Címke: Szerelem

  • Ady Endre: A fehér csönd

    Karollak, vonlak s mégsem érlek el,
    Itt a fehér csönd, a fehér lepel.
    Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán,
    Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk,
    Állunk és várunk, csüggedt a kezünk
    A csókok és könnyek alkonyatán.

    Sikoltva, marva bukjék rám fejed
    S én tépem durván bársony-testedet.
    Nagyon is síma, illatos hajad,
    Zilálva, tépve verje arcomat.
    Fehér nyakad most nagyon is fehér,
    Vas-ujjaim közt fesse kékre vér.

    Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed:
    Megállt az élet, nincsen több sora,
    Nincs kínja, csókja, könnye, mámora,
    Jaj, mindjárt minden, minden elveszett.

    Fehér ördög-lepel hullott miránk,
    Fehér és csöndes lesz már a világ,
    Átkozlak, téplek, marlak szilajon,
    Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom.
    Megöl a csend, ez a fehér lepel:
    Űzz el magadtól, vagy én űzlek el.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kisfaludy György: Fényölelésed

    Fűszerillatú ág.
    Néztem a fényed.
    A bűvös koronád.
    Lassan forgott
    Benne a világ.
    Ott álltál fénylőn
    A világ tengelyén
    Előszörre tudtam itt,
    Hogy; Te vagy már az Én

    Mikor ott csillant
    Szemedben Itália
    Rámnéztél; enyém
    És tiéd az eufória.
    Vedd, vedd bátran
    Ezer éve várom
    És tudom a napot
    Mit a távol ezred
    Reménnyel rámhagyott.

    Fordultál egyet.
    És szelíd mosolyod
    Varázslatán át
    Lepergő jövőnk során
    Életed ezüst fonalát
    Mutattad, mely enyém is.
    Ahogy egymást kerülték
    Fényeink. Ezüstfehér
    Arany, vörös és a kék.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Veled

    szememet
    eltakarom. Veled

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tornay András: Ha elindulsz, ha elmész

    Ha elindulsz
    meghosszabbodnak az árnyékok
    Amikor elmész
    megszaporodnak az ablakon az ujjlenyomatok
    Ha elindulsz
    idegenebb lesz a világ
    Amikor elmész
    sárgán sírnak az üvegek
    Ha elindulsz, ha elmész
    senki nem tapsol majd a kudarcoknak

    Ha elindulsz
    váratlanul kiürül a legtömöttebb fülke is
    Amikor elmész
    kavarog a szentimentális valóság
    Ha elindulsz
    megáll minden időmérő
    Amikor elmész
    nem indulnak, s nem érkeznek többé
    a költöző madarak
    Ha elindulsz, ha elmész
    megdermednek az évszakok
    és egyetlen másodperc alatt
    elszegényedek.
    Hajléktalanná válok
    ha elindulsz, ha elmész.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Végh Sándor: Gyere felém!

    Gyere felém! Jöhetsz még? Persze, hogy közeledned kell, tudom, hogy előbb-utóbb ideérsz! Át, s keresztül bolyongtam a várost érted, miattad, de hát nagyon el lehet bújni! Hiába ismerlek, csak találgatom, hogy hol lehetsz, csak érzem létedet, de biztosan elkerültük egymást, vagy túl korán, vagy túl későn érek oda, pont oda, ahol már voltál, vagy még ahová te nem érkeztél meg! Tudom, érzem, és nem kedvez a szerencse, miért is bízom reá? A bizalom záloga máshol keresendő, így hát adtam esélyt találkozásunknak egy teljes óra terjedelméig. Ismerem magam, én vagyok az, ki keres, kutat, s én lennék az, akire várni kell!

    “S most én várok! Hátha fejetetejére áll a világ, időnként szerepet kellene cserélni a megértés tanulásában, s mégis; nem érdekel semmi, csak az, hogy veled legyek! Ha én nem talállak, keress te! Találj meg! Legyünk együtt! Mi érdekelhetne más a világból, csak te, és tudom, hogy jössz! Most fordulsz be a következő sarkon.

    Áldott az a kőépítményű szeglet,
    amely irányodat töri felém,
    vésett-írott emlékű az az aszfalt,
    melyet apró koppanó lépteiddel jelöltél meg,
    ne fordulj el, ne kerülj el, ne törődj senkivel,
    nincsenek véletlenek a mi dolgainkban,
    ide kell, hogy gyere, iszonyú erővel sugallom,
    hogy jöjj, úgy kérem, kívánom,
    akarom és az lészen saját örömünkre,
    nem törődve sem sérelemmel,
    másokkal, bárkivel,
    a világgal, vagy mással.
    Én pedig szeretni
    akarlak, és foglak!
    Hiába a töredékes mozdulások,
    meg a kezünkből kicsúszó akart sikerek,
    melyek véletlenekké silányultak,
    hiába a környezet, meg a rögök,
    melyek botlásainkat magyarázzák hites szóval,
    hiába, ha a mindenség is ellenünk van,
    ha te úgyszintén engeded,
    velem óhajtod, kéred is talán,
    teszel, hiszel, a gyönyörűség elvarázsol,
    néha szédülsz, de jól esik nemde?,
    kopogtatsz ide be, s majd ijedten tova el,
    félned mégsem kell, azt más óvatoskodja feléd,
    magadnak higgy, ha mersz, de ha nem, hát legalább nekem.
    A világ? Gyötrődnek, kínlódnak,
    küzdenek, ellene, s nem érte.
    Kérlek, ne menekülj, nem menekülhetsz!
    Hát mi elől?
    Fogadj el, s a többit, majd legközelebb!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wystan Hugh Auden: Kedves, tedd alvó fejed

    Kedves, tedd alvó fejed
    Hűtlen, halandó szívemre;
    Kör és láz elperzseli
    Sok merengő gyermekarc
    Saját báját. És a sír
    Gyermek-múlást bizonyít.
    Mégis – hajnalig simulj
    Élő lényeddel reám:
    Földi, vétkes vagy, – de lám,
    Nekem hibátlan remek.

    Test és lélek végtelen:
    Két szerelmesnek, ki hitvány
    Aléltságban nyúlik el
    Fönt a szent varázshegyen,
    Vénusz ad nagy látomást:
    Világ-nagy gyönyört s reményt;
    Míg az elvont mélybe tett
    Pillantás felkölti néha
    Kő és jég közt az aszkéta
    Vad, érzéki mámorát.

    Hűség, biztonság kiszáll,
    Hogyha már éjfélre kong,
    Mint a harang halkul el,
    S kényes úrfiak henyén,
    Fontoskodva esküdöznek:
    Mindent magam fizetek,
    Bármit mond a szörnyű kártya.
    Ám ma éjjeltől egyetlen
    Gondolat vagy suttogás,
    Sem egy csók már el ne vesszen!

    Szépség, álom, éj kimúl; –
    Hadd: a hajnal lágy szele
    Álmodó fejed körül
    Legyen oly nap hírnöke,
    Mely szemet-szívet vidít,
    Érd be hát a földi léttel!
    Kínok csúcsán is legyél
    Váratlan erőktől edzett,
    Bántalom éjét virraszd át
    Örök földi szerelemben!

    (Franyó Zoltán fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: CARPE DIEM

    (A “Vízkereszt”-ből)

    Úrnőm, merre jársz, nyomod veszett?
    Ó maradj és hallgasd! kedvesed
    két hangnemben is dalol;
    mért szaladsz, te szépek éke,
    összefut a két út vége,
    aki bölcs, az tudja jól.

    Majd szeretsz? Én most szeretlek,
    most vagy itt, hát most ölelj meg,
    a jövő sötét világ.
    Késlekedsz még? jőjj csak szépen,
    most csókolj meg Százszorszépem,
    gyorsan száll az ifjuság.

    Radnóti Miklós fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rumi: SZERELEM: AZ ÉG FELÉ REPÜLNI…

    Szerelem: az ég felé repülni,
    Percenként ezer fátyolt széttépni,
    Kezdetben életünket feladni,
    Vég-lépés után láb nélkül lépni,
    A létet szemeinkből kivetni,
    Tulajdon szemeinket se nézni.

    Mily áldott – így szóltam a szivemhez –

    Szeretők hajlékába beférni,
    Szemeid látókörén túllátni,
    A keblek utcájába betérni.

    Ó, lelkem, honnét jött a lehellet,
    És szívem dobogása! ki érti?
    Madaram, legyen hangod madár-nyelv,
    Rejtett értelmét elmém megérti.

    Szólt szívem: Láttam az ős műhelyben
    Víz és sár hajlékát forrni-égni,
    Az anyag házából kirepültem,
    Az anyag háza teremtett élni,
    Azután, erőm fogytán, befogtak,
    Formátlan létet, formába térni.

    Forrás: Rumi – fordította: Weöres Sándor

  • Komjáthy Aladár: Varázs

    Holdfény alatt sétál a szerelem,
    sétál, de jaj! már nem, nem énvelem.
    Kék ködben ül a táj, a tó felett
    emlékek és árnyak keringenek.

    A fákon átlebeg a rezge fény,
    olyan, mint egy verlainei költemény:
    lehunyt szemekkel, mint a szenvedély,
    felsóhajt és a földre hull az éj.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Káli László: Rajtad kívül…

    Rajtad kívül nincs más menedékem,
    meddig szem ellát e sivár vidéken.
    Hozzád űz a vágyam minden éjjelen,
    s nappalom Tőled ragyog fényesen.

    Hiányzol. Ma jobban, mint máskor.
    Szeretném, ha itt lennél. Ha ölelnél.
    Hozzám bújnál, mintha soha többé
    nem akarnál elengedni. Mintha már
    nélkülem akár nem is bírnád tovább.

    Hiányzol. Tegnap óriás volt a Hold.
    Faggattam, hogy vajon hol vagy most?
    Hogy gondolsz-e Te is rám néha?
    S hogy éjjel, színezüst fényével
    betakart-e Téged? S hogy ha látott,
    vajon mosolyt varázsolt-e arcodra?
    S mit álmodtál éppen? Remélem szépet.

    Rajtad kívül nincs más menedékem.
    Hozzád s Te utánad vágyom.
    Rólad szól a legszebb álmom.

    Forrás: Lélektől lélekig