Mily messze vagy tőlem.
A holdfényén repülnék hozzád,
Szelek szárnyába kapaszkodva
A szivárvány bíborán,
Csak odaérhetnék, és betölthetném
Magányod, nekem adnád az álomvilágod.
Várj rám, s én jövök, az idő meg nem állít,
Vagy fekete szárnyaimon, mint tetszhalálból ébredt
Sötét angyal, bánom is én mivé lettem
Érted eladnám az ördögnek is a lelkem!
Emelj magadhoz, és ne engedj el soha.
Ez az élet velem eddig olyan volt, mint egy gonosz mostoha…
Hiányzol. Látod, a szívem téptem ki, hogy neked adjam.
Fogadd el, vedd magadhoz és érezd minden lüktetését.
De ha nem kell már, dobd el és taposd szét.
Inkább a halállal egyesülök akkor.
Nem lesz szükségem rá, nem viszem magammal,
Csak egy fekete lepel lesz, mi testemet betakarja.
Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig
