https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Benyó Judit: SZERESS ENGEM!

    Szeress engem oroszlánkölykök erejével,
    tigrisek ügyességével, vad szenvedélyességével,
    szeress engem szibériai medvék jóságával,
    szeress engem, mint az eszkimó-kutyák, kitartóan,
    szeress engem énekesmadarak mámorító dalával,
    szeress engem betöretlen, szilaj lovak akaratával,
    szeress engem bárányok ragaszkodásával,
    szeress engem bikaviadalra küldött bikák harci kedvével,
    szeress engem sovány, vándorló farkasok éhével,
    erdei rókák fürgeségével és ravaszságával,
    szeress engem elárvult vadkacsa anyja utáni vágyával!

    Szeress engem vándorkomédiás életimádatával,
    jókedvével, bolondozásával,
    szeress engem külvárosi muzsikus keserűen megpendülő
    hegedűjének bánatával,
    szeress engem a világjárók merészségével,
    szeress engem,
    ahogy számkivetettek vágyakoztak hazájuk után,
    szeress engem,
    ahogy kártya megszállottjai a szerencséjüket,
    ahogy madarak az erdőt szeretik,
    virágok és növények a földet, az esőt, a napfényt,
    szeress engem,
    ahogy tenger halai a tenger vizét,
    ahogy méhek a virágok kelyheit,
    szeress engem, ahogy pajkos gyerekek a játékot szeretik,
    ahogy Afrikában a feketék a táncot imádják, a dalolást,
    ahogy Rió de Janeiróban a nagy karneválon
    az élet és halál között lebegő táncot szeretik a mulattok
    és a bennszülöttek,
    szeress, mintha a világon nem volna senkid!
    Most nélküled telnek a sietős órák,
    mért tettél jót velem, mért dédelgettél,
    mért imádtál, akár egy istennőt,
    mért ragyogtak be csókjaid, azok a varázs-flitterek?
    Most, mint akit ostorcsapásokkal jól elvertek, jajgatok,
    a csókok nyomai kipirosodnak arcomon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Francis Jammes: Meztelenül ülsz majd

    Meztelen ülsz majd a vén, csecsebecsés szalonban,
    mint fény-orsó ragyog szép, finom termeted,
    s a rózsaszin tűznél, két lábad egymásra dobva,
    hallgatod a telet.

    Én eléd borulok, térded átölelem.
    És elmosolyodol, legkarcsubb fűzfa-ág,
    s fejem édes csipődre hajtva, édes,
    sírni fogok, hogy oly jó vagy, oly édes.

    Büszke tekintetünk gyönyör lesz, végtelen,
    s mikor a melledet csókolom, majd oda
    nevet rám a szemed, s lassan meghajtod a
    nyakadat, édes.

    Aztán, mikor cselédünk, a beteg, hű öreg-
    asszony kopog az ajtón, jelentve, hogy betálalt,
    pirulva felpattansz, és törékeny kezed
    előveszi szürke ruhádat.

    S mig kint, kapunk alatt, a szél jajgatva úszik,
    és zendül az inga rekedt szava,
    elefántcsontszagú két lábad belecsúszik
    kis, fekete tokjaiba.

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Guillaume Apollinaire: A Mirabeau-híd

    Fut a Mirabeau-híd alatt a Szajna –
    s a szerelem…
    Mi zúgja, mi sugallja,
    hogy minden kéjnek fájdalom az anyja?

    Csak szállj le, éj – az óra üt –
    Csak szállj, idő – én várok itt.

    Farkasszemet hadd nézünk, kéz a kézben!
    Kulcsolt kezünk
    hídja alatt, az éjben,
    örök hullámok árja foly sötéten.

    Csak szállj le, éj – az óra üt –
    Csak szállj, idő – én várok itt.

    Fut, meg nem áll, fut mint az ár a mélynek,
    a szerelem.
    De lassu is az élet!
    És a Remény, de éget, ó de éget!

    Csak szállj le, éj – az óra üt –
    Csak szállj, idő – én várok itt.

    Napok, hetek zuhogtak tovafolyva.
    Nem kél a mult
    s a szerelem se újra.
    Fut a Mirabeau-híd alatt a Szajna.

    Csak szállj le, éj – az óra üt –
    Csak szállj, idő – én várok itt.

    (Mészöly Dezső fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kaffka Margit: TALÁLKOZÁS

    Az asszony víg, dalos volt, – kacaja,
    Mint hajnalidőn gerlice szava,
    Felhangzott szüntelen.
    A férfi nézte és ámulva szólt:
    – Lám! Azelőtt ilyen szép sose volt, –
    Én így nem ismerem!

    Továbbment. S hogy talált egy szőke lányra,
    Leült mellé és súgva magyarázta,
    Hogy “mi a szerelem?”
    Mikor füléhez hajlott mosolyogva,
    Az asszony ránézett, féltőn, titokba:
    – Igy sose bánt velem!

    Nemrég, – szerelmük végső idejébe, –
    Hogy együtt ültek, csendben, tépelődve
    Magányos estvelen, – – –
    Egyik se tudta még, hogy mi a gyásza, –
    Akartak még, – s már nem tudtak egymásra
    Rámosolyogni sem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabolcsi Erzsébet: Mesenyár

    Hársillatot hoz a szél,
    miközben a fűz mesél.
    Hallgatja a telihold:
    Egyszer volt és hol nem volt…

    A tóparti fűz alatt
    kilested a titkomat,
    álomszárnyon szállt az éj,
    fellobbant a szenvedély…

    Ezer csillag lebegett,
    a tó és a hegy felett,
    felhők közé bújt a hold,
    óvó árnyék ránk hajolt.

    Óhajok és sóhajok,
    táncot járó csillagok,
    víztükörbe hullt a hold –
    egyszer volt és hol nem volt…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rubén Darío: Egy asszonyhoz

    Maga-megadót ily csodásnak
    még nem láttam, ily gyönyörűnek;
    kiből hetérák heve árad
    és szent békéje ama Szűznek.

    Kínokkal és sebekkel verten
    adnám csalódott fájdalomban,
    adnám, mint csokrot, aki voltam,
    hajdani húszesztendős lelkem.

    Húsz év… Csavargó, tiszta, kincses
    éveim, ti… Talán ledérek,
    de hajh, be jól is illenétek
    bús-sötét szemű verseimhez!

    Mellünkre ül s repül serényen
    a nagy idő… Mentsége csak, ha
    fényt gyújt a nagyanyák szemében,
    s mosolygó unokáknak adja.

    Ó, szép te, tiszta, legszelídebb,
    engedd az agynak és a szívnek
    a Művészet s a vers nevében,
    hogy magasztaljon és dicsérjen,

    mert asszony vagy te, istenasszony,
    kit ringatnom kell és ölelnem,
    néznem, siratnom önfeledten,
    kit csodálnom kell és akarnom,
    vágynom és élnem és szeretnem.

    (Timár György fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Alekszandr Szergejevics Puskin: Nem, már nem vonzanak

    Nem, már nem vonzanak a vad kéjbe fonódott
    ölelkezések, a villámló kéjű csókok,
    mikor karomban a hetéra isteni
    testét csavarja, és fel-felsikoltva hí,
    s lázas kezeivel rámtapad, s az a gondja,
    hogy vágyam mielőbb végső görcsig fokozza…
    De te, szívem gyermekszemű, szép angyala,
    mily édes-bús, igaz boldogság vagy te, ha
    könyörgő, szerető szavamnak végül engedsz,
    ha remegsz és pirulsz s idebújsz a szívemhez,
    s nekem adod magad, és mozdulatlanul,
    félénken, hidegen tűrsz és végül kigyúlsz,
    mert áthevítelek lassankint a tüzemmel –
    és úgy szakad reánk a gyönyör, mint a tenger…

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Puskin: Szerettem Önt

    Szerettem Önt: s talán e mély szerelmem
    A lelkemben nem hunyt egészen el;
    De békéjét ne dúlja már fel ez sem;
    Nem búsítom önt már semmivel.
    Szerettem önt, némán, reményvesztetten,
    Voltam szelíd, majd féltékeny s irigy –
    Mély áhítattal, gyöngéden szerettem,
    Ég adja, hogy más is szeresse így.

    Franyó Zoltán fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Illyés Gyula: Fecskék

    Nyisd ki az ajtót, nyújtsa be
    rózsaszín orrát a hajnali ég,
    árassza ránk, mint meleg állat
    mezei, hazai lehét.

    Be szép a völgyek kis világa
    ottlent s ittfent e szálloda;
    nyers légben, fényben a szűk erkély
    mintha a mennyből nyílana.

    Fenyők és felhők… Jöjj ki mellém,
    úgy ahogy vagy, már süt a nap.
    Meglátnak – legfeljebb a fecskék
    s még vígabban sikonganak.

    Még ragyogóbban, részegebben
    köröznek ott a nap előtt,
    forgatják ezt a vaksi bolygót,
    ezt a tündöklő, gyors Időt,

    melyből minket is kiragadtak
    csapongva megint és megint
    összefonódó, fonódva is
    csapongó öleléseink!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Paul Verlaine: A Hold rontása

    Milliószor árva homlokomra,
    mert aludnom tőled messze kell,
    rontó, gyilkos pillantást lövell
    az öröktől baljós szemű hold ma.

    Pillantása mondja – bár ne szólna!
    ám hogy elnyugodna, semmi jel –
    hogy nincs békém, csak hozzád közel;
    hisz tudom, s titkát ez meg nem oldja.

    Miért pillant így rám, miért tüzel?
    Mért törődik a földdel a hold ma?
    Eh, siess már, titkok a pokolba!
    Jöjj, Napom, virradj ragyogva fel!

    /Ford.: Tótfalusi István/

    Forrás: Lélektől lélekig