról a kéreg, a héj,
És elidőzöm kissé a semmiben,
Hogy ne féljek, és hogy te se félj.
Forrás: Lélektől lélekig
VALÓSÁG ÉS IGAZSÁG
Nem érdekel, hogy
tényleg hideg van-e most
— csak az, hogy fázom.
A LEGJOBB TANÁCSOKBÓL
Sose légy fáradt
megdicsérni bárkit is,
ha megérdemli!
MOZART
(hommage à K. D.)
nincs rossz fű. Nincs szél,
ami ne jól fújna. Nincs
hamis madárfütty
KAVICS
Remélem: igen?
Remélem: nem?
– Tudom: úgy lesz
jó, ahogyan lesz.
KAVICS A MÉRLEGEN
Hegyet csodálni
lehet – de szeretni csak
kavicsot tudunk.
•
Csak, kinek volt már
kavics a cipőjében:
becsüli, ha nincs.
HÁLAÉRZET
mikor az ember
tudja, hogy mi baja nincs
IDŐ, JÁRÁS, JELENTÉS
aztán a hó,
megint a hó,
eljön a hó hava, évada:
hullhat önmagára másmaga.
Most jelentősebbek és múlandóbbak
a lábnyomok. Aztán megint elolvad
a hó, a hó, a hó
A KAPCSOLAT
Nem a gyakoriság.
Nem is a közös programok.
— A tér/idő/alkalom
rendszerketrecébe nem
zárható
Korlátlan Jelenlét.
PONT
Holott most inspirált vagyok
— azaz: együtt cél, eszköz, ok —
ám épp, mint némely verseket
épp nem szabad, épp nem lehet
történtté tenni (fontosabb
dolog képezvén dolgomat,
vagy szakmám Kétnevű Ura
tiltja: Ízlés, Öncenzúra);
___megcsökve hát e pontnyi poszton:
___halálom újra elhalasztom.
HALOTTI BESZÉD
A halál nem baleset, nem betegség, nem büntetés:
ne tarts tőle, ne próbáld gyógyítani, sem elkerülni;
ne szégyelld.
___________Veled növekszik, mióta csak
növekszel
s veled fogy, épp azóta.
____________________Tiéd. Halálod is te vagy.
NE HARAGUDJ…
(Szép Ernő-hangminta)
Ne haragudj, ha meghalok,
s itt hagyok nem kevés, de sok
ilyen-olyan tennivalót!
– Mint a többi silány csalók,
váltig leplezzem a valót?
Mint te is: én is meghalok.
Ne haragudj, hogy meghalok
(s hogy előbb inkább, vagy utóbb?
az megtörténtéig: titok).
Ne haragudj, de meghalok,
mert élek – egyszerű dolog.
Ha jó, ha rossz: majd megszokod.
(Mit írok s míg olvashatod,
vedd úgy, hogy Hozzád szól, a Szót:
ne haragudj, ha meghalok!)
Forrás: Fodor Ákos költészete (Facebook-csoport)
Majd nyolcat üt egy öreg óra,
és öregek leszünk mi is.
Szoknyád meglibben suhogóra,
s ősz fejemen barátpilis.
Mellénk az este ül le gyorsan,
faggat, mint régi jóbarát –
S mi iszunk együtt mosolygósan,
köhögősen meleg teát.
Szívünkben még a régi nyíl van,
de már jólesik, nem sebez,
s ha pápaszemünk összevillan:
a közel olyan messze lesz.
S a messze olyan közel szárnyal.
Megölellek hallgatagon…
És vén mesefák illatával
száll be a szél az ablakon.
Forrás: MEK (Magyar Elektronikus Könyvtár)
Már szombat este megsütötte
Anyám. És reggel már adott.
Az aranya besugarazta
a haragos vasárnapot.
Vasárnap estig nem fogyott el,
Fénye áthullt az ünnepen.
Még hétfőn is jutott belőle.
És kedden is. De csak nekem.
Ma sem tudom, hol rejtegette,
Melyik fiókból jött elő,
De olyan áldott volt az íze,
Olyan hétköznap-szentelő.
Az asztalkendőből kibukkant
szép sárga fénnyel: Itt vagyok.
Nagy árnyékok, fekete gondok,
még várjatok, maradjatok.
Igénytelen polgár-kalács volt,
olyan egyszerű, mint falum.
És mégis úgy megnőtt azóta,
Mint úrvacsora-szimbolum.
Száguldó évek távolából
megérzem néha jószagát:
a tűzhely tájáról elindul
s betölt szívet, betölt szobát.
Lelki kenyér ínség-időkben,
verőfényes vigasztalás.
Pedig tudom: a keze föld már.
És nincsen több keddi kalács.
Forrás: Lélektől lélekig
A kötésben legjobban azt szerettem,
hogy visszafejthető.
Volt egy gombolyag – van egy gombolyag.
Közte időben sál,
térben sehol.
Forrás: Lélektől lélekig
Húsz éve kereslek
minden szemben, fényben
téged láttalak
minden csókban, vágyban
téged vártalak
fonalam fut
pereg a rokka-idő
várlak
hazahúz talán még hozzám
ez a féléletnyi erő
Forrás: Lélektől lélekig
Mikor először az utamba jöttél,
én szomorú
voltam, te pedig nevettél.
Aztán nékem lett vidám kacagásom,
s te
méláztál a virágfakadáson.
Később mindketten oly szótlanok lettünk,
sokat hallgattunk és keveset nevettünk.
És most, hogyha egymás
szemeibe nézünk,
egyszerre van könnyünk vagy víg nevetésünk.
Forrás: Lélektől lélekig
Bőrömön száradó emlékcseppek,
alkony ölén menekülő nap.
Homokváram elnyelte a dagály,
kétezer éve nem láttalak…
Forrás: Lélektől lélekig
Siessünk szeretni az embereket,
olyan gyorsan mennek el,
cipő marad utánuk meg süket telefon.
Csak ami nem fontos, az cammog, mint a tehén,
ami igazán fontos, oly gyors, hirtelen történik,
utána a csend normális, egészen kibírhatatlan,
mint a tisztaság, amely legegyszerűbben
a kétségbeeséstől születik,
amikor valakire gondolunk nélküle maradván.
Ne légy nyugodt, hogy van időd,
mert a bizonyosság bizonytalan,
elveszi érzékenységünket, mint minden szerencse.
Úgy jár egyszerre a kettő, mint a pátosz és a humor,
mint két szenvedély,
mely egynél mindig gyengébb.
Oly hamar mennek el,
mint júliusban elhallgató sárgarigó,
mint egy esetlen hang
vagy egy ügyetlen meghajlás.
Becsukják szemüket, hogy lássanak igazán.
Nagyobb kockázat egyébként megszületni,
mint meghalni.
Mindig túl keveset és túl későn szeretünk.
Ne írj róla túl gyakran,
de írj egyszer s mindenkorra,
és olyan leszel, mint a delfin: szelíd, erős.
Siessünk szeretni az embereket,
oly gyorsan mennek el,
és azok meg, akik nem mennek el,
nem mindig térnek vissza,
hisz soha nem tudni a szerelemről,
hogy az első az utolsó,
vagy hogy az utolsó – első.
Sajgó Szabolcs fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
Ne mondd ki ezt a szót: örökre.
Ne búsítsd senkinek szívét,
Mondd te csak azt, hogy – most szeretlek,
Mert a jövő perc nem tiéd.
Örökre… bús, tréfás, hazug szó.
Isten ajkára illik az.
Egy percre, míg egy csók elcsattan
Leányajkon csak ez igaz.
S ne is kívánd e szót: örökre!
Vesd meg, ki mondani meri.
A végtelenséget csúfolja,
Mert nincsenek csak percei.
Szeresd te azt, ki büszke ajkkal
Csak azt ígéri, mit megád.
Örökre… csak a vértelenség
Kendőzi ezzel önmagát.
Ameddig ajkad csókol, éget,
Ameddig szítja lángomat
A férfi-ajkon ez igaz csak
És hazudik, ki mást fogad.
Vesd meg, ki így susog: örökre.
Szeresd, ki csókol s nem ígér.
Örökre szánt fanyar kötésnél
Egy csókterhes perc többet ér
Forrás: Lélektől lélekig