Szerelem, ugyan mit jelent e bűvös szó?
Mi ez, a boldogság fájáról lehulló, csodás ízű dió?
De mégis mit rejt a hol édes, hol keserű fogalom?
Hányszor hallottam ajkadról, s én eltűnődtem szavadon.
A szabadság könnyű madárdalát juttatja eszembe,
de e fogalom nem virág, hogy tegyem kezedbe.
Valami részeg könnyedséget, vidám nevetést ad át,
lepelként takarva a rosszat s minden emberi hibát.
Hallom néha, mint átkot, kibukdácsolva égre tör,
s látom kínzópad-arcát, ahogy jeges vizével gyötör.
Hát lehet egyszerre tündér és szaggató fogú hurrikán,
pusztító galóca és illatoktól mosolygó alma a fán?
Mi lenne e romlott földi világgal, ha nem lenne szerelem,
s komor napokon nem pihenhetnék puha szíveden?
Mihez hasonlítsam, hisz a föld és az ég nem teremtett még
ilyen millió arcot ölelő, csodás, szikrázó szelencét.
Hogy melyik arca a tiéd, azt sajnos nem te döntöd el,
mert szíved csalogánya vágyaid hangján hiába énekel,
ha kőfalaknak ütköznek a csodaszép szerelmes dallamok,
viszonzásra nem találnak a forró vágyak és a sóhajok.
Ha egy szép nap elér hozzád, megérint fénylő ragyogása,
őrizd, vigyázz rá, mint egy törékeny, kicsiny madárra!
Ha túl erősen szorítod, az lesz szomorú halála,
ha gyengén, elrepül, fájdalom marad majd utána.
Forrás: Lélektől lélekig
