https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Julius Grosse: Titkos boldogság

    Mesélik, hogy sűrű erdőbe ért
    egy vándor, hol csengetyű csalogatta,
    csodás virágból font színes füzért,
    és ékül barna fürtjeire rakta.
    Hogy a világba búsan visszatért,
    bámulta a nép, mélyen megriadva:
    sok száz évet ment az idő előre,
    s nem ismertek a koszorús fejűre.

    Nekem te vagy az a csodavirág,
    s fogva vagyok álom bűvöletében,
    mi a szokás ma, nem tudom tehát,
    mintha száz év múlt volna el eképpen.
    Jövevény lettem, mivel a világ,
    a kishitű, borzong vénség szelében.
    Csak én vagyok ifjú és ismeretlen,
    üdvöm virágdíszében, elfeledten.

    Most hát ezért térek örökre meg
    hozzád s meseüdvömhöz a vadonban.
    Feledjenek! Számomra itt ered
    a lét vize s ír minden sebre nyomban.
    Fölöttem nedves sugarú szemed,
    egy halk szó, mit szádról csókkal leloptam –
    Így múljanak fölöttem ezredévek,
    s a visszautat sose leljem én meg!

    Kálnoky László fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Szeptember

    Üszkösödik az ég, ősz hull a fákról,
    elkékülnek az útszéli tüzek,
    a szerelem is elfullad, csupa zápor,
    de a fák még a szádtól füstösek.

    A nyár a földről lehámlik, mint a lélek
    a koponyáról, ha elalkonyul.
    Ráncosodik a levegő, mint az érett
    szilvák bőre, s a férges ősz lehull.

    Most kellenél, az akácos harákol,
    száz fa köhög, köpdösi a ködöt,
    ragályos csönd száll, e tébécés tájból
    nem futhatok el, csak ha megszűnök.

    Most kellene a meztelen varázsló,
    ki ellen bármily rettenet kevés,
    ki, ha itt vagy, emberré varázsolsz,
    s könnyebb az ősz, mint a megsemmisülés.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Szeretők

    Összegabalyodva, mocskosan, zihálva,
    de homlok a homlokon, váll a vállra,
    úgy fekszünk itt, olyan hiába,
    mint két zsoldos, ki egymást halálra
    szúrta, kaszabolta és vágta,
    s most itt fekszenek, egymás kardjába
    dőlve, mégis egymás karjában,
    szívük, tüdejük, agyuk kitárva
    a szemérmetlen napvilágra,
    fekszünk pucéran a hiába-
    harcmezőn, elárult, árva,
    nyomorult zsoldosok sokaságában,
    oly egyedül, hogy sírásra
    görbül a test, egyetlen száj csak,
    fekszünk, fekszünk,
                            temetetlenül –
    De életem véresre harapva
    rá tudok-e nézni magamra,
    káromkodva és felzokogva
    – mellemhez szögezett szívemmel –
    ki tudok-e állni a napra?
    Föl tudok-e ébredni reggel,
    ha nem kell megvívnom szemeddel,
    ha a mindennapért nem veled kell
    pusztulásig megverekednem?
    Halálos ellenségem, szerelmem,
    ne hagyj magamra!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Devecseri Gábor: Csak szó vagyok

    Ha csak rád gondolok, megáll a szívem,
    de nem ver soha nélküled;
    előttem csillogsz, fülemhez szavad van
    és szavamhoz füled.

    Csak szó vagyok. Hol is nyílhatna lényem
    létre, ha nem Benned, te szép?
    Éled a réten a vándor, ki naptól
    föl nem perzselt földre csak néha lép.

    Csak szó. De annak is tartalma tőled
    árad belém. Nem érvel, csak ragyog,
    csak létezik. Rád nézek és beszéd nem,
    csak hang vagyok. Csak hallgatás vagyok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Egyszerű

    Oly egyszerű ez: ha elvesztelek –
    belepusztulok. Bármi lesz veled:
    autó üt el, cserép zuhan le rád,
    vagy ravatalod lesz a betegágy –
    én utánad halok, nincs más utam.
    A sorsomat kezelni egymagam
    már túlontúl önállótlan vagyok,
    élek, ha élsz – s ha meghalsz, meghalok.
    Oly egyszerű ez. Semmi komplikált
    nincs abban, hogy csakis harmóniát
    fog fel fülem, hangom is puszta csend,
    ha nincs másik hang, mellyel összecseng.
    Megírták mások már, mi vagy nekem:
    lányom, anyám, húgom és kedvesem,
    testnek s kenyér, parasztnak a föld,
    prófétának ige, mely testet ölt,
    te vagy a fény az éjszakában – oly
    banális mindez s mégis oly komoly.
    Nekem te vagy a velem-futó magam:
    kétágú útnak egy iránya van
    s ágaink párhuzama oly szoros,
    hogy a tekintet szinte összemos.
    Értsd meg tehát, hisz olyan egyszerű:
    mikor magadhoz – hozzám vagy te hű,
    magaddal azonos csakis velem
    lehetsz mindig már.
    Ez a szerelem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Heinrich Heine: Szent szövetségre lépett

    Szent szövetségre lépett
    szíveddel az én szívem;
    erősen összesimultak,
    mindenben egy hiten.

    Jaj, csak a gyenge rózsát,
    kebled virágdíszét,
    csak ezt a szegény barátnőt
    lapítottuk mi szét.

    Fordította Kálnoky László

    Forrás: Lélektől lélekig

  • John Skelton: Margaret Hussey-hez

    Margit, te édes,
    szép, büszke sólyom,
    bő nyár virága,
    vagy ölyv, ott a tornyon:
    ki fény és vigasság
    és nincs benne gazság,
    csak szív és igazság;
    oly ügyes ő,
    oly szüzes ő,
    oly üde, üde nő,
    szava, szeme,
    szíve, kegye –
    tollam hegye
    bármily hevet szít,
    véle nem vetekszik,
    mert Margit édes,
    szép, büszke sólyom,
    bő nyár virága,
    vagy ölyv, ott a tornyon;
    erényes ritkaképp,
    s oly szende, zsönge épp,
    mint Isaphil, a szép,
    édes fűszerecske,
    illatos üvegcse,
    nem jobb Cassandra, szebb se;
    hű gondolatja szikla,
    remek formája ritka,
    s hiába jársz be száz helyet,
    nem lelsz ily kedveset
    és illedelmeset,
    mint Margit, az édes,
    szép, büszke sólyom,
    bő nyár virága,
    vagy ölyv, ott a tornyon.

    Fordította Nemes Nagy Ágnes

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Anna Frajlich: Eurüdiké megtalált levele

    Hát mégis megvagy
    a láb belesüpped
    a magra kész nedves talajba
    gyengéd vagy és jó
    nem vártalak
    ebben a városban, mely oly dermedt, mint kezed
    amit szeretetlen emelsz imára
    de itt vagy mégis
    arcom belefürösztöm
    a virágzó meggyfa zsenge ágabogába
    fénnyel öntöd el homályos testemet
    az izzadságcsöppek sósak, mint az óceán
    lélegzeteddel számolod a forró időt
    a vér csendünket, mint kendőt tépi szét
    de megvagy mégis
    hisz megtaláltalak ebben a hidak
    karjaitól leláncolt városban
    ne tarts fájdalomtól
    amit belém vetettél
    maradjon csak néma a völgy
    s a lombtalan, a mozdulatlan fák
    a titkos fészkek, melyekben nincs madár
    se fájdalom
    ne félj
    valamit hozok
    amitől felzengenek majd
    mind a tél dérlepte húrjai

    Fordította Gömöri György

    Forrás: Lélektől lélekig

  • George Noel Gordon Byron: Többé nem csatangolunk…

    Többé nem csatangolunk hát
    ily késő éjbe már,
    bár szívünk csöppet se lomhább
    s ragyog még a holdsugár.

    Kardról lehull a hüvely
    és a lélekről a mell,
    nem liheghet szüntelen:
    a szívnek béke kell.

    Bár az éjben érzelem gyúl
    s túlhamar megtér a nap,
    nem csatangolunk ezentúl
    holdas ég alatt.

    Fordította: Devecseri Gábor

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gleb Gorbovszkij: Hátha

    Kereng a hó, piros a nyárfa tornya.
    Fenyők suhognak, örökkévalók.
    Mezítlábas macskák lépnek osonva,
    és mint máskor,
    akasztott lámpa lóg
    a kihalt nyaraló fölött a sarkon.
    Bordáim kosara csenddel telik.
    Elszállnak a madarak
    nagy csapatban,
    valami messzi fényjel int nekik.
    Pár ittmaradt veréb
    meg két varjú bolondoz,
    s szívemben
    ez az égető tavasz.
    Mind sűrűbben
    járok ki a vonathoz:
    álmaimból
    hátha elém szaladsz.

    Fordította: Rab Zsuzsa

    Forrás: Lélektől lélekig