https://verskucko.com

Címke: magány

  • Harangozó Csaba – Keserű szavak

    korlátolt szívvel
    bolyongsz eltévedve
    üres lelkedben

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Berlanoich – Különc

    Nem vagyok beképzelt, ha azt is képzeled.
    Csupán azért, mert nem beszélek veled,
    mivel sherwood-i erdőben farkasként élek.
    Üldöznek a vadászok, és nem kapok részvétet.

    Szótlanul tengődök, nem kérdez meg senki:
    – Mi újság barátom? Kit szeretnél szeretni?
    Talán bennem van a hiba. Ilyennek születtem.
    Járom ösvényem. Társ nélkül. Szüntelen.

    Elhagytatok. Elveszett lettem. Az is maradok.
    Sötét barlangban bánatomba roskadok,
    kiáltsatok és gyújtsatok tüzeket,
    találjatok meg engem emberek!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: A kis kutya

    Mégis a legszebb állat.
    Magasba trónol fönn a vánkoson,
    csodálva nézem sokszor órahosszat
    és fürge szívverését számolom.

    Ha álmodik csontokról és ebédről,
    gondolkozom, milyen a kutya-álom?
    Milyen lehet az élete, az álma
    ezen a vad és végtelen világon?

    Szegényke mindig bús. Kérdem, mi bántja
    s virgonc szemem kerüli futva-félve.
    Egy néma-csöndes bánat titka ködlik
    enyves szemébe, barna, bölcs szemébe.

    És firtatom: nem szeret ugye senki
    s buksi fejét búsan térdemre ejti.
    És szólítom: menjünk a kertbe ki
    s lengő fülét lassan leengedi.

    Vagy unszolom: hazádtól messze estél?
    és mélabúsan önmagába mélyed.
    Vagy kérdezem: fáj, ugye fáj az élet?
    s reám borul, akár egy drága testvér.

    És nógatom: szólj a kutyavilágról,
    hol testvérkéd, apuskád messze él
    és kutya-házak vannak, kutya-szobrok.
    Száját feszítem és mégsem beszél.

    Vagy kérdezem: anyácskád gyászolod te
    ugye-ugye, hogy nem jő róla hír?
    Nem tud beszélni, a kedveske néma.
    És sír és sír… Szegény kis kutya sír.

    Úgy élünk együtt, két kis idegen,
    valahol messze, mese-szigeten.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin: El Camino

    (Szent Jakab útján…)

    Magányos sorsom
    zarándokútját járom
    választ keresve

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Petőfi Sándor – Karácsonkor

    Énhozzám is benézett a karácsony,
    Tán csak azért, hogy bús orcát is lásson
    És rajta egy pár reszkető könnyűt.
    Menj el, karácsony, menj innen sietve,
    Hiszen családok ünnepnapja vagy te,
    S én magam, egyes-egyedül vagyok.

    Meleg szobám e gondolattól elhűl.
    Miként a jégcsap függ a házereszről,
    Úgy függ szívemről ez a gondolat.
    Hej, be nem így volt, nem így néhanapján!
    Ez ünnep sokszor be vígan viradt rám
    Apám, anyám és testvérem között!

    Oh, aki együtt látta e családot,
    Nem mindennapi boldogságot látott!
    Mi boldogok valánk, mert jók valánk.
    Embert szerettünk és Istent imádtunk;
    Akármikor jött a szegény, minálunk
    Vigasztalást és kenyeret kapott.

    Mi lett a díj? rövid jólét múltával
    Hosszú nagy ínség… tenger, melyen által
    Majd a halálnak révéhez jutunk.
    De a szegénység énnekem nem fájna,
    Ha jó családom régi lombos fája
    Úgy állna még, mint álla hajdanán.

    Vész jött e fára, mely azt szétszaggatta;
    Egy ág keletre, a másik nyugatra,
    S északra a törzs, az öreg szülők.
    Lelkem szülőim, édes jó testvérem,
    Ha én azt a kort újolag megérem,
    Hol mind a négyünk egy asztalhoz ül!…

    Eredj, reménység, menj, maradj magadnak,
    Oly kedves vagy, hogy hinnem kell szavadnak,
    Ámbár tudom, hogy mindig csak hazudsz…
    Isten veled, te szép családi élet!
    Ki van rám mondva a kemény ítélet,
    Hogy vágyam űzzön és ne érjen el.

    Nem nap vagyok én, föld és hold körében;
    Mint vészt jelentő üstökös az égen,
    Magányos pályán búsan bújdosom.

    Pest, 1846. december

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Czóbel Minka – Ki volt?

    Mély nyomok a hóban,
    Elhagyott nagy kertbe’,
    Kékesre nyomúlva
    A fehér hó pelyhe.

    Ki járhatott erre?
    – Az út oly elhagyott –
    Látom még a nyomot,
    De nem az alakot.

    Majd visszaképzelem:
    Milyen volt az élet,
    Mely itt magányosan
    A nagy hóba tévedt?

    Mintha már látnám is,
    Jő felém egy árnyék,
    Mintha az árnyékban
    Magamra találnék.

    Hiszen én jártam itt –
    Ide be van nyomva,
    De már nem ismerek
    A saját nyomomra.

    Forrás: www.eternus.hu – Czóbel Minka versei

  • Tóth Árpád: Levél

    Ha ez a levelem megérkezik,
    Édesem, gondolj rám egy kicsit.

    Képzelj magad elé: szivarozgatok,
    Fáradt vagyok és csendes és nagyon elhagyott.

    Azt gondolom, maholnap meghalok,
    S azt is gondolom, nem kár, ha meghalok.

    Elküldöm neked ezt a levelet,
    De nem mint régen: csevegni veled.

    Tudom én, kopott rongy már a szavam,
    Jaj, hogy kényes szavam is odavan.

    De kell, hogy mégis írjak teneked,
    Kell, hogy búsan nézd e bús jeleket.

    Felszakadó sírásod kell nekem,
    Szivarozgatva tűnődni ezen.

    Gyilkosság ez, gyilkosság ez, tudom,
    De lásd, egyedül kínlódom nagyon.

    S szívemnek jólesik ez a kis meleg:
    Hogy még valaki felsír, ha izenek.

    Forrás: nem került megjelölésre

  • Ady Endre: Teveled az Isten

    Teveled az Isten
    Az Istenhez gyönge szódat emeled:
    Teveled lesz akkor az Isten.

    Elvesztetted szegény, kóbor magadat:
    Ha szabad: segítsen az Isten.

    Perc-barátok kedve már elköltözött:
    Búk között itt lesz tán az Isten.

    E szép élet nem sok örömet hozott:
    Gondozott azonban az Isten.

    Az Istenhez gyönge szódat emeled:
    Teveled lesz akkor az Isten.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Dsida Jenő – Száraz ág

    Szép, lankadt novemberi gally,
    jó bánat tiszta, lassú míve,
    kiről levált a röpke raj
    s alatta hajló, száraz íve
    maradt hűs, haldokló kezeknek,
    magánnyal dús és koldus ág,
    melyen csak emlékek rezegnek:
    elvégezett szomorúság! –

    miért vettelek észre ma
    talán először életemben,
    mint sokszor elhadart ima
    szavát, amely az értelemben
    tartalmat nyer és felvilágol?
    Miért nincs más rajtad kívül
    szememben ebből a világból,
    mely elsötétül és kihűl?

    Forrás: arcanum.com/hu

  • Babits Mihály: SUNT LACRIMAE RERUM

    Van a tárgyaknak könnyük. Érzem olykor,
    hogy sírnak a szobámban nesztelen;
    sötétedő, sejtelmes alkonyokkor
    bús lelküket kitárják meztelen.
    Tán azt hiszik, nem látja most szem őket:
    ki járna a sötétben eleven?
    De én, szobáknak baglya, nézem őket,
    örülve, hogy van, aki sír velem.

    Nézem, hogy elhagyja magát az asztal,
    silány terhét emelni únja már.
    Az ágy, mint akit senki sem vigasztal,
    gyötrelmes éjet önmegadva vár.
    (Keresztény rabnő várhat így az éjre,
    bírván basája undok, únt kegyét.)
    A vén karszék némán húzódva félre
    bús daccal tölti bársonyos begyét.

    Szégyenlett kínjuk fájlalják a képek,
    szegekre fölfeszített vértanuk,
    s mint este egyedül maradt cselédek,
    sírnak a tárgyak, bárha nincs szavuk.
    Sírnak, mint néma lelkek, mint vak árvák,
    süket szemek, sötétbe zárt rabok,
    halottlan-holtak és örökre lárvák,
    léttelen lények, tompa darabok.

    Forrás: Index.hu / Kedvesch versek