Te érdekelsz csak: járásod, kisujjad
nézésed kék halai bennem úsznak
megérezlek, ha még a sarkon túl vagy.
Te vagy a tükör, hol magamra látok
az ablak: abból nézem a világot,
s a labirintus: mindig benned járok.
Forrás: Magyarul Bábelben
Te érdekelsz csak: járásod, kisujjad
nézésed kék halai bennem úsznak
megérezlek, ha még a sarkon túl vagy.
Te vagy a tükör, hol magamra látok
az ablak: abból nézem a világot,
s a labirintus: mindig benned járok.
Forrás: Magyarul Bábelben
Kovács Fannynak
A sokadik. Elfeküdtünk az ágyon
mezítlenül. Átfogtam két karommal
és azt reméltem: nagyon kellemes lesz
egy csipetnyi, szokványos unalommal.
De több volt. Bal melle fölé hajoltam.
Mihez hasonlít, tűnődtem. Talán
korál díszítés, erdei eperszem,
vagy még bimbós, parányi tulipán?
Csupán egy pillanat, s egy új világba
léptem. Elájultam, vagy ébredek?
Köröttünk csend. Kék, őrült vadvirágok
kezdtek forogni homlokom megett.
Nem parfümöd, de bőröd aromája
söpör el mindent. Nem marad velem
se baj, se gond, se félelem, se bánat
se múlt, sem emlék, csak e szerelem.
Egymásba csomagolva csak mi ketten
élünk e Földön. Ősszenő a vállunk,
utat tévesztünk a másik hajában
és egymás köldökénél meditálunk.
Elmehetsz tőlem és itt maradsz nálam
egy szál hajaddal fogaim között.
Árnyékodat használom takarónak.
Egy szót se szólj; minden titkunk közös.
Sokan vannak, kik erről mit se tudnak,
vagy nem akarják hallani, pedig
egyedül ezt nevezem szerelemnek
a lepedőnktől fel az egekig.
2001
Forrás: Magyarul Bábelben
Mióta hallgatlak,: fülem fövény lett
beszívja minden szavadat; szemem
kettős teleszkóp, álmomban is téged
tart fókuszban; indának tekerem
köréd karom; bevéslek az érzékek
fakó tükrébe; nem is kérdezem,
hogy mit akarsz, mert tudom, mi kell néked;
ha jókedved van, hőmérsékletem
fölmegy kissé; minden gondod és gondom
együtt párolgott el; lényedből folyton
iszom s nem kapok soha eleget;
kifaraglak, megírlak és lefestlek,
hogy képtárad vagy börtönöd legyek;
száz járatot vájtam beléd; a tested
külön van még; fejünk már egyveleg.
Jelenléted s hiányod egyremegy.
Forrás: Magyarul Bábelben
I.
Mikor Faludy György elment Bécs őszi városába
egy kofferrel, mely a hazája volt
s az esti, szürke panziószobában
Natasja balvállára ráhajolt
s a rolettán a Rathaus tornyának sárga óralapja
úgy fénylett át, mint egy olajpecsét –
akkor hajnal felé így szólt Natasja:
„Te sem vagy már szűz. Ennyi az egész.”
S akkor F. Gy.-nek ritka lett a pénze
s gallérja ünnepnap sem volt fehér,
de a diáklány, ha kérdezték érte,
csak vállat vont s vele maradt. Ezért.
Kimosta ingét, ruháját kefélte
és szava lett számára a parancs;
az ágyban olykor Csehovról beszéltek.
Melle kisebb volt, mint egy félnarancs.
S mikor már végigjárták kettesében
Bécs városának őszi parkjait,
egy szürke taxi lement velük egy téli éjjel
az úton, mely a Westbahnhofhoz vitt.
S F. Gy. nem sírt, amikor a vonatból
fehér bundában kihajolt felette.
Az utcasarkon gesztenyét vett magának
és aztán mindjárt, mindjárt elfeledte.
II.
A másodikat Mettának hívták. Porcelán arca
nem árulta el soha, mire vágyik
s haja oly szőke volt, hogy meggyújthatták volna rajta
a firenzei dóm összes gyertyáit.
Az első este kávéházban ültek, egymástól diszkréten távol
az asztal két oldalán. Szemben fényreklám szaladt
s így társalogtak Einsteinről és Zoláról
a Kurfürstendamm lámpái alatt.
És Metta ásított: „Ez a szerelem is éppen
úgy kezdődik, mint minden szerelem;
most két hétig Einsteinről beszélsz nékem
és két hét múlva lefekszel velem.”
Majd hozzátette: „De mi volna, ha most mindjárt lefeküdnénk?”
F. Gy. a pincért hívta, hogy fizet
s hazamentek. S Metta oly könnyedén s kecsesen
tette le az ágyra és nyújtotta át testét,
mint ahogy az előbbi pincér hozott három pohár vizet
ezüsttálcán.
És aztán egy fél évig
cigarettáit ő gyújtotta meg
és minden este puncsot főzött néki
s szép német teste néki volt meleg.
A Zoo alatt, a villanyóra mellett
találkoztak, fél nyolckor. Minden este.
De egy nap F. Gy. nem ment oda többet
és aztán mindjárt, mindjárt elfeledte.
III.
A harmadik, valljuk be, kurva volt. Egy pesti bárból
együtt mentek ki és tudták, hova.
Fricinek hívták és vörös hajához
jól állt a szürke garniszálloda.
Tizenhét éves volt, szép, mint a Madonna,
de gint ivott veszettül s köpködött.
És másnap dél felé, mikor a mellét mosta,
hátrasandított és megesküdött,
hogy mától fogva többé nem lesz céda
és F. Gy.-vel marad csak ezután.
A vén falakról hullott a tapéta
s azontúl ketten laktak egy szobán.
Történt olykor, hogy, mert nem volt rúzsra pénze,
vagy, csak szokásból, az utcára ment.
F. Gy. meg várt rá és felforrt a vére,
ha másnap reggel végre megjelent.
Belerúgott, megverte és kidobta
s az utcán állt a jég, a sár, a köd.
Ha az éhség s a rendőr megkínozta:
alázatosan mindig visszajött.
S F. Gy.-t egyszer elfogta régi csavargó láza:
gyűrött múltját, a passzust zsebretette,
cigarettáit rádobta az ágyra
és aztán mindjárt, mindjárt elfeledte.
IV.
S F. Gy. megjárta így a félvilágot
és látta, hogy minden játékban nyert,
s úgy hírlik, hogy gőgös lett és felvágott,
mikor egy nap megjött az Éva Scherff.
Ott jött a Mirabell-park egyik fasorában
és rászegezte kihívó szemét,
mely olyan kék volt, mintha a sarkában
egy ibolyát préseltek volna szét.
S mikor a Dómtéren leült mellette,
olyan sápadtan mint az aszfodélosz,
akkor F. Gy. még azt is elfeledte,
hogy márványból van-e a milói Vénusz.
Az Éva Scherff nem szívott, csak méregdrága
angol cigarettákat és meg se hallotta,
hogy F. Gy verseket liheg,
fütyült Einsteinre, Mannra és Zolára,
pimasz volt és szeszélyes és hideg,
hét találkából csak egyen jelent meg
néhány gyors percre; mindig sietett
és gúnyolódott, ha F. Gy. szerelmet
vallott neki; lenézte és kínozta,
megsértette és gyűlölte s kidobta
s ajkát, melyen fénylett a skarlát festék
s feszes selymekbe csavart drága testét,
melyet minden jöttmentnek szabad volt szeretni,
neki, csak neki nem adta oda.
De ezt az egyet nem tudta elfeledni
soha, soha, soha.
(Miskolc, 1933)
Forrás: Magyarul Bábelben
Elmerengek gondolkodva gyakran,
S nem tudom, hogy mi gondolatom van,
Átröpülök hosszában hazámon,
Át a földön, az egész világon.
Dalaim, mik ilyenkor teremnek,
Holdsugári ábrándos lelkemnek.
Ahelyett, hogy ábrándoknak élek,
Tán jobb volna élnem a jövőnek,
S gondoskodnom… eh, mért gondoskodnám?
Jó az Isten, majd gondot visel rám.
Dalaim, mik ilyenkor teremnek,
Pillangói könnyelmű lelkemnek.
Ha szép lyánnyal van találkozásom,
Gondomat még mélyebb sírba ásom,
S mélyen nézek a szép lyány szemébe,
Mint a csillag csendes tó vizébe.
Dalaim, mik ilyenkor teremnek,
Vadrózsái szerelmes lelkemnek.
Szeret a lyány? iszom örömömben,
Nem szeret? kell inni keservemben.
S hol pohár és a pohárban bor van,
Tarka jókedv születik meg ottan.
Dalaim, mik ilyenkor teremnek,
Szivárványi mámoros lelkemnek.
Oh, de míg a pohár van kezemben,
Nemzeteknek keze van bilincsben,
S amilyen víg a pohár csengése,
Olyan bús a rabbilincs csörgése.
Dalaim, mik ilyenkor teremnek,
Fellegei bánatos lelkemnek.
De mit tűr a szolgaságnak népe?
Mért nem kél föl, hogy láncát letépje?
Arra vár, hogy Isten kegyelméből
Azt a rozsda rágja le kezéről?
Dalaim, mik ilyenkor teremnek,
Villámlási haragos lelkemnek!
Pest, 1846. április 24–30.
Forrás: www.eternus.hu / Petőfi Sándor: Dalaim
Csak bor, csak lyány szerelme
Szívem fő gerjedelme,
Mit nékem a világ?
Ha más trónusra hág,
S hírnek fut ellenébe,
Pálcájától kezébe
Félvén a sokaság:
Fennáll királyi székem,
Országot a sors nékem,
És pálcát szintúgy ád.
A szék a lyány ölében,
Ország borom kelyhében,
S a pálca mirtuszág.
Káva, 1814. augusztus
Forrás: www.eternus.hu / Kölcsey Ferenc: Bor-király
Bort tölts, babám, beteg vagyok, jaj nekem!
Meg nem fér többé bőriben a szívem,
Elaltatja talán a bor bajomat,
Rég nem ittam, hadd igyam le magamat.
De ne tölts, mert a részegség majd megöl,
Úgyis részeg vagyok kökény-szemedtől,
Részeg vagyok piros arcod lángjától,
Részeg vagyok, mit sem tudok magamról.
Forrás: www.eternus.hu / Samarjay Károly: Bort tölts, babám
A bor és az édes szerelem
Két nagy földi jó,
De csak úgy, ha a szerelem új,
A bor pedig ó.
Forrás: www.eternus.hu / Jeszenszky Danó: Bor és szerelem
Hej, galambom, korcsmárosné gyöngyvirág,
Kóstoltassa meg csak vélem a borát,
Most kerestem föl először én magát,
Szoktatóban a javából adjon hát!
Szél fúj ott künn, eső esik javában,
Jó helyem van nékem itt a korcsmában,
Amíg megszűn a szél és a fergeteg,
Akkorára borom elfogy s nyergelek.
Pusztán lakom, rég nem voltam városban,
Hej, még sokkal régebben a templomban,
Mi a patvar, úgy hevülök borától,
Talán bizony üdvözülnek csókjától.
Édes lelkem, úgy szomjazom csókjára,
Adjon nekem csak egyet is próbára;
Higgye meg, hogy jóltevőleg hat reám,
Lássa csak, mint esenkedik érte szám!
Földerült már, megszűnt a szél s fergeteg,
Kincsem, lelkem, korcsmárosné, elmegyek,
Nincsen pénzem, kifizetni a borom,
Itt egy pár csók, ezt zálogba itt hagyom.
Forrás: www.eternus.hu