https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Szergej Jeszenyin – A kék tüzeső

    A kék tüzeső hamu lett.
    Lemondtam a kóborlásról.
    Legelőször most szeretek,
    búcsúzva duhajkodástól.

    Kívántam a bort, a leányt,
    s mi voltam? Elgazosult kert.
    De most az ivást-mulatást
    megutáltam: rontja az embert.

    Csak téged lássalak én,
    az örvényt barna szemedben.
    Ne bolyongj a múlt sűrűjén,
    ne lakjék más a szívedben.

    Te finom-suhanású leány,
    makacs szíved érti-e végre:
    a csibész szeretni tud ám!
    És engedelmes a vére!

    Fene mind az ivóhelyeket,
    verset sem írok, ha kívánod:
    simogatnám lágy kezedet
    s hajadat, mint őszi virágot.

    Örökre nyomodba megyek,
    itthon, vagy akárhova, távol…
    Legelőször most szeretek,
    búcsúzva duhajkodástól.

    Forrás: Kedvesch versek

  • Omár Khajjám – Négysorosok

    Ne hidd, hogy e világtól válni félek,
    s hogy lelkemmel sötétbe szállni félek.
    Mind nem riaszt, hisz elpusztulni: törvény.
    Mert nem tudtam jó úton járni: félek.

    Tudod, hogy életedből kirepülsz majd,
    hogy titkok függönye mögé kerülsz majd.
    Igyál, hisz nem tudod, honnan fakadtál,
    vigadj, hisz nem tudod, hová merülsz majd.

    Ha kocsmabortól részeg lettem: lettem.
    Ha pogány tűzimádó lettem: lettem.
    S ha minden szent nyáj gyanakodva néz is,
    én: én vagyok, s amilyen lettem: lettem.

    Szellőben veszti köntösét a rózsa,
    pedig vidít fülemülét a rózsa.
    Üljünk árnyába, hiszen annyiszor már
    földből fakadt és földdé lett a rózsa.

    Siralom a szívnek, ha heve nincsen,
    ha sóvárgása, gyötrő tüze nincsen.
    Szerelem nélkül záruló napodnál
    eltékozoltabb nap részedre nincsen.

    Ha testünkből a puszta lélek elszáll,
    testünkre téglaépítményt kapunk már,
    s a más testére épülő halomhoz
    haló porunkkal hozzájárulunk már.

    Magammal harcot vívok. Mit tehetnék?
    Tettemért kínban rívok. Mit tehetnék?
    Tán irgalmaddal ajándékozol majd,
    mégis szégyentől sírok. Mit tehetnék?

    Forrás: Kedvesch versek

  • Jean Cocteau – Ha napba nézek én

    (fordította: Radnóti Miklós)

    Ha napba nézek én, szemem se rebben,
    míg te pillogatsz.
    Ez az egy játszma kettőnk közt, melyben
    még alulmaradsz.

    S ha majd pokolra szállunk mind a ketten,
    hogyha van pokol,
    más forró tengerár dobálgat engem,
    s téged más bugyor.

    De lelsz a holtak térein helyettem
    társat is talán…
    Ne hagyj el, éljünk együtt még mi ketten,
    egymás oldalán.

    Forrás: verslap.hu

  • Utassy József – Fákat altat a szél…

    Fákat altat a szél,
    álmos lombú fákat.
    S én most ébredek rá:
    nagyon szerethetlek,
    ha már a sálam is
    integet utánad.

    Forrás: Kedvesch versek

  • Jean Cocteau – Ha napba nézek

    Ha napba nézek, én szemem se rebben,
    míg te pillogatsz,
    ez az egy játszma kettőnk közt,
    amelyben még alulmaradsz.

    S ha majd pokolra szállunk mind a ketten,
    hogyha van pokol,
    más forró tengerár dobálgat engem
    s téged más bugyor.

    De lelsz a holtak térein helyettem
    társat is, talán…
    Ne hagyj el. Éljünk együtt még mi ketten
    egymás oldalán.

    Forrás: Kedvesch versek

  • Weöres Sándor – Tündérszerelem

    „Árnyad voltam, nedves moha közt bujdokoltam,
    fölém simuló tótükörben mindenem fájt,
    sások éle összevagdalt,
    bocsáss be, bocsáss be!”

    „Ott a felhő puha ágya,
    selyem holdfény borul rája,
    ne gyere az én szobámba.”

    „Lángod voltam, forróságodat sírva hordtam,
    kopár égen meddő szívemtől perzselődtem,
    mégis fáztak a virágok,
    bocsáss be, bocsáss be!”

    „Ott a felhő puha ágya,
    bársony holdfény borul rája,
    ne gyere az én szobámba.”

    „Lelked voltam, lelketlenek közt bandukoltam,
    fakó vízben merev szemű halakat láttam,
    s fáradt bivalyt bámulni a hídról,
    bocsáss be, bocsáss be!”

    „Legyél újra kezem árnya,
    legyél újra szemem lángja,
    ne gyere az én szobámba.”

    „Árnyad voltam, lángod voltam, lelked voltam,
    bocsáss be, bocsáss be –”

    Forrás: index.hu / Kedvesch versek

  • Somlyó György – Arcod

    Az arcod tó. S olykor mint vércse húz át
    fölötte vijjogón a gond.
    S tükrén az oldhatatlan szomorúság
    sikamlós olaja borong.

    Vizére, mint lehajló parti fűzek,
    borul lombos, sötét hajad.
    Iszamós emlékeid hínárba fűzted
    s most ott kúsznak a víz alatt.

    A távolból derengve imbolyognak,
    mint hegyek ködlő ormai,
    múlt rettegésnek, szégyennek s iszonynak
    feltornyosúló árnyai.

    Majd csillanó mosoly bukkan ki szádra,
    mint felbukó fényes halak.
    De félve visszahull mindjárt s utána
    csak hullám és zavar marad.

    Szél zúg. Mi minden kavarog e szélben,
    mely sóhajaidból fakad!
    Most kél a hold és ver föléd az éjben
    vágyakból ragyogó hidat.

    Súlyos ködként fed a bizonytalanság,
    nem törik át fénylő szavak.
    Az ifjú, megrázó boldogtalanság
    csodálatos tájképe vagy.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Percy Bysshe Shelley – A szerelem filozófiája

    Forrás folyóba ömlik,
    folyó az óceánba;
    az egeknek folyton özönlik
    vegyülő suhogása;
    magány sehol; isteni jel
    s rend, hogy minden tünemény
    keveredjék valamivel –
    Mért ne veled én?

    A hegy csókolva tör égbe,
    habot hab ölel, szorít, átfog;
    egymást ringatva, becézve
    hajlonganak a virágok;
    a földet a nap sugara,
    a hold a tengereket:
    minden csókol… – S te soha
    engemet?

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Ady Endre: A KÖNNYEK ASSZONYA

    Bús arcát érzem szívemen
    A könnyek asszonyának,
    Rózsás, remegő ujjai
    Most a szivembe vájnak.

    Érzem az illatát is ám
    A rózsás, gyilkos ujjnak
    S véres szivemre szomorún
    A könnyek hullnak, hullnak.

    Az ajka itt mar édesen,
    A haja ide lebben,
    Az egész asszony itt pusztít,
    Itt, itt: az én szivemben.

    Bosszút itt áll az életért,
    Aknát itt ás a multnak.
    Véres szivemre szomorún
    A könnyek hullnak, hullnak.

    Nagy az én bűnöm. Vesszen is,
    Kire a végzet mérte,
    Hogy a könnyek szfinksz-asszonyát
    Megérezze, megértse.

    Maradjon szent talánynak Ő,
    Maradjon mindig újnak.
    Véres szivemre szomorún
    A könnyek hullnak, hullnak.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Csorba Győző: Aki sok szépet…

    Aki sok szépet mondott el hiába,
    szűkszavú lesz vagy néma, –
    tudom: fáj, hogy neked jutott
    szavaim maradéka.

    Én már a földnél is mélyebbre hulltam,
    nyirok s penész ölelget;
    nem csillagokat üldözök, –
    kis emberi türelmet.

    A gyengéimmel sétálok előtted,
    már-már magam kinozva, –
    ha rám gondolsz, a jó helyett
    gondolj inkább a rosszra.

    Hiszen becsaplak: önzésből szeretlek,
    – embertől más se telhet, –
    önnön-szívemre készitem
    e gyógyító szerelmet. –

    Aki sok szépet mondott el hiába,
    szűkszavú lesz vagy néma,
    de minden szépnél szebb lehet
    szavai omladéka.

    Úgy szeretlek, mint botjukat a vének,
    ahogy a víz a gödröt,
    a napnyugtát az aratók,
    az istállót az ökrök.

    Forrás: DIA – Csorba Győző