https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Fodor András: Tested kenyerén

    Hogy tested fehér kenyerét
    megosztottad velem
    ne legyen adományod
    ne legyen érdemem.

    Legyen eleve rendelés
    a sors bocsánata
    amért a pusztulás elől
    kitérnünk nincs hova.

    Mert nem ott volt a kezdet,
    hogy megtaláltalak
    te nyitottad ki értem
    magányosságodat

    és nem lopás, nem önzés
    ha magam rád fonom
    bőrömön átparázslik
    minden tulajdonom.

    Míg ujjad fűzfarácsa
    tarkóm kosárként óvja meg
    a hanyatló erő is
    hozzád visz közelebb.

    Bár fölsebez a hajnal
    megalvadt csönd az éj
    míg testünk kettős vérköre
    forog, szoríts, ne félj.

    Mit ér a léten-túli hit
    a vak remény mit ád?
    Utaztunk egymás áramán, – nekünk
    már nem kell más világ.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Veled

    szememet
    eltakarom. Veled

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jevgenyij Jevtusenko: Bűvölő

    Tavaszi éjszakán gondolj reám
    és nyári éjszakán gondolj reám.
    És őszi éjszakán gondolj reám
    és téli éjszakán gondolj reám.

    Ha lennék tőled oly távol talán,
    mintha más ország volna a hazám,
    ágyad hűs lepedőjén, vánkosán,
    hanyattfeküdve, mintha óceán
    habja himbálna, lágyan és puhán,
    add át magad ott is nekem csupán.

    Nappal ne is gondolj rám, úgy becsülj.
    Nappal minden fonákjára kerül;
    imádjanak, lengjen tömjén körül,
    gondolj nappal – búdul vagy élvedül –
    elméd mire gondolni kényszerül;
    de éjszaka rám gondolj egyedül.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ábrányi Emil: Veled örökké…

    Veled örökké! Ó mi szép,
    Mily édes lesz az élet!
    E nagy világban, kedvesem,
    Együtt bolyongni véled!

    A vándort csillag vezeti,
    Mosolygó szemed engem.
    Felhő takarhat csillagot,
    De a te szemedet nem!

    E tiszta ég el nem borúl,
    Meg nem törik sugára,
    Csak néha ejt szent harmatot
    A mások bánatára.

    Pacsirta-hangod dallama
    Ébreszt föl kora reggel, –
    És éjjel, mint a csalogány,
    Elringatsz énekeddel.

    Megyünk ki a mezőre és
    Apró virágit szedjük…
    S mindazt, mi gőg és hiuság,
    Szivünkből kinevetjük.

    De hogyha jő egy védtelen,
    Az vendég lesz minálunk.
    Enyhítni szomját, üdítő
    Forrás-vizet kinálunk.

    Járunk-kelünk a földön át
    Mint két eltévedt gyermek,
    Míg értünk küldött angyalok
    Végtére majd föllelnek.

    Akkor, szerelmem, elmegyünk
    A kedves angyalokkal,
    Egy földön kezdett, végtelen,
    Örökbe játszó csókkal!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Pablo Neruda: Az én szívemnek…

    Az én szívemnek elég a te lelked,
    s neked az én szárnyam elég szabadság.
    Az én ajkamról lengve égre kelnek,
    mik benned az álmok álmát aludták.

    Tebenned él a mindennapos ábránd.
    Mint harmat a szirmokra, úgy borulsz rám.
    Távolléted a láthatárt ledönti,
    te örök menekülő, mint a hullám.

    Mondtam neked, hogy úgy dalolsz a szélben,
    akár a déli fenyvek vagy az árboc.
    Mint ők, magas és néma vagy. S gyakorta
    bánat ül rajtad, mint egy utazáson.

    Úgy vársz rám, mint egy régi ösvény,
    melyben sóvár visszhangok népe szunnyad.
    S arra riadok, hogy rebbennek olykor
    a madarak, mik lelkedben aludtak.

    Fordította: Somlyó György

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tamkó Sirató Károly: Evianne

    Betűkből építelek föl
    vonalakból
    színből
    izzó szavakból
    rebbenő könnyűségből
    áttetsző-meleg-lüktető
    világdarabnak
    szép reggelnek
    mosolyos délutánnak
    életem el nem szakadó részének.

    Fájdalmasan és izgatottan
    mint egy Rodin-szobor
    bomlasz ki a ködből
    egy világváros mélységeiből
    zilált véletleneken át.

    Az el nem szállt nyilak tömörségével zuhogok
    feléd.

    A boldogság fehér selyméből
    adhat-e rád köntöst
    karjaim feszülő íve.

    A hideg magány zuzmaráz
    és a sötétülő idő
    mint egy híg hüllő gázol át rajtam.

    Életünkből
    boltozhatunk-e palotát
    amelyben
    szűrt fényű szemeid gyönyörű csendje világít?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wass Albert: Egy szellő

    Egy szellő jött, nyugatra induló.
    Üzentem vele Néked.
    Talán elér, talán átadja,
    talán megérted.

    Olyant küldtem vele,
    mit nem bír el levél.
    Amit elejt a drót is,
    amire odaér,
    és semmi hullámhosszon
    nem lelni állomását:
    a szívem dobbanását!

    Egy szellővel
    ma este-tájt
    küldtem valamit Néked.
    Talán elér,
    talán átadja,
    talán megérted.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Hozzád mindenkiért

    A bőröm vágyó kézhez érni,
    a számra szomjas szájhoz érni,
    a szómra szomjas fülbe szólni,
    a vágyam vágyó ölbe hullni – –

    Három milliárd idegent
    gondommá te varázsolsz.

    Ha veled a poklokra szállok,
    akkor tudom, mi másnak a pokol.
    Ha veled az egekbe szállok,
    akkor tudom, mi másnak az ég.

    A testeden szétránduló iszony,
    a testedben szétáradó öröm
    a katekizmusom.

    Tőled tudom:
    „Azért vagyunk e földön, hogy aki
    szintén e földön van, segítsük élni.”

    Lám, ha éjszakánkint
    álmod útvesztőiben
    el-nem-érhetőn bolyongsz,
    fázom, hiába rántom állig paplanom.

    Fényeim, árnyaim,
    tükrözd hűségesen,
    visszhangozd lényemet!
    Ne engedd soha a magányt szívemhez!
    A dögvészek dögvésze ő.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Heltai Jenő: A másik

    És szólt a nő:
    „A hajam ében,
    És lágyabb, mint a lágy selyem,
    És itt a szívem közepében
    Ujjong a boldog szerelem.
    Tied a testem, tied a lelkem,
    Te vagy az első, akit öleltem,
    Boldog vagyok, mert a tied vagyok…”
    S a férfi szólt:
    „A másik elhagyott.”

    És szólt a nő:
    „Piros az ajkam,
    És harmatosabb, mint a rózsa kelyhe,
    És végigfut az üdvök üdve rajtam,
    Mikor így tartasz forrón átölelve.
    Szemem sötétebb, mint az égbolt,
    Mikor a fergeteg zavarja…
    Ó, mondd, a másik szintén szép volt?
    Fehér a válla? Gömbölyű a karja?
    Tudott-e súgni-búgni szintén,
    Tudott-e édes csókot adni,
    Meghalni karjaidba, mint én,
    És új gyönyörre föltámadni?
    És lángolt, mint a nap? Szelíd volt, mint a hold?”
    S a férfi szólt:
    „A másik csúnya volt.”

    És szólt a nő:
    „És mégis nappal, éjjel
    Sóhajtva gondolsz vissza rája,
    Amellyel az enyém nem ér fel,
    Mi volt a titka, a varázsa, bája?
    Miben oly nagy, dicső, elérhetetlen?”
    S a férfi szólt:
    „A másikat szerettem!”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Guillaume Apollinaire – ANNIE

    Texasi partvidéken
    Mobile s Galveston közt található
    egy nagy kert csupa rózsa benne
    közepén villa látható
    mintha maga is rózsa lenne

    Egy nőt a rózsakertben egyedül
    sétálni gyakran láthatok
    s hogyha a hársfákkal szegett úton áthaladok
    egymásra nézünk

    Mivelhogy mennonita ez a nő
    gömb nem díszíti rózsafáit se gomb ruháit
    kabátomról is kettő hiányzik
    kishíján egy hitet vallunk hát én meg ő

    (Kálnoky László fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig