https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Hajnal Anna: Te, ki az éjben énekelsz

    I.
    Eső esik s künn nőnek füveid,
    te legjobb, akié vagyok
    hullasd rám égi cseppjeid,
    szomjas füved vagyok…
    füved, fád, boldog állatod,
    növesztesz, itatsz, csókjaid
    átjárják zsenge tagjaim
    hajlásait.

    Széppé fürösztött örömed,
    ó nézz rám mindig! el ne hagyj!
    vágyaid hadd formáljanak,
    formák mestere vagy.

    Lehelletedben leng hajam,
    s öröm reszketteti szivem,
    te szerető, szerettető,
    vedd el szivem…

    Te ki az éjben énekelsz,
    a cseppek csöpp fülemilék,
    szivem szólalt meg? vagy szived
    énekli szét
    szerelmünk, amely édesebb
    jázminoknál s illatosabb,
    kedvesebb hangú nálad nincs,
    ének mestere vagy.

    II.
    Fogadj el, hadd legyek tied
    mint erdőn tiszta szarvasok,
    akiket táplál, rejteget
    füvekkel, fákkal vadonod,
    kiknek léptében táncod lejt
    és könnyűséged száll, szökell,
    s gőzölgő boldog orrukon
    szabadságod lehell…

    Szabadság, illat szivemen!
    erdőt idéző tág lehek,
    éjjel és ázott lomb szaga,
    esők, szelek és fellegek;
    értetek fájó szerelem
    álmomban is sír, felriad,
    mint messze, hegyről zuhanó,
    testvérnek felelő patak.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Szilágyi Domokos: Szerelmek tánca

    hazafelé menet szeretnél ilyen otthoni meleget
    mint a mai éjszakáé
    egybefonódott testek melege
    szem melege
    lásd így kellene tudnunk megérteni ahogy ölelni tudunk
    mert több vagyunk mint a megkívánás
    pördül a szél
    táncol a szél
    vijjog a szél
    ne félj
    ne félj
    ölelésem boldog erőit tebenned tovább álmodom
    tebenned tovább érlelem
    nem suhanhat el nyomtalanul fejünk fölött az értelem
    szerelmes tüzek táncán
    ujjong az ég
    amint elmentél megláttalak egészen
    búcsúzó zsebkendőjük lengetik künn a hópihék

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Szilágyi Domokos: Halál árnyéka 3. – Az őzszemű lány (Rekviem)

    Szerettem egy őz-szemű lányt,
    a haja: dióbarna láng,
    medencéjén fény-gyerekek
    hancúroztak és visongáltak –
    olyan volt, mint egy üdítő
    pihentető, érett vasárnap.

    Szerettem egy őz-szemű lányt,
    a Tiergartenben fagylaltot ettünk,
    s a Kuznyeckij Moszton söröztünk,
    sétáltunk a Cişmigiu-kertben
    és csókolóztunk és nevettünk,
    s a Svábhegyen, a kisded szélben
    szomjas szemmel néztünk az eltűnt
    felhők után –
    új felhők jöttek,
    az ég olyan lett, mint egy
    elborult tekintet,
    és többé nem nevettünk.

    Szerettem egy őz-szemű lányt,
    a haja: dióbarna láng,
    még most is éget, ha a távol
    barna dombjairól felém int,
    és szól az akác illatából,
    s zubog az idő, mint a vérünk.

    Szerettem egy őz-szemű lányt,
    ki eltűnt, mint a szelíd felleg,
    és én hiába szólítom,
    mert a felhők sosem felelnek,
    hisz nem ismerik a szerelmet,
    csak a szerelem érzi őket,
    mint a vadászfegyvert megérzik
    a virág-lábú, bátor őzek.

    Szerettem egy őz-szemű lányt,
    ki tovaillant, mint az őzek
    – fák közt iramló barna láng –,
    s én vártam, vártam, vártam, félszeg
    félsszel, fürkésztem elborult
    kedvvel a halott, szomorú
    ösvényt –
    És érkezett egy urna,
    s benne egy maréknyi hamu.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Hervay Gizella: Védtelenül

    Te tudod, hogy csak a sorsom embertelen,
    mégis borzongva elhagysz.
    Nézem a táguló homályt a szemeden.
    Kegyetlen vagy, hiszen csak a sorsom embertelen.
    Kegyetlen vagyok, hogy is kérhetem,
    hogy osztozz szétzilált életemen!
    Embertelen sorsába zártan
    megmaradhat-e embernek az ember?
    Feláldozzam a mosolyodat?
    Üsselek pofon szerelemmel?
    Akár a meztelen gondolat,
    olyan védtelen a vágy.
    Az ember úgy sóvárog a tisztaságra,
    hogy bemocskolja magát.
    S a jóság olyan láthatatlan,
    mint a virágba felszivárgó halál.
    Tenyerem fáj, ha egy fa kérgét megsimítom.
    Fáj-e a fának a simogatás?
    Fáj-e neked a simogatás?
    Akár a meztelen gondolat,
    olyan védtelen a vágy.
    S a tisztaság olyan láthatatlan,
    mint a virágba felszívódó halál.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Vlagyimir Viszockij: Lírai dal

    Itt reszketve lehajlik a fenyőág,
    Itt félőn csicsereg a madár,
    Lakhelyed bűvös erdő, vadon világ,
    Melynek foglya vagy régóta már.

    Fonnyadhat a szárító szélben a vadmeggy,
    S hullhat tőlem orgona virága,
    Magammal viszlek, bármi legyen is, mindegy,
    Dallamoktól zengő palotába.

    Boszorkák ezer éves birodalma,
    Mindentől rejtő ősi vadon,
    Úgy hiszed, nincs szebb e helynél számodra,
    Mely titkot őriz lépten-nyomon.

    Ha reggelenként szomjazik is az erdő,
    Vagy a hold felhőkkel szembeszállna,
    Akkor is elviszlek egy tengerre néző,
    Napsugaras, fényes palotába.

    Mikor, mely napján, óráján az évnek,
    Merészkedsz ki hozzám csendesen,
    Hogy karjaimban vigyelek el téged,
    Oda, ahol nem lel ránk senki sem?

    Elviszlek innen, ugye te is szeretnéd –
    Csak nem volt hiába minden érted?
    Ha meg ékes lakhelyünk már másokat véd,
    Édeni lesz kis kunyhóm is véled.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Harcos Katalin: Ahogy átölelsz…

    Lépted koppan… egyre közelebb…
    érzem, amint karod körém fonod.
    Tarkóm csiklandozza leheleted,
    míg üdvözlésed fülembe súgod.

    Ahogy átölelsz… mindez csak álom.
    Az érintésedet sosem érzem.
    Körülvesz titkos mesevilágom,
    s hogy megtörténik, már nem remélem.

    Múlnak a napok, hetek, hónapok,
    s nem adatik meg, hogy veled legyek…
    Sivár utamon magam ballagok,
    hiába vágyva, hogy öleljelek.

    Perzselő vágyak, szerelmes csókok…
    minden éjjel mesékkel andalít.
    Ahogy átölelsz… sosem csalódok…
    illó boldogság ölel hajnalig.

  • Fodor Ákos: Portrévázlat

    titkok-titka, te,
    nem vonásaid szépek:
    arcod gyönyörű

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: Féltés

    Látod, kedves, lassan alkonyul az év,
    bíbort, lilát vesznek magukra a fák,
    s a lobogó nyár mint üdezöld repkény
    futja be homlokunk gyöngyfényű falát.

    Csípősek már az álmatag reggelek,
    ólmos hétfőket mutat csak a naptár,
    most jobban kell, mint máskor, a két kezed,
    s minden szó melegít, mit valaha mondtál.

    Tudom, az ősz nem más, mint múlékony heg
    az esztendő festetlen, tiszta arcán.
    Kezem a kezedben mégis megremeg…
    egyszer elvisz tőlem korán… túl korán.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lesznai Anna: Halk kérés

    Szerelmesem, ma el ne hagyj.
    Fáradt ma csókot ringató karom;
    És mellyel sebes szívem takarom,
    Hogy meg ne lássad sok szavad nyomát,
    Bágyadt kezem ma ölembe hanyatlott.

    Szerelmesem, csak ma ne menj.
    Elült a vágyam és hívón utánad
    Nem nyithatom ma ellankadt pillámat.
    Könnyharmat nélkül kemény lesz az út,
    Mely kedvesedtől elvezessen téged.

    Kérlellek, mint kérne anyád:
    “Szebb időben tartsad utazásod,
    Ne indulj ma – sötét az éj – látod.
    Szívem mécsén ma fogytán az olaj.
    Nem vethet fényt távozó utadra!

    Nem lelnél vissza, ha majd visszavágyol.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • P. Pálffy Julianna: Emlékké szépülnek a pillanatok

    Emlékké szépülnek a pillanatok,
    hiába fogytak el a percek,
    nem lettek hónapok és évek,
    mégis mi voltunk egymásnak lélegzet,
    szomjat oltó nedű,
    vad éhet csillapító étek.

    Balzsam voltál a szívemen, fényem,
    visszaragyogtál rám, csillagom,
    csak néha folyhatott titkon érted
    könny az arcomon,
    mert úgy szerettelek,
    gyengéden féltve –
    óvtalak magamban is –
    s nem vártam semmit cserébe.

    Ha téged álmatlanná sújtott a bánat,
    magányod metsző hidegét
    sütötte felém
    börtönbe zárt vágyad,
    és te szikrázni hívtál,
    lángoló örvényben,
    mámortól édes édenben élni,
    ahol megtanítottál engem –
    vagy én tanítottalak téged, Kedves? –
    csókdallamokkal szerelemzenélni…

    Forrás: Facebook