https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Szabó Magda: Sohasem

    Én nem akartam sohasem.
    Nekem nem olvadt ereszem,
    ha március jött, s szerteszét
    tördelte a szomszéd jegét.
    Én nem akartam emberi
    sorssal, mint hinta, lengeni
    mélyből magasba s újra le;
    tengerbe vágytam szüntelen:
    fövénybe fúrni hátamat,
    hallgatni, mint a nagy halak,
    és nem bukni a fénybe fel,
    és nem követni éneket,
    ha lengenek a fátyolok,
    ha zengenek a távolok.

    Én nem akartam sohasem,
    s most olvadt testtel, részegen
    sodorsz sodroddal, szerelem.
    Látsz ismeretlen szívemig,
    forgatod fénylő csontjaim,
    pörgeted súlyos súlyomat,
    mosdatsz magadban, áradat,
    szemem kútjába fényeket
    dobsz, nyelvemre beszédeket.

    Én nem akartam, szerelem,
    szájadból inni sohasem,
    s most tikkadt szájjal keresem
    hűvös szád ízét, szerelem.
    Sószagú, zúgó felszínen
    lebegve – néha – a vízen
    lefele fordul a szemem,
    s a némaságom keresem,
    mely lenn maradt a víz alatt,
    őrzik szigorú kardhalak,
    s körötte hunyt szemű csigák
    s fehér korallok alszanak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Viktor Bokov: Mikor először láttalak

    Mikor először láttalak – pezsegtek
    a kertek, frissen habzottak a fák,
    és apró, négyágú virágkeresztek
    fürtjét himbálta az orgonaág.

    Mikor másodszor – mézes illat áradt,
    kölesföld, nyár, a hold: fehér üveg.
    Te takargattad borzongón a vállad,
    mellettem furcsán átjárt a hideg.

    Mikor harmadszor – félszeg csend szakadt ránk,
    szégyenkezett a gyengéd mozdulat,
    foszlott a nyírfalomb, szelek kavarták,
    s hófényű felhők közt a tél suhant…

    Mi változatlan? Miben bízhatom hát?
    Felelj nekem, te őszi rozsmező!
    Csak halk moraj. Csak az ereszcsatornát
    veri, veri a visszhangzó eső.

    Aztán a sugárszarvú holdív újra
    felizzik ázott asztagok felett…
    Egy biztos és örök – az ember útja,
    akárhogyan, akárhová vezet.

    (Rab Zsuzsa fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hervay Gizella: Egy éve már hogy értelem

    veszítve lettem névtelen
    sorsot cserélve védtelen
    hittem hogy hordok magzatot
    hittem hogy te én vagyok
    helyetted meghalhatok
    sorsod halántékon ért
    lettem életre ítélt
    ettől és eddig írt és élt
    ülünk ítélet utáni csendben
    halál utáni szerelemben
    egymás mellett a fallal szemben

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Álmok szőnyegén

    Az álmaimból és reményeimből
    színes, süppedő szőnyeget fonok.
    És éjjel-nappal fonok egyre-egyre,
    a munka édes, sürgető, konok.

    Beléfonom a jelen bús magányát
    ciprus-színével is kegyetlenül.
    Amely fölött az őszi alkonyatban
    lágy tétován fehér galamb repül.

    Ha elkészül a ritkamívű szőnyeg,
    nagyboldogan terítem majd eléd:
    menj végig rajta s érezd meg a lelkem
    különös, vágyó, rezgő ütemét…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Tündérpárbeszéd

    – Tudsz játszani?
    – Tudok.
    – És szeretsz is?
    – És szeretlek is!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Obersovszky Gyula: Ha lennél

    Ha lennél
    magamtól féltenélek
    Félve
    félve ölelnélek
    Rád takarnám a bánatom
    Szeretnélek
    nagyon
    nagyon

    Ha lennél
    felhoznám magam
    mint tó a tükrét
    boldogan
    hogy lásd mi szép
    a mélység adta
    tiszta kép

    Ha lennél
    elfelejteném hogy voltam
    s hogy minden csókban
    megcsalódtam
    Te lennél
    hitem kezdete
    Hitetlenségem vége
    Te

    Ha lennél
    én is lennék talán
    Ablak nyílna
    éj-szobám falán
    Szemed lenne az ablakom
    Szeretnélek
    nagyon
    nagyon

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wysława Szymborska: Megemlékezés

    Erdőn szerették egymást,
    napfényt szórt a harmat,
    a hajuk teli lett lágy
    földdel és avarral.

    Kisfecske szíve,
    könyörülj rajtuk.

    Kifésülni a földet
    lementek a tóra;
    csillagos halak úsztak,
    látták lehajolva.

    Kisfecske szíve,
    könyörülj rajtuk.

    Füstölgött a fák képe
    a hullámok fodrán;
    kisfecske, add, hogy mindig
    emlékezzenek rá.

    Kisfecske, felhő-tüske,
    levegő-horgonya,
    javított Ikarosz-sarj,
    üdvözült égi frakk,

    Kisfecske, cifra írás,
    perctelen mutató,
    kora-madár gótika,
    mennyei kacsintás,

    Kisfecske, hasító csend,
    kacagó gyászruha,
    szeretők aureolája:
    könyörülj rajtuk.

    Kerényi Grácia fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Elégiák

    És bebugyolált engem az isten illatos levegőbe,
    füvet teremtett, madarat, gyönge állatot, hogy játsszak,
    teremtett virágokat – tőlük tanuljam a nevetést,
    elrendelte a tüzeket, szenvedjek, szerelmesedjek.
    Mielőtt megszülettem, egyetlen anyaméh volt a világ.

    Este van, csutkalovaim kiitták a délután fényes pocsolyáit,
    s belenyargaltak a tűzbe, a sparherd kormos mezőibe,
    ez vizet forralt, piros kenyeret hozott hátán a másik,
    a harmadik csak lehajolt hozzám, tüzet evett tenyeremből, melegített.
    Fölnőttem mint megrögzött labda, elpattan tőlem a szabadság.

    Már fénylik a csönd, édesem, este van, bontsd fel az ágyat,
    a gyűrött szántókat simítsd el, rázd fel a rétet,
    igazítsd el a kemény, dagadó dombokat, és a csikorgó,
    vassodronyos éj peremén ülj le, és szólj rám:
    Ez itt a világ széle, te bolond, nézz rám, s hazatalálsz.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rab Zsuzsa: Kívüled élek

    Órák, napok
    jéghártyás ablaküvegét
    lehelgetem, hogy megláthassalak.
    Gyönyörű arcod tanulom
    utcán, sínek között, örök életveszélyben,
    nem tudom hova tartó villamosokon.

    Kívüled élek,
    olyan bátran, hogy abban már
    megláthatnád a vacogást,
    ha egyszer közelről szemügyre vennéd.
    De nem is ismersz.

    Én vagyok az,
    aki meg tudom szelidíteni
    szemöldököd egymást-maró kígyóit,
    aki nem félek, hogy összezúzódom
    fekete köveiden,
    aki talán még megbirkózom egyszer
    iszonyú angyalaiddal,
    aki be merek lépni hozzád
    a magad-fonta kettős rács mögé
    és enni adok neked naponta
    és megitatlak.
    Nem is tudsz róla, lehajtott-fejű.

    Érted-e még az egyszerű beszédet?
    Bogozd ki göbös sorsodat.
    Segítek.
    Aztán visszaadom.

    Kívüled élek,
    ilyen siralmas-bátran.
    Te itt keringsz, még oldozatlanul,
    csontjaim fehér izzószálai
    tízezer voltos áramában.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hajnal Anna: Egyszerre lélegzetet vettem…

    Egyszerre lélegzetet vettem,
    torkom hirtelen szabadult,
    a kő, mely majd bezúzta mellem,
    sziromcsomó lett, szerte hullt;
    s amikor szemem kinyitottam,
    köröttünk egy ázott csalit
    éppen a napban szárította
    kamaszos lombjait.

    Fülemben az a sötét zúgás
    átváltozott és tiszta lett,
    felismertem a patak hangját,
    mely a sűrűben nevetett…
    Nem félsz? kérdezted s szavaidból
    ezüstös ujjú könnyűség
    örvényt kavart a levegőben,
    mely felkapott, sodort feléd

    s mellemmel melledhez tapadtan,
    mint törzséhez szélfújt levél,
    éreztem, édes érintésed
    magának elígér;
    s mint fény ha bimbója kinyílik
    valami enyhe ébrenlét
    virágzott zsongó tagjaimban
    s átsugárzott beléd.

    Valami tündér szomjúsággal
    ölelkezett két hűvös láng,
    lankadtak s nem tudnak betelni
    s a zsibbadás úgy szállt le ránk,
    mint lepkék fehér havazása,
    mely megülte ámult szívünk…
    szárnyak nyitódtak és csukódtak
    s a csalit felrepült velünk…

    Lépések… láttak? sose bánjad!
    mentünk s az úton a kavics
    fehérre mosva nevetett ránk
    s virágok, füvek, bokrok is;
    zöld tenyereken ázott lepkék
    dermedten ültek, míg a nap
    leheletével melengette
    az ájult, fehér szárnyakat.

    Forrás: Lélektől lélekig