https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Ágai Ágnes: Természet-rajz

    Mint mindig. Ha olykor. Ha sohasem.
    Zöldszemű mezők méznek rám,
    és örömkönnyeket hullatnak.
    Virágzó könnyesőben állunk.
    Hírzárlat van a túlvilágról.
    Itt repdeső lepkeszárnyakon
    kinyíló, becsukódó szótöredékeik.
    Vallomások zümmögnek a szirmokon.
    Amit akkor soha senki.
    Most tűnékenységében örökkévaló.
    Jól fésült légmozgásokban,
    halk, puha ujjakon osonunk lefelé,
    és feltörünk a fénynyalábokon.
    A sugarak szikéje léket vág a homályom.
    Vérzik az este, de világos a porzó, a bibe,
    a szép és leállíthatatlan megtermékenyülés.
    A száraikon felfut a lehellet,
    borzong a vízcsepp a levelek hasa alján.
    Most mondd, amit már nem mondhatsz el!
    Fent levendulaerdő fájó kéksége hullámzik,
    idebenn, a mellkas arborétumában
    kihajtja sötét virágait a szerelem.
    Mint mindig. Ha olykor. Ha sohasem.

    Forrás: —

  • Ágai Ágnes : Jegyzetek Erosz partjairól

    Vetkőzz le, mondta, mindent egészen, ez természetes,
    ő is vetkőzött, dobta le a ruháit csakúgy, persze
    mindent egészen, ahogy ez természetes, és egy pillanatig
    furcsa volt csupaszom, olyan védtelen, olyan más,
    kellett egy kis idő, hogy azonosítani lehessen,
    csak amikor egymásra gördültek, és a csupaszság eltűnt,
    mert a testet felöltöztette a másik test,
    amikor az ujjaik elindultak a hajlatok szánkódombjain
    olyan természetesen, ahogy a virág ki- meg szétnyílik,
    amikor csókíze lett a testnek, és a testrészek
    külön kis köztársasága befogadta az átutazót,
    akkor lett valóban természetes, hogy magába honosítja
    a beléköltözöttet, hogy megbillennek az arányok,
    rázkódik a lég, és az idő széthullik darabokra,
    hogy nincs más, csak két szép emberi test
    párzó ritmusa, tánca, már nem is kettő,
    hanem egy törzs két kiágazása,
    fel s lehimbáló végtelensége.

    Ez hát az, gondolta, és örült, büszke volt magára,
    hogy pontosan úgy, ahogy kellett, ahogy természetes,
    és már nem csak ővele, aki nem is volt külön lény,
    hanem az egész emberiséggel egyesült.

    Forrás: —

  • Juhász Gyula: Utánzások – Erdős Renée: Sappho

    Te vagy a párom. Te forró, te szép.
    Hallgasson el most a langyos beszéd,
    csak takarjon el az ébenhajad.
    A tested kell csak! Te kellesz magad!

    Te vagy a párom. Kergess el, ha tudsz!
    Mondd, hogy gyűlölsz! Én azt mondom: hazudsz!
    Tied a vágyam, titkos ölelésem,
    de hej, sokáig te se kellesz nékem!

    Forrás: —

  • Juhász Gyula: Sírvers

    Itt nyugszom én könyvek között
    álomtalan és csóktalan.
    Menj, vándor, csókolj és ölelj,
    magát kínálja az erény,
    bolond, ki ideált keres,
    ilyen bolond lehettem én.

    Forrás: —

  • Garai Gábor: Töredékek a szerelemről

    Ki megvigasztaltad a testem,
    áldott legyen a te neved.
    Hamis voltál, hiú, hitetlen?
    Gyöngédebb, mint a képzelet!
    Hová hullsz? Én meszes közönybe,
    nincs áhítat már nélküled.
    Csak nemléted fekete szörnye,
    és kábulat és szédület.

    És csönd. Irgalmatlan magányom
    többé már meg nem osztja más.
    Vár végső szégyenem: halálom.
    S nincs nélküled feltámadás.

    Forrás: —

  • Rákos Sándor: Virágének

    Én téged gondolni se merlek,
    félek, a szemem kibeszélné.
    Nincs merszem szólni közeledben,
    mert megtudhatnák egy szavamból.
    Kitépném a nyelvemet is,
    ha félálomban megnevezne.
    Mást szól a szívem, mást a szám,
    fulladok a növő titoktól.
    Morajlik bennem életed,
    mint hars tenger a kőmederben.
    Ki vagy te, mondd, hogy testedért
    úgy hallgatok, mint a gazember,
    s a lángpallost is vállalom
    mellyel lesújt rám az ítélet?

    Forrás: —

  • Gergeľy Ágnes: Dal

    Akárcsak Mendelejev
    a hiányzó elemre,
    ezer holdtöltét vártam
    erre szerelemre.

    Mostmár addig sugárzunk,
    bizony, szomszédos csillag,
    míg a hit nélkül élők
    mind bele nem vakulnak.

    S a Szaturnus-lakóknak
    elregéli az isten:
    milyen volt szőkeséged
    mikróbákon innen.

  • Juhász Gyula: Immortel

    Én kedvesem, ha majd a hűvös ágyon
    Némán heverve hallgatom szünetlen,
    Hogy az eső kopog az őszi csendben
    S hogy nő szívemből égő, vad virágom,

    Ha majd a hold halvány mosolya réved
    Kísértetes estéken egy keresztre,
    Mely nékem is nyugalmat hoz s az élet
    Kínját megváltja: gondolj kedvesedre.

    Ne arra, aki nem tudott e földön
    Szeretni és gyűlölni, halni, élni,
    Kinek a léte rabság, sírja börtön,
    De arra, aki száll büszkén az égi
    Szivárvány hídján boldogan dalolva
    S nem hervadó rózsát fon homlokodra.

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Szerelem volt

    Oly messze, messze, messze már,
    Hol az öröm s madár se jár,
    Hová a vágy is elhervadva ér el,
    Oly messze, messze, messze vár.

    Szerelem volt a neve régen,
    Tavaszban, éjben vagy mesében,
    Tegnap még szenvedés volt, kínos, kedves,
    Ma emlék, holnap síromon kereszt lesz.

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Profán litánia

    Tűnt Anna, aranyház,
    Te drága csoda,
    Elefántcsontmívű
    Boldog palota.

    Tűnt Anna, te tünde,
    Te édeni kert,
    Ahonnan örökre
    Sors kardja kivert.

    Tűnt Anna, mennyország,
    Thulén túli táj,
    Kire messze, mélyben
    Gondolni be fáj!

    Mindent, ami kincses,
    Úgy hordok eléd,
    Úrnője elé mint
    Rabszolga cseléd.

    S te fönn, szoborárván
    Trónolsz, te örök,
    Mint dór templomok ormán
    Merev, isteni nők!

    Forrás: MEK