https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Kutasi László – Rólad…

    Áldott az álom, mely ilyen szépet ad,
    és áldott a szép,
    ha halandó létnek ilyen álmot ad.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hans Bender – Együtt

    Késünk kenyerünkből
    egyenlő két karajt nyes.
    Hol a poháron ajkad nyoma,
    ott iszom a második kortyot.
    Járj az én cipőmben!
    S télen a te köpenyed
    melegít engem is.
    Sírunk egyetlen szemünkkel,
    s este bezárjuk az ajtót,
    hogy egyedül legyünk. Ha alszunk,
    álmaink összetevődnek.

    (Jánosy István fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor – Kétszer kelt föl…

    Kétszer kelt föl a telehold
    egyetlenegy éjszakánkon;
    kétszer kelt föl a telehold,
    csak azért, hogy minket lásson.

    Háromszor jött el a hajnal,
    gyémántkulcsa hármat fordult;
    háromszor jött el a hajnal,
    s harmadszor is visszafordult.

    Két telehold, három fényes,
    harmatszemű hajnalcsillag,
    állnak az ég delelőjén,
    és csak nekünk világítnak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Titkok

    Virágok közt hevertünk… Nemcsak arcod,
    egész tested oly idegen varázzsal
    kezdett ragyogni, mintha tűnt korok
    titkai keltek volna újra benned,
    s az esti rét minden füve-virága
    lassan feléd fordult: új fény felé.
    Először szótlanul csodáltuk az
    isten homlokán szálló fellegek
    szenvedélyes vörösét, majd, mikor
    elhallgattak a lombok énekes
    lakosai, melled fölé hajoltam
    s átcsapott rajtam a rémült, a boldog
    felismerés, hogy míg az alkonyat
    lobogása koszorúzta fejed:
    a szűzi Hold szállt le benned az égről
    s a buja Flóra csókol csókjaidban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Koltay Gergely – És úgy

    És úgy, s csak annak ki velem van, gyönyörű szerelmem,
    Nők, kik kísérnek, kikben az igazat kerestem,
    s neked is még, csak neked, gyönyörű szerelmem,
    lehet, hogy mindent elrontottam, mikor neked üzentem.
    Másképp kellett volna, gyönyörű szerelmem,
    de felhők szakadtak az égen és kinyílt a holnap, a jövő,
    melyet hibás napjainkból megkapunk előre,
    mit rég elvesztettem, a pillanatok,
    mint korhadt fa kidőlnek, gyönyörű szerelmem,
    villám sújtotta életünk még így is szép, mert mindent érted tettem,
    te gyönyörű, te kedves, te vagy az kiben az igazit kerestem.

    És most, utoljára, s csak annak ki nem láthat, de bármit annak,
    ki sohasem sírt, csak egyszer, az engem sírva nem láthat,
    csak egy igaz pillanat legyen, mit régóta kerestem,
    légy te az, ki lehetnél, gyönyörű szerelmem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor – A holdbéli csónakos (mesejáték – részlet)

    A holdbéli csónakos:
    Úszom az égen arany csónakon,
    az éj homályán én uralkodom,
    az eget-földet végig-láthatom,
    a csillagot tengerbe buktatom.
    Szállok a sötét légtenger hátán,
    kuszált felhőbe feszül a csáklyám,
    ezüst evezőm dalolva csobban,
    úszom fekete égi habokban.

    Pávaszem:
    Holdbéli csónakos, örök szerelmem,
    arany sajkádra vegyél föl engem!
    Sokat szenvedtem, sokat bágyadtam,
    a sötét erdőt könnyel áztattam,
    eleget sírtam a földi porban,
    ölelj magadhoz a tiszta Holdban.
    Nem él a földön, akire vágyom,
    holdbéli csónakos, te légy a párom.

    A holdbéli csónakos:
    Fénylő csónakom szeli az éjet,
    legszebb csillagom, szeretlek téged,
    egyedül vagyok, vágyódom érted,
    enyém leszel majd, ha tavasz éled.
    Mellém ültetlek szép csónakomba,
    hajad az eget aranyba vonja,
    a lenti bút-bajt mind elfelejted,
    fejed örökre vállamra ejted.

    Forrás: A holdbéli csónakos – mesejáték

  • Mihail Lermontov – Nem gőgös szépség

    Nem gőgös szépség eszközével
    bűvöli ő az ifjakat,
    sóhajtva, néma szenvedéllyel
    nyomában nem tolonganak.

    Nem dölyfös hullámzás a keble,
    nincs termetében isteni,
    lába elé lehullva, benne
    szentségét senki nem leli.

    De mégis, hogyha szól, ha nézed,
    az arcán minden mozdulás
    csupa mosolygó, lelkes élet,
    oly egyszerű és csodás.

    És hangja úgy lelkedbe árad,
    mint régi szép emlékezet,
    s a fájó szív szeretve bágyad,
    szégyenli szinte, hogy szeret.

    (Fodor András fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth Árpád: Gesztenyefa – pagoda

    Mint halk csapatban szürke nyest,
    a hegyre kúszik már az est,
    s a bokrok alján meglapul:
    itt-ott egy-egy halk fény kigyúl,
    s a vak bozóton átremeg:
    lámpák vagy bús állatszemek?

    Kék fák közé most jer velem,
    hol minden árny és rejtelem,
    és minden vén törzs mély csoda.
    Nézd! Gesztenyefa-pagoda!
    Lombja mélyén egész sereg
    zeg-zug, mint száz szentély-üreg,
    s bent apró virágoszlopok
    halvány ivor-színe lobog.

    Üljünk le itt e szent helyen,
    öledbe hadd tegyem fejem;
    agyamban alszik gond, szitok,
    most áhítatot áhítok,
    szárnyat, röpítőt és puhát,
    levetni a bús test-csuhát,
    nehéz szívem elejteni,
    a fájó Én-t felejteni.

    Így-így! Tedd főmre most szelíd,
    halk Veronika-kezeid,
    ne bánd, hogy szól már a kuvik,
    s hogy már a hold is elbúvik,
    csak ringass lágyan, csöndesen,
    míg jő majd halkan, könnyesen
    az ébredés, mint bús, csodás,
    furcsa, ámult feltámadás…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Vándor, téli Hold

    Este volt, idegenben, távol,
    tarka, rossz népek jártak és szerettek,
    s mi búcsúztunk, szólván így:
    ölelkezniök kell a jobb embereknek,
    hiszen olyan ritkán lelik meg egymást.

    Én őriztelek s őriztél-e engem,
    két jobb embernek őrizted-e sorsát?
    Nagyon kis boldogság
    permetezzett a mi fejünkre.

    Talán te voltál, aki megbántad
    találkozásunk és bátor vágyad,
    a cél-vevésünk s a botor hitünk.
    Tudsz-e még hinni?
    Próbáld meg s jól lesz: hiszünk.

    Nekem a tele-Holdak,
    az együtt-nézettek,
    szépek lesznek, mert szépek voltak,
    s a fogadásunk
    nekem ma sem egy utált, ócska folt:
    megbolondulnál, ha tudnád,
    miket juttat eszembe
    a vándor, téli tele-Hold.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nicholas Breton: Szerelmes bölcsesség

    Volnál rút, vagy nem volnék esztelen,
    ne volna arcod, vagy nekem szemem,
    volnál balga te, vagy én józanabb,
    ne volnék rab, vagy te ne ily szabad.

    De sajna szép vagy, én meg esztelen,
    arcod fényétől elvakul szemem.
    Nem lehetsz balga, s én se józanabb,
    csak rab lehetek én, s te csak szabad.

    Oly szépnek látlak – hogy volnék okos?
    Szememre üdvöt lényed harmatoz.
    S hogy balga – látván okosságodat?
    S mert szabad vagy, nem vagyok én se rab.

    Okossá hát a szépséged tegyen,
    a Gráciák igézzék rád szemem,
    okos vagy – nézz balgaságomra hát!
    Szabad vagy – hát csak tarts rabul tovább!

    Maradj te szép csak, én meg esztelen,
    tisztuljon arcod fényén csak szemem,
    okosságodban lásd, ilyen vagyok,
    szabadságodban csak legyek rabod.

    Légy hát te szép és én okos – legyen
    arcod neked, s legyen nekem szemem,
    légy hát okos te, s én se józanabb,
    légy hát szabad te, s én örökre rab.

    Forrás: Lélektől lélekig