https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Tamkó Sirató Károly: Evianne

    Betűkből építelek föl
    vonalakból
    színből
    izzó szavakból
    rebbenő könnyűségből
    áttetsző-meleg-lüktető
    világdarabnak
    szép reggelnek
    mosolyos délutánnak
    életem el nem szakadó részének.

    Fájdalmasan és izgatottan
    mint egy Rodin-szobor
    bomlasz ki a ködből
    egy világváros mélységeiből
    zilált véletleneken át.

    Az el nem szállt nyilak tömörségével zuhogok
    feléd.

    A boldogság fehér selyméből
    adhat-e rád köntöst
    karjaim feszülő íve.

    A hideg magány zuzmaráz
    és a sötétülő idő
    mint egy híg hüllő gázol át rajtam.

    Életünkből
    boltozhatunk-e palotát
    amelyben
    szűrt fényű szemeid gyönyörű csendje világít?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wass Albert: Egy szellő

    Egy szellő jött, nyugatra induló.
    Üzentem vele Néked.
    Talán elér, talán átadja,
    talán megérted.

    Olyant küldtem vele,
    mit nem bír el levél.
    Amit elejt a drót is,
    amire odaér,
    és semmi hullámhosszon
    nem lelni állomását:
    a szívem dobbanását!

    Egy szellővel
    ma este-tájt
    küldtem valamit Néked.
    Talán elér,
    talán átadja,
    talán megérted.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Hozzád mindenkiért

    A bőröm vágyó kézhez érni,
    a számra szomjas szájhoz érni,
    a szómra szomjas fülbe szólni,
    a vágyam vágyó ölbe hullni – –

    Három milliárd idegent
    gondommá te varázsolsz.

    Ha veled a poklokra szállok,
    akkor tudom, mi másnak a pokol.
    Ha veled az egekbe szállok,
    akkor tudom, mi másnak az ég.

    A testeden szétránduló iszony,
    a testedben szétáradó öröm
    a katekizmusom.

    Tőled tudom:
    „Azért vagyunk e földön, hogy aki
    szintén e földön van, segítsük élni.”

    Lám, ha éjszakánkint
    álmod útvesztőiben
    el-nem-érhetőn bolyongsz,
    fázom, hiába rántom állig paplanom.

    Fényeim, árnyaim,
    tükrözd hűségesen,
    visszhangozd lényemet!
    Ne engedd soha a magányt szívemhez!
    A dögvészek dögvésze ő.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Heltai Jenő: A másik

    És szólt a nő:
    „A hajam ében,
    És lágyabb, mint a lágy selyem,
    És itt a szívem közepében
    Ujjong a boldog szerelem.
    Tied a testem, tied a lelkem,
    Te vagy az első, akit öleltem,
    Boldog vagyok, mert a tied vagyok…”
    S a férfi szólt:
    „A másik elhagyott.”

    És szólt a nő:
    „Piros az ajkam,
    És harmatosabb, mint a rózsa kelyhe,
    És végigfut az üdvök üdve rajtam,
    Mikor így tartasz forrón átölelve.
    Szemem sötétebb, mint az égbolt,
    Mikor a fergeteg zavarja…
    Ó, mondd, a másik szintén szép volt?
    Fehér a válla? Gömbölyű a karja?
    Tudott-e súgni-búgni szintén,
    Tudott-e édes csókot adni,
    Meghalni karjaidba, mint én,
    És új gyönyörre föltámadni?
    És lángolt, mint a nap? Szelíd volt, mint a hold?”
    S a férfi szólt:
    „A másik csúnya volt.”

    És szólt a nő:
    „És mégis nappal, éjjel
    Sóhajtva gondolsz vissza rája,
    Amellyel az enyém nem ér fel,
    Mi volt a titka, a varázsa, bája?
    Miben oly nagy, dicső, elérhetetlen?”
    S a férfi szólt:
    „A másikat szerettem!”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Guillaume Apollinaire – ANNIE

    Texasi partvidéken
    Mobile s Galveston közt található
    egy nagy kert csupa rózsa benne
    közepén villa látható
    mintha maga is rózsa lenne

    Egy nőt a rózsakertben egyedül
    sétálni gyakran láthatok
    s hogyha a hársfákkal szegett úton áthaladok
    egymásra nézünk

    Mivelhogy mennonita ez a nő
    gömb nem díszíti rózsafáit se gomb ruháit
    kabátomról is kettő hiányzik
    kishíján egy hitet vallunk hát én meg ő

    (Kálnoky László fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szilágyi Domokos: Szemedből

    Szerettem volna, ha hozzám bújsz,
    szép szóval szíven simogatsz –:
    ne törjünk egymásra – már úgyis
    ránk tört ez ideges tavasz;

    az első ibolyák s az első
    ibolyántúli sugarak
    járatják bennünk a rügyedző,
    újratavaszodó tudat

    s remény s rettenet örök táncát
    – kín a szülés s a születés –;
    fagy-ütötte, tetszhalott kívánság
    után a beteljesülés

    ne vég legyen –: kezdet, új vágyé,
    küzdelemé, tovább, tovább,
    hogy önmaga elől világgá
    ne bujdoshasson a világ – –

    bújj hozzám, honomul, honodhoz.
    ölelj, biztass – csírát a rög –:
    szemedből vetítsem világgá
    a megszelídített jövőt.

    Forrás: Lélektől lélekig antológia

  • Baranyi Ferenc: Küszöbön

    Akihez soha nem futott nő
    karját kitáró repeséssel,
    az még soha nem érkezett meg,
    csak megjött, mint az álom éjjel;
    akihez nem szaladt, ki várt rá,
    amikor a küszöbön feltűnt –
    nem érzi, hogy nincs egyedül, csak
    azt érzi, hogy magány megszűnt.

    … Repültél hozzám s felborultak
    a székek szinte körülötted,
    a tárgyak józan sorfalát szép
    suhanásoddal szétsöpörted,
    jöttem, dobolt a lázas express,
    a szívverésem nem kevésbé,
    s elémfutásoddal avattad
    betoppanásom érkezéssé,
    jöttem száz mérföldön keresztül,
    de az a két vagy három méter –
    amit utamból visszaadtál –
    mérföldek ezreivel ért fel,
    az a táv, az a semmi-pálya
    amivel megrövidítetted
    utam hozzád, az méri hosszát
    lemérhetetlen közelednek.

    Forrás: Lélektől lélekig antológia

  • Lányi Sarolta: Ki talál meg?

    Irdatlan nagy úton elvesztettek engem,
    jó meleg tenyérből hideg földre estem.

    Hideg földre estem, nyitott szemmel, ébren,
    bitang jószág lettem, látom, tudom, érzem.

    Mikor földre estem, bár meghaltam volna,
    önnönmagamnak is bár elvesztem volna!

    Távolodni léptét így hallgatom, élve,
    fájdalmam ragyog csak körülsötét éjbe.

    Nagyon nehéz voltam? terhes úti járom,
    azért hagyott engem ismeretlen tájon?

    Vagy nagyon is könnyű? nem érezte súlyom,
    s úgy ejtett el engem véletlen az úton?

    Ha visszafordulna, még visszatalálna,
    még senki se lépett a lába nyomába.

    De messze van az már, nem keres az engem.
    Ragyog a fájdalmam. Ki talál meg engem?

    Forrás: Lélektől lélekig antológia

  • Váci Mihály: Szeretném

    Szeretném egyszer elfeledni Véled,
    amit Te juttattál eszembe;
    s érezni forró közelséged,
    amely elér a Végtelenbe.

    Forrás: Lélektől lélekig antológia

  • Kisszőlősi Szánthó Lóránt: Incselgő

    Incselkedtem a kedvesemmel,
    hogy írjon hozzám verseket.
    Szerelmes szép szót szonettbe szőve,
    mitől a szívem megremeg.

    Zengjen ódát fenséges hangon;
    anakreóni dalokat,
    de az sem baj, ha prózaversben
    vad szenvedélynek hangot ad.

    Nem válaszolt, csak rám mosolygott,
    rám villantotta szemeit,
    s úgy csókolt meg, hogy lélegzethez
    alig jutottam percekig.

    Rögtön tudtam, mikor a teste
    bilincsbe zárta testemet:
    a szerelmet nem versbe szedni,
    művelni kell, amíg lehet.

    Forrás: Lélektől lélekig