Láttam szomorúságodat,
szemedben szomorúságomat.
Ujjaim vágtató lovak
dobogtak márvány-gerinceden,
de hozzám hajtottad fejed,
hozzád hajtottam fejem.
Egy szárnyacsavart ablakot
a szél az utcára csapott.
Városmajor harangja vert,
sötétség pohara betelt.
Tejfogad koccant — mire kell
ez a szerelem, mire kell?
Forgott ég-föld velünk,
s tudtuk, hogy csak elveszünk.
Hallgattam gyerek-sírásodat,
hallgattad gyerek-sírásomat.
Forrás: Szívzuhogás
Egy asztallap választ csak el
tőle, fa-göcsörtjeivel,
ág-bogak sebhelyeivel…
Nem kérdez, de felelni kell,
én felelnék, de nem merek,
a fát látom a szirt felett,
sok vizek zúgnak lent vadul,
a látomás örvénybe hull,
veszejtő zűrzavarba fúl,
elvész föltarthatatlanul…
Most őt látom, csupa zene,
madárhang, örvény a szeme,
szirten lángragyúl a jég,
tűzzuhatag a szakadék,
csak zuhatag és jajgatás,
aztán örök hallgatás;
borít szakadt fátyolt reám
a lágy, közömbös óceán,
volt sorsok, elmerült nevek
között halálba süllyedek,
de fölnézek egy percre még,
és ő az ég, és ő az ég.
Forrás: Szívzuhogás
Bánatot váltunk szerelemre,
apadj le, szívem ijedelme,
ne esedezz holdatlan estért,
világossággal jön, ki megtért.
Akit oly sokszor megdaloltál,
viharból jövő liliomszál,
piros liliom, nem fehérlő,
letörni nem tudta a ménkő.
Tekintetemtől megszelídül,
szívzuhogástól földre szédül,
szemeit ájultan behúnyja,
szeretni kell újra, meg újra.
Forrás: Szívzuhogás
Madaram, madaram,
hova hullsz, hova szállsz,
mi ez a magasan
sólymozó zokogás,
mi ez a hajnalig
vetkező vízesés,
élni se, halni se,
szakadó szívverés,
nézem az arcodat,
s kétkedve kérkedek,
széthulló arcomat
tartja-e még kezed?
Madaram, madaram,
hova hullsz, hova szállsz,
mi ez a magasan
sólymozó zokogás?
Barnuló, nagy rögök,
szemem földje helyett,
lennék kék örömöd,
szitakötő szemed,
elmásolnám magam:
ne legyek barna lomb,
megmásítnám magam:
csak nézz rám, hajnalodj!
Madaram, madaram,
hova hullsz, hova szállsz,
mi ez a magasan
sólymozó zokogás?
Takard be szememet,
vakságom bevakold,
félelem fenyeget,
véremmel hál a hold.
Itt vagyok, itt vagyok,
szálló mezőtüzed.
Szíthatod, szidhatod,
kihalok nélküled.
Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia
Ha meghalnék, rám kellene törnöd az ajtót,
egyedül élek, teveled csak a szerelem idején,
e tiltott házban, akkor is rejtegetlek,
ha meghalnék, magadban sirathatnál engem
fal mellett visszalopózva, lábujjhegyen,
hogy senki se lásson,
úgy szólítlak, hogy meg ne hallja senki,
mert itt a papagájfecsegés kedvesebb,
inkább éreznék ferde cipősarkamról magányom,
kormos falaimról a szeretet hiányát,
jobb lenne nekik födetlen fejem
esendőségét jeges esőben látni,
léptem utáni pusztaságra vágynak,
hogy négykézlábra állíthassanak,
s nagyságukat hihessék vízszintes gerincem fölött,
ha már hozzájuk nem hasonlítok,
nyáladzó háziállatuk nem leszek,
kiherélt kosuk van elég,
a kimetszett farkaskutyák
küszöbükre hullatják szőrüket,
mert erős vagyok általad, sérti őket e szerelem,
jobban, mintha szobanövényeikre hánynék,
ruhád suhogása nyomorukat juttatja eszükbe,
verőered madárfej-ütögetése az eltékozolt erdőt,
itt, ahol nincs egyetlen zöld bokra a reménynek,
s fölbontatlan gyászjelentés minden telefon,
szeretlek, mint a kiscsikókat fehér ágyékom idején,
itt, ahol nincs múlt és jövő,
anyám térdén ébredtem ilyen nyugalomra,
mint a te térdeiden,
első szerelmesem jövetelében bíztam ennyire,
egyszál ingben, foszló fa alatt.
Forrás: PIM – DIA
Vállak között zúzolódik szerelmem:
egyszer a villamos elviszi örökre,
hajnalra, trombitaragyogásból
kihullok belőle összetörve,
alvatlan, torzonborz fejemet
lehorgasztom, elveszítem miatta,
a horkolások omlásán kívül,
arcom levélhullás simogatja,
őszi virradat, utcák, megüresedek,
megtelek az ő forgatagával,
gyűlölöm félszárnyú ágyamat,
deres fatörzsnek vetem a hátam,
a kujtorgó kutyák között
áthűlök, kifényesedik lélegzetem,
mint a fejfájás elmém hasogatja
ez a kiszolgáltatott szerelem,
leejtett pohárral törik össze,
segítségért nem kiabálhatok,
késsel kicsorbul, rádióval sivít,
csapok hideg vizével elcsorog,
mire oltalmas fedele megépül,
deres fatörzsnek vetem hátamat,
elhull gyerekkéz-forma levéllel,
bőrrel megkékül, szívvel megszak.
Forrás: Szívzuhogás
A láger-lakók bőrén a hallgatag
számsor, halálos bélyeg
nem oly örök, mint testemen maradt
nyoma forró ölelésnek,
az első kézfogásod csontomig
a tenyerembe mélyedt,
húsomba forrt, mint akit megvallatott
istenítélet.
Szemed első tárulása, mellyel
eged felröpített engem,
ó, az a fény szemüregeimbe ült,
s csak az ragyog már a szememben.
Mélyen mibennünk fájó meder
terelte sorsunk,
hogy mint a folyamok zokogása,
így egymásba omoljunk.
Forrás: Lélektől lélekig – Index Fórum
Fájó, nehéz az olyan szerelem,
amit nemcsak a nyers élvezet éltet:
melynek kevés, ha a test meztelen,
s fogasra dobva kinn marad a lélek.
Érzékeink, sorsunk s az értelem
vívtak, ölelkeztek, húsunkba téptek,
bőrünk, agyunk, tudatunk részegen
habzsolta, tervezte is azt, mit érzett.
Szerelme, sorsa volt egy nemzedéknek
a láz, – a harc, rajongás, fegyelem,
s egymást örökké felcserélve égtek
a cél, gyönyör; a csók, történelem,
– hogy mindkettő ebbe majd belevérzett:
s vív, sír bennünk – s én Veled, Te velem.
Forrás: Szívzuhogás
Szemére gondolok – fényes lesz a szemem.
Mosolyát idézem – édes lesz a szám.
Hajára gondolok – fejem körül az este.
Hangja ha közeleg – kinyílnak a kalickák.
Merengő tigrisek szemével gyönyörködöm benne.
Anyám távoli tornyokat szeretett a tanyákon,
szíve alatt kihordott engem.
Földön járó harang – vertem magam, hogy szóljak,
ő ujjait rámtette – zengek, mint a lélek.
Fa voltam én az erdőn – hegedűvé teremtett.
Járkáló hegedű – négy lelkem feszül érte.
Forrás: Lélektől lélekig – Index Fórum
(1938. március)
Lelkem kiszikkadt mezején
pár szál virágot keresek
annak, ki lelkem lelke és
minden virágnál kedvesebb,
kit boldog lennék boldogan
tudni, álomnál édesebb
életben, s mégis én teszem,
hogy az élete csupa seb.
Fojtó szélverte zord mezőn
böngészve, sírva keresek…
Szegény, szegény virágaim,
be fonnyadók, be kevesek,
bús menekültek, mint magam,
s halálra szántak, s kékesek,
s utolsó pár szál ez talán,
amit most lábadhoz teszek.
Tünődöm olykor, édesem,
jobb lesz-e, ha már nem leszek?
Lesz-e nyaradnak ősze még
vidámabb, és virága szebb?
Forrás: Szívzuhogás
