Fortélyos alakoskodás
kell, hogy a végén lángoló
meztelenséggel elfeküdjék
odaadó
eszközként karjaidban.
Mert mégse csak a test, a test…
A bőrön, véren, rostokon
átsüt egy másik, átsüt egy
fénylőbb izgalom.
Forrás: Lélektől lélekig
Boríts el édes álmaiddal,
Szép hölgy, arany Fantázia!
Rengetvén gyönge karjaiddal,
Mint Ámorát Idália.
Bükkjeimnek biztos éjjelében
Érzem balzsamlehelleted,
S a fülmiléknek énekében
Szól hozzám bájos zengzeted.
Kebledben andalogva bírom
Ismét lyánykám szerelmeit,
Kebledben andalogva sírom
Vesztésem néma könnyeit.
Váltó örömnek s fájdalomnak
Igy olvadván érzésiben,
A bánatok kevésbé nyomnak,
S a szűk öröm szentté leszen.
Tekintetem hat a jövőre,
S lehullnak a kék kárpitok,
Merengve néz a múlt időre,
S újabb lángokra lobbanok.
A szűk jelenlét szétröpíti
Kevés búját örömivel,
Ösvényimet virág teríti,
A balszerencsét szép lepel.
Így él a szilfné fellegében
Rengvén zefír hűs szárnyain,
Leszáll, s szent berkek éjjelében
Kedvesnek olvad karjain.
Így él a lepke rózsaszájjal
Csókolván Flóra kedvesét,
S szerelme ölében égi bájjal
Leéli boldog életét.
Sződemeter, 1811. augusztus 10.
Forrás: Lélektől lélekig
Ha meggondolom, hogy csak egy rövid
Percig teljes mind, ami nő s virágzik,
S e roppant színpad csak olyat mutat,
Amit titkos csillag-parancs irányít;
Ha látom, egy az ember s a növény,
Egyazon ég húzza föl s rontja le:
Friss nedvben ragyog, lankad, túl delén,
S kopik daliás emlékezete, –
A múlás eszméje mindig elő-
Ragyogtatja legdúsabb tavaszod,
Melyben küzd már a romlás s az idő,
Hogy mocskos éjbe fojtsa szép napod;
S küzdve az idővel, mely elragad,
Mert szeretlek, én feltámasztalak.
Forrás: Lélektől lélekig
De mért nem várja különb fegyvered
Az Időt, ezt a véres zsarnokot?
S romlásodtól mért nem óv üdvösebb
Eszköz, mint ezek a száraz dalok?
Boldog óráknak járod ormait;
És sok még parlag kert, sok szűzi vágy
Megteremné élő virágaid,
Hűbb képeid, mint amit ecset ád:
Így az élet rajzolná újra ezt
Az életet, melyet külszínre és
Belső becsben föltárni ez (a Perc
Ónja s az én inas-tollam) kevés.
Ha átadod, megtartod életed;
Élned kell: élj, rajz, saját remeked.
(Szabó Lőrinc fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
Ez már egy másik ősz… a fáradt.
Szél kerget tört virágot, ágat.
Hová lett az arany lomb,
lángoló szép levelek
tarka varázsa?
Elmúltak… mint az idő
lásd, együtt süllyestek a sárba.
Dér fedi már a mezőt,
mint szívem a bánat…
Fázós köd fekszik a tájon…
Vágyom utánad…
Forrás: Lélektől lélekig
Már hideg párát ont az őszi rét,
ó add nekem a kezed melegét!
Ha ránk borul a téli alkonyat,
tán elfelejtünk tavaszt, víg nyarat…
s ha csengős szánon új csapat halad,
aludd mellettem téli álmodat…
Forrás: Lélektől lélekig
Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?
Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
A világ minden fényét s melegét
Szórva adnám.
Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat.
Ibolyákkal a téli Riviérát.
Vagy legalább egy-egy dús, összebújt,
Boldog órát.
De most oly nehéz. Most egy sugarat
Se tudok hazudni, se lopni.
Vergődő és fénytelen harcokon
El kell kopni.
Az Antikrisztus napjai ezek,
Csillog a világ szörnyű arany-szennye.
Röhögő senkik, balkörmű gazok
Szállnak mennybe.
S én lent vergődöm, és nem tudja más,
Hogy csöndem éjén milyen jajok égnek.
De légy türelmes. Jön még ideje
Szebb zenéknek.
Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet,
Váró révem, virágos menedékem.
Most álarc van rajtam, zord és hideg,
De letépem,
Vagy szelíden, míg elfutja a könny,
Öledbe hajló arcomról lemállik,
S te ringatsz, ringatsz jó térdeiden
Mindhalálig.
Forrás: Szeretem a verseket
Jó éjszakát! Félbeszakadt dal, tréfa, játék,
téged az álom-angyal kék szárnya öleljen,
jó éjszakát! Több könny ne csillogjon szemeidben,
jó éjszakát! Szívedből csönd hajléka váljék.
Jó éjszakát! Minden szavam ízleld soká még,
mint bűvölő távoli hang, búgjon szünetlen,
s ha gondolataidra álom fátyla röppen,
szemednek képmásom legyen tünde ajándék.
Jó éjszakát! Egy pillantást vess lovagodra,
nyújtsd arcodat… Jó éjszakát!… Hívnád
cseléded?
Melledre én … Jó éjszakát…! A blúz befogja.
Jó éjszakát! Suhansz, ajtódat már elérted.
Jó éjszakát! Itt a kilincs – bár még forogna!
Súgnám: Jó éjszakát!… Nem hagynálak
aludni téged.
Forrás: Lélektől lélekig
Keblemre bújtál és felmelegedtem,
mint zsálya hantjaival a lapály,
ha füvön lépő, terelgető estében
puhán pihen s fehéren rajt a nyáj.
Oly könnyű voltál, fűszálat se hajtó,
mint alvó báránykák halk szendere,
s oly leheletnyi, mint térdhajtva alvó
nagy nyájak párázó lélegzete.
Tartottalak, mint lebegő kis pázsit,
s a szívem oly óva, halkan dobogott,
őrizve széledező szunnyadásid,
mint nyáj körül ha járnak pásztorok.
Forrás: Lélektől lélekig
Szeretnék felhők közt szállni veled,
Érintve téged, s a fodrozó eget.
Éjszakánként figyelnék veled a Holdra,
Ahogy csillagokat terel az égboltra.
Szeretném táplálni szerelmedet,
Ahogy a föld élteti a tengereket.
Karodban szeretnék megsemmisülni,
A vad gyötrelemmel egyesülni.
Forrás: Lélektől lélekig
