https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Károlyi Amy: Hattyú

    Aranyzsinórra fűzve fel,
    a szerelem nem múlik el.
    Aszú-szőlőnek édesét
    esztendőkig nem veszti el.
    Aranyzsinórra fűzve fel,
    ingben, ing nélkül
    át-telel.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó György: Mese arról, ki hogyan szeret

    Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hisz szeretik.
    Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hiszen szeret.
    Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeret.
    Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeretik.
    Van, akinek számára a szerelem határos a gyűlölettel.
    Van, akinek számára a szerelem határos a szeretettel.
    De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti a szeretettel, s nem érti, hogy mások feleletül a gyűlölettel tévesztik össze a szerelmet.
    Van, aki úgy szeret, mint az országútra tévedt nyúl, amely a fénycsóvák csapdájába esett.
    Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi azt, amit szeret.
    Van, aki úgy szeret, mint a pilóta a várost, amelyre bombáit ledobja.
    Van, aki úgy, mint a radar, amely a repülők útját vezeti a levegőben.
    Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja, hogy megszopja az éhező kisgyerek.
    Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságába nyelő amőba.
    Van, aki esztelenül, mint az éjszakai lepke a lángot.
    Van, aki bölcsen, mint a medve a téli álmot.
    Van, aki önmagát szereti másban, s van, aki önmagában azt a másikat, akivé maga is válik általa.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lucien Blaga: Hideg ajkak

    Álomba hullt a rét. A bokrok szempilláiról
    fénykönny gyűl tündökölve:
    jánosbogár.

    A felhősávos hegytetőn
    megnő a hold.
    Éjszakám feléd nyújtja őszies kezét,
    s zöld jánosbogarak fényéből gyűjtöget
    a szíved számára mosolyt.
    Jéggé fagyott szőlő a szád.

    Csak a hold finom karéja lehet
    olyan nagyon-nagyon hideg

    • ha csókolhatná valaki –
      mint ajakad.

    Közel vagy. Itt.

    Hallom az éjben pillád rebbenéseit.

    (Áprily Lajos fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Menjünk a hóba

    Milyen fehér az út. Menjünk a hóba,
    hagyd itt ma ezt a sápadt koronát,
    amit a villanylámpa-gloriola
    munkára hajló homlokodnak ád.

    Levetném én is most egy alkonyatra
    a fáradtságom: szürke rabruhám,
    s hagynám, simuljon drága égi vatta
    éber sebemre altató-puhán.

    Ilyenkor, egyszer… szálltunk még a hóba,
    tündér karácsony volt, emlékezel?
    (A csónakunk sosem siklott azóta
    boldogság kék partjához oly közel.)

    Hó volt a fákon, vagy tündér-kelengye?
    Szél járt felettünk, vagy varázs-fogat?
    S havasra vittek, vagy a végtelenbe
    a párás, zuzmarás mokány-lovak?

    Fenn házikó várt – mint a Grimm-mesében –
    és pattogó tűz és arany tea,
    s hórengetegben nagyra nyílt sötéten
    bennünk egy vérvörös ázálea…

    Azért – fehér az út – menjünk a hóba,
    fogadd el azt a fényes koronát,
    amit a pelyhek csillagzuhogója
    a múltba fordult homlokodnak ád.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Szent Lélek ünnepére

    Mikor a basa-rózsák voltak itt
    Fejedelmi virágok,
    Loptunk idegen kertekből is
    A templomért,
    Hogy a templomban virágosan
    Lássuk egymást,
    Leányok, fiúk, nyugtalanok,
    Mert csak a templomban,
    Ének, ima és beszéd mellett
    Láttuk igazán egymást.

    Hajh, Szent Lélek,
    Be ifjú lehettél akkor
    S az ákácok is ifjak lehettek:
    Micsoda Pünkösdök voltak akkor.

    Dehogy, a mai Pünkösdök
    A szépek és igaziak.
    Nem kell templom, minden templom
    S úgy kiván a pünkösdi király,
    Hogy tudja, mire vágyik,
    Hogy tudja, zavarosból
    Gyönyörűen kibontva,
    Ki az, akit meztelenítve
    Újféle virágokkal
    Tele- és teleszór.
    És sokkal szebb azóta
    Az élet, a vágy és a lemondás is,
    Mióta templom minden
    S nem a pöf basa-rózsák,
    Ákácok, rózsák, semmik
    Az igazi virágok,
    Fejedelmi virágok.

    Minden, minden és minden,
    Templom, templom és templom,
    Lyányok, lyányok és lyányok,
    Szeretlek és szeretlek és szeretlek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lesznai Anna: Ittfeledt holmi

    Aznap is így lesz: bezárul az ajtó
    – utánad nézni már ma sem merek –
    de aznap nem várlak haza ebéddel,
    jó puha ágyat néked nem vetek.

    Lelkem abroszán elfakul a rózsa,
    örömet sose tálalhat neked,
    nem leszel kisfiam, se kedvesem,
    nem leszek többé anyád, kedvesed.

    Üres a szoba, már nem mi szobánk,
    ittfeledt szegény tárgyak visszasírnak.
    Bánatos testem hova csukjam el?
    Rozoga lábú napok el nem bírnak.

    Mi lesz velünk – kitől kérdezhetem?
    Kívüled nincsen kitől kérdenem.
    Hol sírhassak, ha nem a térdeden,
    ki gyógyítson, ha te leszel sebem!

    Neszt hallottam… talánha hazatértél!
    Üldöző hangok kísértgetve járnak…

    …Egy pár sámfa, gyűrt keszkenő, egy plajbász
    egy törött senki-semmi hazavárnak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Káli László: Aznap…

    Aznap lehalkították susogásukat a lombok,
    madár sem dalolt a fák között, és a fűszálak
    mind rezzenéstelen álltak. És mi táncoltunk
    valami sosem hallott dallamra, és akár csak
    papírhajó a víz tükrén, ringott lágyan a csípőd,
    és éreztem, ahogyan szíved dobolta az ütemet.

    Aztán hosszan megcsókoltalak, és szemedben
    láttam a Napot, s Te halkan súgtad fülembe:
    Szeretlek. És bár rám rogyott az ég, mégis
    könnyű voltam, és repültem, boldogan, fenn
    a magasban, fel, a felhőtlen kékségben, mert
    boldog voltam. Boldog, mint talán senki sem
    a Világon ebben a pillanatban.

    Hiszen enyém
    a Mindenség! Minden, mi szép, és jó, a közel
    s a távol, hegy, bérc, csörgő patak, erdő, mező,
    föld s az ég…! Enyém? Nem. Bár engem ölel,
    engem szeret, az enyém mégsem lehet sohasem!

    Mint a legszebb virág a réten… Nem enyém,
    nem tied, senkié. Enyém csak a pillanat, mint
    az illata a virágnak. De ez örökké bennem él.

    Aznap lehalkították suttogásukat a lombok…
    És a kis padon, a vállamon pihentél, miként
    pihegő galamb. És úgy öleltél, mint aki soha
    nem enged el, s én úgy öleltelek, mint az ér
    fonja át a szívemet.

    A fűszálak táncoltak talán,
    vagy a Világ forgott sebesebben? Nem tudom.
    Csak azt tudom, hogy szerettem volna, ha akkor
    megáll forogni a Világ, s maradsz a vállamon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: Útrakészség

    Ha elmegyek, ha szólítanak,
    Utánam minden ittmarad.
    Össze leszek már én törve,
    Csóktalanul meggyötörve.
    S utánam minden ittmarad.

    Mennyi lány és mennyi ajándék!
    Mennyi bűn és mennyi szándék!
    De a bűnös, én nem vagyok,
    De a gyáva – én az vagyok.
    Mennyi bűn és mennyi szándék!

    Én soha, soha nem nyugodtam,
    Mindig, mindig csak futottam.
    De miért is? – nem is tudom;
    Szilaj Bánat az én hugom,
    Jaj, a hugommal futottam.

    A szerelemmel leszámolok,
    Az élettel elszámolok.
    Nincsen semmim s kire hagyjam,
    Nincs szeretőm, mit tagadjam.
    Az élettel is számolok.

    De csak az bánt most, ha szerettem,
    Hogy balog volt minden tettem.
    Néha bárgyú képpel álltam,
    Hogy szavakra nem találtam,
    Hogy balog volt minden tettem.

    Jaj, nem kisért az arany hangja,
    Se fényes cím nagy harangja.
    S ez a sorsunk – pici ember
    Nagyot merni soha nem mer,
    Csak törődik s nincs haragja.

    Szerettem én is a rózsákat,
    Még jobban a parti fákat.
    Lesz még virág, csókos rózsa,
    Sóhajt fa is le a tóra
    S nem szeretem már a fákat.

    Az én részem, a száz aranyom
    Nem az enyém, mind itt hagyom.
    Össze leszek már én törve,
    Csóktalanul meggyötörve.
    – Élet, Élet, Terád hagyom!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Berda József: Esti levél

    Arcomat soha nem látta,
    pedig este van, de én szeretem Őt,
    s Ő tudja ki vagyok én.

    Ó furcsa betűk: Ő lámpa előtt ült
    és maga elé beszélt akkor,
    míg kisírt és derült érzéssé
    szaladtak a szavak, s most itt van,
    lila bogarak futnak a szemem elé, –
    mily zsibbasztó áldás!
    futnak, majd megállnak, sok apró állatocskák
    s te árva férfi, szóba állsz velük,
    a lelkükkel beszélsz; mit akarnak tőled
    e kicsiny világban?

    De egyszerre csak eloltod a lámpát,
    mint szomorú kamaszok szokták
    s a tűzbe dobsz valami ártatlan
    papírost, – ó hiába szeretnéd lehúnyni most
    szemérmes szempilládat:
    a késő őszi éjben két elfáradt lélek
    hangosan lobogni kezd.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ladányi Mihály: Utánad kószálok

    Utánad kószálok amikor egy nőt követek egész este
    és a koszos lépcsőházakban is miattad ácsorgok csak
    arra várva, hogy Te nyitsz ajtót, Te sehol sem található.
    Ezek a versek is, amiket mostanában mondogatok,
    esetlenül és reménytelenül várnak Rád.
    Ó nem félek a nőktől, ismerem őket, és szájon csókolom aki megadatik,
    de aztán újra csak egész este követek valakit
    aki a sarkon visszapillant
    és újra látom nem Te vagy.

    Ma is a másik utcában ring a szoknyád
    és én meggyújtva villanyom
    sokáig nézem az alvó lányt
    aki feljött este
    hisz keres valakit akárcsak én amikor egy nőt követek
    mert ismerős, ahogy hajába túr a szél
    és feketén széjjelteríti vállain

    Az álmaim.

    Forrás: Lélektől lélekig