https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Fodor Ákos – Megátalkodottság

    Nem adom vissza:
    szemhéjam mögött őrzöm
    legszebb képedet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rákos Sándor – Dal a várakozásról

    várlak még el se mentél
    máris várlak haza
    ha kettesben magammal
    az a pokol maga

    várlak mint bezárt állat
    a gazdájára vár
    várlak mint a rab várja
    hogy ideje lejár

    várlak mint várban várta
    az ostromlott csapat
    vágtasson a segítség
    mert falak omlanak

    várlak miként a hívő
    égi csodára vár
    gyorsan belépsz az ajtón
    s kizárod a halált

    várlak s kérlelhetetlen
    szívem dobajjal int
    úgy menj el hogy ne menj el
    s úgy jöjj vissza megint

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bari Károly – Örökké szerelemben

    Vérem riadalmának énekeibe
    bújtattalak, az irigység halálsápadt, sisakos
    harcosai elől, akik sötét szemük
    barlangjaiban őrzik a gyilkos kést,

    az öröm virágait elpusztító átkot,
    amelytől az arcod tájain táncoló
    piros sugaras boldogság emlékké halványodna,
    s üldögélnél szomorúan a sírás

    falai alatt, nem akarom, hogy
    tűzben-vonagló éjszakáinkat megkoronázza
    fekete töviseivel a bánat,

    világra szültek bennünket, kötelező élnünk,
    örökké szerelemben, örök átkok homályától
    vérem riadalmának énekeibe bújtattalak

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bozók Ferenc – Gráciák

    Pihekönnyű daluk árad,
    Rokokó-báj: szerelem.
    Zene sincsen – susogás csak –,
    Puha táncuk figyelem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Váci Mihály – Hűség

    Ha szereted magad azért,
    mert az enyém vagy,
    becsülöd tisztaságodért,
    mely nekem fényt ad;

    ha akarod, hogy büszke légy
    magadra s joggal,
    s magadig naponként felérj
    tiszta homlokoddal;

    ha akarod, hogy az maradj,
    ki vagy – szemedben,
    s nyitott szemmel nézhess – magad
    magaddal szembe;

    Ha önmagadhoz hű maradsz:
    – hű énhozzám is;
    maradj mindig az, aki vagy,
    s a szívem már hisz.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gyóni Géza – Nem bánat az…

    Nem bánat az, bárhogy sajog a szíved,
    Ha már tied volt s akkor elveszíted.
    Nem bánat az, ha csókolt már az ajka
    S most más csüng édes szédülésben rajta.
    Ha boldog órák, pásztorórák képe
    Kísér a puszta, magányos sötétbe,
    Mint téli kertbe a színes tavasz –
    Nem bánat az.

    De az a bánat, ha kezét se fogtad,
    Álmodba jött csak, csodának, titoknak.
    Ha úgy szóltál csak hozzá imádságba,
    Dalos fohászba, kérve, sírva, vágyva.
    Tied se volt s már életedhez kötve
    És akkor, érzed, elveszett örökre
    És nem lesz fénye többet éjszakádnak:
    Az a bánat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ecsedi Éva – Kedvesem

    Ne szégyellj engem, hozzád tartozom,
    ne szégyelld kopott ruhám, kopott bakancsom.
    Szegénységem emelt fővel vállalom,
    leteszem eléd egyetlen vagyonom,
    csillogó szelencém csupán álom,
    bükkfa ládába rejtettem – – –
    Higgy nekem kedvesem, szótlan csenddel
    ölellek körül, megérkezek újra otthonunkba,
    s a szelídült vihar után, fejem válladra hajtom.
    Kezedre csókolom fagyott ajkam, mosolyom,
    mit hideg vackomon a magány hagyott emlékül.
    Görcsös félelmed hagyd az ajtón kívül,
    kioldozlak köteleid gúzsából.

    Kulcsot hoztam, messziről jövök,
    távoli országokon át, szomjam nem oltotta
    idegen források vize, adj innom a te forrásod
    friss nektár. Napkeltével indultam, utak nyíltak
    végtelen időkön keresztül, vezetett a fény,
    mögöttem árnyak loholtak. Kedvesem hagyd,
    hadd szeresselek még. Szemedbe merült tekintettel
    nézlek, arcodon könnyek futnak, félelmünk
    keveredik, elveszett boldogság. Egeket tépek neked,
    lábaid elé teszem a bolondok aranyát.
    Kellj fel kedvesem, ne hidd, hogy részeg vagyok,
    csak valami látomás gyötör szüntelen.
    Zuhansz a magasból, távolodsz egyre messzebb.

    Ne hagyj itt! Látod feléd nyújtom kezem.
    Ne hagyj itt! Látod eléd teszem a hegyeket,
    azokon lépj hozzám. Madarakat küldök,
    emeljenek, s ne hagyják porcelántested összetörni.
    A horizont legendájának könyve őrzi neved,
    vörös pírral írt betűk. Kedvesem, örvénybe kerültem,
    tegnapokba merült álmokkal vívódok,
    kedvesem hagyd, pillanatképekben is szeretnélek,
    látod, lenhajammal takarlak, így adok oltalmat,
    védőn féltve a múlt rémeitől.
    Magaddal vitted utolsó levelem, mit zokogva írtam,
    mond kedvesem, mondd, hogy elolvastad,
    mond, még egyszer utoljára, hogy jó volt velem…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila – A szív s a szem

    A szív érez, a szem kutat,
    Szép lány szerelméhez utat.
    A szív dobog, a szív sóhajt
    Ha a lány távol nincsen,
    A szem ellesi az óhajt:
    – Mit kívánsz édes kincsem?

    Ha eltűnik a szerelem,
    A szív kérdi: – Mi lesz velem?
    Önzö szív! magára gondol
    S csakhamar életre kel.
    S nem gyötrődik semmi gondtól,
    Hisz gond nélkül válik el.

    A szem, ha nincs vis-a-vis-ja,
    Rejtett kincsét előhívja,
    S mosogatja gyötört lényét,

    De ez már mit sem segít,
    Vissza nem kapja a fényét,
    Ha elsírta könnyeit.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő – A rejtett igazi

    Sokszor, mikor a napba nézek,
    már-már azt hiszem:
    ő az igazi.

    S elfelejtem, hogy minden látható,
    tapintható és megcsókolható:
    a rejtett igazinak
    árnyéka csupán.

    Valahol bennünk van az élet,
    melynek árnyékát éljük,
    valahol bennünk van a ház,
    melynek árnyékát lakjuk,
    valahol bennünk van a kenyér,
    melynek édes árnyékát
    megszegjük estelente.

    Vagy valami irgalmatlan kék tó
    mérföldes fenekén,
    vagy felhőkbe gomolyítva úsznak
    és távoznak tőlünk az égen –
    messziről, messziről visszakiáltva:
    Poéták, bolondok,
    meg tudtok-e fogni?

    Én nem tehetek róla,
    megejtett ez a nyilvánvaló igézet.
    Ha kedvesem hófehér vállára nézek,
    ha mélységes, barna szemébe nézek,
    remegve dobom felé a kérdést:
    Milyen lehet a Gyönyörű,
    kinek árnyéka vagy?

    1928

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Hatos Márta – Őrzöm

    Őrzöm az arcod lelkembe zárva,
    Mint kalitkában fogoly madarat,

    Őrzöm vidám nevetésed,
    Mint telihold a sugarat.

    Őrzöm szemeid csillanását,
    Mint kelő napfényt a reggel,

    Őrzöm egy bús tekinteted,
    Mint csillagokat az éjjel.

    Őrzöm elveszett szerelmedet,
    Mint kőtáblák az ősi jeleket.

    Forrás: Lélektől lélekig