„Szájából hallottam Báthori Gábornak: Én vagyok az Báthori Gábor, utánam mindjárást Dengeleghiné.”
„Hallottam, hogy az asszony Dengeleghiné szeméremtestét kökény levével mosogatta gonosz végre.”
„Hallottam, egy csuprot tartott Imrefiné, melyet forgatván azt mondotta: Gábor, Gábor, Gábor, s úgy kellett jönni az szegény fejedelemnek, hogy csaknem nyaka szakadt.”
Tanúvallomások 1614-ből
Gábriel,
Gábriel,
Gábriel,
árnyékodért selyemingem
ázik el,
ágy havasán fejedelmem,
húrjaimon hegedősöm,
göndörödősöm,
haramia-hősöm,
nyári vörös.
Agyagomban
lábnyomodat őrzöm,
látni akarlak,
sürgetem a sarkad,
tüzet rakok ropogósat,
fölteszem a lukasit,
rácsapom a kupasit,
lábosban a lábnyomodat főzöm.
Nyergelj s nyargalj,
paripát sarkalj,
tűz, ahogy a nád-mezőn,
átropog a háztetőn!
Gyere, piros angyal,
Gábriel,
Gábriel,
Gábriel,
nehogy engem csereberélj bárkivel!
Gyöngyszem-szép mesternődet
kuka hajadonra,
gyönyörödet gondra,
suta baba,
buta baba,
dib-dáb,
dib-dáb,
nem érti a cifrát.
Törj be, angyal, az akolba,
inkább!
De te ide nyargalsz,
ha mondom,
nyárdelelő tündöklet
a boltom.
Így adok,
úgy adok,
jól tartalak jóval,
nem gyüszüvel mérikélek,
de lózabolóval.
Nyalánkságra,
nyiss a számba,
itt a mézelt óbor,
pörkölt dió szentegyháza,
hasadékos,
dombor,
minden kis csucsorban
égetett cukor van.
Édességem,
édességed,
én, akit megigézek,
bármit akart is,
bárhova tart is,
úgy megtorpan,
úgy ide fordul,
alattunk a fekete föld
megcsikordul.
Gábriel,
Gábriel,
Gábriel,
szivárványos úton ide átívelj,
hét verőér erejével
ágyam havasára,
mélyföldi nyüves dögtől
mazsolás kalácsra,
száz nyíllövés távolán,
át a hegyek táborán,
zászlókon, tömlöcökön,
harangokon, bödönökön,
át a pénzes örömökön,
nyolc boldogságon,
golgotavirágon,
árvácskán, basa-rózsán,
hangyán, morzsán,
csipkefa csipkéin,
szűzeknek micskéin,
mókusokon át,
ordasokon át,
ország aszályán,
át a világ ragályán,
rókabüdös gyámokon,
át özvegyi fátylakon,
sisakokon, kalapokon,
verebeken át,
ebeken is át,
könyveken, patikákon,
kígyókon, koponyákon,
palavesszőn, palatáblán,
szerkezeten, ábrán,
át a bölcseségen,
mint a sav a fémen,
kovakövön pata zaja
a fülemig érjen,
hajszálam a gyertyalángon
úgy elég a távol,
nyög a lovad,
jön a lovad,
nyakaszakadtából!
,
