https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Nadányi Zoltán: Ezerarcú szeretőm

    Az én szeretőm oly szeszélyes,
    ő minden pillanatban más,
    de úgy megváltozik az arca,
    nincs rajta ismerős vonás.

    Megváltozik a szeme színe,
    a haja színe, mosolya,
    cseréli folyton a nevét is,
    ma Erzsi, holnap Viola.

    Azt mondta, vár, sietek hozzá.
    Kapja magát, elém oson,
    egész más arccal, más alakban
    pillant rám a villamoson.

    Leszáll, de ugyanakkor felszáll,
    megint, megint átváltozott.
    Megüt a teste, mint a labda
    és én bűvölten állok ott.

    Így váltja arcát és alakját,
    de azért egy és ugyanaz,
    csak meg-megújul, mint a hajnal,
    mint a virág, mint a tavasz.

    Futok utána erre, arra,
    jaj, ezerarcú kedvesem,
    egyik se az igazi arcod!
    én az igazit keresem!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kassák Lajos: Szerelmünk éneke

    Ha sátrat ver az éj, bekopogok hozzád
    mint vándor, ha menedékért könyörög
    éhes vagyok, mondom, szomjas vagyok nagyon
    s te csókkal etetsz és csókkal itatsz meg.

    Nem voltak még soha ilyen hű szeretők
    ilyen két testvérszirma egy virágnak
    sötét szemed az én szememhez hasonló
    szád, mint az enyém, szerelemtől ittas.

    S ha elválunk, akkor sem távolodunk mi
    ott vagyok álmodban s az enyémben te
    egyazon tengeren ring velünk a bárka
    egyazon csillag ontja ránk sugarát.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jovan Dučić: Refrain

    Ismerem a néma alkonyokat,
    mikor minden zaj eltűnik a földről,
    a szív megáll egy pillanatra,
    és a lélek örökre elsötétül.

    Ismerem a csillagos éjszakákat,
    mikor a fény kiömlik és túlárad,
    kicsordul minden keserű pohár,
    s meztelen marad kínjával a mélység.

    Ismerem a szerelmet, ha befészkel
    a szívnek pompás palotáiba,
    s akkor a bús dalok megríkatnak,
    és megvéreznek a vidám rímek.

    Ismerem a szorongás napjait,
    a keserű és csüggedt őszöket –
    óh, mindent titkos szálak fűznek össze,
    csak a lelkek maradnak így, külön…

    Fordította: Babits Mihály

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Henri Barbusse: A levél

    Írok neked, s lámpám figyelve hallgat.
    Az óra ver és perceg olykoron;
    tudom, hogy éjjel sem lelek nyugalmat,
    mert akkor is csak rólad álmodom…

    Láz borzogat, a lámpa lángja lobban;
    lágy hangod, édes hangod hívogat…
    Az ajkamon neved leng egy mosolyban,
    s az ujjaimra hinted csókodat.

    A régi édesség, a régi csók vár;
    bús szíved a keblemben érezem;
    elálmodozva írok s nem tudom már,
    én írok néked, vagy te énnekem…

    Fordította: Kosztolányi Dezső

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Eric Knight: Az üzenet

    Egy csendes percben, már nem alva s még nem ébren
    találjon rám szavad,
    ha suttogó szél borzolja az éjben
    a bükkfa-lombokat,
    e téged nyugtalan űző lélekhez érjen
    majd lopva, hallgatag,
    s zendítsen feltörő madárdal árjaképpen
    a szívemben húrokat.

    Egy néma percben, még nem ébren s már nem alva
    a halál közelebb,
    s e szem, mely látta, hogy kúsznak elő a barna
    árnyak a lomb felett,
    mint álomképedet, könnyfátyoltól takarva
    megpillant még, lehet,
    zöld csillag fényiben, de nincsen már hatalmad,
    hogy könnyítsd szívemet.

    Fordította: Tótfalusi István

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gellért Oszkár: Ígérd meg, kedves

    Ígérd meg, kedves, ha meghalok,
    Nem halsz utánam.
    Megvárod majd a szép öregség
    Alkonyi hervadt báját idelenn,
    S nekem időt hagysz fönn a virradatra,
    Hogy fölkészüljek rügyező magányban
    Az új találkozó elé.

    Engedd nekem e kék magányt! csak addig,
    Míg visszafiatalodom.
    Engedd nekem, engedd a vágyat,
    A vágyat, kedves, mely onnan is feléd száll
    És egyre angyalibbá finomul.

    S aznap, ha majd tipegve jössz felém
    Csillagról csillagra lépve:
    Hadd fussak elébed
    Tárt karral, és hadd kapjalak ölbe
    Fiaddá ifjulva, kedvesem, anyám.

    S ujjam hegyével illetve
    Hadd vegyem át magamra
    Homlokod redőit s hajad havát:
    Hogy most már te ifjulj vissza helyettem!
    S apád legyek, kedves, s te az én kicsi kislányom.

    S így játszadozzunk ott fönn ketten
    Salakos földi életünknek
    Tiszta emlékeivel örökké.

    Forrás: MEK

  • Baranyi Ferenc: Ne hidd a fényt öröknek

    Várj meg, én kedvesem, sötétedik már –
    és nélküled csak rettegés az alkony.
    Jaj, nem tudok egyedül lenni immár,
    mert félek s fázom itt a puszta parton!
    Pedig szép volt az erdő és a nádas –
    hittük, hogy másnak is, nemcsak minékünk,
    nem fájt a bántás, enyhült itt a bánat,
    még az sem fájt, hogy sokszor kőre léptünk,
    megtévesztett a sugárzás az égen,
    aranya hullt a kőre, vízre, fára,
    izzott a lomb, nem volt sötét a bérc sem –
    s lám, árny maradt, csak árny maradt utána!
    Sohase hidd a zengő fényt öröknek,
    mivel a néma éjsötét örök csak.

    A hold úgy ékesíti ezt a csöndet,
    mint tigris karmait egy csepp körömlakk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Idézetek

    „A szerelem: az angyaloknak a csillagokhoz röppenő üdvözlete.”

    Victor Hugo

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Hó-álmaim

    És hó esett a tiszta víztükörre,
    a pelyheket
      nagy hullám kapta ölbe,
    és vízzé vált a hó ott mindörökre.

    Nem volt remény, hogy a hó megmaradjon,
    nem volt fehér
      a táj, csupán a parton,
    a víz színén fehérlőn nem maradt nyom.

    Ha jéggé fagysz, a rádhullt drága pelyhek
    nem növelik,
      csak terhelik a lelked,
    és eltakarják szépségét színednek.

    Hó-álmaim örvényeidbe hullnak,
    s örvényeid
      havamtól gazdagulnak,
    midőn ijesztő messzeségbe futnak.

    Az életem csak benned folytatódhat,
    ez sorsa rég
      – ha vízre hullt – a hónak,
    belédhalok, hogy éljek, mint futó hab.

    Kergetőztek az örvények pörögve,
    rohant az ár
      a végtelen ködökbe,
    és hó esett az örvénylő gyönyörre.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hajnal Anna: A magam törvénye szerint…

    Jaj hol is kezdjem, hogy el tudjam mondani mennyire boldog vagyok,
    éjjel volt, hirtelen elállt az eső, kacagtak a friss illatok,
    kettesben mentünk a fák közt az úton percekre boldogok.

    Aludni sem hagyott örömem éjjel, nevetve gondoltam rád,
    megszünt a rettegés, gyanu és vágyódás, megszünt a rabszolgaság,
    szeretlek, mégis a magamé vagyok, most szabadon gondolok rád.

    Bizhatok magamban, biztosan ringanak napjaim felém megint,
    haragod nem halál s üdvözülhetek a magam törvénye szerint!
    Hajnalok, nappalok vágytalan derüje s csillagok nyugalma int.

    Mert tudom ha engednék, nem lenne csókodból sohasem, sohasem elég,
    örvénylő keringés, kábulás, zuhanás, nem bánnám hogyha az ég
    naprendszerei bomolva keringnek és itt a szörnyű vég.

    S a nyujtózó fák közt megéreztem hirtelen: szabad-szabad vagyok,
    énekeltek a csendben a cseppek s a bolondul friss illatok –
    sohsem szerettelek annyira még mint most, hogy szabad vagyok!

    Forrás: Lélektől lélekig