az úton
két árnyék
aztán csak egy
a vízen
két örvény
aztán csak egy
az ágyon
két párna
aztán csak egy
aztán csak egy
Forrás: Magyarul Bábelben
az úton
két árnyék
aztán csak egy
a vízen
két örvény
aztán csak egy
az ágyon
két párna
aztán csak egy
aztán csak egy
Forrás: Magyarul Bábelben
Ha nő vagy, férfiként szerethetsz
macsót, lovagot, szépfiút,
végül úgyis a gyermeked lesz,
öledbe vágyik, s nincs kiút
ebből a kényszer-anyaságból,
szívedből szívja a tejet,
és mint vak kismacska, nyivákol –
a férfi mind csak kisgyerek.
Mint óvodás a homokvárat,
épít izmot vagy karriert,
de kérj egy apróságot, fáradt,
unott lesz rögtön és ijedt.
Nem lesz társad és nem lesz hősöd,
magad vagy csatába menet
utóvéded és előőrsöd,
a férfi mind csak kisgyerek.
Most rád hasal, harapja nyelved,
magáról úrként álmodik,
ha nedve kiömlött, elernyed,
s már alszik, nyála is folyik.
Mert nő vagyok, oltalmat vágynék,
de megtanultam, nem lehet,
hiába szerelem, jó szándék,
a férfi mind csak kisgyerek.
Herceg, ha sértő, amit mondtam,
hajtsd az ölembe a fejed,
csak altató volt, mit daloltam,
hogy minden férfi kisgyerek.
Forrás: Magyarul Bábelben
hogy utoljára írok, azt ne csodáld, szívem,
én nem leszek soha az a másik nő,
az a férjtolvaj, az az aparabló,
a titokba kúrt fiatal szerető,
akit az elhagyott feleségek átkoznak este, mikor
magányosan fürdetik a gyerekeket,
aki bebújik a hitvesi ágy vánkosai közé,
és miatta tegnap, ma és holnap se lehet…
inkább kamion leszek, aki elüti az időt,
ami nélküled vánszorog az úton át,
és meg sem állok, csak fizetem a vámot,
ha jön a határ, és hajtok tovább.
biztonságban elviszem a rakományomat,
és titokban olvasom a leveleket,
hogy hiányozni fogsz, azt nem tagadom le szívem,
de van, amit az ember már mégsem tehet.
és most legyek akár áldott, akár megátkozott,
az ímélcímem mától megváltozott.
Forrás: Magyarul Bábelben
Azt súgja néha-néha lelkem,
Hogy szebbet, jobbat érdemeltem,
Nevem sugárzóbb fénye mellett
Valamicskével több szerelmet.
Sugárzóbb fényt és több szerelmet…
Nem fáj, hogy ebből semmi sem lett
Nem fáj, hogy a remények, álmok
Romján ma egymagamban állok.
Nem fáj, hogy semmit el nem értem,
Ejh, boldogulni nem nagy érdem.
A szenvedésben, pusztulásban,
Bár szomorú – de szebb varázs van.
Hogyha a szívem panaszának
Csak egyszer is visszhangja támadt,
Ha egy dalom könnyet fakasztott,
Mit bánom én a sok kudarcot!
És hogyha egyszer egy leány volt,
Aki egy percig értem lángolt:
Ma fittyet hányok mindeneknek,
Mit bánom én, ha nem szeretnek!
Egy dal, amelyet emlegetnek,
Egy csók, amelyet nem felednek:
Bármi rövid volt, bármi rég volt,
De diadalnak épp elég volt.
Forrás: Magyarul Bábelben
Heltai Jenő Diadal kulcsszavak siker kudarc szerelem emlékezés megelégedés
Férfiként: halálraítélt.
Megfogni neszeit az éjszakának.
Zuhanni, zuhanni mint a kő!
Arcom csontján a rés,
Hiányod miatt tátong.
Szememet feléd fordítom,
Lepergett húsomból kikelt
Szirmokat szórok nyomodba,
Mert most tudom,
Most már tudom,
Hogy múltamba belevesztél.
Befagy a szám,
Megpüffedt ajkaim között
Holdarcod ívét hordom,
Magamba beépítelek.
Sírgödör szélébe kapaszkodó
Fű hajad selyme fáj.
Forrás: Magyarul Bábelben
Majd megpróbálok úgy élni ezentúl,
hogy elfelejtek emlékezni rád.
Nem engedem, hogy bármi is idézzen,
s eszembe juttassa az arcod,
a szád simogató szirmát,
puha kendőt: az érintésedet,
és ahogy ölelőn nézett a szemed.
Mint csodálatos kaleidoszkóp,
villan sok emlék, játszik és forog.
A híd, hol vártalak, a szél, a nád…
régmult öröm, most hol lehet tanyád?
Úgy eltűntél, vajon hová maradtál?
Olyan nagyon-nagyon magamra hagytál.
Most megtanulok úgy élni ezentúl,
hogy nem emlékszem, nem gondolok rád.
Mint őszi ág, levelét,
emléked úgy elejtem.
Ha meghalok majd,
mindezt elfelejtem.
Forrás: Magyarul Bábelben
Te érdekelsz csak: járásod, kisujjad
nézésed kék halai bennem úsznak
megérezlek, ha még a sarkon túl vagy.
Te vagy a tükör, hol magamra látok
az ablak: abból nézem a világot,
s a labirintus: mindig benned járok.
Forrás: Magyarul Bábelben
Kovács Fannynak
A sokadik. Elfeküdtünk az ágyon
mezítlenül. Átfogtam két karommal
és azt reméltem: nagyon kellemes lesz
egy csipetnyi, szokványos unalommal.
De több volt. Bal melle fölé hajoltam.
Mihez hasonlít, tűnődtem. Talán
korál díszítés, erdei eperszem,
vagy még bimbós, parányi tulipán?
Csupán egy pillanat, s egy új világba
léptem. Elájultam, vagy ébredek?
Köröttünk csend. Kék, őrült vadvirágok
kezdtek forogni homlokom megett.
Nem parfümöd, de bőröd aromája
söpör el mindent. Nem marad velem
se baj, se gond, se félelem, se bánat
se múlt, sem emlék, csak e szerelem.
Egymásba csomagolva csak mi ketten
élünk e Földön. Ősszenő a vállunk,
utat tévesztünk a másik hajában
és egymás köldökénél meditálunk.
Elmehetsz tőlem és itt maradsz nálam
egy szál hajaddal fogaim között.
Árnyékodat használom takarónak.
Egy szót se szólj; minden titkunk közös.
Sokan vannak, kik erről mit se tudnak,
vagy nem akarják hallani, pedig
egyedül ezt nevezem szerelemnek
a lepedőnktől fel az egekig.
2001
Forrás: Magyarul Bábelben
Mióta hallgatlak,: fülem fövény lett
beszívja minden szavadat; szemem
kettős teleszkóp, álmomban is téged
tart fókuszban; indának tekerem
köréd karom; bevéslek az érzékek
fakó tükrébe; nem is kérdezem,
hogy mit akarsz, mert tudom, mi kell néked;
ha jókedved van, hőmérsékletem
fölmegy kissé; minden gondod és gondom
együtt párolgott el; lényedből folyton
iszom s nem kapok soha eleget;
kifaraglak, megírlak és lefestlek,
hogy képtárad vagy börtönöd legyek;
száz járatot vájtam beléd; a tested
külön van még; fejünk már egyveleg.
Jelenléted s hiányod egyremegy.
Forrás: Magyarul Bábelben
I.
Mikor Faludy György elment Bécs őszi városába
egy kofferrel, mely a hazája volt
s az esti, szürke panziószobában
Natasja balvállára ráhajolt
s a rolettán a Rathaus tornyának sárga óralapja
úgy fénylett át, mint egy olajpecsét –
akkor hajnal felé így szólt Natasja:
„Te sem vagy már szűz. Ennyi az egész.”
S akkor F. Gy.-nek ritka lett a pénze
s gallérja ünnepnap sem volt fehér,
de a diáklány, ha kérdezték érte,
csak vállat vont s vele maradt. Ezért.
Kimosta ingét, ruháját kefélte
és szava lett számára a parancs;
az ágyban olykor Csehovról beszéltek.
Melle kisebb volt, mint egy félnarancs.
S mikor már végigjárták kettesében
Bécs városának őszi parkjait,
egy szürke taxi lement velük egy téli éjjel
az úton, mely a Westbahnhofhoz vitt.
S F. Gy. nem sírt, amikor a vonatból
fehér bundában kihajolt felette.
Az utcasarkon gesztenyét vett magának
és aztán mindjárt, mindjárt elfeledte.
II.
A másodikat Mettának hívták. Porcelán arca
nem árulta el soha, mire vágyik
s haja oly szőke volt, hogy meggyújthatták volna rajta
a firenzei dóm összes gyertyáit.
Az első este kávéházban ültek, egymástól diszkréten távol
az asztal két oldalán. Szemben fényreklám szaladt
s így társalogtak Einsteinről és Zoláról
a Kurfürstendamm lámpái alatt.
És Metta ásított: „Ez a szerelem is éppen
úgy kezdődik, mint minden szerelem;
most két hétig Einsteinről beszélsz nékem
és két hét múlva lefekszel velem.”
Majd hozzátette: „De mi volna, ha most mindjárt lefeküdnénk?”
F. Gy. a pincért hívta, hogy fizet
s hazamentek. S Metta oly könnyedén s kecsesen
tette le az ágyra és nyújtotta át testét,
mint ahogy az előbbi pincér hozott három pohár vizet
ezüsttálcán.
És aztán egy fél évig
cigarettáit ő gyújtotta meg
és minden este puncsot főzött néki
s szép német teste néki volt meleg.
A Zoo alatt, a villanyóra mellett
találkoztak, fél nyolckor. Minden este.
De egy nap F. Gy. nem ment oda többet
és aztán mindjárt, mindjárt elfeledte.
III.
A harmadik, valljuk be, kurva volt. Egy pesti bárból
együtt mentek ki és tudták, hova.
Fricinek hívták és vörös hajához
jól állt a szürke garniszálloda.
Tizenhét éves volt, szép, mint a Madonna,
de gint ivott veszettül s köpködött.
És másnap dél felé, mikor a mellét mosta,
hátrasandított és megesküdött,
hogy mától fogva többé nem lesz céda
és F. Gy.-vel marad csak ezután.
A vén falakról hullott a tapéta
s azontúl ketten laktak egy szobán.
Történt olykor, hogy, mert nem volt rúzsra pénze,
vagy, csak szokásból, az utcára ment.
F. Gy. meg várt rá és felforrt a vére,
ha másnap reggel végre megjelent.
Belerúgott, megverte és kidobta
s az utcán állt a jég, a sár, a köd.
Ha az éhség s a rendőr megkínozta:
alázatosan mindig visszajött.
S F. Gy.-t egyszer elfogta régi csavargó láza:
gyűrött múltját, a passzust zsebretette,
cigarettáit rádobta az ágyra
és aztán mindjárt, mindjárt elfeledte.
IV.
S F. Gy. megjárta így a félvilágot
és látta, hogy minden játékban nyert,
s úgy hírlik, hogy gőgös lett és felvágott,
mikor egy nap megjött az Éva Scherff.
Ott jött a Mirabell-park egyik fasorában
és rászegezte kihívó szemét,
mely olyan kék volt, mintha a sarkában
egy ibolyát préseltek volna szét.
S mikor a Dómtéren leült mellette,
olyan sápadtan mint az aszfodélosz,
akkor F. Gy. még azt is elfeledte,
hogy márványból van-e a milói Vénusz.
Az Éva Scherff nem szívott, csak méregdrága
angol cigarettákat és meg se hallotta,
hogy F. Gy verseket liheg,
fütyült Einsteinre, Mannra és Zolára,
pimasz volt és szeszélyes és hideg,
hét találkából csak egyen jelent meg
néhány gyors percre; mindig sietett
és gúnyolódott, ha F. Gy. szerelmet
vallott neki; lenézte és kínozta,
megsértette és gyűlölte s kidobta
s ajkát, melyen fénylett a skarlát festék
s feszes selymekbe csavart drága testét,
melyet minden jöttmentnek szabad volt szeretni,
neki, csak neki nem adta oda.
De ezt az egyet nem tudta elfeledni
soha, soha, soha.
(Miskolc, 1933)
Forrás: Magyarul Bábelben