Fagyok jönnek sorban,
fehér dühű gárda,
mint a perec roppan
az esendők válla.
Nélküled hol laknék?
– megborzong a lélek.
Hajnaltüzes hajlék
a te közelséged.
Szemem elől vedd el
a tél-hideg tányért,
etess szerelemmel,
hogy ne legyek árnyék.
Szerelmünk tűztornyát
engedd betetőznöm –
kapcsold ki a szoknyát
az aranycsípődön.
Forrás: Facebook – Szeretem a verseket
Hullt, hullt mint hó, hideg homályon át,
titokban hullt s felébredt a világ.
Sokan káprázó szemmel, hunyorogva,
morogva mondták: „Túlsok fény,”
és behúzták a függönyt.
Mint hó, de melegebbnek érzi ujjad
s a föld is barátságosabbnak.
Az éjszaka történeteit összefogja,
még meg nem olvadt pályán tartva őket.
(Képes Géza fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
A vastag ég szobánkba lép
és puhán feldőlnek tőle mind
aprócska tárgyaink.
Ó, vasárnap reggel, te édes!
hat érdes reggel gondja ring
s kiúszik ablakunkon.
Mert hó ragyog kint és pehely
szöszös pehelyre szálldos ujra,
fehérre hófehér.
Az utcai csenden át gyerek
piroska orráról beszél
sok gyöngyös szippanás.
Ó, lassú ébredés, óra
csengése nélkül, jó piszmogás
és hűvös, tiszta ing.
S mint a szabadság szerszámai,
csendben várnak ránk léceink
mélázó szíjaikkal.
Az ég a földig ér!
vonulj a hallgatag erdők felé,
komisz jövőd úgyis kisér
és sorsod úgyis lankadó,
mint holtrasebzett őzeké.
És holnap már lehet,
hogy utólszor tétováz ajkadon
elillanó lehelleted
s halott arcodra sávokat
a hulló bombák árnya von.
Forrás: Szeretem a verseket (Facebook)
Figyelmeztetlek;
mint a téli reggel,
egemen annyi csak
– ha fölkél is – a nap,
amennyi sugarat
tőled ha kap.
S: vigyázzad lépteid,
ha mellettem, velem,
a percek ónosesője zizeg,
megfagy a köveken.
És: kapaszkodni nincs
se fal, se ág…
Én be nem csaplak,
a közhely szavát mondom,
ha érteni csak az segít.
Tél van. Korán esteledik.
Forrás: MEK
A kis angyalkák szürkeszín szitáján
a földre szikra lisztszemek szitálnak
s a fehér földre mosolyogva, lassan
repülnek, szállnak.
Fehér a szántás, fehér a vetés,
fehér a ház, a sövénykerítés,
fehér a sírás és a nevetés.
Minden, minden fehér!
S akkor vadul, komoran
tanyát-ácsolva feneketlen zajnak, –
az első hóba beleterpeszkednek
az első varjak.
Forrás: Minden napra 1vers
A kályha tüze pattog. Körbe kába,
nagy fáradtsággal fejek hullanak össze
s valami titkos vágytól ösztönözve
bámulnak ki a csöndes éjszakába.
Valaki kell, hogy szívüket nyűgözze
és babráljon az özvegy nők hajában
és megcsókolja mind, aki hiába
gondol vissza tavaszra, nyárra, őszre.
Forrás: Minden napra 1vers
Ludat sütök Márton napon,
Erzsébetnek rózsám adom.
Katalin már hozhat havat,
András-napon gombóc dagad.
Borbálának gallyat nyesek,
Mikuláskor csizmát lesek,
Seprűt rejtek Luca-napon,
Tamásnak a disznóm adom.
Fruzsinával vizet merek,
Vízkeresztkor süvegelek,
Szőlőt metszek Vince-napon,
Szent Balázsnak hálám adom.
Zsuzsanna pacsírtát hallgat,
Mátyás jeget tör a halnak,
Gergely a szakállát rázza,
Benedek már tavaszt várna.
Forrás: szeretem a verseket
Éj-mélyből fölzengő
– csing-ling-ling – száncsengő.
Száncsengő – csing-ling-ling –
tél csendjén halkan ring.
Földobban két nagy ló
– kop-kop-kop – nyolc patkó.
Nyolc patkó – kop-kop-kop –
csönd-zsákból hangot lop.
Szétmálló hangerdő
– csing-ling-ling – száncsengő.
Száncsengő – csing-ling-ling –
tél öblén távol ring.
Forrás: Versek mindenkinek
Nagy-izgatottan tettem ki a vágyam
a jégvirágos ablakok mögé – :
Talán ma győz a mese-hit, varázs,
s ha csak egy nagyon kicsit is jó voltam,
valami szépet hoz a Mikulás.
Kavargó pelyhek szitáltak az égből,
mint kérdéseink fehér másai:
lesz valaha jobb, lesz valaha más? –
És kigyúlt szemmel, merengve susogtam.
Régi kisgyerek… régi Mikulás…
Álmaim vannak, mind-mind olyan régi:
tavasz várása, csókos szerelem,
kevesebb küzdés, több boldogulás,
örökös nóta csengése a számon –
Elhozza holnap mind a Mikulás!
…és reggel, – reggel üres volt az ablak,
hóval párnázott hideg, befagyott,
– és megértettem: meghalt a varázs…
A kisírt-szemű bús, nagy gyerekeknek
semmit sem hoz a régi Mikulás.
Forrás: Versek mindenkinek
dsida jenő, mit hoz a mikulás, mikulás, csalódás, elmúlás, gyermeki hit, tél, 1925
Télapónak hó szakálla
Feje tarkó, ing a lába,
Lehe jégcsap, képe ráncos,
Járja a haláli táncot.
Zúz a szárnya, bús az árnya, mi
De a táncot egyre járja.
Térdig ér a hószakálla,
Sírfenékig lóg a lába.
Forrás: Versek mindenkinek
