https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Szilva Kaputikján: Elment…

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    De egész lényem tudja, érzi:
    nem válunk el mi sohasem.
    Életem életed kíséri,
    minden utad keresztezem.
    Ösvényed lettem és a házad,
    mindenütt én töltelek el:
    lelkemtől túlcsordulva másnak
    nem jut már benned semmi hely.

    Nézz ezer szembe: benne látod
    az én örök szemeimet.
    Nélkülem üres a világod:
    én vagyok az Egyetlenegy.
    Bárki nő szól hozzád, a hang csak
    hangomat idézi neked.
    Kerted lombjával simogatlak,
    s mint fenti, éjféli szemek,
    nézlek, ha, késve, hazaérsz, és
    emlékeiddé változom:
    szobádban cigarettafüstté,
    csillagfénnyé az ablakon.

    Ezer kilométerről elérlek,
    szívem a szívedhez kötöm.
    Szellőként az ablakba csallak.
    Kicsuksz? Viharként betöröm:
    az bátran a házadba röppen,
    minden napod forgószele:
    papírjaid összekuszálom,
    s tán az életed is vele…

    Ne merj feledni sohase!

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig

  • Szabó Magda: Eldobom

    Eldobom, ne kapj utána. Fújja szél, foszlassa pára,
    egy legyen alvó ködökkel, ismeretlen és rokon.
    Légy süket, hogy fel ne költsön, gőgösen, hallgatva,
    bölcsen,
    minden élőnél erősebb – nincs hágcsó a tornyokon.
    Hadd sikoltson, árnyba gördül. Fel ne ébredj, álljon őrül
    végesség és végtelenség, kőrisfák és ciprusok.
    Fuss előre, füst a korlát. Lengessék sötét vitorlád
    tengered fehér vizéből visszazengő himnuszok.

    Eldobom, mert összeéget. Eldobom, üldözve téged,
    gyáva gyásszal marva újra érhetetlen szellemed.
    Vad lilában, dúlt aranyban, tömjénfüstben és harangban
    öntök vége-nincs vizekbe mézet és bort és tejet.
    Eldobom, dobd vissza gőggel. Vívok végtelen idővel,
    bamba kín mézébe fúltan tapadok az életen.
    Fel ne oldozz: itt maradtam. Meg ne láss: nem ezt fogadtam,
    vak tükör kormos szerelmem, s gyöngyszínű a végtelen.

    Gyertyacsonk, halotti pompa, cifra játék, törd atomra,
    ferde fáklya sárga fénye – gyűlöllek, mert gyűlölöd.
    Tengerekbe hull a hangom, húzom nyelvetlen harangom,
    elhajítom, vesse vissza hághatatlan tűzköröd.

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig


  • Závada Péter: Szemcsapágy

    Ki érti, mondd, az ősi formulát:
    miért a nyárra ősz, s az őszre tél?
    Az ón az új mi végre fordul át,
    mint két fogaskerék, mi összeér?

    Ki érti, mondd, talán az alkotó,
    miért a késztetés, a görcs, a vágy?
    Miért rotál tucatnyi vasgolyó,
    s kering az év, e lomha gömbcsapágy?

    Miért követsz, s miért követlek én?
    Önzéseink körhinta-tengelyén
    csupán a kattogás kering velünk.

    Miért, ha míg e verset gépelem,
    akárha két parányi gépelem,
    egymáson elforog tekintetünk.

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig

  • Bella István: Mint erdők

    Mert nő és ember vagy, szájig bezárva
    a társadalomba, biológiába,
    s halált tűzve a puska tusára
    őrzi az anyag szíved és

    szerelmekkel fölcicomázva
    sír tested fegyvertelen, árva,
    milliárdnyi köztársasága
    – nincs számodra üdvözülés,

    örülj, hogy bennem megszülethetsz,
    hogy bennem szabadon lélegezhetsz,
    van-e – fegyencnek a fegyenchez –
    szívemhez, számhoz más közöd?

    Gyűlölködhet a rügyre virága,
    a gyökér gyűlölködhet magvára,
    gyűlölködhet a mag magára
    – bennem magadat gyűlölöd.

    Mint erdők, egyetlen magházba,
    apámba, anyámba vagy zárva,
    oly időtlen mélyre leásva
    – hogy félek tőled, ha rád tekintek,

    mert ez is és az is kegyetlenség,
    ha szeretsz életre-halálra,
    s nem latolgatod, mi az ára
    – csak magad gyűlölöd, ha nincs más mentség.

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig


  • Petőfi Sándor: Megfagy a szív, ha nem szeret

    Megfagy a szív, ha nem szeret;
    És ha szeret, megég.
    Ez és az baj. E két baj közt
    Melyik jobb?… tudj’ az ég!

    Pest, 1846. június–augusztus

    Forrás: ma – Magyar versek

  • Babits Mihály: Nem akartál meghallgatni

    Nem akartál meghallgatni
    míg a fényes nap sütött
    most már látod meghallgathatsz
    mert leszállt a sűrű köd.

    Nem akartál meghallgatni
    míg az ablak ragyogott
    most már látod meghallgathatsz
    befedték az ablakot.

    Nem akartál meghallgatni
    pedig vággyal hítt a kéj
    most már látod meghallgathatsz
    itt a hüvös, itt az éj.

    Nem akartál meghallgatni
    Láttad hogy a vérem ég
    most már látod meghallgathatsz
    mert a szívem csupa jég.

    Forrás: ma – Magyar versek

  • Babits Mihály: Őszinteség

    Őszinteség… Óh hogyha a szív
    oly tiszta lenne, mint hegyi víz,
    könnyű, mint vers, ami rímre megy,
    és egyszerü, mint az egyszeregy!…
    Fa vagyok, a lábam sárban áll,
    ezer álmom vétkes kört csinál
    s lelkemben úgy eltéved a fény,
    mint egy labirintus ösvenyén.
    Tán zöld bozót, gazos labirint,
    talán csupa kőfal kacskaring;
    mélyén, hova Röntgen-láng sem ér,
    mily szörnyeteg lakik és henyél?
    A szó ott tévedez, elmarad…
    Fond, Ariadném, szent fonalad,
    és ahová sem igen, se nem,
    tán elvezet majd a szerelem.
    Hogyan mutassa a föld magát,
    ha az ég nem küld feléje sugárt?
    Fa vagyok, lábam a sárba tapad,
    de karjaimat már vonja a nap…

    Forrás: ma – Magyar versek

  • Ady Endre: A harmincadik András-nap

    Kiket szerettem
    S mert én szerettem őket: néhaik,
    Harmincadik András-napomkor
    Érkeztek ünnepi menetben.

    Élők és holtak,
    Valamikor szivemnek kínjai,
    Éjféltől hajnalig időztek
    És a szivemből rostokoltak.

    Hajnalkor mentek
    Semmibe vissza a hajdani nők
    S elfogyasztott szivem helyére
    Kacagva keresztet vetettek.

    Forrás: Arcanum

  • Berzsenyi Dániel: Egy szilaj leánykához

    Miért rettegsz kebelemben,
    Miért, kedves leányka?
    Mit félsz te, mint a kegyetlen
    Vadtól a kis bárányka?

    Nem vagyok én ellenséged,
    Sem hitszegő csapodár;
    Hív lelket adok én néked,
    Míg koporsóm bé nem zár.

    Tiéd leszek, míg e kedves
    Rubintajak csókot kér,
    Tiéd, midőn már e kegyes
    Szív csak akadozva vér.

    Halld, melly édesen csatináz
    A völgy zengő csermelye,
    A víg madár mint zeng s trilláz,
    S mint nyög a filemile!

    Majd ha a bús tél közelget,
    Ezek mind elnémulnak,
    Elrepül a szép kikelet,
    S örömeink elmulnak.

    Forrás:Arkanum

  • Berzsenyi Dániel: Esdeklő szerelem

    Ím, a nap leereszkedik
    Thétis bíbor keblébe,
    S mosolyogva emelkedik
    Lúna szemérmes képe.

    Az esti szellő fuvalma
    Édes álmot lengedez,
    Az ég békes, s nyúgodalma
    Hegyet-völgyet béfedez.

    De ah, az én siránkozó
    Szememre nem hullatja
    Balzsamát az illatozó
    Esthajnal csillagzatja!

    Lehajtom árva fejemet,
    De gondjaim felköltik,
    S nyughatatlan kebelemet
    Fájdalmakkal eltöltik.

    Bágyadtságom ha bézárja
    Néha fáradt szememet,
    Kinyitja könnyeim árja,
    S mossa halvány képemet.

    Jaj, semmi nem enyhítheti
    Sérült szívem sebeit!
    Mert a szerelem égeti
    Minden titkos ereit.

    Csak nálad van gyógyító szer,
    Te, ki azt megsebzetted,
    Ki a szerelemnek ezer
    Tőrét rám lehelletted!

    Téged várnak kiterjesztve
    Reszkető két kezeim,
    Téged az égre függesztve
    Sírdogáló szemeim.

    Egy tekinteted gyilkosom
    S boldogítóm tud lenni,
    Szánj meg, Kegyes! légy orvosom:
    Ne hagyj holtig epedni.

    Süllyedek! nyujtsd karjaidat,
    Míg el nem fogy életem,
    Míg elhervadt ajakimat
    Ajakidra tehetem.

    Forrás: Arcanum