https://verskucko.com

Címke: természet

  • Szeisz Kriszta: Mondj igent

    Tudnál-e csendesen hozzám bújni,
    Esténként kedvesen átölelni,
    Hallgatni a madarak énekét,
    S megcsodálni a fényt s a naplementét?

    Tudnál-e esőben is nevetni,
    Egy szúrós fenyőfát megölelni,
    Élvezni a pillangók táncát,
    S átélni két ember valós nászát?

    Tudnál-e táncolni a gyönyörtől,
    Könnyezve sírni az örömtől,
    S kitárni felém a szívedet,
    hogy megsimogathassam a lelkedet?

    Mondj igent, s akkor talán a boldogság egyszer majd rád talál
    Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.

    Tudnál-e egy szempárból olvasni,
    S benne a csillagot meglátni,
    Egy érintéseddel átadni,
    Mit szavakkal nem tudsz elmondani?

    Tudnál-e koldusnak kenyeret adni,
    Alamizsnát, ha kell elfogadni,
    Tárgyat s pénzt eszköznek tekinteni,
    S a földet ajkaddal érinteni?

    Tudnál-e virágot nem letépni,
    Színét és illatát megérezni,
    Szirmait boldogan megcsókolni,
    S beteg állatot megsimogatni?

    Mondj igent, s akkor talán a boldogság egyszer majd rád talál
    Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.

    Tudnál-e dalt hallani viharban,
    Melegedni szivárvány sugárban,
    Meghallani csendben a szív szavát,
    S átélni a teremtést, mint egyetlen csodát?

    Tudnál-e hallgatni, ha nem kérdeznek,
    Nem sírni akkor, ha elfelednek,
    Köszönni, ha nem köszönnek,
    S tanulni abból, ha megköveznek?

    Tudnál-e sötétben fényt keresni,
    Szavak és tárgyak nélkül szeretni,
    Legyőzni izzó tűz parazsát,
    Szeretni engem, Istent, és bárki mást?

    Mondj igent, s akkor talán, a boldogság egyszer majd rád talál
    Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Veled

    Szeretnék felhők közt szállni veled,
    Érintve téged, s a fodrozó eget.

    Éjszakánként figyelnék veled a Holdra,
    Ahogy csillagokat terel az égboltra.

    Szeretném táplálni szerelmedet,
    Ahogy a föld élteti a tengereket.

    Karodban szeretnék megsemmisülni,
    A vad gyötrelemmel egyesülni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Az Érzés

    Jött, jött, mint a hegy mögött
    Mikor felkél a nap és a
    haldokló földre hinti
    az éltet adó sugarat…
    …

    A völgyben egy pacsirta szól,
    Tarka lepke bontja szárnyait,
    Széltől hajló fa sóhaja hallik,
    Napfény óvja a bájait.

    A rét vibrál, fényben izzik,
    A nap már fenn magasba’ jár,
    A tisztáson egy vadvirág
    Kis bogárnak nektárt kínál.

    Megtörni látszik már a fény
    S tó tükrén egy kis sugár
    Remegve félve érinti
    Hullámok táncoló hadát.

    Végtelenbe bukó korong
    A szirttel még kacérkodik.
    Egy pillantást vet a tájra
    Majd csendesen alábukik.

    S lám, amott ezüst fényével
    Kimérten-lassan, délcegen,
    Rejtelmes fényt hintve a tájra
    A telihold is megjelent.

    Millió csillag várja már,
    Fényével mindegyik üzen,
    Várnak árván, megszeppenve,
    Hol késik már az égi jel.

    A Hold még unottan ballag,
    Be-benéz egy felhő mögé,
    Egy csillagot is megérint,
    S az reszketve sápad belé.

    Nap és a Hold: mint boldog szerelmes
    Az égi utat járja szüntelen,
    Fényük sosem érinti egymást
    Az Érzés mégis végtelen…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Gótika

    A csúszó-mászó, belefeledkezve
    vállra omló hajadba, figyeli
    romolhatatlan, veszendő tökélyed.

    A senki néz.
    A semmi néz.
    Az ízeltlábú nézi a napot.
    A tört, a gyűrt, a szaggatott
    a kereket, lángolót, mozdulatlant.

    Most minden egy. Együtt van. Egybeolvad.
    A mindenség modellje, áll a templom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Füst Milán: A szőlőműves

    Lám, a Medve ragyog s fiát veri: csöndre tanítja.
    S lejjebb lassan, valamint tavirózsa, leúszik a Hattyú.
    Alant sötétül a kékség s a dús domboldalt beborítja,
    Melyre fehér házat, kicsikét, százat egy óriás parittya
    Fekete, tar venyigék közt össze-vissza szórt…

    S tiszta éjjelen, mélyen a hold alatt repül
    És fénylő, gyors felhőket űz az őszi szél…
    …Csak épp megnézi még hegyét, kicsit még jár körül
    S aztán búcsúzik ő is, ki a súlyos fürtöt óvta: ím’, hogy itt a tél,
    A szótlan szőlőműves is pihenni tér.

    Jön, leballag a hegyről s hol borpincék nehéz szaga terjed,
    Puttonyát s számos szerszámait hűs kamarába teszi vissza…
    S míg felenged a tél s a hordók kotyogó bora erjed,
    Vidáman heverész és derűs kedvvel borocskáit issza
    S tiszta bölcsességnek örül, amíg kívül hull a hó.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Hajnalban a naphoz

    Én most szeretlek, mikor még az éjjel
    Vert seregének árnya fut tova
    S csak a magányos és bús jegenyének
    Szűz homlokán ég fényed mosolya.

    Én most szeretlek, mikor szent keletnek
    Mély tengerén ring arcod, az örök
    És sugaraid álmodón remegnek
    A paloták és kalyibák fölött.

    Még vár a hajnal, de az éj halott már,
    Trillák csattognak, lombon, bokron át,
    Oly dús az ég keletre, mint az oltár,
    Mely várja a nagy, ősi áldozást.

    Majd jön a nappal, a vásár, a hajsza,
    Fölkél vackáról ember és barom.
    Én most szeretlek és neved e dalban
    Ezer madárral hadd magasztalom!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tornai József: A sziget, melynek nincs vége

    A sziget, melynek nincs vége:
    kagylószemétre tüzel a nap.

    Gyökerek közt szerelmesek feküsznek,
    befesti combjukat a tajték,
    bőrükbe rakja homokját a nappali szél,
    az éjszakai szél.

    Minden kő a te csontod.

    Madarak árnyék-ősze,
    csillagok robogása, fehér szétszakadása
    a part fölött.

    Álmodból kitör egy fa:
    a fában gyereksírás.

    Vörös sziklák körül
    hullámok mészárszéke.

    Vadmálna denevér-leveleivel küszködik
    az erdő;
    hosszú tisztáson menekül az út

    tél óta, nyár óta, tavasz óta.

    Forrás: …Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Holdfogyatkozás

    Nyáréji tó. Jegenyék, álmodók.
    Sugarsokszögön körben ráng a pók.
    Öreg ezüstben öreg topolyák.
    Ünnepély ma a megbűvölt világ
    s nagy némajáték: éjfél s egy között
    Árnykúpunk hegye lassan átsöpört
    az égi Gömbön s úgy üzent felém,
    hogy van a Földön túl is esemény.

    De, lám, a csillag újra gyúl s tovább
    hinti az űrbe halk álomporát.
    Bár meg sem moccan, rohan minden út.
    Kúszik rólunk is a fekete kúp.
    Búcsuzót dünnyög a fülemüle.
    Álommá zsongul a tücsökzene.
    Majd a legpuhább lepke is elül,
    a Hold a szomszéd kertbe menekül
    s ott játszik tovább, ezüstcsöndű fény,
    a pók sokszögű tündérlemezén.

    Forrás: …Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin: Tavaszváró

    Ma hópelyhek sűrű záporában
    jeges szél tépázta rövid hajam…
    sormintát rajzolt hóba a lábam,
    s hóangyalt formáztam játékosan.

    Egyszer csak megszakadt a zápor.
    Hajamba csintalan szél kapott,
    ízelítőt hozva a tavasz illatából,
    s rügyekről, virágokról suttogott.

    A huncut szellő nyakamba bújt,
    csiklandósan arcomba nevetett,
    vígan dudorászva a fülembe fújt,
    majd gyorsan futásnak eredt.

    Helyét a zord tél át még nem adja,
    de a tavasz elküldte hírnökét,
    hirdesse: jön még derű a fagyra,
    s hozza rügybontó tavasz üdvözletét.

    Kopár, fagyott ujjú fáink alá
    belopódzott az édes szerelem…
    hiába minden – ajkam mondaná –,
    de pajkosan itt incselkedik velem.

    Hiába dermeszt jeges fuvallat…
    hiába táncol újból hó körül:
    enyém marad e röpke pillanat,
    s szívem tavaszt vár, és újra örül.

    Forrás: …Lélektől lélekig

  • To Fu: Egyedül

    Magányos sólyom villog a mennyben,
    lenn a folyón két sirály fehérlik.
    Lecsap a sólyom, vad szárnya lebben,
    karmai közt a gyors halál érik.

    Nehéz a fűnek a nyirkos harmat,
    szőné a hálót a pók az égig.
    Természet – ember: soha nem alhat.
    Egyedül állok, sorsom sötétlik.

    (Kormos István fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig