https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Komáromi János: én leszek…

    én leszek a vágy a szemedben
    ha kell magammal is megverekszem

    én leszek a sóhaj a szádban
    amikor erőd elhagy a kéjes lázban

    én leszek elűzött szemérmed
    a tegnapom ölöm meg érted

    én leszek elveszett csókod a magányban
    ha majd ajkad reszket a rád zuhanó homályban

    én leszek vadul lüktető szíved
    ha már senki sem, én ott leszek veled

    én leszek sivatagban a gyöngyöző harmat
    amikor Neked már senkik semmit nem adnak

    én leszek kínod egy álmatlan éjjelen
    ha hiányzó örömök csordulnak ki szemeden

    én leszek könnyed egy összegyűrt ágyban
    amikor elmerülsz az egyedül-maradt vágyban

    én leszek a szivárvány-híd a semmi felett
    amikor majd lemondón nyújtod a kezedet

    én leszek rémítő álmaid gyilkosa
    a hazug hit, hogy nem hagysz el soha

    én leszek fel nem tett kérdés helyett a felelet
    ha hangtalan, csak magadnak súgsz neveket

    én leszek halott virágok mosolya
    a szerető, az édes és a mostoha

    én leszek nevetésed a csendben
    váratlan lázadás a rendben

    én leszek bőröm íze a szádban
    tegnapi emlék a holnapi lázban

    én leszek a viasz, amikor cseppen
    pillangó szárnya amikor lebben

    én leszek a sikoly a beteljesült vágyban
    a fájdalom az értelmetlen lázban

    én leszek a nyugalom a gondolatban
    az örök körforgásban a mozdulatlan

    én leszek majd a Te helyedben
    és Te élsz majd én helyettem

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gergely Ágnes: Öreg szerelmespár

    Húsz éve járnak együtt,
    húsz álmos, ólmos éve.
    Szél szét nem fújja őket,
    kötöttek, mint a kéve.

    Nincs pénzük, nincs lakásuk,
    övék a pesti aszfalt.
    Ismernek minden árkot
    és kávéházi asztalt.

    Ritkán beszélnek; testük
    a rebbenést is érti.
    A nő borzong (Hideg van)
    (Igen) köhint a férfi.

    Vasárnap tiszta ingben
    két dupla mellett ülnek.
    (A széthúzódó szájnak
    mindegy: hétköznap, ünnep.)

    Ha beteg lesz az egyik,
    citromot visz a másik.
    Az ágybanfekvő izzad,
    a látogató ásít.

    Ó, rég nem váltanak már
    pillantást, csókot, könyvet.
    A szenvedély kiszikkadt,
    mint ráncokból a könnyek.

    Húsz éve járnak együtt,
    húsz álmos, ólmos éve.
    Szél szét nem fújja őket,
    kötöttek, mint a kéve.

    Ballagnak egymás mellett
    – egymásról mit se tudva –
    csöndes eső szemerkél
    elvásott tomporukra.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Káli László: Táncolni Veled

    Hallgasd e halk zenét, mely a szívemből száll most feléd,
    hallgasd a szerelem legszebb dalát! Neked szól a szerenád.
    Mondd! Emlékszel még, amikor szívrepesve mentem eléd?
    Csak öleltünk, szerettünk, táncoltunk, nevettünk egy éjen át.

    Most újra szól a dal, mint régen, a Hold is ragyog az égen,
    ugyan úgy, mint akkor éjjel. S én várom, hogy visszatérj
    hozzám megint. Nem kell semmi más, nem kell, csak ennyi:
    táncolni, míg véget ér az élet, s vele véget ér a szerelem!

    De addig táncolni utcákon és tereken, homályos szobában
    együtt menni tegnapból a holnapokba, s szeretni szerelmesen.
    Gyönyörű dallamra, elmerülni egy vén cselló halk hangjában.

    Első és egyetlen éjszakánk örök varázsát átélni, és megélni
    megannyi nappal, és számtalan éjszakán. Napkeltét várni
    Holdtalan éjeken, s repülni alkonyszárnyú csókos hajnalon.

    Érezni pihegésed a vállamon. A csodákban térdig járni Veled,
    hogy tánclépésben haladjon felettünk a csodálkozó végtelen.

    Hallgasd e halk zenét! Szívem ütemét, mely szíveden dobol,
    a sóhajt, mely hárfaként rezdül, s a boldogságunkról dalol…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Genesis

    Amikor
    a fáról még alig lejött ősünk
    a nőstényére pillantva
    nem csupán párzási dühöt érzett,
    hanem valamiféle halk szomorúságot is,

    amikor
    szeretni kezdte
    a sejtelmes alkonyórákat,

    amikor már
    nem taposta le
    futás közben a vadvirágokat,
    hanem gyengéden kikerülte őket –

    akkor született meg a szerelem,
    s vele az ember.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Régi nóta

    Valamikor régesrégen,
    Mesebeli erdőszélen,
    Hogy hirtelen zápor szakadt:
    Megbújtunk egy ernyő alatt.

    Napsugárra nem is vártunk,
    Napfény volt a mosolygásunk.
    Egymás arcát derítettük,
    Hogy borult: számba se vettük.

    Mint fiatal fák a szélben,
    Egymáshoz hajoltunk szépen,
    Szűzi szívvel, tiszta szemmel,
    Céltalan, szép szerelemmel.

    S vert az eső, vert az áldás,
    Tavasz volt. Tündérvirágzás.
    Az alkalom csak elszaladt.
    A pillanat csak elszakadt.

    Mivé lett a régi erdő?
    Hová lett a vén esernyő?
    Az ég egyre csak feketült,
    A záporba jég is vegyült.

    Már ernyőt sem feszítettünk,
    Jégnek puszta fejjel mentünk.
    S külön bánat, külön zápor
    Vert és sodort el egymástól.

    Aztán, búsabb, mélyebb szívvel,
    Ajakunkon vihar-ízzel
    Megint csak egymásra leltünk
    És kérdeztünk és feleltünk.

    Véghetetlen béke-vággyal
    Egymás lelkét fontuk átal.
    A csalánból, ami éget
    Szőttük a nagy csendességet.

    Álltunk, mint valaha régen
    Mesebeli erdőszélen.
    Álltunk enyhe borulatban,
    Ünnepesti alkonyatban.

    Álltunk őszbe hajló nyárban,
    Ritka másodvirágzásban.
    S feszült fölénk árnyat ejtő,
    Vak vihartól mosolyt rejtő
    Tündér-gomba: régi ernyő.

    Forrás: Reményik Sándor versei

  • Gergely Ágnes: Szeretek várni rád

    Eső kering az utcán, s idebent
    a lámpa körül gyűrűzik a csend,
    ahogy ülök és várlak.
    Nincs más világ: magamba búvom el.
    Ilyenkor nem hiszem, hogy látni kell,
    ilyenkor óriás vagyok,
    aki elég magának,
    lebegek fönn, a csont-palack felett
    és az sem érdekel,
    hogy kerek szemmel figyelnek a tárgyak.

    Ülök és várlak.
    Mióta várok így?

    Emlékszem, meggyűltek az évek,
    feltornyosult a megvárattatás,
    közben mosoly fürösztgetett, közelség,
    jószó, szívesség és kézfogás,
    lassanként gyanús lettem önmagamnak
    s előrebukván a jövő felé
    (hogy ki jön még és ki az, aki nem jön)
    belémfagyott a maradék lehellet
    és meggyűlöltem, akit várni kellett –

    és most eszméletem hideg falára
    kikönyökölve nézek innét,
    s mint az igazi boldogok,
    a tétovázó ifjúságra
    s a lépteidre gondolok.

    Te vagy bennem a bizonyosság,
    az önvédelem és a gőg,
    a különbség, az azonosság,
    a fejtartás mások előtt.
    Ha jössz, a padló is megéled,
    körvonalat kap a világ,
    a tárgyak előrefeszülnek,
    türelmük szétveti az ajtót,
    lebiccenő fejem fölött
    a lámpa lélegző virág,
    jaj, nézd, hogy szeretek,
    szeretek várni rád,

    nézd, én, az egykori csavargó,
    hogy ülök itt, nyugalmi lázban,
    e mozdulatlan mozdulásban,
    ülök és várlak, várlak –
    állj meg! egy perccel előbb, mint belépsz,
    még felmutatlak a világnak.

    Forrás: kötetben megjelent vers (Gergely Ágnes művei)

  • Gámentzy Eduárd: Ajándék

    Mosoly-álarc
    Pihenj kicsit!
    Fiókodat kulcsra zárom!

    Kigöngyölöm,
    Kiterítem,
    Lepedőbe csavart álmom.

    Gyere, ..nézd meg!
    Milyen szép volt
    Valamikor, ..most is, ..nagyon!

    Megcsókolom,
    – Hátha ébred!
    Azután majd neked adom!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gámentzy Eduárd: Vers Neked

    Ha szólnál, hogyha mondanád!
    Én rád hajolnék mint a nád
    A tó vízére csendesen.
    Hagynám, hogy ringatózz velem.

    Ha nem beszélsz, mert nem lehet,
    Csak küldjél bármilyen jelet!
    Elég egy apró mozdulat,
    S én találok hozzád utat!

    – Mert megszerezlek bárhogyan!
    A porba rajzolom magam,
    Amerre jársz, amerre lépsz.
    – Ha nem akarsz is hozzám érsz!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Komáromi János: Most ölelj!

    Most ölelj!
    Most itt vagyok!
    Most csókolj!
    Nem lesznek holnapok.
    Most szoríts!
    Most itt vagyok!
    Most kiálts!
    Nem voltak tegnapok.

    Ez az a pillanat,
    amire vártál.
    Azt adom neked,
    amit titkon kívántál.

    Rabod leszek és
    urad is egyben.
    Csak engem szolgálsz
    és győzöl felettem.

    Egyetlen perccé válik
    az egész élet.
    Nem hallasz több hangot,
    nem látsz több képet.

    Örök kéjt hoz
    ez az egyetlen pillanat.
    Csak a lángoló test
    és semmi gondolat.

    Most ölelj!
    Mert ha nem leszek,
    hiába fúrod majd fejed
    könnyekkel áztatott párnáid közé.

    Most csókolj!
    Mert ha elmegyek,
    hiába rejted majd remegő szád
    kéjes sikolyok vagy csillogó szemeid mögé.

    Most szoríts!
    Mert ha elengedsz,
    hiába vágyod majd újra
    az örökre elillant pillanat varázsát.

    Most kiálts!
    Mert ha elveszek,
    hiába keresel majd sírva,
    többé sehol sem találsz rám.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Képes Géza: Elég

    minden parázs
    hideg hamu
    minden szó
    néma tátogás

    nem kellenek szavak

    elég
    egy
    összevillanás

    még az se kell

    elég
    ha
    vagy

    Forrás: Lélektől lélekig