https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Fodor András: Szerelmünk földi tája

    Tudnál-e így szeretni,
    ahogy e táj adja magát
    viharok ostromában,
    eső bozontjain át?

    Mikor sziklák közül a felhők
    csordája lerohan,
    színe hitében lüktet,
    vár állhatatosan.

    Mikor a keserű szél a völgybe
    akasztja karmait,
    ereje duzzad, szárnyalón
    fölé emelkedik.

    Mikor borzongva sompolyog a földön
    a dermedt-szürke ég,
    füvek nyelvét pendítve akkor
    zümmögi melegét.

    A fogyhatatlan hűség
    lehet ily egyszerű,
    teremti, egyre újítja magát
    a győzelmes derű.

    Nem a szemem csalása, nem
    önáltató vigasz,
    akárhogy nézem, vallatom,
    öröme rámszavaz.

    Oltalma ki nem alszik,
    erősebb, mint a fény,
    átsüt rajongó hazugok
    mocsár-tündökletén.

    Elfárad minden ölelés,
    becéző kar lehull,
    de láttam, él szerelmünk földi tája
    elronthatatlanul.

    Forrás: M5 – Vers mindenkinek: Kalocsay Miklós előadása

  • Bella István: Nem lehet

    Már a lépcsőházban tudom, hogy nem vagy itthon,
    bár fogalmam sincs, hogyan, honnan s miért?…
    A lépcsők szepegték cipőmnek alig titkolt
    bánatukat: elment, de… ugye… visszatér?!

    Az elfancsalodott falak panaszolták: elment,
    vagy a kifoltosodott falú mennyezet?
    A koldus karfák motyogták meredten,
    vagy a vasrács rozsdállt – nem lehet, nem lehet!

    A kulcslyukakból süvít az üresség,
    a nyíló ajtó gúnyosan nyekken: „Tessék,
    csak tessék, tessék, úgy sincs odabenn senki!”

    A kulcstartó üresen nyújtózik, henyél,
    de a padlón ott világít egy cetli:
    csak „leugrottam a kisboltba tejért”.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Sötétedik

    Sötétedik, úgy tesz, mintha aludna
    – becsukja szemét –, de csak magába mélyed
    az ég és a folyó, úgy néz napjára vissza,
    mint ahogy én szoktalak magamban nézni Téged,

    mikor már este van, s megmosakodtam
    – megmosdattál szemedben, s az emberek, a könyvek
    mindennapos szutykát számról letörölted.
    Megfürösztötted homlokom a hajadban.

    Mikor már este van, s nem tudok, akarok
    csak behunyt lélekkel ülni, s hallgatni, hogyan roppan
    a fatörzseken a kéreg, s találgatni, hogy
    a bőröm vagy a fa háncsa reccsen hangosabban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ronsard: Szonett, Heléna számára

    Ha már öreg lesz Ön, s este, gyertyája égvén,
    tűz mellett űl, sodorva meg bontva a fonalt,
    dudolva verseim, mélázón mondja majd:
    Ronsard dicsért így egykor, mikor még szép valék én…

    S ha hallja ezt cselédje, kit már a munka végén
    el-elnyom a buzgóság, s főt bóbiskolva hajt,
    nevemre fölneszel, s Önre áldást sohajt,
    akinek munkálkodtam örökös dicsőségén.

    Én föld alatt leszek már s merő árny, csonttalan,
    mirtusok árnya közt nyujtózom gondtalan,
    Ön meg anyóka lesz, tűzhelynél görnyedő,

    s majd bánja már szerelmem, s lenéző gőgje olvad, –
    ó, higgyen hát nekem, tán késő lesz már holnap,
    éljen, tépje a rózsát, ma még van rá idő!

    (Tóth Árpád fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Zelk Zoltán: S én kézenfogva vezetnélek 1.

    Orrod az ablak üvegére
    nyomod, mint a kiváncsi gyermek.
    Ülök. Kályhánkban tűz vidámlik.
    Vidám vagyok. Téged figyellek.

    Szemed mily híreket lop kintről?
    «Az erkélyünkre cinke szállott…»
    «Kutyák játszadoznak a hóban…»
    Ez a világ. Ilyennek látod.

    Ilyennek látjuk, hogyha este
    együtt vagyunk s víg tűz vigasztal.
    Köröttünk, mintha jóbarátok,
    az ismerős szekrény, az asztal,

    a divány tarka teritője,
    a két szék s a falon a képek –
    mintha bíztató tekintettel
    lassan körénk települnének…

    hogy úgy járok köztük, mint kertben,
    olyan meghitt mozdulatokkal,
    mintha szemlélve járná kertjét,
    vagy gyümölcsöt tépne a gazda…

    Beh jó is lenne, mint toronyban,
    ki se mozdulni, mintha várban!
    s nem futni perzselt, kormos arccal
    e csonkig felgyújtott világban!

    Homlokomra mily sebet martam,
    arcomra milyen hegek égtek,
    hogy úgy járok künn, mint a leprás,
    mint mindnyájan, akik szegények?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: Kapj el, ha tudsz

    homlokod borult egére
    napfényt csókolok
    friss szélként fújom el
    a felhősereget
    harmat leszek tündöklő
    nyári reggelen
    s fűszálon táncolva
    incselgek veled
    meztelen talpadat
    megcirógatom
    fáradt arcodon
    mosollyá leszek
    mint bohókás lepke
    kezedre szállok
    s mire eszmélnél
    messzire röppenek
    kapj el ha tudsz
    zárj tenyeredbe
    ujjaid közül nézem
    majd a felkelő napot
    s ha eljön az éjjel
    csillagod leszek
    szívedbe mindörökre
    szerelmet álmodok

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: Holdfény

    Holdsugárból ezüsthúrt sodortam,
    napsugárból aranyhúrt sodortam,
    megvártam az éjfelet is ébren
    s liliomok, rózsák közt, az éjben,
    Hold alatt, a tamariszk-bokorban
    hárfámat a szívemre szorítva
    énekeltem, énekeltem,
    szállt az énekszó a kert felett,
    holdfénnyel és bánattal borítva
    énekeltem, énekeltem
    és világra énekeltelek.

    Holdfény-fátylad akadozva leng,
    úgy jöttél, mint lármára a csend,
    mint csendből a dal, remegve zengő,
    mint az égő sebre a hűs kendő,
    mint a fázó testre meleg kendő.
    Úgy jöttél át csenden és homályon,
    mint halk éji permeteg a csírás
    rétekre, mint a mosoly, a sírás,
    a lélekzet, az öröm, az álom.

    Holdfény-fátylad csókolom az éjben
    s te ujjadat vonogatod enyhén
    kétfelől, bús arcom pergamenjén,
    mintha halkan, jóillatot hajtva
    két szellőcske találkozna rajta
    és szívemben örvényt verne mélyen,
    liliomok, rózsák közt, az éjben.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: Szeress jobban

    Régi fínom mandolínon
    sír fel a poéta ríme,
    felgyűlt kínom kell kirínom,
    tremolázva kezdem íme,
    „Szeress jobban!” ez a címe.

    Nincs édesség a világon,
    minden mérges és kesernyés,
    nincs édesség, csak a szádon,
    édes, mint a mannapergés,
    köszönöm és százszor áldom.

    Nincs nyugta az én fejemnek,
    hajtsam bárhová, felretten,
    csak a térdeden pihen meg,
    a te forró lányöledben,
    ó, engedd, hogy odahajtsam.

    Nincs az én lázamra balzsam,
    nem segít tátrai ózon,
    az egyetlen balzsam ott van
    a te jó, jó illatodban,
    jobb, mint a tátrai ózon.

    Nincs semmiben megfogóznom,
    nincs vessző, se kő, se korlát,
    vakon és félrevezetve
    nézem az éjszaka torkát,
    hadd fogózom a kezedbe.

    Csókolj meg és szeress jobban
    és csókolva és szeretve
    végy öledbe és kezedbe,
    gyógyuljak meg illatodban.

    Csókolj meg és szeress jobban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tristan Tzara: Elágazás

    Nem akarlak elhagyni
    Mosolyom úgy a testedhez tapadt
    Mint az alga csókja a kövekhez
    Hajlott korom mélyén egy jókedvű lármás kisgyerek él
    De csak te tudod kicsalogatni házából
    Mint kedves hangok a csigabigát
    A fű közül
    Virágok üde keze tárul felém
    De nekem csak a te hangod a kedves
    Mint kedves kezeid mint a megfoghatatlan este mint a pihenés

    Fordította: Somlyó György

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XXXI. szonett

    Szívedbe gyűlt, kincstárba, mind a szív,
    Mit, vesztve, holtnak hittem: egymagad
    Őrzöd a szerelmet, s gyönyöreit,
    És sírbaképzelt sok barátomat.
    Szememből a szerelem álma hány
    Szent gyászkönnyet lopott, adóul, a
    Sok halottnak, kit, ím, éltet s csupán
    Messze múltban rejt szíved otthona!
    Tűnt vágyaim éltető sírja vagy,
    Volt kedveseim száz jele díszít,
    Amim övék volt, most mind rád maradt;
    A sokak kincse már csak a tiéd:

    Benned látom szeretett arcukat,
    És te (ők mind) mindenem ura vagy.

    Fordította: Szabó Lőrinc

    Forrás: Lélektől lélekig